A minap olvasgattam egy kis városi újságot és megakadt a szemem egy cikken. Ezt szeretném megosztani veletek. Aranyos és igaz történet

Mindennapi Függőségünk!

Fogmosás, ágyazás, reggeli, kávé. Utóbbi már a számítógép előtt, a legfrissebb híreket olvasva, a netet böngészve. Reggeli rutin. S mint ilyen, elengedethetetlen egy kiegyensúlyozott naphoz. Azon a reggelen eleinte minden rendben lévőnek tűnt, ám a megszokott weboldalam helyett hibaüzenet fogadott, amikor rákattintottam az internetes ikonra. Nincs kapcsolat. Igyekeztem nyugalmat magamra erőltetni, de azonnal felment bennem a pumpa. Tudtam hogy megint jön az íróasztal alatt bujkálás, kábeligazgatás, számítógép-újraindítás, aztán, ha ez sem használ, a telefonos hibaelhárítás. Így megy ez manapság, az ember felhívja a kedves-vagy éppen unott, netán undok- hangú ügyintézőt és a segítségével megpróbálja életre kelteni a kapcsolatot. A vonalas telefon azonban néma, mi több süketnéma volt. Miután nem ez az első eset, a mobilt kaptam kézbe, és máris hívtam a szolgáltatót, segítségért. Ám se kedves, se unott hangú ügyintéző. Helyette géphang közölte velem: a szolgáltatás Baranya, Bács-Kiskun, Somogy…na és persze Tolna megye településein szünetel. Még jó, hogy a mobil nem: így megmaradt az eszköz, megvitatni a helyzetet: Nincs net! Nálunk sincs! Semmit sem tudunk csinálni! Most mi lesz?! Megállt az élet. Internet nélkül ma már sok minden- köztük például az újságírás- elképzelhetetlen. Eszembe jutott az édesapám, aki mindig azt mondja, ha mások elégedetlenségét hallja, hogy „bezzeg az ő idejében…” Mármint, hogy bezzeg az ő idejében, azaz, amikor kisfiú volt, petróleumlámpával világítottak, nem volt televízió, telefon és persze számítógép, meg internet sem, mégsem állt meg az élet. Aztán az is eszembe jutott, hogy csupán 20 éve még várni kellett, arra, hogy bekössék a vonalas telefont, amin leginkább távólélő családtagjainkkal beszéltünk, és nem arra használtuk, hogy a gyerekünket felhívjuk az iskolában azzal a fontos üzenettel, hogy „kicsim, itthon felejtetted a tornacipődet”. Nem cseteltünk és nem a Facebook-on adtunk hírt magunkról az ismerősöknek, barátoknak, hanem személyesen találkoztunk. Teltek az órák, jöttek a hírek: Budapesten van a gond, dolgoznak a helyreállításon, délutánra lesz megint net. S lőn: délutánra helyreált a rend. Gép elé ültem, rohanvást igyekeztem pótolni az elmaradást, híreket, képeket továbbítottam, levelekre válaszoltam. Egy igazán figyelemre méltó is akadt köztük. Elolvastam, majd átszóltam a szomszéd szobába: Kisfiam, küldök egy érdekes linket, majd nézd meg. Még szerencse, hogy helyreállt a kapcsolat!

Vida Tünde írása…