2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Redmi2 - Első benyomások

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Ez nem egy teszt, hanem csak mint a címben is írtam, első benyomások.

Mivel mindhárom készülék (Redmi (Red Rice), 1S, Redmi2) volt a birtokomban, ezért csak röviden, az első benyomások.

Volt először ugye a Redmi, MTK SoC-al, ami rövid idő alatt nagyon sikeres, és jó készülék lett (én is nagyon szerettem).

Utána készült el a ráncfelvarrott változat, Snapdragon SoC-al, amit nagyon várt mindenki. Elsők között én is beszereztem, de nem akartam elhinni, hogy a kiadás után milyen katasztrofális rommal adták ki a telefont. Bekapcsolás után a memóriafoglaltság máris alapból pirosba hajlott, előfordult hogy 100MB alatti szabad RAM-al indult a készülék, ami bizony rengeteg problémát, az új tulajdonosoknak sok idegességet okozott. Ezt csak tetézte a melegedés, és a SIM kártyák használata körüli anomáliák - nagyon soká kezdték ezeket a problémákat orvosolni, igazán jól nem is sikerült, mindenki várt alternatív romokra (CM), ami orvosolni tudta jórészt a problémákat. De a Xiaomi telefonok így elvesztették (egyik) fő erőnyüket, a MIUI UI-t. Ezt lehet szeretni, lehet utálni nagyon szubjektív a megítélése. Nekem pl. kifejezetten bejön, különösen a v6 a letisztult felületével, és a kiváló optimalizáltságával.

Úgy látszik, a Xiaomi nem szeretett volna ismét belefutni egy szoftveres hibába, és a Redmi2 már alapból egy nagyon jó, smooth, optimalizált rommal dobta piacra az új készülékét, amelyet tulajdonképpen a Redmi 1S ráncfelvarrásának is tekinthetünk.

A külső, befoglaló méretek kisebbek lettek, a sarkok le lettek kerekítve (ez nekem kifejezetten bejön :P ) miközben a kijelző mérete, felbontása nem változott.

Méretek:
Redmi 1S 137 x 69 x 9.9 mm
Redmi2: 134 x 67.2 x 9.4 mm

Szoftveresen orvosolták az előd modell hibáit, nincsenek sim kártya problémák, az értesítő led mindig működik, és olyan színben ahogyan szeretnénk, nem melegszik (max kézmeleg) a csengőhangokat is lecserélték használhatóbbakra. A kompaktabb méret miatt a SIM kártyák befogadása is változott, ez a készülék már Micro SIM-es megoldást tartalmaz, ami egyre inkább terjedőben van - nem is baj ez, a belsőben több hely marad egyéb fejlesztésekhez.

A készülék angol-kínai rommal érkezett, köszönöm a MIUI Magyarország csapatának, hogy az első, még nem is publikus magyar romot kipróbálhattam a készüléken (amely elsőre tökéletesen, hibamentesen fut :R)

Röviden a lényeg: Kisebb tömeg, kicsit nagyobb akksi, bugmentes szoftver, kisebb befoglaló méretek, nagyobb felbontású előlapi kamera

Összehasonlítás 1S vs. Redmi2 - klikk ide!

Támogatott hálózatok:
NETWORK Technology
GSM / HSPA / LTE
2G bands GSM 900 / 1800 / 1900 - SIM 1 & SIM 2
3G bands HSDPA 850 / 1900 / 2100
TD-SCDMA 1900 / 2100
4G bands FDD-LTE 1800 / 2600 TD-LTE 1900 / 2300 / 2500 / 2600
(Bands 3, 7, 38, 39, 40, 41)
Speed HSPA, LTE Cat4 150/50 Mbps
GPRS Yes
EDGE Yes

Továbbiakban beszéljenek a képek:

Hozzászólások

(#1) Viktor0610


Viktor0610
MODERÁTOR

Jó beszámoló! :)

Egy "belakott", pár napja működő szabad memória méretet írhatnál, illetve lehetnének tesztképek is! :)

Samsung Galaxy A54

(#2) Laza... válasza Viktor0610 (#1) üzenetére


Laza...
addikt

Ez már az! (3napos belkott teló - ugyanezen felállásban az 1S már meghótt:( )

Minden rajta van amit én használok (QQ, Skype, Sygic, Viber, FB, pár játék, 2 SIM)

[ Szerkesztve ]

Never give up!

(#3) Penguin95


Penguin95
senior tag

Szépen összeszedted a dolgokat, köszönet érte! :R

Egy kérdésem viszont mégis lenne. Ha esetleg már próbálgattad a kamerát, milyen tapasztalataid vannak vele?

(#4) Laza... válasza Penguin95 (#3) üzenetére


Laza...
addikt

Sacc/kb ugyan az mint az elődökben, az előlapi kamerában van változás

Never give up!

(#5) Penguin95 válasza Laza... (#4) üzenetére


Penguin95
senior tag

Köszönet, akkor utánaszaglászok ennek egy kicsit. :) Mondjuk az előlapit kb. sosem használtam eddig.

(#6) Viktor0610 válasza Laza... (#2) üzenetére


Viktor0610
MODERÁTOR

Úgy értettem, hogy ha jól látom, a kép memóriaürítés után készült, mert nulla program van a szabad memóriát mutató képen. (Mondjuk, már ez is sokkal szebben mutat, mint a Hongmi ürítés utáni 200-300 MB-os értéke. :D

Samsung Galaxy A54

(#7) Laza... válasza Viktor0610 (#6) üzenetére


Laza...
addikt

A legkisebb érték amit láttam (tehát minden fut, csak home gombbal letéve), 150MB volt

Never give up!

(#8) Jakuu válasza Laza... (#4) üzenetére


Jakuu
őstag

Wifi veteli jel ? Atlagos, vagy jonak mondhato, ahogy jelet talal? Mondjuk itt jo lenne tudni, ha kicsit tavolabb van a jelforrastol es nem a router mellett nezi a felhasznalo.
Ez kifejezetten erdekelne, mert nalam a kinai telefonok itt szoktak elverezni, olyan modon, hogy meg a vasutallomason a nyilt wifi halozatoknal 4 vonasnal is perceket gondolkoztak mig belepnek.
Huaweinel,Jiayunal vagy egyeb kozepkategorias keszulekeknel is ugyanezeket tapasztaltam.Ez alapjan is dontenem el a vetelt. GPS ami a masik szokott lenni de itt ketlem, hogy gond lenne, bar a pontossagarol is irhatnal egy ket szot.

[ Szerkesztve ]

(#9) Laza... válasza Jakuu (#8) üzenetére


Laza...
addikt

Átlagostól jobb. kb. olyan mint a ZTE v5, Huawei H60 (ettől talán kicsit jobb) - most ezek vannak itt még :P

A GPS pontosság nem kérdés, teljesen OK. (2-3mp fix)

[ Szerkesztve ]

Never give up!

(#10) Thaaleum


Thaaleum
aktív tag

Jó kis beszámoló, én ennek a két giga RAM-mal szerelt változatát várom, lehet hogy abból majd be is szerzek egyet.
Egyébként melegedéssel hogy áll a cucc?

„Egy szónak is száz a vége...” - Legendd

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.