2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

3 szavas interaktív folytatásos történet /Kész a sztori!/

Írta: | Kulcsszavak: 3 . három . interaktív . szavas . folytatásos . történet . játék

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Arra gondoltam, hogy jó lenne egy történetet kitalálni így együtt veletek. Az lenne benne a lényeg, hogy mindenki 3 szóval folytathatná a sztorit. A végén kikerekedne valami nagy baromság vélhetőleg, amit majd ide hozzászerkesztve leírnék egybe, hogy könnyebb legyen elolvasni.

A szabályok:

- Egy hozzászólásban összesen 3 szó szerepelhet plusz írásjelek. Illetve "off topic"-ban bármennyi.
- Egymás után hozzászólni nem lehet kétszer, meg kell várni, amíg valaki más is írt már valamit.
- A trágár szavakat lehetőleg kerüljük.
- Lehetőleg a mondatok kerekedjenek ki értelmesre, még ha maga a szöveg egy semmitmondó marhaság is lesz.

Közben írogattunk itt így is, úgy is, szóval mindenki kap annyi szabadságot, hogy a 3 szóba eldöntheti, hogy az "a" és az "az" névelők beletartoznak-e vagy sem. Tehát szabadon lehet írni úgy három szót, hogy abban van egy vagy (nagyon rossz esetben) kettő ilyen. Pl. "elment Józsi vásárolni" de lehet úgy is, hogy "elment Józsi a vásárba". De az is elfogadott tehát, ha bele van véve, és csak annyi van, hogy "elment Józsi a".

Asszem ennyi, remélem mindenki jól fog szórakozni. :D

_______________________________________________________________________________________

Akkor tehát itt a kész szöveg. Mely összesen 1000 hozzászólásból született. Tovább nem folytatódik itt a történet, mivel így is hatalmas nagy a terjedelme, majd 3000 szóból áll.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Szereplők:

David Hasselhoff
Jani
Mutáns kutya ami tigris
Vadász
Mókus
Asszony
Büdös borz
Kispál
Macskák
Orángután
Anyósnak lánya
Tehén
Főnök asszony
Margó
Professzionális krumplipucoló szakember
Úthenger sofőr
Barnamedve
Négyorrú rénszarvas
Papagáj
Idegenek a Marsról
Norbi
Papa
Döglött tyúk
Baltás bácsi
Íti
Sebész
Négylábú jeti
Pózoló tinik
Varjak
Tehénlepény
Másik lepény
Julcsa, a szomszéd néni
Vaddisznóhátú lóhere tolvaj menye
Tolvaj menyének menyétje
Ugráló halak
Kínai vendégmunkás szakács
Sün
Obama maszkos kis etiópok
Brazil focista
Jurij Agota
Házi elefánt
Postás
Bírák
Maláj kurva
Egy thai
Másik Jani, Igor testvére
Józsi
Küklopsz
Lila kakastaréj
Harcsa
Bill Gates
Steve Jobs
Egyfős násznép
Kacsák
Szalacsi Sándor
Polgár Jenő
Sarki hölgy, aki valójában Terri Blekk
Rolandó
Vili bácsi
Traktoros Jolika
Harci mókus, ami valójában törpeuszkár
KITT
Ákos
Őrmester
Medvebocs
Anyamedve
Államtitkár
Titkárnő
Zsiga a rendező
SonGoku
Kutya
Halarcú csivava
Kuruzsló boltos néni
Kecskefej
Rinocérosz
Csecsemő vadőr
Nagymama
Embriók
Szatír
Hitler
Brian
Féllábú gályarab öreganyja
Geronazzo
Gyomormosómedve
Kenny
Localhost
UFO-k
Mici néni
Józsi
Mumus
Bögyös Mariska
Denevér
Ozzy Osbourne
Vadász felesége
Amcsik
Jedik
Joda mester
Ganajtúró bogár
Orbitron és a megaharcosok klánjának vezére
Margit
Pucér nők
Fejedelem
Pufajkások
Jókedvű újonc
Kiöregedett sakkbajnokok
Egy táncos
Pekingi kacsa
Medvedisznóember
Troll
Sam Fisher
Kétfejű hegyi kecske
Vérszopó űrmenyét
Trójai faló fa ló
Kannibálok
Bog
Egy Borg
Pikar
Ork
Egy Goa'uld
Constantine

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

1. fejezet

Volt egyszer egy, áhh inkább két nagy fatörzs. Ekkor jött a Jani, hozott egy nagy korsó sört és egy vadászpuskát. Mert gyilkolni támadt kedve, úgyhogy lelőtte a kutyát ami tigris volt, ráadásul mutáns is, de azért csak nekiugrott szegény vadásznak. Szétnézett maga körül, talált egy lézert amit jól bekapcsolt. De nem működött, ezért jól szétbarmolta és inkább elindult zsiráfért egy csónakkal. De közben meghalt, ám orvosai feltámasztották a mutánst, ami megivott két kancsó meleg tejet reggelire, ami belekötött a belébe. De reggelre kihányta a belével együtt, és ekkor jobban lett. Meggyógyulva elment a bordélyházba, útközben találkozott egy mókussal. Ekkor eszébe jutott, hogy elfelejtett bedobni egy százast a kocsmai félkarú rablóba, mert elgurult a gyógyszere, amit potemixnek hívnak. Az asszony megtalálta, és eladta a piacon. Az árából pedig vett három borzot, hiszen tudta, hogy nemcsak, hogy büdösek, hanem rondák is. De ő ezt nagy ívben letojta mert borzpörköltet akart rohasztani, mint a szomszéd múltkor. Bár ne tette volna, mert jött kispál és elhúzta a nótáját. Elővett egy jókora Fender Stratocastert, amivel agyonütött két macskát és három orángutánt. De azok mégsem dobták fel talpaikat, így most már sokkal kevésbé depressziósak mint tányér tejbegríz meglangyosítva. Ezután háromszor rakta meg anyósának lányát, akivel épp' Izlandon fúrt olajkutat, mivel Jockey Ewing becsődölt. Még szerencse, hogy csinált trütykölt ratylit amibe majdnem belehalt, mivel jól pofán spriccelte az amivel egyébként nem lehetne játszadozni. Ezért frankón kinyitott egy pezsgőt, majd kidobta az ablakon és megölt valakit, mert beleállt a fejébe. Ezért bőgni kezdett, majd odament hozzá a tehén a legelőn és múú-zott neki. A dühös moderátorokkal bezáratták, ezért lázadni kezdtek. És senki sem tudott tankot vezetni, ezért elindult biciklivel a főnök asszony, végre a kardjába dőlhessen. De a kard messze nem volt elég neki. Úgyhogy továbbment az összeomlás felé, de feléig jutott a Szabadságszobornak. Aztán meggondolta magát és felhívta az állatkertet. A nagymamáról érdeklődött, hogy átváltozott-e már homlokra tűzhető kisfütyivé. Ekkor jött a Margó, és meghúzgálta neki amit a Nagyi neki adott kölcsibe a legutóbbi szado-mazo party-ra. De Margó nem tudta hogyan kell professzionálisan krumplit pucolni, ezért rábízta a feladatot egy professzionális krumplipucoló szakemberre. Aki mégsem tudta mit kell tenni és visszaküldte a krumplit az úthenger sofőrének, aki viszont unalmában megsütötte a forró zippójával a zacsiját, amiről biza jól összehorkantotta a bóbiskoló barnamedvét! No de mindegy ebből már nem lesz pogácsa, mert leégett a kemence, és újjá kell építeni. De erre nincs betonkeverő, mert elvitte a négyorrú rénszarvas a disznósajtot, a fűrészt és a puliszkát, mert kellett a hasisgyártáshoz. A sárga betonkeverő ami elázott az esőben nem kellett már semmire sem. De előkerült egy papagáj, aki azt mondta: brekk, kott, kitt. De senki sem tudta, mit is akar főzni nekünk, ezért elmentek aludni. Aztán jöttek az idegenek a Marsról, hogy elvigyék a legújabb telefont. De látták, hogy Norbi egy kis borsot szórt közben az orra alá a papának. Emiatt jól elverték, de nem fájt, ezért visszavert nekik négy tojásrántottát, amit a döglött tyúkból szedett ki mielőtt még az lezuhanyozhatott volna. Ezután jött a baltás bácsi és megmondta a tutit, miszerint aki nem született nagy szerszámmal, az kis szerszámmal született. Emiatt sok kínai eszik rántott halat, és a benne lévő rizst. Bár nem tudják, hogy mi az, mert a sok mongol angolt tanult. Közben Jött ítí és az ujjával világított a sebésznek, mert éppen varrt, ugyanis levágták neki a lábujjszőrzetet. Ekkor kintről bejött egy négylábú jeti. Mert odakint hüss neki, vadásznak rá, és ha megtalálják szörpöt főznek belőle. Vagy ha nem, akkor megsemmisül a két tányér kocsonya. Kerül a sírjára virág bőven, csakhogy a pózoló tinik letépkedik a szemöldökükről a sós nyalókát amit befontak a varjak. A tehénlepény az út szélén felágaskodott, mert érezte, hogy beleragadt a másik lepény, és nem akart második lenni. Így maga alá gyűrte és dehidratizálta a nemes ellenfelet. Szekér segítségével sikerült neki eltávolodni a tett helyszínéről és meghódítani Julcsát a szomszéd nénit, miközben belemászott a hét mérföldes csizmába. Amiben egy csöppnyi vaddisznóhátú lóhere tolvaj menyét verték éppen furkósbottal állcsúcson, hogy a lábszag is visszafordult, és felszaladt az agyába a tolvaj menyének menyétje, és csatlakozott hozzájuk és elmentek a kocsmába. ott felmerült a kérdés: mit igyunk, együnk és a válasz: ha jő a dagály? Mi akkor elmegyünk a teszkoba lisztet venni és tacskós kenyeret, és persze teszkó-gazdi-terméket. Ami kész rettenet, mert éjszaka bevizel. Persze aki nem veszi magára, annak nincs igazán IQ-ja.

2. fejezet

És lőn világosság, már nincs este. De sok a szúnyog, talán az árvíz miatt. És ugrálnak a halak, de, hogy minek? Mert jót tesz az. De közben megcsörrent az a telefon, amit Jani a menyétbe talált mikor éppen nyúzta azt a hatalmas vérzsiráfot a kambodzsai étteremben, ahol a szakács kínai vendégmunkás volt. De hirtelen borzalmasat szellentett az a kicsi kínai, emiatt elment a térerő. Térerő? Kérdezte a medve aki a birodalom nagyurának háremébe bejáratos volt. Egy nagyeszű észt aki lett haverjának orosz hússalátával kedveskedett , hátba vágta a kínai medvét, aki kiköpte a sünt. A sünike felállt, és sajtótájékoztatót tartott az állatkert felett átrepülő Obama maszkos kis etiópoknak . A gépet vezető brazil focista elmondta mindenkinek, nem is tud cigánykerekezni. De annál élethűbb guminőket képes a falhoz vagdosni. Mindeközben Jurij Agota elment az űrkabinhoz, és nővé műttette magát. A házi elefántja ezért megvadult és megverte a minivízilovat ami Paris Hilton házából szökött meg. Nemsokára viszont elmentek egy IHB buliba tejet lopni. Amikor a tehén ellenállt annak a 32000000 Voltnak, amit egy lapos elemből sikerült feltranszformálnia a medvének. Ezért a tehén a medvét jól meg múgotta, miközben vadul vigyorgott az egész állatkert, amíg elefántsz@rt lapátolt egész nap a sün. Közben egyszer csak megérkezett a postás a toronyóra tövébe, ahol várták már elég régóta a hüvelygombáról is szóló, Kecskét fej az udvarban című előadás következtében. Telefont kapott, hogy nem lesz ma hétvégi kurzus az Alpokban. De felvidították, hogy kap egy kamiont mivel első lett a férfiak szépségversenyében. Nagyon meggyőzte a bírákat, de kiderült hogy transzvesztita. És miután lebukott, beépített malájkurva lett a Parlamentben, ahol sok marha legel. Egymás jobb lábát, a balt sem kihagyva szopgatva osztják nekik a málnás babzsákot. Viszont megyek aludni, szóval szép álmokat. És kit érdekel? Engem nem, szóval tökmindegy, a medve már úgyis megette vacsorára a maláj kurva lábát. Ki is hányta mert meglátta az arcát, de összerágva csúnya, amúgy sem szép. Odaért egy thai, elővette a lapos elemet, és rákötötte. A medve feltalálta a szupermedvét! A szupermedve szapora, okos, erős és mozdulatokkal jobb kezével fél a hüvelygombától. Még szerencse, hogy a hüvelygomba nem sün, és a maláj k*rva sem egy hüvelygomba. Miután megtudta, hogy az orra pillanatragasztóval rögzített teszkós műanyag darab. Eredeti hamisítvány, amit kis kínai gyerekek tehéntejből gyártottak decemberben és mikor izéket hegesztettek össze fapálcával. És esernyővel nyomták vissza. Menyét b@szki kutyámajmok támadták meg, mert elvesztette a fonalat, ami igencsak fájt. De visszaverték, és boldogan éltek, amíg megjött a Jani, az Igor testvére. Aki a falu csődöre volt addig, amíg leszakadt a herezacskója és meg nem ették a tapsolóedzés közepén! Ezen annyira elámultak, hogy elutaztak Balatonra és elénekelték a Bump to this-t, a Józsi születésnapját. Egy hónappal később megszületett egy küklopsz, három deci köménymag, alkoholmentes meggyes pitével, lekváros zsíros kenyérrel. A meggyes pite, mentes alkohollal, amit Józsi a küklopszra felkent, és mérges paprikával fűszerezett meg. Ekkor a lila kakastaréj hupákolni kezdett hangosan a szirénázó mentőautó hangját utánozva. Majd szépen elcsuklott a hangja. Erre válaszolt a harcsa: mpf mpf mpf. A sün átkonvertálta mp4-gyé, feltette a youtubra, ahol látogatottsági rekordokat döntögetett. Ezután hívta fel Bill Gates bácsit, és Jobs bácsival felnőtt filmet mentek nézni. De Jobs bácsinak eszébe jutott a mézes bödön, amiből gyerekkorában nyalakodott az a rózsaszín polipcsápos rétifurka. És megalkotta az ibhödönt , és így szólt David Hasselhoffal aki épp belefulladt a tengerbe a baywatch során. Az egyfős násznép aludni indult az árok partjára, mert szép a kilátás a szalonnát evő Janira. Akinek sukár termete bevilágította a nádast éjszaka, ahol nyomták a kacsák édes vágyaktól telítetten a hangos gágogást a tavon. És akkor egyszer csak megjelent Szalacsi Sándor, mondván megkapta rá az engedélyt. Szalacsi ekkor úgy tett, mint aki a Polgár Jenő hivatalba lépését nehezményezi. Tehát nem is lépett bele a tehénlepénybe, inkább elment a sarki hölgyhöz vígaszt találni. De kiderült róla hogy, a hölgy valójában Terri Blekk, aki még valószínűleg szűz, mint a cigánypecsenye. És ekkor megszólalt: "Ezittakert!" Lehet természetben fizetni. Ekkor Rolandó elővett egy rossz mozsárágyút, és kivégezte Territ, akinek jól esett , mert ő valójában nem is volt se szűz, se száztagú cigányzenekar tag. Csak egy kis egoista pondró a koboldok földjéről, Írországból. Ekkor lépett közbe Vili bácsi a Freddy Krueger lányának debil unokabátyja, mert leesett a lépcsőn és súlyos agykárosodást szenvedett. Ezért nem játszhatott krájziszt a kórájhetes inteljén, és ezért nem indulhatott a Forma1-ben. Mert a répaföld tele volt búzacsírával meg apró szalonnadarabkákkal, ezért volt finom. Viszont a jogsija bánta a traktoros Jolikának, mert illuminált állapotba került harci mókusa, ami valójában törpeuszkár. A nyakába ugrott, és ekkor rádöbbent, hogy nem tud ugrani. Ezért aztán akkorát tanyázott, hogy az úszás nagykövetévé lépett elő, és leváltotta David Hasselhofft, aki kipattanva KITT-ből bedauerolta a haját és leborotválta mellét. Ezt megirigyelte Ákos, ezért öngyilkos lett. Egy elektromos fogkefével megmosta sárga fogait, és a bűztől szörnyethalt. Ezzel ellentétben viszont még életben maradt és énekelni kezdett: Zing-zong trallala a Szentemberek ostora! Nofene! Ez mi ez? Jééé egy halom szénné égett tányér, tele izgő-mozgó csótánnyal. Ezzel abbahagyta az éneklést. Meglátott egy UAZ-t , és azon gondolkozott , hogy jól lefejelje, ha csak az őrmester előbb megmosta a lábát, mert szőlőt taposott vele. Ugyanakkor elrepült közben meginni egy felest tíz feles kíséretében és belerúgott egy bocsba. Ami, mint kiderült bélbeteg volt, és, de meggyógyult miután bevette az elgurult piruláit.

3. fejezet

Ezek után úgy magyarázzuk az államkincstári hiányt, hogy ezer bocs, meg egy anyamedve tehet az egészről. Mivel mi nem loptunk, csak úgy tettünk, mint aki zsebre teszi a slusszkulcsát. De valójában a kocsi ingyen van az államtitkárnak, a titkárnőjének meg jó a hátsója. Zsiga, a rendező szerint pedig SonGoku, egy nem kicsit, nagyon erős alkatú fazon. Akinek farka nőtt a hajszálai közé, de nem zavarta. Miért zavarta volna, mindig is egy nyaralótulajdonos és a vitorlása, mákkal dobálta esténként. Ekkor David Hasselhoff volt álmaiban, és lepényt látott repülni. Ekkora traumát nem volt képes feldolgozni a pincsije nélkül, aki a legjobb partnere volt, amíg fel nem kockázta a szomorú cipő, ami csónak volt gyerekkorában. Így már nem is olyan jó a kakaó nélküli töltött pulyka, amit a piacon kapni. A rumot nem is köpülte össze vajjal, hanem felhajtotta húzóra, amit a sün nem volt hajlandó elfogyasztani. Az LG főtanácsadója vaddisznóra vadászott, de LóGané márkájú puskája virág mintás alsógatyájában mindazok ellenére megmutatta, hogy kell besülni a túrosbatyu belsejébe. Szándékosan lefejelte a csillárt, és beleállt a fejébe a 100-as villanykörte. És lecsót se hozhatott a kisasszony kutyájának tálkájába. Széles élettér, velő helyett vevő lépett a kutya valagából elő kék fogú csörgőkígyó képében. Céges bögrébe hullott, mert nem használt, és belefulladt a kávéba. Jani arcszeszéből eleget, ezért taknya nyála összefolyt, ami miatt nem látta a mercedest és elcsapta a kocsi, ami 200-al közelített és ráhajtott a tyúkszemére. Igor szomszédjának halarcú csivavája gyomortükrözés utáni hányinger miatt kihagyott egy évet az iskolából. A kuruzsló boltos néni miatt meg egyet a kuruzsló-boltosnéni-képző-főiskolából. De hazaért ő, ami miatt megbüntették. De végül mégsem, mert eltört a nadrágszíj, és télleg megbüntették. S a kecske feje ezért táncra perdült a rinocérosz valagával, amit előtte lefejelt. Paradicsommal egyetemben melegedett, mert menstruált a rinocérosz. David Hasselhoff eközben fókazsírt kent a hajára és melegszendót csinált, mert pingvin tojása csöves apjának, mert éhes lett szegény csigatésztára! Pedig a vadőr valójában egy csecsemő, kezében sörétessel, amit tésztából gyúrt a szomszéd, meg habos kakaóból. De hirtelen előkerült a rég elvesztett nagymama, és a Jani, aki lefejelték a börtönből szabadult kakaós csigát, mert nem volt elég kakaós. Inkább vaníliás volt, és emellett transziberiai, ami hideg. Ezért alkoholista lett, és készített egy, nem, inkább kettő medvelefejelő kézikészüléket. Mikor is hasmenést kapott a szilikonmellek megkóstolása miatt, mert lejárt a szavatosságuk a befőttesüvegekben levő embrióknak, a folyadékkal együtt. December elején jön a szatír és mutogatja a laposelemből kifolyt kerekerdő közepén álló pályaudvart, ahol lefejelhetnék a bolygóközi csillaghajókat, amiket Hitler eszkábált, hogy megakadályozza a sajtok háborúját, mivel utálja a penészes sajtot, amit a franciák csináltak csokis muffinból. Brian ezért öngyilkos lett, de Hasselhoff szájon át lélegeztette, ezért arcon hányta a féllábú gályarab öreganyját ahelyett, hogy bevallaná, hogy kufircolt vele. De sajnos KITT közbelépett, "megcsináltuk, pajti" harsogta és feltelepítette az msn-t. KITT átalakult voip szerverré és hangosan vonyítva a Google keresési eredményeiben. Első helyen Geronazzo félrenyelt és köhögött a videótól, amit látott, amit a tükör előtt állva dobált fagyival. Miután lefagyott az agya, elteleportált a helyi kiskocsmába. Borra sört? Kérdezte és válaszolták: meggyötör. Ekkor előkerült csupasz testű medve koma, aki bevolt állva mint egy állat. Mivel egy állat, aki szokott állatkodni. Jobb ma egy róka, mint holnap a gyomormosás, ezért ivott még. Vagy egy gyomormosómedve kivégezte? Nem is, mert kicsinálták Kenny-t. "Ti szemetek", mondta. Holott localhost megunta, hogy csöpög a fanta. Ezért aztán jól visszainteget távozás közben félreérthető jeleket, mire Jani befejezi a szalonnázást. Helyette karalábét eszik mákos tejbelecsóval és pacalos nutellás kenyérrel, és ananász ízű csoki levessel. Ivott hozzá jó kis káposztás kóla turmixot, serpenyős kólát mégpedig. De hajszál került a levesbe, ezért aztán otthagyta az óvodai menzát. Inkább az iskolaira ment szenet lapátolni a főzelékbe, és lekvárt kaszálni az emésztőgödör fenekére pirítóssal. Az ufók azonban belepottyantak az emésztő gödörbe és jól felszívták, és gyomorrákot kaptak. Ekkor jött a szippantós autó és beszippantották őket Mici néni kisujjába. Ahonnan aztán csak elűzte őket a medveló oda, ahová csak védett állat mehet, a sóhivatalba cukorért meg kekszért. Mindazonáltal kekszből és cukorból könnyen lehet gyúrni maltert, ami kell is, hogy betömje Józsi büdös lábát a kardiológus kabátjának ujjába. Viszont akkor majd visszaköpi a levest a bilibe és jön a mumus, aki majd megissza a hígítós gombakrémlevest a bili pisivel keverve. Melytől krónikus hasmenés gyötörte élete végiéig, magyarán fosott ezerrel attól, hogy egyszer látott NvidiaGTX295-t QuadSLi-be. De nem tudta rajta megsütni a tojásait, ezért eladta a tyúkjait és vett helyette öt óriásvarangyot, és hirtelen kinyalta a hús főzelékes tányérokat, amik mosogatószeresek voltak.

4. fejezet

Reggel elment a boltba, de meggondolta. Inkább kocsmába ment, ahol a bögyös Mariskától megtudta, hogy ingyen van a friss, langyos medvepuki. Kért egyből hármat, de csak kettőt kapott. A harmadiknak leve lett, viszont megitta. Nem törődve azokkal, akik szomorúan nézték a denevért, ami épp kiszívta a Jani kék vérét. jött Ozzy Osbourne és megette a denevért, ezáltal a kék vér pirossá változott, ám megalvadt hamar. Ugyanakkor hírt kapott Irakból, hogy az éjjel lezuhant az Air France gépre szerelt kínai űrszonda ami orosz volt, festett afgán csíkokkal a megtévesztés miatt. De még szerencse, hogy a vadász mindenkit lefejelt, megivott egy vadászt, és agyonlőtte magát. Mikor a felesége meglátta, csak nevetni tudott, hisz beállt a hullamerevség minden testtájon. Kivéve a fülcimpáját, ami teljesen szétcincálódott a lövéstől. Bár nem is csoda, ha nem tudsz kicsi fegyvert szerezni. Márpedig Kazahsztánban nehéz az élet nélküle, úgyhogy mindenkinek van nagy ágyúja. Fejlövéshez pedig egy nukleáris repülő birka lánctalpas kocsival. Azzal végeznek ki minden lázadót, aki eddig lázadott. Aztán a Birodalom visszavágott és jöttek az amcsik a Jedik ellen, akiket egy nagy mosómedve alakú Joda mester, akinek zöld a jobb oldali fara oldalán lévő tetkó, amin egy tehén épp lefejel egy atomtengerfelettjáró villamos szerelvényt szerelő ganajtúró bogarat. Tejberizses nutellás szalonnával fogyasztva egész finom, mert sajt is kell a tehénylepény hangyaerszényére, ahol fingszag terjeng. Másnap pedig már meg lehet halni a nagyi zserbójától, mert az Orbitron és a megaharcosok klánjának vezére fején van egy betyárkörte meg egy korona, ami rozsdás volt de legalább fényes, de nem aranyból. „Margit! Hol a puskám?” Hirtelen felhangzott a távolból, aztán egy dörrenés és Margit feje szétloccsant. Erre pucér nők szaladnak elő a bokorból, és a bokros csomagot hozzák magukkal, mivel nem tudták felbontani, a vadász elfelejtette. A fejedelem készséggel segített elkészíteni egy túrós batyut, ami valójában sajtos batyu pápusztai sajtból. Ezért gyorsan kerítettek egy brit tudóst és szagtalanították. De így már nem volt az igazi jó büdös féle. Ekkor aztán David Hasselhoff elővett egy fodros szoknyát, és fel vette a kőművest alvállalkozónak, majd teljesen lerészegedett egy korsó sörtől, amit még Berlinből lopott az unokaöccse apjától, akinek műhelye Hitler háza előtt helyezkedett. Ezért aztán keresték is a pufajkások, hogy elvigyék bevásárolni a budaörsi Tesco-ba, ami zárva volt, mert kifogyott a. Ezért betörtek, és jókedvű újonc benézett. Elvitték az utolsó zacskó romlott tejet, és íziben legurították azt. Mert az a kedvenc italuk, utána fájó hassal és iszonyatos szájszaggal elmentek gyomormosásra, amitől nem mertek aludni, meg féltek a zombiktól, a néger zombiktól is. Mert játszottak RE5-el, és bár az FX5200-ason kicsit döcögősen futott, ők viszont gyorsan, mert megártott a tejbepapi, így a WC-n kotlottak. Csakhogy az ufók ekkor hirtelen közbeavatkoztak, és nem hagyták lehúzni a WC-t, amiben ezért benne maradt a sok tejbepapi ami az űrhajó üzemanyaga. Kifogyott, ezért megtankoltak. Ezek után elmentek egy sztriptíz bárba, ahol sok volt a kiöregedett sakkbajnok, mert ez volt a törzshelyük. Labdázni szeretnek, ezért dobálózni kezdtek kosárlabdákkal és karajos pitékkel. Viszont arcon találták az egyik táncost, aki kiszállt az ablakon a rekettyésbe David Hasselhoff mellszőrére gyantacsíkokat hozni. Amik nagy fájdalmat okozhatnak, de ő kibírta, hogy ne ordítson. Ezért visszadobta a rekettyésbe mellszőrét, amit álcázásként az anyósa miatt használt. Most aztán majd lehull a lepel arról, hogy ő egy pekingi kacsa naranccsal a szájában. De szereti a banánt, ezért vett egy adag tápióka pudingot, amit nyomban befalt és kikakkantota. Megnézte aztán tüzetesebben és talált benne szögeket. Amik véresek voltak, de legalább még maradt windows CD-je, ami ment söralátétnek. De a Linux meg ment fel a harmadik emeletre lépcsőn homemade vízhűtéses letöltőgépére. A Windows 7 eközben hirtelen 8 lett. After Eightet ettek és elmentek Billihez, aki k*rva volt, ezért aztán jól elkezdtek edényt mosogatni a Windows 98-as mosogatógépben. Ez Paint helyett van, illetve az is van meg warezoltszuperjóextrawindózikszpépájrétededisünkétezerkilenc is. Mikor elmosogattak elmentek, de visszajöttek, mert elunták a várakozást, és elkezdték kefélni a csizmájukat szép fényesre. Mert lefosta egy medvedisznóember, aki épp hashajtót vett be, mert beléfagyott a sz@r. Hirtelen hatalmas vihar ment be a szobába, majd ki is jött mert lábszag volt. A szagelszívó viszont nem bírta elszívni, mert elromlott tegnap a hűtőgép. De volt benne egy krampusz, egy zsák , meg egy troll. Ekkor Sam Fisher, aki köztudottan alkoholista, vett 50 munkáspatront és ellőtte mindet egy kivételével, amit egy kétfejű hegyikecskére akart spriccolni. De az megette a cipőjét, mert a bakancs ehetetlen volt. Azonban amikor rájött, hogy elvonóra kellene mennie, eszeveszett kirohanásba kezdett Janival együtt. „Menekülni a kocsma végébe?” Kérdezte egy vérszopó űrmenyét, mert verekedésbe torkollott a dolog a focipályán, mikor egy asztronauta zuhant alább az égő kapu felé. De a trójai faló fa ló, aki felfalt 50 trójait, de túl rágósnak találta őket, ezért kiköpte mindet oda ahol égett a tűz. Mindannyian jól kigyulladtak és ropogósra sültek. Ezek után megették a kannibálok a fa lovat, de hamar kiköpték a szálkákat mert nem hús. Ekkor ráébredtek arra, összehúzta a citromlé a lyukukat. Közben röhögve sírtak és jött Bog iPhone-al a kezében, és földhöz vágta. Ami ekkor kettészelte a Föld vasmagját, ami tökkel volt tele, amik gyorsan megsültek a Nap tüzes tekintetétől. Ekkor megjelent egy Borg a helyszínen, mivel látta a robbanást a Youtube-on. Pikar szorosan a nyomában, hányt néhány cigánykereket és akrobatikázott kicsit, mert nyomorék volt a mellette ülő sárkány. Aki vajat köpült néhány Ork társaságában. Közbelépett egy Goa'uld három ló hátán, de Constantine lefejelte és megette a fejét.

Mindenki boldogan élt tovább, amíg meg nem halt.

Vége

Hozzászólások

(#1) Kendek


Kendek
MODERÁTOR

Volt egyszer egy
Így kezdődik :)

<-ƘƘ->

(#2) samfishR válasza Kendek (#1) üzenetére


samfishR
senior tag

Volt egyszer egy, áhh inkább két
ez yó játék, egy másik fórumon 5oldalas kisregény jött ki, a végén már szakadni lehetett:DDD

[ Szerkesztve ]

(#3) Kendek válasza samfishR (#2) üzenetére


Kendek
MODERÁTOR

nagy fatörzs. Ekkor
Okés, de nem kell leírni azt, amit már én leírtam, csak a saját folytatásodat. :)

[ Szerkesztve ]

<-ƘƘ->

(#4) samfishR válasza Kendek (#3) üzenetére


samfishR
senior tag

jött a Jani,
ya oks, ott az vót a módi :B

(#5) Kendek válasza samfishR (#4) üzenetére


Kendek
MODERÁTOR

hozott egy nagy
Csak akkor túl nagy lenne egy hozzászólás szerintem. Inkább időnként összeírom őket egybe. Ahol én játszottam régebben ott így ment. :D

[ Szerkesztve ]

<-ƘƘ->

(#6) Muton válasza Kendek (#5) üzenetére


Muton
addikt

korsó sört és

Muton#2316 - $z@r a drop >_<

(#7) Kendek válasza Muton (#6) üzenetére


Kendek
MODERÁTOR

egy vadászpuskát. Mert

<-ƘƘ->

(#8) JetiRulez válasza Kendek (#7) üzenetére


JetiRulez
őstag

gyilkolni támadt kedve,

[ Szerkesztve ]

"Nem tudom, hányas a kabát nekem, Kakaógengszter rég a nevem, mint az a napközis, ki jól lakott..."

(#9) Psychonaut válasza Kendek (#7) üzenetére


Psychonaut
addikt

úgyhogy lelőtte a kutyát
Névelő nem számít, ugye?

UI: JetiRulez meglőzött pár másodperccel, szóval ez az övére válasz. :K

[ Szerkesztve ]

(#10) Muton válasza Psychonaut (#9) üzenetére


Muton
addikt

ami tigris volt

Muton#2316 - $z@r a drop >_<

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.