2021. május 13., csütörtök

Gyorskeresés

Balkon chili 2020 - A katasztrófa éve

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hogyan is kezdtem tavaly ezt az egészet?: Balkon chili - avagy Az élet utat tör magának!

"Kezdjük ott, hogy sem istenadta tehetségem, sem szakmai előképzettségem nincsen, nem hogy a chili paprika, de semmiféle növény termesztése területén. Ellenben lusta vagyok, kétbalkezes, és hamar megunok mindent."

Nos, ezen állításaim ugyan már tavaly is bőven beigazolódtak (Balkon chili v2 - Megmérettetés
), azonban idén mutatkoztak meg teljes valójukban. Komolyan, idén minden, de minden félre sikerült, olyannyira, hogy már-már elgondolkodtam azon, hogy jövőre rendesen csinálom (bár tudom, hogy a lustaság győzni fog).

Simán elsunnyoghatnám a dolgot, mosdathatnám magam, és mindig csak azon év eredményeit jegyzetelhetném ide fel, ami valamiféle siker élménnyel záródott, de nem az az ember vagyok, aki ne vállalná fel a hibáit. Szóval tessék, ez van, ha valaki kellő odafigyelés nélkül, a tanácsok félig meddig betartásával (pedig hosszú órákat szánt az átolvasásukra) áll neki annak, amihez nem ért, azt is csak fél gőzzel, nos akkor ne csodálkozzon, ha az eredmény vagy bejön, vagy nem. Idén a nem.

Kezdeném azzal, ahogy tavaly befejeztem (a fenti Balkon chili v2 link). Mint ott látható, a kis növénykéim már akkor sem voltak éppen a legjobb állapotban, megkopaszodtak, és elkezdtek bebarnulni. Minden esetre elhatároztam, hogy átteleltetem őket.

Az átteleltetéssel kapcsolatban két általános irányvonalat láttam körvonalazódni. Az egyik szerint melegház, lámpáztatás, tápozás, öntözés, és még télen is jön az új termés. Nos, szokás szerint erre sem erőm, sem túl sok lehetőségem nem volt, így a másik irány vonal tűnt számomra járhatóbbnak. Ezek szerint télen a növény alszik, eldobálja a leveleit (ez nagyjából már megvan), és jóval kevesebb vizet igényel. Nos.. annál azért valószínűleg többet (és több tápanyagot), mint amit tőlem kaptak.

A következő képek egyes nézőink számára felkavarhatóak lehetnek!
(igen, az ablak is, raktár szoba, nem vendégszoba na :D)
!
!
!
!
én szóltam!

Íme a rémségek:


Sejtettem én, hogy nem ilyennek kell lenniük, de nem adtam fel. Úgy gondoltam, csak tényleg mélyen alszanak, majd a friss levegőn, napsütésen, új földben, csoda módjára életre fognak kelni. Így hát áprilisban (elég sokat vártunk a jó időre), ismételten lapátot fogtam, és nekiálltam átköltöztetni szegény száraz kórokat.



Egy egész hónapot vártam a csodára, de a villám nem csapott beléjük, nem kapták meg a szikrát ami az életre keltésükhöz kellett.

Még nem adtam fel teljesen, de a biztonság kedvéért fogtam 1 db (! a tavalyiból tanulva, egyesével ültetek) csoki habi magot, és elültettem csak úgy, egy vödör földbe, kint a napon.

Így bár ha megkésve is, de olyan szép ütemben kezdett nőni, hogy el is döntöttem, ezentúl max ha 1-2 növény teleltetésével nyúzom csak az idegeimet, a többi bizony megy minden évben inkább magról (természetesen akkor azért 2 hónappal korábban, szobában, pohárban, ahogy tavaly is, csak ritkább magvetéssel).

Közben szét trancsíroztam két öreg kórót is, megnézve kicsit jobban, és a sejtésem beigazolódott. A gyökérzete visszafejlődött, száraz, a szára kemény és üreges. Teljességgel halottak voltak.

Sebaj, a kicsinyem viszont roham tempóban fejlődött, át is kellett egy nagy vödörbe költöztetnem. Tavaly is ez a méret vált be a legjobban, a legnagyobb és legszebb termést hozó növényem ebben fejlődött (lehet jövőre is, inkább kevesebbet növesztek, de azt ekkorában).




Minden szép is jó, megérkeztek a termések is. Nem azt mondom, hogy egy szószra való összejön, de végre, a rossz sorozat véget ért, és kellemes mennyiségű paprikám lesz a leves és egyéb étek mellé.


És bumm. A következő csapás. Hirtelen elkezdte ledobálni az alsó leveleit, ahogy tavaly is. Ezt ugyan már egyszer átéltem, és komolyabb baj nem lett, de aztán leesett az egyik termés is. Felboncoltam, és látom, hogy teljesen szét van rágva belülről.. és valami wc-nek használta a belsejét. Átvizsgáltam kicsikét a többit is, és bakker.. egyet kivéve az összesnek a tövében volt egy lyuk. Leszedtem még egyet, szétrágva, még egyet, szétrágva. Végül az utolsó előtti legnagyobb darabban találtam meg a tettest, egy hüvelykujj méretű pöffeszkedő hernyót. Nem mondom, hogy nem kínoztam meg a halála előtt.

Tehát szegény chilim megkopasztva megdézsmálva egyedül senyvedett kint, az egyre esősebb, egyre hidegebb, egyre sötétebb világban. Termésből egy szép nagy, és egy kezdeti csökevényes példány maradt csak, semmit több.

A nap eltűnt, a festők sehol nem jártak még, de az idő már-már fagyosra fordult át, be kellett hoznom a lakásba. Ott aztán elvesztette a maradék leveleinek az 50%-át is. Már már temettem, de végül a paprika, az az egy szem amiből fogyasztható lesz idén, végre elkezdett színesedni. És mára, október vége, november elejére, végre beérett.



Végül megejtettem a nagyszerű évem bőséges szüretét is a tegnapi nappal:

A kis zöldet még fennhagytam, bár abból idén már nem lesz semmi. De addig is, amíg a nagytestvér fogyogat, jól ellesz még a helyén. Amúgy az ízben megint nem csalódtam. Kicsikét talán kevésbé füstös, mint a tavalyi, és talán nem is az a nagyon zamatos, lédús, azért egy apró kis darab is jól fel tudja dobni a tányért levest, főleg ha egy kicsit hagyjuk is ázni/oldódni benne. Még gondolkodok a szárításán, van egy tő szárított piri-pirim, egy kis csokihabi pehely azért azt szépen fel tudná dobni. És akkor meglenne egy 10-12 alkalomra való fűszerem is.

Ami biztos, hogy ezt az egy tövet idén még megpróbálom teleltetni, kicsit több vízzel, némi tápanyaggal, földcserével. hátha jobban sikerül mint a tavalyi.

Jövőre pedig újfent nekiállok, töretlen hozzá-nem-értéssel, viszont ismételten magokról, időben, szobában elvetve egyesével. Talán több szerencsém lesz. Aztán ha nem, átgondolom, tényleg kicsit komolyabban kellene-e vennem ezt az egészet.

Hozzászólások

(#1) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

Nekem most bujt ki 6 darab csoki habanero, ketto tunik igeretesnek, ugyebar benti termesztesrol beszelunk, meleg adott es allando, a feny se a legrosszabb, beszereztem egy 6500K fenyerereju egot. Aprilisban ugy jartam, hogy ebayrol berendeltem egy csomag magot, ami a termes megindulasanal kiderult, hogy nem az, az eladot meg hajkuraszhattam... Csip, meg szep is, eleg is lett, de nem az igazi, nem ezert fizettem. Erdekes, nekem mindig benn voltak a palantak, max az ablak volt nyitva, de egy muslica szeru joszag kezdte el a leveleket ragcsalni, ezeknel a palantaknal mar nagyon oda fogok figyelni. Ne add fel, a sajat termesed megeri a kudarcot is! :))

szia <3, just szia <3. take it easy, bro!

(#2) ncc1701


ncc1701
addikt

Tavasszal 3 tő chilit ültettem a kinti magaságyásomba. Ebből a dragon megmaradt, hozott vagy 100 paprikát, a másik kettő kipusztult. De ez elég betyáros lett. :)

Csak arra akartam kilukadni, h nálam még ideálisak is voltak a viszonyok, teljesen jó talaj, víz, nap, és mégsem maradt meg csak 3-ból 1.

(#3) mexicanraven válasza ncc1701 (#2) üzenetére


mexicanraven
aktív tag

Kepet kaphatunk ha van? :)) :)

szia <3, just szia <3. take it easy, bro!

(#4) ncc1701 válasza mexicanraven (#3) üzenetére


ncc1701
addikt

Csak jó xar kép van, túl közeli, nem látszik az egész bokor sajna.

(#5) bLaCkDoGoNe válasza mexicanraven (#1) üzenetére


bLaCkDoGoNe
veterán

"beszereztem egy 6500K fenyerereju egot"

Mármint egy 6500K színhőmérsékletű égőt, ugye? ;]

"The parasite makes nothing for itself. Its only tools are taxes and tithes meant to trick you into offering what it has not earned. In Rapture we keep what is ours." [+] http://www.flickr.com/photos/blackdogone [+] 

(#6) mexicanraven válasza bLaCkDoGoNe (#5) üzenetére


mexicanraven
aktív tag

laikus vagyok, es essem ram a vakolat, ha nem szinhomersekletet akartam irni, de valoban angol billel rendelkezem, es nem volt kedvem maganhangzokat masolgatni :DDD
igen, azt szereztem be :DD

szia <3, just szia <3. take it easy, bro!

(#7) Kergeboci


Kergeboci
tag

Lekopogom, de határozottan jobban érzi magát így télen, mint a tavalyiak ilyenkor (fenti első horror képek)

(volt egy földcsere, gagyi általános táp, illetve talán vízből is egy kicsit többet kap)

Os Iusti meditabitur sapientiam et lingua eius loquetur iudicium - Az Igazság ajka bölcsességet kell hordozzon, és a nyelve ítéletet kell szóljon http://egyatucatbol.blog.hu/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2021 PROHARDVER Informatikai Kft.