2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Huawei Mediapad - személyes tapasztalatok

Írta: | Kulcsszavak: Huawei . Mediapad . Android

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Március vége felé vettem birtokba a HUAWEI MEDIAPAD táblagépemet,melyet a t-hometól,rendeltem internet mellé.

Több előfizetésem van a t-homenál,ezért előtte járt nálam,azaz a HUAWEI IDEOS S7 SLIM.
Ezt már testvérem használja,nagy megelégedettséggel.
Tehát,lett összehasonlítási alapom,hogy hol és miben jobb/rosszabb, az új masina.

Ismerkedésemet a táblagépekkel, nem ma kezdtem. Gyakorlatilag azóta érdekel,amióta bejelentették az első iPadet,de lehetőségem kipróbálni,csak tavaly, tavasszal lett. Először, egy első generációs iPadem volt,majd nyáron követte egy iPad 2,mely őszig volt nálam. Nagyon szerettem,de sajnos pár körülmény miatt (anyagi),fájó szívvel eladtam. Nagyon nagy iOS imádó voltam/vagyok,de 5 éve használok Apple eszközöket, és vágytam már valami másra,annak ellenére,hogy én tökéletesen elégedett vagyok azzal a platformal is. Végigjártam az iOS minden fejlődését,módosítását,szerettem,de már igényem volt megismerni az Android rendszert is.

Táblagép vásárlása nem volt nagyon idei évre betervezve,de a t-home akciója kapóra jött,és egy baráti befizető összeggel,2 éves kamatmentes részletre elhozhattam a gépet. Illetve képletesen "elhozhattam",valójában kivárhattam, amire megjön a futár,ami nekem sajnos egy nagy kálvária vollt,mert 1 hónap volt, amire kihozta a t-home. Ez van,.
Az ügyintézés,sajnos megérne egy külön posztot.
De úgy érzem,több mint 1 hetes használatot követően,hogy megérte kivárni. Lássuk a szeméyles tapasztalataimat:

Külső:

Én most nem fogok képeket felrakni,hisz a Mobilarénás tesztben megtalálhatjátok, és a internet is tele van vele,ha rákerestek.
Akit érdekel,az tudja már mostanra,hogy a készülék burkolata szálcsiszolt aluminiumból készűlt.
Kellően vékony,masszív,kidolgozása elsőosztályú. Semmiben nem marad el a nagy, nevesebb konkurenciáktól.
Az S7 és a Mediapad esetében,személyesen az lett a tapasztalatom a méretet illetően,hogy sokkal kényelmesebb használni a mindennapokban egy 7 colos tabletet,mint egy iPad (9.7col) méretet.
Nekem közepes méretű tenyerem van,és ezzel kényelmesen meg tudom fogni,vagy át tudom érni széltében, álló módban. Kevésbé fárasztó tartani,jobb minden tekintetben.
De,ez tényleg csak személyes vélemény. Eldöntöttem,hogy annyira bevált ez a méret,hogyha egyszer váltok,akkor már csak ilyen méretben gondolkozok.
A készüléken két hangrés (hangszóró) van, egy oldalon. Szerintem jobb lett volna követni az S7 hangszóró megoldását,ahol a tablet 2 oldalán van.
Nekem sosem volt gondom,azzal,hogy esetleg lefogom,de mindenképp szerencsésebb kivitelezés lett volna.
Hangzása erős közepes,de ebben jobb az előd. Maximum hangerőre tekerve sem torzít,de egy nagy dinamikát ne várjon senki tőle. Teszi a dolgát,nem kimagasló.
Van a táblán összesen 2 gomb,ami fém vagy fémes hatású műanyag,nem tudom eldönteni. Precíz,minőségi,nem lötyög,korrekt.
A töltő,továbbra is saját fajta,nem szabvány.
Az S7-hez képest változás,hogy fekete és nem szétválasztható a kábel és a töltőfej. Egyben van,viszont a kábelen ezáltal csak egy vég van,nem úgy mint az S7 esetén ahol a kábel eléggé rövid é egyik vége usb,másik pedig 3 kábelben végződik.
Szerintem itt valahogy a kettő közötti megoldás lett volna a tökéletes mindkét készülék esetében.
Hosszabb kábel,egy töltővéggel,de különválasztható a töltőfejtől.
Ebből már kiderült,gondolom,hogy a Mediapad esetében külön kapunk egy adatkábelt,ami kb 1 méter hosszú. Hdmi kábel külön beszerzendő.

Kijelző
Ebben hatalmas fejlődés lett és úgy érzem a Huawei egyik legjobb döntése volt ez a kijlező!!!
Két fajta felbontás közűl választhatunk,ami a menüben beállíthatóak. Váltásnál újra kell indítani a készüléket.
A magasabb felbontással hírdetik a készüléket mindenhol. Ez 1280x800.
Én nem ezen használom,mert nekem ilyenkor már nagyon kicsik a betűk netezés közben.
Az alacsonyabb felbontás nem tudom milyen értéknek felel meg,sajnos erről nem is találtam sehol utalás az interneten sem
Viszont a kép,mindkét felbontásban döbbenetesen jó! Gazdag színek,nagyon jó betekintési szögek,egyszerűen brilliáns. Pixeleket nem látni rajta,és bármilyen tartalom nézése élmény rajta.
Direkt, kiváncsiságból megnéztem hasonszőrű Samsung tablet képét ami új és forgalomban van és bőven elbújhat emögött. De még az ipad 2 sem jobb ennél. Egy szó,mint száz,perfekt.
Talán, ellenfele hasonló méretben a Galaxy tab 7.7 lenne,sőt,az még szebb is,de közel 140-150ezres kategória.

Op rendszer,azaz ismerkedés az Androiddal

Mint fentebb írtam,eddig csak Apple készülékeim voltak 5 évre visszamenőleg,de előítéletek nélkűl és lelkesen vetettem bele magam, a Zöld Robot világába.
Az már kiderült,hogy egy teljesen más világ és tudom,érzem,hogy mindkét világnak megvan az előnye és a hátránya.
A gépen Honeycomb fedőnevű táblagépekre fejlesztett oprendszer fut,ebből is a 3.2-es verzió.
Ígéretek szerint 2012 áprilisában kiadják rá,az ICS frissítést.
A rendszer kinézete nagyon tetszik.
Nekem bejön nagyon a gyári Holo téma,én nem is változtattam meg.
Nagyon gördülékeny,sehol sem akadozik a rendszer,belassulást nagyon ritkán éreztem,akkor is magához tért pár másodperc alatt,fagyás pedig egyszer sem volt.
Rengeteg beállítási lehetőség. Pár órát elbíbelődtem vele,mire minden beállítottam szám íze szerint.
Tettem fel a PLAY,áruházból AnySoft KeyBoardot (rengeteg beállítási lehetőséggel),videólejátszót, (bár,a gyári is mindent visz),pár játékot.
Tettem fel 1080p videókat belső tárhelyre,vagy egy usb otg kábellel pendrivera és mindent vitt,akadás mentesen.
Minden játékot vitt,teljes képernyőn,még a Plant vs. Zombie-t is amit az S7 nem,legalábbis a fórumos hozzászólások közt ezt láttam,hogy eléggé sokáig keresték rá a megoldást.
Mint írtam usb otg-t is kezeli mindenféle mókolgatás nélkűl,ez már a Honeycomb hozadéka.
Rádugva, egy pendriveot,mindent felismer róla. Legyen az dokumentum (ezt megnyitja a gyári irodai alkalmazással),kép,alkalmazás,film,stb.
Más perifériákat is felismert. Én egy Apple usb bilentyűzetet és egy vezeték nélküli egeret próbáltam és működött.

Tapasztalataim szerint pendriveról nézett filmek esetében kissé jobban merűl a készülék,ezzel számolni kell,de mindenképp megéri,erős kényelmi faktor :)

GPS,adatkommunikáció,akkumulátor

Van beépített gps,mely pontos,gyorsan talál műholdakat,tartja is rendesen.
Én Navigonnal használtam,mert ez volt több gps program közűl az egyetlen (eddig) ami full képernyőn indult és működött is.
Íme,egy saját videó,bár csak otthoni szimuláció,de látni belőle,milyen.
[link]

A készülékben található sim foglalat is,én ezt még nem próbáltam,de tervezem és akkor tudok nyiltkozni 3G képességekről is.
Wifi vevője teljesen jó,olyan hálózatokat is megtalál amit egy telefon sokszor nem is lát.
Stabil,kikapcsolt/alvó kijlező esetén is megmarad,nem bont szét.
Minden probléma nélkűl töltöttem le vele 1.5GB mkv file-t,torrent klienssel,megakadás nélkűl,amit persze utána filekezelővel,megnyitottam és lejátszottam általam szeretett Mx playerrel.
Ezt a szabadságot nem éreztem iOS esetén,mindenképp pozitívum,nekem.
Akkumulátora,beépített,4100mAh,ami folyamatos netezéssel,pár youtube videóval 5-6 órát is kibír 30-40 százalék fényerőnél.
Filmeket nézve,normál felbontásban,az 5 óra biztos,de lehet több is,ennyit nem néztem rajta egyszerre.

Összegzés:

Az elmúlt évben volt fogalmam a minőgégről, összeszerelés szempontból, és oprendszer terén is és lelkesen vetettem bele magam a Huawei Mediapad használatába. Nagyon kellemes meglepetés volt számomra,hogy több mint 1 hetes használat után,szinte csak dicsérni tudom. Ismerkedem továbbra is az Androiddal,tetszik a szabadsága,a sok lehetőség ami benne rejlik. Ennyi idő alatt még nem éreztem a hátrányait,de biztosan lesznek,hisz magával a rendszerrel kapcsolatban vannak azért kérdések bennem,amikre megkeresem a válaszokat,ha pedig nem találom,hát kérdezek. Nagyon frankó kis társaság jött össze az Ideos S7 Slim kapcsán[link],minden nap olvasom őket,sokat tanulok onnan. Segítőkész,nagyon jó csapat,ami remélhetőleg a Mediapad topicjában is meglesz.

A készüléket MINDENKINEK,meleg szívvel ajánlom,aki gondolkozik 7 col méretben és akar egy gyors,kétmagos,1GB rammal ellátott,jó rendszerrel elátott táblagépet,ami teszi a dolgát egy olyan szuper kijelzővel amit a konkurens nagy gyártók sem tettek bele a tabletjeikbe ilyen ár mellett,csak sokkal drágábban.
A kínaiak már a spájzban vannak,szokták mondani. Ha ezt a színvonalat hozzák és még tudnak ezen is javítani,részemről nyithatják a spájzajtót is,én nyitott leszek rájuk. Ennél a terméknél egyértelműen állíthatom,hogy a Huawei,ha így folytatja,nincs miért aggódnia.
Ha bárkinek kérdése van ,vagy,hogy próbáljak ki valamit a táblán,mielőtt megvenné,nyugodtan írja ide.

Hozzászólások

(#1) hossszú


hossszú
őstag

Nagyon jó kis írás :C ezek után még türelmetlenebbül várom a T-től az enyémet.

„A kutya az egyetlen a világon, aki jobban szeret téged saját magánál.” Darwin

(#2) kiszu válasza hossszú (#1) üzenetére


kiszu
senior tag

Nagyon fogod szeretni.

(#3) HuaweiU8500 válasza kiszu (#2) üzenetére


HuaweiU8500
senior tag

Profi cikk/teszt

Motorola MCR 4800...... J5 (2016), Ulefone Power 2, Umi Plus, Oukitel K3, BV9500

(#4) Gerinces


Gerinces
csendes tag

Szia!
Köszi a személyesebb hangvételű tesztet, és hogy gondoltál a többiekre! Már többször láttam üzletben a gépet, de egy dolgot nem tudtam kipróbálni: a hangzásvilágát egy jó fülessel. Egy táblagépnek sem hallottam még a hangját. Sok Flac formátumú (és MP3 is) zeném van, melyet e-könyv olvasással egyben szeretnék hallgatni. Milyen tapasztalataid vannak, vagy lesznek ezügyben? Elmegy, hallgatható, vagy esetleg már-már audiofil? Köszi a próbát!
Üdv!

(#5) lajbi101


lajbi101
tag

Sziasztok!
Az lenne a kérdésem hogy facebookos játékok elmennek-e rajta?

(#6) danih


danih
addikt

Korrektor! Korrektor!

Poszt-tolónak: ne a felbontást csökkentsd, ha kicsik a betűk, főleg ha a natív felbontás 1280x800, hanem a DPI-t növeld.

(#7) KPistike


KPistike
aktív tag

Üdvözlet!

Remek írás, bár tény, van némi javítani való benne - ahogy ezt másik fórumban Sir Bakter24 is jelezte.
Ami számomra a kiemelkedően feltűnt:
"nem úgy mint az S7 esetén ahol a kábel eléggé rövid és három vége van a ,melyen van (micro usb,töltő és hdmi)"
Igazán rühellek kötözködni, de a kábel USB végződésű a töltő - vagy PC - oldalon, így a HDMI helyett az is egy USB csatlakozó, ha jól rémlik, azt hívják miniUSB-nek. Digitális kamerákon, 2,5"-os külső HDD-ken, netbook-hoz tervezett külső DVD-írókon is előszeretettel alkalmazzák.
Vagyis az ominózus kábel a Slimhez egy microUSB - ez kapcsolódik a Slimbe is -, egy miniUSB - fogalmam sincs, mire használható Slimen, hacsak nem a 101-es S7 tulajokra gondolt a gyártó -, és a töltő csatlakozó.

K. P.

(#8) kiszu válasza KPistike (#7) üzenetére


kiszu
senior tag

Köszönöm. Természetesen nem veszem kötözködésnek és ma javítom.

(#9) kiszu válasza Gerinces (#4) üzenetére


kiszu
senior tag

Gyönyörűen szólnak rajta a flac formátumù zenék is.
Én egy ultimate ears 600 vi fülessel próbáltam ami eléggé ott van a szeren,de ezzel kifogástalan a hangja.

(#10) kiszu válasza danih (#6) üzenetére


kiszu
senior tag

Nem lehet dpI-T növelni,ez nem asztali oprendszer.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.