...szóval pár érdekes sztori kimaradt a sorozatból, ami utólag jutott eszembe. Mindenféle összefüggés nélkül íme a rendezői kommentár és az előzetesek közé beszúrt menüpont:

Az első szállodai melóm alatt, még a strandos szálloda előtt kicsivel. Ebben a nagyobb, kicsit előkelőbb szállodában még az idegenforgalmi tanulmányaim közben dolgoztam, mindössze 2 hónapot, decemberben és januárban. Épp éjszakai műszakban voltam, vendég nem nagyon volt, szóval ráértem ücsörögni a pult mögött. Egyszercsak betoppan az egyik vendég, egy 30-as angol nő. Kicsit kapatosan odalibbent a pulthoz és a kulcsát kérte. Néztem a polcon, de nem láttam.
-A kulcs nincs a helyén, nem lehet hogy a szobatársa már felvitte?
-Nem, egyedül vagyok a szobában.
Nabasszus, most mi legyen. Kezdtem kicsit félni, mert derengett, hogy mintha egy másik vendég kérte volna ezt a kulcsot kb fél órával ezelőtt, de reménykedtem, hogy rosszul emlékszem. A biztonság kedvéért felhívtam a főnököt, hogy mi ilyenkor a teendő. Megnyugtatott, hogy minden szobához van pótkulcs ilyen esetre az irodában. Adjam oda a vendégnek, de kössem a lelkére, hogy reggel adja le a recepción (különben ami a szobában van azt meg köszöm szépen)
Megkerestem a kulcsot és felkísértem a nőt a szobához a biztonság kedvéért. Hátha valaki tényleg bement a másik kulccsal. Ahogy benyitottam, bent a kis rendetlenségen kívül semmi különös nem volt. Nagy kő esett le a szívemről. Akkor biztosan csak elvesztette a kulcsot. Majd csináltatunk másikat. A nő bejön mellettem, majd közel hajol hozzám és a vállam felett átnyúlva sokat sejttetően becsukja az ajtót. Na itt kerekedett el a szemem, mint két parabola antenna. Leült az ágyra, lerúgta a csizmáját, közben engem bámult. Én teljesen ledermedve álltam az ajtóban, hogy akkor itt most mi lesz. Kigombolta a kabátját, ledobta a székre, kibontotta a haját és esküszöm lassított felvételem megrázta, mint a filmekben. Elkezdte gombolni a blúzát, majd megáll, rámnéz, elmosolyodik és búgó hangon annyit mond:
-Thanks, goodnight.
Elköszöntem, majd lebaktattam a recepcióra, lerogytam a kanapéra és próbáltam összerakni, hogy akkor ez most mi volt. Mai napig nem értem.

Valamelyik este legénybúcsú volt. Vagy 10 fickó ivott a bárban, elég hangosak voltak, csak reméltük, hogy senki nem fog leszólni a szobákból, hogy panaszkodjon a zaj miatt. Egyszercsak bejön a főbejáraton egy 150 kilós kopasz óriás bőrkabátban, meg egy lenge ruhás művésznő. Na gondoltam, megjött a kultúrális program. Felment a nő az egyik szobába, az egyik legénybúcsús gavallér módjára felkísérte, el ne tévedjen.
Kicsit később jön le a fickó nő nélkül. Kicsit dumálnak majd egy másik fickó száll be a liftbe. Ez így ment amíg mind a 10-en fel nem mentek egyesével. Nem tudtam kit sajnáljak jobban, a csajt, vagy a srácot aki utoljára ment fel.

A strandos szállodában egyik nap a főnök azzal állított be, hogy kell neki az egyik szoba kulcsa.
-Melyik az ahol a nagy ágy van?
-A 18-asban van a legnagyobb dupla.
-Akkor azt add ide. Fotózás lesz, szóval jönnek majd emberek ide az előtérbe. A szobát meg mára már ne add ki.
-OK
Nemsokára megérkezett egy stáb. Volt fotós, egy egy kellékes mindenféle lámpákkal, sminkes meg egy modellcsaj. A modell egész visszafogottan nézett ki, meg is jegyeztem magamban, hogy milyen szolíd, tök jó. Berendezkedtek a recepció felső részén a szobákhoz vezető folyosó előterében. Nem láttam oda, de hallottam, hogy ott matatnak, meg beszélgetnek. Elkezdték a csajt sminkelni, ekkor volt olyan délután 2 óra. Közben jött pár telefon, azokat elintéztem. Személyesen is érdeklődött pár ember, szóval a szokásos mederben telt a nap. Közben folyton hallom a szöszmötölést meg a beszélgetést fentről. Mondom, ezek még mindig nem végeztek.
Este 5 után valamikor hallom, hogy pakolnak és nyílik fent az ajtó, majd vonulnak a szoba felé. Mondom, te jóságos ég, 3 órán keresztül sminkelték megfodrászolták a csajt, ezek után képzelem micsoda halivúdi színésznő feje lett.
A szobakulcsot kb. este 9 után adta le a főni azzal a szöveggel, hogy majd nézzem meg rendben hagyták-e ott, meg hogy ha összegyűrték az ágytakarót akkor húzassam át a szobaasszonnyal. Megjelent a stáb a lépcső tetején, táskákkal, lámpákkal mindennel. A sor végét egy PVC borítású android zárta. Jönnek lefelé, amikor az androidban ráismerek az órákkal ezelőtt még szolíd arcú modellre. Hogy a francba lehet egy előnyös vonású valakiből 3 óra alatt egy félelmetes műanyag bábut csinálni? Miután kiszörnyülködtem magam, felmentem megnézni a szobát. Hát, a ruhatárosnak nem volt sok dolga, az biztos. Csak 3 dobozt találtam a földön. 3 fokozatosan egyre kurvásabb és egyre kevesebbet takaró fehérnemű dobozát. Szóval igen, fotózás volt, igen, modell volt a csaj, de hogy valami szoftporesz is volt a dologban, abban a mai napig biztos vagyok.

Mikor Budapestre kerültem a műholdas tévéhez, legelőször betanulni a városszerte mindenfelé elhelyezkedő kis kirendeltségekbe tettek ki minket újoncokat, amíg az új, központi iroda elkészült. Első nap az Üllői út 37-be kell menni, felírtam, megjegyeztem, megnéztem Google mapsen is. A Corvinnál van, nem kell sokat utazni, király. Reggel 8:45-kor ott voltam. Nézem mindenhol, nem látom az irodát. Felhívtam a HR-est, hogy itt vagyok, de hol az iroda. Azt mondta, nem 37, hanem 237.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!
Elindultam gyalog (nem tudtam, hogy a hármas metró pont oda megy) mondom, ha egy háztömb kb 3-4 házszám, ráadásul csak a páratlanokat kell számolni, akkor 200 házszámot lefutok, mennyi az, 20 háztömb, ugyan már. Nem stimmelt a matek, de teljesen mindegy, mert mikor elértem a Nagyvárad térre, 15 perccel később, csatakosra izzadva, halál fáradtan és láttam, hogy egyrészt még negyed úton sem vagyok, másrészt innen bizony nem háztömbök vannak, hanem összevissza minden, akkor kezdtem kétségbe esni. Szerencsére megláttam egy taxit és innentől gyorsan ment a dolog. Visszafelé már a kollégák mutatták, hogy metró, villamos, stb. mennyivel gyorsabb.

Amikor bekerültünk a központi irodába, egy darabig még az emeleti back office-ban dolgoztunk a levelezésen. Főleg elveszett csekkeket kellett újraküldeni, szóval nem volt megerőltető. Az egyik kolléga egy tipikus "lányok kedvence" küsejű srác volt, babaarc, hosszú haj, minden. Egyszer nagy munkában voltunk, mikor az egyik kolléganő szólongatja a srácot:
- Márk! Márk! MÁRK!
Semmi, nem figyel, vagy nem hallja. Erre a csaj, jó hangosan:
-Hé, jóseggű srác!
Mire az összes fiú az irodában:
-TESSÉK?

A kövezkező helyen, a másik kábeltévénél volt egy csoportvezető srác, aki amúgy nem volt soha beosztva hétvégi műszakba. Mikor változott a szabályzat és ő is kapott néha szombati műszakot, melegítőben és papucsban mászkált az irodában, jelezve, hogy a szombat az szombat, francba is
Nagyon jófej srác volt amúgy, egy kicsit magas hangja volt és ilyen lágyabb hanghordozása. Egyszer mesélte, hogy beszélt egy ügyféllel telefonon:
- A kolléganője elmondta, hogy mik a bekötési díjak.
- Szerintem velem beszélt.
- Nem, nem. Egy hölgy volt az.
- Én voltam az, emlékszem.
- Nem, úgy hívták, hogy Szabó Ferencné.
Nagy sóhaj.
- Én vagyok Szabó Ferenc!!!

Egyszer betelefonált egy fickó, de nagyon hadart és nem értettem mit, mond:
-Jónapotkvánk, bejelnetmhogy nemkdik a romKACSATORNA
- Elnézést, hogy mi nem működik?
- Ronkacsatorna
Kacsatorna? Mi a fenéről beszél ez? Gondolkodtam, hogy animal planet, vagy valami extrém dolog az Eurosporton. Aztán beugrott.
- Ja hogy a Romantica Csatorna.

Egyszer egy néni telefonált be, nagyon dühösen:
- HALLÓ!!! - mindig ordítva kezdték, biztos a régi, rossz telefonvonalakhoz voltak szokva. - Azt szeretném bejelenteni, hogy nincs Filmmúzeum, pedig minden nap nézem, az a kedvencem.
- Rögtön megnézem van-e információnk központi hibáról.
Megkérdezem az ügyfélszámot, megnézem szerződését is. Látom, hogy analóg adása van, nincs még beszerelve a kis set top box.
-Sajnos az Filmmúzeum már nem elérhető az analóg csatornakiosztásban....
- De én mindennap nézem! Azonnal tegyék vissza! Hogy képzelik?
- De ez a csatorna már csak digitálisan elérhető. Az analóg kiosztásból kivették fél évvel ezelőtt.
Szóval a néni fél évig nem vette észre, hogy nincs, de "mindennap nézi" Aha, persze.

A következő, egyben utolsó sztori annyira filmszerű és hihetetlen, hogy teljesen megértem és elnézem a "haha, álmodtad..." kommenteket, azt hiszem én sem hinném el, ha nekem mesélte volna ezt valaki.
Minden nyáron több turnusban jöttek ilyen egészséges életmód táborosok, vagy tanfolyamosok a szállodába. Léböjt kúrát tartottak egy hétig két szervező vezetésével. Egészséges ételek, vízi torna, kirándulás satöbbi. Mindig vicces volt beszélni róluk, hogy "Jövő héten jönnek a léböjtKÚRÁSOK."
Egyik évben épp én voltam éjszakás (du 4-től reggel 7-ig) aznap, mikor jöttek a léböjtösök. Mindenki szépen egyesével bejelentkezett, átvette a kulcsot és felment. Olyan este 7 körül nyílik az ajtó és belép rajta egy gyönyörű nő. Késő harmincas, hatalmas zöld szem, háta közepéig érő, lobogó, hullámos vörös haj. Alig bírtam megszólalni.
-Jó...khm...jó estét....... - innentől csak mosolyogni tudtam és éreztem, hogy vörösödik a fejem.
Először fura volt, hogy csak mosolyog amíg odaért a pultig és ott köszönt csak.
Odaadtam a kulcsot, távirányítót meg a bejelentőlapot. mikor felment, megnéztem a papírt: Szklabonyánszki Jenőné. Na mondom Käytös, vedd ki a kezed a biliből. Még ha nem lenne férje akkor is esélytelen.
A következő pár napban mindig napsugaras mosollyal köszönt ha leadta a kulcsot én meg minden Jónapot-nál egyre jobban zavarba jöttem. Úgy látszik nemcsak nekem tűnt fel. Az étteremvezető egyik nap bejött a recepcióra, leült a fotelba:
-Te Käytös..... láttad azt a vörös hajú nőt, aki a böjtösökkel van?
-Bizony, hogy láttam.
-Az előbb hastáncbemutatót tartott a többieknek.
Itt egy pillanatra meg kellett kapaszkodnom a pult szélében.
Amúgy ez az étteremvezető egy lázadó volt. kb fél évet dolgozott itt, közben újította fel a saját szállodáját Budapesten és el is hívott interjúra, de aztán valahogy úgy alakult, hogy nem vett fel. Meg ő volt az, aki a recepción lévő gépre sutyiban felrakta a Medal of Honor Allied Assaultot meg a Return to Castle Wolfensteint és ha a nagyfőnök nem volt bent, bejött néha játszani. Persze az én éjszakás műszakjaim is gyorsabban teltek ezután.
Utolsó este mikor ott voltak késő éjszaka hallom, hogy nyílik fent a folyosó ajtaja és ki más jön, mint Vörös. Lelibben a lépcsőn, odajön, leadja a kulcsot.
-Kimegyek sétálni, olyan kellemes hűvös idő van. Amúgy sem tudok aludni.
-Rendben, menjen nyugodtan. Nyitva hagyom a bejárati ajtót, nem kell majd csengetni. - válaszoltam.
Ültem a recepción, kicsit bekapcsoltam a tévét, kapcsolgattam, de semmi érdekes nem volt.
Kb fél óra múlva jött vissza. Elkérte a kulcsot, de nem ment fel. Beszélgettünk kicsit, kérdezte, hogy mióta vagyok itt meg milyen a környék. Össze is tegeződtünk.
- Menj nyugodtan, ha dolgod van, vagy le is fekhetsz pihenni - mondta. Volt egy kinyitható ágy a recepción, azon tudtam aludni ha csendes volt az éjszakás műszak.
Bementem a recepcióra, leültem az ágyra, ő meg a kanapén ücsörgött. Egyszercsak hallom kintről, halkan, bátortalanul:
- Annyira szép vagy.
Mivel biztos voltam benne, hogy rosszul hallottam, vagy hogy nem hozzám beszél, felkeltem és kinéztem a pult fölött. Ott ült a kanapén és engem nézett.
- .......tessék? - kérdeztem
- Amikor beléptem első nap és megláttalak, alig tudtam megszólalni.
- Most viccelsz?
- Nem, teljesen komolyan mondom.
Lángolni kezdett az arcom, ki kellett állnom az ajtó elé a húvös hajnali levegőre egy pillanatra.
- Azt ugye tudod, hogy én voltam az, aki nem bírt megszólalni mikor bejöttél? Annyira zavarban voltam, hogy a szobakulcsot is majdnem elfelejtettem odaadni.
Leültem mellé a kanapéra és hosszasan beszélgettünk. Próbáltam nyugodt maradni, de a kezem úgy remegett, hogy azt hittem valami bajom van. Nem is emlékszem miről beszélgettünk, csak arra, hogy milyen filmszerű volt ott ülni a sötét előtérben, kéz a kézben. Végül, elindult fel a szobájába, de a lépcső alján mégegyszer átölelt és megcsókolt. Aztán felment, még az ajtóból egyszer visszanézett, és ennél a résznél mindig elgondolkodok, hogy mi lett volna, ha elindulok felfelé.
De nem indultam.
Másnap reggel mikor lejött reggelizni odamentem hozzá köszönni. Gyorsan kinézett a folyosóra, meg az étterem felé vezető ajtón is, nehogy valaki lásson bennünket, és mégegyszer utoljára szorosan magához ölelt. Beszélgettünk kicsit.
- Francba, rosszkor, rossz helyre születtem - mondtam
- Ugyan már. Fiatal vagy még, csomó jó dolog fog még veled történni.
A műszakom kb fél óra múlva lejárt, pár perc múlva várható volt a reggeles kolléga. Elment Vörös a többiekkel reggelizni, még az ajtóból visszanézett és integetett. Mindketten tudtuk, hogy ez ennyi volt, de mindig jó emlék marad. Következő évben jött 3 turnus is a böjtkúrás (soha nem lesz nem vicces ez a szó) csoporttal, de őt soha többé nem láttam.