2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

A Wii U védelmében

Írta: | Kulcsszavak: wii u . nintendo . ps3 . x360

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Előre szólok, hogy nekem még nincs Wii U-m, de tervezem a vásárlását.

Minap linkelte valaki az egyik fórumtopikban a hírhedt Michael Pachter egyik elemzését, melyben arról beszél, hogy a Nintendónak ki kellene szállnia a konzolhardver üzletből. Ugye jönnek egyre a hírek, hogy nem fogy a Wii U, ennek jártam kicsit utána.

A Wii U 2012. november végén jelent meg, szóval jelenleg 4 hónapos a gép.

A PS3 nem egyszerre indult a 3 fő piacon, így nem olyan egyszerű az összehasonlítás, de amit találtam adat az 2007. június végi adat, de az alapján 4,28 millió PS3 fogyott ez idő alatt, de ekkor USA-ban és Japánban már fél éve kapható volt.
Az X360 1 évvel a PS3 előtt jelent meg, fél év alatt, vagyis 2006. júniusáig 5 milliót adtak el belőle. Ezek alapján csak következtetni tudok a 4 hónapos adatokra, de ha egyenes arányosságot feltételezek, akkor PS3-ból 3 millió körül, X360-ból pedig 3,5 millió körül fogyott. Azért zárójelben megjegyzem, hogy a sima Wii-ből 4 hónap alatt 6 millió körül adtak el.

Tehát most nézzük a Wii U adatait. Hivatalos számokat csak 2012. december végit találtam, az alapján 3,06 millió Wii U talált gazdára 1 hónap alatt. Azóta eltelt 3 hónap, erről az időről sajnos nem tudok pontos adatok találni, de körülbelül 0,5 millióról beszélhetünk, ami jelentős visszaesés a karácsonyi időszakoz képest, de sajnos tényleg nem nagyon jött új játék a gépre a kezdeti felhozatalon túl, szóval beszéljünk 3,5 millió eladott gépről. Érdemes megnézni, hogy a lenézett 3DS kézikonzol ekkor 30 millió eladott darabnál járt, időarányosan jobban szerepel, mint a DS, ami pedig jelenleg minden idők legnagyobb példányban eladott konzolja.

Ezek alapján a Wii U jelenleg semmivel se teljesít gyengébben, mint a PS3 és az X360 a maga korában, ráadásul akkor teljesen más volt a konzolpiac, szerintem akkoriban sokkal nagyobb volt az érdeklődés az új gépek iránt.

De a lényeg, ahogy Pachter is mondja, a Nintendónak hatalmas kézpénzállománya van, semmi nem kényszerítő őket arra, hogy kiszálljanak a hardverpiacról egy esetleg gyengén teljesítő konzol miatt. Az szinte biztos, hogy a Wii sikerét egyik gép se fogja egyhamar elérni, de a Wii U még bőven lehet egy GameCube sikerességű gép (amiből a lista szerint 21,7 millió kelt el az élete során) és fog rá jönni sok-sok kiváló Nintendo játék (Zelda, Metroid, Mario) és reményem szerint pár külsős gyöngyszem is.
Nekem ez már elég. Nektek?

Forrásnak a Wikipedia-t és a VGChartz-ot használtam.

Hozzászólások

(#1) ldave


ldave
félisten

Szerintetek?

A Slime draws near! Command?

(#2) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

Ha volna pénzem én is Wii-t vennék.
Szórakoztató, igazi party gép, és a rá kiadott játékok nekem közelebb állnak a szívemhez.
Véleményem és a számításaid alapján enyhén túlzó volt a kijelentés miszerint menniük kellene.

when the sun shines, we'll shine together

(#3) ldave válasza mexicanraven (#2) üzenetére


ldave
félisten

Valahol igaz, hogy egy multiplatform Mario játék biztos jóval nagyobb számban fogyna, mintha csak N gépre jön ki, de akkor is furán hangzik, hogy tolok egy kis máriót az xboxomon :)

Amúgy meg szerintem a Nintendo mindig is kézi konzolban volt erősebb, ott jóval nagyobb a vásárlói bázisuk. Ha most azt veszem, hogy az N64-ból 32,9 millió, a GC-ből pedig a már említett 21,7 millió kelt el, akkor én valahova a kettő közé tenném a "hardcore" Nintendo vásárlókat. A Wii hatalmas sikere úgy látom az volt, hogy ezen a tömegen túl még megszólaltatott 60+ millió embert.

A Slime draws near! Command?

(#4) Mister_X


Mister_X
nagyúr

Nagy reszpekt, remélem páran így felfogják majd a lényeget és nem fogják folyton azt hajtogatni, hogy a nintendo bedől :R

"Most kell szerénynek lenni, mert most van mire." --- "All dreams eventually disappear when the dreamers wake."

(#5) ldave válasza Mister_X (#4) üzenetére


ldave
félisten

Az is hozzá tatozik még, hogy a 3DS hardver már alapjában profitot termel (persze nem annyit, mint a DS a maga korában), a Wii U pedig már egy megvett játékkal nyereséges a Nintendónak, szóval itt se veszít a vason, hisz 1 játékot csak vesz mindenki a gép mellé :)

Amúgy meg ha elkezdenek jönni Wii U-ra úgy a játékok, mint teszik azt a 3DS-re az elmúlt 1 év óta, akkor nem lesz itt panasz.

A Slime draws near! Command?

(#6) adalbert1


adalbert1
veterán

Nekem a Nintendo gépeivel mindig az volt a problémám, hogy kevés olyan exkluzív játék van rájuk, ami érdekelne (mondom ezt úgy, hogy most 2 konzolom is van tőlük), sőt sok multiplatform cím ki se jön, így mindenképpen kell egy másik asztali konzol mellé, ha nem akarok róluk lemaradni.
Ez konkrétan azt eredményezi, hogy pl. SNES-re több cím van ami érdekel (természetesen multiplatform címekkel együtt), mint mondjuk Wii-re, vagy 3DS-re.
Nagy előnyük, hogy van rájuk Mario, Donkey Kong, Zelda. Ezek a címek bármelyik konzolt elvinnék a hátukon.
Ha még jön ki 1-2 számomra érdekesebb cím (mint pl. a Lego City Undercover), akkor valószínűleg beszerzek egy Wii U-t is valamikor. :)

(#7) A.tessz válasza ldave (#1) üzenetére


A.tessz
senior tag

Jó a cikk.

Igazából, érdekes dolog az, hogy a napokban akartam venni egy wii u játékot, Injustice god among us. Egy "boltban" ahol a legolcsóbban hirdették. Bementem , majd közli velem az eladó , ők nem forgalmaznak wii u ra játékot, mert senki se veszi. De azért ők árulják a legolcsóbban azt amit nem forgalmaznak :D

Szokásos "hülyélkedés" után, mondja , hogy miért nem hívtam telefonon őket, akkor már nem mosolygott,amikor közöltem, hogy 6x hívtam őket , csak nem volt kapcsolható, akkor esett le neki, hogy a bolti telefonjukon, gyakorlatilag nincs térerő 6 órája.
Majd közölte, hogy a nintendo tönkre fog menni, aztán csak érdekességként megkérdeztem mit is tud a nintendoról, milyen tartalékai vannak? Na meg a 3ds játék eladásokról amik jelenleg a világon az elsők....
Mondanom se kell nem sokat tudottt a dologról! Arról nem is beszélve, lehet tavaly év végén nem álltak annyira fényesen a veszteségeik miatt, de idén már nyereségesek rendesen, úgy hogy a wii u be sem indult, csak a 3ds nek megy a szekér!

Nem háborított fel, csak érdekességként írom.

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.