Utólag végigolvasva ez a rész nem annyira kesergés a félresikerült kapcsolatok felett, hanem inkább átvezető a vidéki és a budapesti történetek között. Aaaanyway attól még szórakoztató, szóval nem fosztalak meg titeket tőle.
Miközben a szállodában dolgoztam, a szabad hétvégéket ugyanott töltöttük Julioval, Baltazárral meg a szokásos társasággal, mármint ugyanabban a városban, csak a borozóknál. Főleg nyáron minden hétvégén remek bulik voltak, élőzene, sok ember, turistacsajok. Habár én továbbra se mertem odamenni senkihez józanul, a helyi überbrutál bor mindig segített ezt legyőzni. Egyik alkalommal még időutaztam is. A törzshelyen ücsörögtünk, mellettem Baltazárék arról beszélgettek, hogy milyen taktika kell ahhoz, hogy a lehető legmenőbb énjüket előtérbe helyezve tudjanak odamenni a szomszéd asztalnál ülő lánycsapathoz, milyen kifejezésekkel tudják leginkább érzékeltetni, hogy itt bizony vezéregyéniségekkel van dolga a hölgyeknek és ne is próbáljanak ellenállni. Én eközben egymás után dobáltam szabad kézből gallér mögé a borokat az esélytelenek nyugalmával. A 23. pohárnál aztán történt valami. Mikor megfogtam a poharat, még a srácok mellett ültem. Felemeltem, lehajtottam a bort és a poharat a lányok mellett ülve tettem le, az ő asztalukra. A reakciójukból ítélve egy ideje már beszélgettünk. A szomszéd asztalnál Baltazár és Julio döbbenten nézett. Én szóba elegyedtem az egyik lánnyal, majd kértem még egy palack bort bent a pultnál. Az első poharat ahogy felemeltem, kiittam és letettem, egyszerre elteleportált a kezemből és azt vettem észre, hogy állok a tánctéren, karjaimban az előbbi lány, Baltazár és Julio pedig még mindig édeskettesben ülve az asztaluknál még inkább ledöbbenve néznek. De persze mire valamit megbeszélhettem volna a hölgyeménnyel a barátnői hazaráncigálták én meg álltam ott kb olyan stabilan, mintha egy viharban hánykolódó hajón lennék és visszatopogtam a srácokhoz, hogy még több borba fojtsam magányomat.
Az említett törzsborozóból származik még életem legelső berúgós története. A társasággal még a múlt évezred végén itt nyaraltunk Julioék hétvégi házában. Este felmentünk a borozókhoz. Ketten Bolli haverommal előrementünk, mert a többiek várták, hogy Julio végre tökéletesre lője be a sérót, mielőtt a kapun kilépve belekap az esti szél . A törzshelyre érve ketten kértünk egy két literes palackban fehérbort. Leültünk és mindenféléről beszélgetve kb egy óra alatt szépen megiszogattuk. Közben a szomszéd helyre megérkezett a társaság, és ott iszogattak. Mondtuk, hogy csatlakozunk, amint megittuk a mi borunkat. Átültünk az ő asztalukhoz, de ők továbbálltak valami táncolós helyre és azt mondták, ott a bor amit vettek, nem itták meg mert sz@r. Kérjük-e. Mi egymásra néztünk Bollival és a bennünk lötyögő egy-egy liter bor azt mondta, hogy….egen… Leültünk és összeraktuk, hogy legalább két és fél litert otthagytak ezek a botor emberek. Nosza nem kellett sok, szépen lehúztuk ezt is. Nagyon nem bírtam még az ivást, az első liter közben rettenetesen fejbevágott. A második adag már a beszéd és mozgásközpontot támadta meg. Csak ültem és vigyorogtam. Ráadásul tényleg sz@r bor volt, de már nem érdekelt. Közben leült mellénk egy csapat ifjú turista, fiúk lányok vegyesen. Én udvarolni próbáltam egyiküknek, (egy lánynak, mielőtt beleköt bárki) de a röhögésen kívül sokmindent nem tudtam összehozni. Mikor a bor úgy döntött, hogy ő most alul szépen távozik, akkor mondtam, hogy:
-Én most….így….én….ott…..majd…… én…..Heheheheeeeee.
Szóval elindultam a közeli erdősáv felé, hogy ott az egyik fába kapaszkodva kiengedjem a fáradt olajat. Ahogy álltam ott, mint a legrészegebb tűzcsap a megyében azt hittem sosem marad abba a dolog. Végre elfogyott a sok bor én meg boldogan fordultam vissza a többiek felé. Ekkor éreztem, hogy nem kellene itt forogni az én állapotomban, de késő volt. Vissza a fához, egy kézzel átöleltem a törzsét, szépen előredőltem és baaa. Miután leadtam a testsúlyom felét és felegyenesedtem ugyanazzal a lendülettel szépen hanyatt estem a fűbe és ott eldöntöttem hogy én most itt alszom, mert magamtól fel nem kelek az biztos. Ekkor hallottam meg Julio hangját valahonnan a távolból:
-Rosszul vagy?
-…..egen…..
-Ok szólok Bollinak és hazaviszünk. Addig ne menj sehova. 
Szépen hazakísértek, otthon a franc tudja hogyan mentünk fel a szűk lépcsőfordulóban az emeletre, de egy darabban ébredtem az ágyamban, szóval valahogy összehoztuk.
Gyakran fulladtak a nyaralóban töltött esték borozóban táncolásba majd hazafelé randalírozásba. Én mindig mondtam, hogy van valami az ottani borban, mert mindig történt valami, aminek hallatán Mulder ügynök elégedetten dörzsölné össze a két tenyerét. Egyik első ott töltött nyáron hazafelé menet végig beszélgettünk. Másnap este, mikor mentünk megint a borozókhoz, megjegyeztem, hogy milyen jó volt tegnap, de nem erre jöttünk, mert emlékszem, hogy nyílegyenesen vezetett az út mert épp Julioval dumáltam és mentünk egyenesen. A többiek mondták, hogy hát nem, mert itt kétszer is be kell fordulni a borozók felé, szóval hogy én előző este hol jártam azt nem tudom. Itt beugrott a Nagy Durranásban Tug Benson admirális, mikor mondja, hogy
-Szeretném megköszönni, George, hogy tegnap vendégül láttak minket a feleségemmel. Sheryl szerint isteni volt a csirke.
-De uram, ön nem volt nálunk tegnap.
-Tényleg? Akkor hol voltam? És ki a franc az a Sheryl?
Annyi bizonyos, hogy a helyi borral különösen jól és meglepő rendszeretettel működött a teleport. Ha már fáradt voltam a sok bortól és tánctól akkor inni kellett még egy kicsit és az esetek 99%-ban a szobámban ébredtem. Az egészben a félelmetes az átmenet volt az este és a reggel között. Vagyis épp annak a hiánya. Egyik pillanatban ülök a borozóknál, kezemben egy teli pohár. A számhoz emelem, beleiszom és ahogy előrehajtom a fejem akkor látom, hogy felültem az ágyban és a kezem még mindig felemelve csak a pohár hiányzik belőle. Körülöttem a nyaraló ismerős falai, kint süt a nap, mellettem egy üveg víz, a ruháim összehajtva a széken, extrém esetekben valami félig megevett szendvics az asztalon.
A hazafelé randalírozás főleg idióta számok hangos és jó hamis éneklésében merült ki. OK egyszer egy árok átugrásakor a bokámat is sikerült úgy meghúzni, hogy azóta is időnként megfájdul ha sokat gyalogolok. Mindig ugyanazt a számot gajdoltuk, le sem írom mit, mert annyira gáz. Baltazár személy szerint ki nem állhatta ezt a számot. Egyik alkalommal másnap reggel ahogy épp ültünk a teraszon és azt próbáltuk eldönteni, hogy melyikünk a rondább másnapos, azt találtam mondani, hogy
-De jó, hogy tegnap nem ittunk annyit hogy megint énekeljünk hazafelé.
Baltazár rámnézett:
-Hülye vagy? Nemcsak énekeltetek, te táncoltál is, felmásztál egy villanyoszlopra és átugrottál egy árkot, utána meg nyávogtál, hogy fáj a lábad.
Említett nyaraló amúgy rengeteg jó sztorinak volt a helyszíne. Nem feltétlenül berúgós, de akkor is viccesek voltak. Pl mikor a szokásos társasággal plusz néhány alkalmi emberrel kiegészülve a borozóktól hazaérve még kiültünk a teraszra beszélgetni. Julio nagyon csapta a szelet az egyik lánynak aki akkoriban csapódott a bandához és nem is volt sokáig része. Mi meg néztük, hogy itt lesz valami. Mi Baltazárral elvonultunk a legalsó szintre, hogy akkor ott még iszunk valamit aztán döglés. Ülünk lent az asztal mellett, szólt valami zene a telefonomról, közben a maradék bort iszogattuk, amikor fura nyikorgást hallottunk. Ilyen nyik……..nyik………nyik…….nyik. Leállítottam a zenét, fülelünk, mondom ez a fölöttünk lévő szobából jön. Egyre szélesedett a vigyorunk, mondom, ez bizony Julio szobája Na pár perc nyik……nyik……nyik után jött a meglepetés. Elhallgatott a nyik, majd pár másodperc után mint a légkalapács: nyiknyiknyiknyiknyiknyik. Visítva röhögtünk Baltazárral, közben felkopogtunk a plafonon, hogy: Nyomjad Julio!!!

Folyt. köv.