2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Probiker KX4 Minimal Modding

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Itt már full felszerelve kamerával. Riasztó vagy sem ez van.

Megmondom őszintén ez már kissé kényszercselekvés. Kissé morzsolja az idegeimet, hogy bontóba megy a motor vagy javítható a blokk emberi áron. Előbbi esetben ennek az egésznek legalább 1 évre nincs értelme, mert nem nyertem még a lottón. Ezért elkészült a full matt bukómra egy minimal modding, amit inkább lehet hívni láthatóságnak.

Alapjait utánajárás és méregetés előzte meg. LED-et nem akartam, mert ide nem illik és a sok LED sokat fogyaszt, továbbá fizikailag is vastag. Addig-addig bújtam a google-t még rá nem akadtam az EL wire és EL tape nevezetű fényt kibocsájtó dologra. Electroluminescent wire (angol) - Működéséről is el lehet olvasni mindent, ebből fakad amúgy a tápegység, de erről később.
Arra hamar rájöttem, hogy nekem a "vezeték" nem lesz jó, mert a rögzítése nem oldható meg esztétikusan, pedig ennek kisebb a fogyasztása. Azonos táppal többet (hosszabbat) lehet meghajtani. A szalag kivitelről sokkal kevesebb dolog található neten. Megnéztem millió egy videót a toldásáról és arról milyen hosszúságot lehet meghajtani a rengeteg piacon lévő táppal. Ebay-en találtam egy olyan felállást, hogy 60cm Aqua EL tape + táp ami 2db AA elemmel működik. Ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak, mert nem karácsonyfát akartam a fejemre, bár ettől függetlenül már ezt is megkaptam másoktól.
A termét 2 hét alatt megérkezett kínából egy kb nullás eladótól. Ez a 60cm éppen annyi amiből nem kell levágni, mintha nekem csinálták volna. A rögzítésnél nem is a szalaggal volt a baj, hanem a táppal ami a 3V-ból csinál nagyobb váltó feszültséget. Létezik CR2032-es elemmel működő meghajtó, 1db AAA elemes, aztán a 2db AA elemes, de van egy böhöm nagy 4db AA elemes kivitel is. Ha nem kell hordozható táp akkor azonnal csökken a méretünk, de már 12v-os DC bemenetet kíván.

(terhelés nélkül tilos a tápot bekapcsolni és vannak minimum/maximum hosszúság
határok amiken túl károsodik a tápegység)

Szalagot három pillanat alatt ez előzőleg kitalált helyre fel tudtam ragasztani, bár még nem végleges, most cellux fogja. A tápegység már keményebb dió volt. Eleinte azt is celluxal fogattam oda, hogy meg tudjam nézni mennyire nehéz, mennyire használható. Elektromos eszközről lévén szó esőben is tudni kell használni vagy le kell tudni venni. Jelenleg a "le kell tudni venni" felé mozdultam el, de töröm a fejem a vízhatlanságon is. A képeken egy közel végleges formáció látható, tesztelésre készen. Mellesleg a 2db AA elemmel 10 órát képes működni. Nappal nem tervezem a tápegységet cipelni, csak a szalag marad a bukón.

Előnyök:
- Biztosan észrevesznek a forgalomban
- Nem utolsó sorban jól mutat (saját vélemény)
- Nem tömegcikk

Hátrányok:
- Kikapcsolt állapotban enyhén rózsaszínű a szalag
- Nem feltétlen vízálló (megoldás alatt)
- A bukó súlya még ha kicsivel is, de megnövekedik

Ha lesz alkalmam élesben tesztelni elválik, hogy használható e vagy sem. Bontása pár perc. Ára: ~1600ft

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.