Ismertem egy igazi férfit, igazi apát, tekintélyt parancsoló alfa hímet, aki mindenre kész volt a családjáért. Pontosabban a családja megbosszulásáért. Bármilyen helyzetben tudta, hogy ő biztosan mit csinált volna az elkövetővel, ha egy tragikus eset amiről éppen szó volt, a családjával történik meg. Szerencsére nem került ilyen hősi feladat elé, ellenben nem tudta megugrani azokat a hétköznapi akadályokat, amiket elé gördített az élet. Hősünk az óta elveszítette a családját, nem egy célzott merényletben, egyszerűen csak nem bírt el a feladatokkal, és lelépett.
Akkor nem fogalmazódott még meg bennem a gondolat, de most egy online eszmecsere kapcsán formát öltött: miért fantáziálnak bizonyos férfiak arról, hogy mindent elveszítenek?
Elég sok népmesét olvastam az elmúlt évtizedben, de azokban a mesékben nem jelent meg az efféle bosszúállás. Ha egy hős valamit elveszített a mese elején, azt próbákat kiállva visszaszerezte a végén. Esetleg közben megölt egy sárkányt, de nem bosszúból. Ellenben a mai mesék közt lépten-nyomon találni ilyen történetet, legutóbb kis csavarral a Noctrurnal Animals filmben-regényének volt ez a cselekménye. Miért lett ennyire divatos ez a gondolat?
Arra jutottam, hogy a szuperhős filmekhez hasonlóan ez is egy eszkapista fantázia. Menekülés egy bonyolult és nehéz helyzetből egy egyszerűbe. A család nem csak öröm, hanem felelősség. Régen talán ez a felelősség jobban megoszlott a közösség vállán. A gyerekeket a közösség nevelte, a nagyszülők, öregek vigyáztak rájuk, és a gyerekek is sokkal korábban váltak hasznossá vagy egyenesen önfenntartóvá. Mára azonban a család egy önálló harcoló egység, apa, anya, gyerekek, egy csapatszállító jármű, mélyen az ellenséges vonalak mögött. Ha egy kereső kiesik, már borul a rendszer, ha eleve egykeresős modellre vannak berendezkedve, akkor apán áll vagy bukik a család boldogulása. A gyerekek nem tudnak igazán segíteni a betevő előteremtésében, 7 éves kölyök terelgethetett libákat, a mai világban még 15 éven át kell tanulnia, mire megkeresheti a kenyerét. Nagy felelősség. És ki ne akarná néha letenni ezt a terhet? A család egyben feladat is, és milyen jó néha leadni egy feladatot... Aztán legalábbis a hős szempontjából egy ilyen esemény feljogosít mindenre, a szabadság egy második dimenzióját nyitva meg a hős előtt. A szabadság vonalán tovább haladva megszabadítja a hőst az Achilles-i sarkától is, hiszen az egyébként sérthetetlen férfi egyetlen sebezhető pontja, az egyetlen dolog, amin keresztül nyomást lehet rá gyakorolni, a család volt. Ez az egyenlet egyik oldala: a korlátok lebontása. De mit csinál a hős a frissen megtalált szabadságával?
Nem kell sokáig gondolkodnia, mert kap egy feladatot is. Végre egy feladatot, ami méltó a képességeihez, de közben azért elég egyszerű és gyorsan megvalósítható (a Law Abiding Citizen, az elmúlt évek leghosszabb bosszúja sem tartott annyi ideig, mint egy BSc képzés). És ami még jobb, hogy mérhető, látszik a vége, nem termelődik újra. Nagy fellélegzés ez annak az apának, akinek az élete évtizedeken át tartó folyamatos erőpróba, egy játék, amit nem lehet megnyerni, talán elég jól csinálni, de ez sem derül ki, mert mindennek hosszú távú következményei vannak, és minden eredmény és cél folyamatosan átértékelődik ahogy a környezet változik. Érthető, ha hősünk egy pisztollyal két hét alatt megoldható feladatra vágyik.
Ezért vonzóak ezek a történetek, amiben valakinek megerőszakolják és megölik a családját, elgázolják a gyerekét,egy titkos orvosi kisérlet miatt belehal a felesége a szülésbe, terroista merénylet, sikertelen túszejtés, eltitkolt műszaki hiba stb, stb.. Lényeg, hogy legyen egy felelős, akinek a bukása megoldást hoz, és ne kelljen több pelenkát cserélni.
