2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Aprózzunk azaz a felújított notebookok

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kicsit történetem egy nagyon egyszerű megállapítást hozott elő belőlem.
Nincs értelme minőséget kiadni a kezed alól. - Legalábbis, ha azt a kis részt nézzük amiből ezt leszűrtem.
Nem született volna meg az írás ha nincs egy baleset és nem töröm össze annyira féltett notebookomat. Kiszakadt akku, másnap elrepedt LCD, de ment, hisz Hp. :B
Eme esemény miatt gondoltam egy nagyot és elkezdtem megbontani az épen maradt részeket javítás/csere céljából. Hajlamos vagyok hamar felejteni, a vonatot is nézem szabi után mire rájövök újra mivel indul el, jó csak vicc volt. Tehát igen igen belejön az ember a dologba ha sokat csinálja az adott mozdulatsort. A törött példány volt a tanuló darab. Gondoltam egy nagyot és elkezdtem felújítani pár példányt. Ez valamiféle pótcselekvés, mert az egyetlen hobbym egyelőre szünetel. Jó időre.
Nagyon hamar rájöttem a Hp elitebook 2560 és 2570p szériahibáira és azoknak orvoslására. Elképzelésem szerint nem csinálok mást, mint szerzek néhány ilyen notit és mai szintre hozom, belerakom szívem lelkem és csekély haszonnal a korábban összetört példányt nullszaltósra hozom ki, közben nem unatkozom. Több 60p és 2db 70p ment át a kezem alatt, természetesen volt donor notebook is alaplaphibával. Utólag azt mondom hiba volt, mert senkit nem érdekel semmi és nem lát túl az orra hegyén. Kísérleteket tettem a hirdetésekben arra, hogy ki miként reagál a leírt dolgokra, tudat alatt is csináltam kísérletet ami csúfos véget ért és csak elszakadta cérna bennem, na de mind1. (ha nincs a képen az alsó takaró lap akkor az nem tartozék??) Ez a töltő is tartozék? - kérdés után volt. Nem töltő nincs hozzá napenergiával megy ha lemerül...
Tudni illik ezekről a notebookokról, hogy drágák. Még most is, használtan, új korukban pedig egyenesen pofátlan árral rendelkeztek. Hp-ék ki merem mondani úgy alkották meg ezeket, hogy nehogy örökké menjenek. Ott van benne egy kis "óra" ami lehet egy csavar, egy szigetelés hiánya is. Azzal nem számoltak, hogy orvosolom ezeket. Nem titok, még van pár eladó, mindegyik egy nappaliban elterülve darabokba volt szedve. Voltam olyan rendes, hogy vettem olyan dolgokat amikkel további hosszú évekre (rendes használat esetén) csatasorba lehet őket állítani.

Na akkor tálaljunk! Megjön kicsi notebook, Symbi első dolga micsoda? Na micsoda? Kinyitja! Az első mozdulat árulkodik egy lappangó hibáról. A többit már a burkolat rejti.
Symbi rutinosan szétszedi a jövevényt, csukott szemmel kb. Mesélek jó? Ti azzal jöttök nekem, hogy megbontott, meg horpadt (bocsika kell olyan is ami igaz csúnya, de belül mint egy új), meg az akku, meg az egész, hogy nem gyári. Lehajtom a fejem és sóhantok nagyot. Sóhajtok, hogy őrizzem meg a kedves énem, vagy ne. Meg szoktam, mert náluk van a pénz.
Elmesélem nektek, hogy ezek a gépek 3-4 évesek és ez idő alatt igen kilazulnak benne dolgok, továbbá kidörzsölődnek szalagkábelek. 6db csavarra bízta a Hp az LCD csatlakozását a házhoz. Nekem ne mondja senki, hogy ez nem direkt van. Az LCD-ben oldalanként 2 csavar tartja helyén az egész mindenséget. Magát a hátlapot és azt a nyitó mechanikát ami miatt olyan amilyen. Ezek a csavarok ha lelazulnak legdurvább esetben azt művelik, hogy az LCD-t kicsit hátra tudjuk tolni és némi plusz holtjáték is jelentkezik nyitáskor. Nem gond megcsinálni, de a fedlap rejt más dolgokat is. A Hp a fekete keretet úgy csinálta meg, hogy nem tett szigetelést e közé meg a kijelző fém kerete közé. Még fű szálat is találtam mögötte! :W Erre a megoldás nem más mint a Milan márkájú kétoldalú ragaszó. Részletek nélkül. Nem nagy érték, 700ft, de mennyi mindentől ment meg...!
Csavarok meghúzva érzéssel, ragasztó fent, keret mehet vissza. 20 perc nem több végén propanollal letöröl és mint az új, se zsír se ujjlenyomat. Ha lebontja valaki a kasznit és közben nem tör le semmit maga előtt látja az alaplapot. Alapvetően nem kell bolygatni csak ha házat akarunk cserélni. Fogjuk és kitakarítjuk, de a legfontosabb a zsanérok, ház oldali csavarok meghúzása. A legdurvább az volt amikor annyira ki voltak csavarodva, oldalanként 1 csavar, kis gizda semmi csavarok. Tehát olyan lazák voltak, hogy meg is hajlottak. Volt erőkar. Kár, hogy nem fényképeztem le. Én voltam olyan szemét és tettem bele újat, de vissza is csavarhattam volna, hisz mint mondtam nincs értelme a minőségnek. A Hp úgy csinálta meg, hogy hogy ez az 1-1 csavar egy nagyobb lyukon megy át mint magának a csavarnak a menet oldali átmérője. Azaz mindent a fej fog. Ezzel addig nincs gond még a csavar nem lazul ki, onnantól minden egyes kinyitásnál dolgoznak az erők. További szépség az LCD szalagkábel. Mint a ruha amit 18000x kimostak, kissé bolyhos. Hagyjuk úgy nem baj, jó lesz nem kell minőség. Voltam olyan rendes kivettem, elvágtam, kidobtam, kapott olyant ami nem bolyhos. Eddig ott tartunk, hogy jó az LCD és a zsanér. Nézzünk be a CPU alá. Hm. Egyes esetekben majdnem az alaplapig lefolyt paszta fogad minket mérhető vastagságban. Nem baj, jó így a parasztnak hagy fűtsön. Propanollal CPU és borda is letakarít, Arctic MX4-el újrapasztáz. A legdurvább 10 fokos difi volt. Még mindig mondom, nem kell minőség.... Coller? Át sem látok rajta. Kifúj, fülel. Csapágyas? Csere! De maradhat így is, csak nem nálam. Gondolnátok, hogy sok notiban a gyári szalagkábelek félig ki vannak csúszva? Pedig ja! Azt is rakjuk rendben. Már sötétedik, de még nem kerek a noti. Alaplap a helyén, csavarok rendben, kaszni a házon miután a PCH dióda is kapott friss pasztát, RAM CPU HDD stb benne. Áttöröl. Akku bele. Felnyit. Élesztés. Boot... Bios. F.02 ? Nem baj, kapja meg az F60, 70p esetében a 61-et. Ez sem számít, nem TE vállalod a kockázatot, hogy a szaros SSD-det biztosan megegye. Még soha nem volt baj. Innen indul egy több órás játék, ami magában foglalja a rendszer telepítését, aktiválását és a funkciók tesztelését. Webkamera, mikrofon stb stb stb. Aztán ha kész full terhelés. Hőfok oké, megy teszi a dolgát. Utolsó nagy áttörlés és jöhet a billzet zsírtalanítás majd west féle matrica. Ügyelve, hogy jó helyre kerüljön. Végül akku felmérése és a fényképek. Végül pedig mehet netre. A történet itt vesz negatív fordulatot. Beleírod, hogy mind meg volt bontva azonnal jönnek és fokhagymával meg kereszttel mutatják, hogy távozz sátán a szaroddal. Na ezért nem érdemes minőséget kiadni a kezed alól. Én f még a matricákra is figyeltem.
A pár értetlen ember pü-ben, hogy neked is ez meg az van a notival? Mi az ,hogy benyomható az LCD hátra és 100k felett volt? Mi ember? Te választottad! Garis? Vidd vissza, amúgy 20 perces hiba.
Komolyan nem értem.
Csinálhatnék galériát sokat fényképeztem, de valahogy mind1. [link] 3 éves példány volt.

Mindenkinek ajánlom, hogy vegye meg azt amit ő gondol, de miközben más nem tudja mi van a burkolat alatt, én pontosan tudom és erre költöttem is, hogy neked rendes notebookod legyen. Erre még épp ebből kifolyólag megy az alkudozás.

Nem miattad írtam kedves motoros ismim, te csak egy utolsó csepp voltál semmi több.

Hozzászólások

(#1) jaja1981


jaja1981
addikt

Tisztelet.
Kis hazánkban nagyon nem dívik a minőség, erre én is rájöttem.
Legyen pár ezerrel olcsóbb és szar, de akkor pont menjen. Ezt keresik.
Én is hagytam már abba hobbit/üzletet ez miatt.

Maximálisan átérzem a helyzeted.

(#2) Kolondrum válasza jaja1981 (#1) üzenetére


Kolondrum
félisten

Az a pár ezer az amit ott görnyedtem felette, legalább azt. Táskát is adok, volt amihez optibay járt, de volt SSD-s is. Van amihez USB3-as express kártya van. Ezeket senki nem értékeli, jó az SSD-t értékelték, az azonnal elment.
Ez nem bosszantó, hanem szomorú. Volt aki megnézte, jó jó, de horpadt. Hát 50-ért mit akarsz? Azért ennyi, hogy TE aki ennyit szánsz rá meg tudd venni ezt az üzleti kategóriás fém házas notit. Több kategória került kialakításra. És érted 50k és horpadt? A másik oldalról nézte nem aminek szántam.
Ki az aki közel 3 órát tesztel ramot, hogy jó e? Ki az aki játszik vele, nyúzza, hogy jó e. A piaci példányok egy részét fogtam kézben, nem mesélek, mert üzlet rontás lenne. Vigyék azt kenjék a hajukra!

[ Szerkesztve ]

(#3) daniel_229


daniel_229
csendes tag

Sajnos igaz: szerintem is ez az általános hozzáállás. Amíg a fejek többségében nem lesz rend, addig inkább a jól kinéző de leharcolt sz@rokra lesz igény. Esetleg a black friday-es 55k-re leakciózott "fapados butított verziója" típusú gépekre, mert arról mégiscsak én téphetem le a fóliát :) Ettől függetlenül szerintem megéri kitartani a minőségi munka mellett (és aki szintén így gondolkozik, az talán nehezen is térne át a kókányolásra), kitartás! ;)

(#4) kmisi99 válasza Kolondrum (#2) üzenetére


kmisi99
addikt

Nagyra értékelendő ez a törődés, de a legtöbb ember a pénzzel törődik. Igen más megveszi a szart de garanciásan, ami általában éppen kibírja míg lejár a használt cuccoknál gyakori fél év gari.

(#5) MineFox54 válasza Kolondrum (#2) üzenetére


MineFox54
őstag

Ha szabad kérdezni, honnan veszed a gépeket? Akár pü-be is. Nagyra becsülöm a munkád, csak ezek olyan dolgok amit én is megcsinálok szívesen, tehát nekem jó az eredeti állapotú is :)

(#6) Kolondrum válasza daniel_229 (#3) üzenetére


Kolondrum
félisten

Nem lesz folytatása, mert nincs értelme, meg ez nem üzletszerű dolog.

kmisi99! Akkor máshogy vagyok programozva. :W Volt (fél órája még) egy 2016.04-ig garis darab, de mint a sicc beontottam szét, mert nem volt rendben gar ide vagy oda. Volt acer gépem hibás, új volt, már úton volt a futár, de én úgy kezeltem a dolgot, hogy ha egy mód van rá nem vitetem el, addig kutattam még a Speed Step bugot megoldottam magam és menet közben fordítottam vissza a futárt. Nekem senkit ne bontsa szét ha nem kell. Sőt el se vigyék. Miért? Mert bennem még él, hogy vigyázunk a dolgainkra és onnantól, hogy elvitték nem én kezelem. A fenti garis gép is ezért lett bontva. Tartósabb és szebb.

MineFox54! Ezt nem szeretném kiadni, de olyan emberektől jön akiknek ez nem érték, ezért piaci ár alatt vannak. Kalibrálatlan akkutól kezdve a cigiszagú házig én találkoztam mindennel. Csk az utóbbi miatt is kellett már házat cserélni és napok alatt múlt el az alaplap szaga. :W

[ Szerkesztve ]

(#7) MineFox54 válasza Kolondrum (#6) üzenetére


MineFox54
őstag

Ha már tényleg nem folytatod, és tudnál szerezni olyan gépet, ami nem ilyen állapotban van, akkor dobj már egy PM-et. :R :R

(#8) Kolondrum


Kolondrum
félisten

Sajnos ez a jelenség a motorom eladásánál is meg volt. Abba kapaszkodtak amit olvastak és az minden volt, mert nekem úgy kerek. HÁla ég volt valaki aki értette a dolgot és jött vitte.

(#9) kmisi99 válasza Kolondrum (#6) üzenetére


kmisi99
addikt

Egyébként egy hibát vettem észre a bejegyzésedben. Úgy van a hirdetésben, hogy bontott? Nem nem, azt nem szeretik a vásárlók hallani.

Ezek a laptopok kérlek szépen, frissen felújítottak, karban tartottak, hardveresen teljes körűen felújítottak, új ventilátor, új pasztázás, kijelző zsanérok megerősítve. Sokkal jobb állapotú mint a cégek által leselejtezett tucatgépek.

Valahogy így kell eladni. Ugyan az mint a te szöveged, csak felhasználó közelibb. Ha ilyesmi szöveget látnék, és nem értenék annyira hozzá (azaz nem lenne tudásom a leharcolt gépet magamtól megcsinálni) Akkor szerintem kifizetnék mondjuk 5000 el többet, hogy ne a 20 egymáson porosodó gép közül egyet leemeljenek lesz ami lesz alapon.

(#10) Kolondrum válasza kmisi99 (#9) üzenetére


Kolondrum
félisten

Műszöveg, de igazad lehet.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.