2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

'Az osztály zsongása lassan elcsendesedett."

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

...szóval régen rengeteget olvastam, ez mára sajnos időhiány és ellustulás miatt háttérbe szorult. Max annyit csinálok, hogy Youtube-on hallgatok hangoskönyveket. Legutóbb pl a Piknik az út szélén-t, ami a Stalker című film alapjául szolgált. A filmet direkt csak a hangoskönyv után néztem meg és így, az alapok ismeretében nagyon nagyon tetszett.
Na a lényeg, hogy egyik első emlékezetes könyves élményem a Tüskevárhoz kötődik. Még általános iskola alsóban, talán harmadikban vagy negyedikben ez volt a kötelező olvasmány nyárra. Emlékszem pontosan, hogy hogy kezdtem el olvasni. Egyik délután ültünk a nappaliban anyummal és tesómmal és néztük, hogy kint hogy szakad az eső és mekkorákat villámlik. Ilyen félhomály volt bent, habár kora délután volt, de olyan vastag felhők jártak az égen, hogy teljesen eltompították a Nap fényét. Mikor elvonult a vihar és kisütött megint a Nap olyan erős fény lett, hogy csak hunyorogva tudtam kinézni az ablakon, mert a vizes út, a vizes fű és még a fák vizes levelei is csillogtak a napfényben megsokszorozva azt. Ekkor a könyvespolcon a már akkor is régi, kopott, megsárgult Tüskevárra vetült pont a fény és azonnal levettem a polcról, hogy ott a kanapén, az eső utáni csillogásban olvasni kezdjem. Az első mondattól az utolsóig minden betűje maga volt a szórakoztatás. Sokszor hangosan felnevettem, a vihar jeleneten meg kb úgy izgultam, mintha én is ott lettem volna. A mai napig egyik kedvenc könyvem, az azóta elmúlt (te jóságos ég!!!) 24 évben kb 15-20-szor elolvastam (apum szerint ledoktorálhatnék belőle :DDD, ráadásul egész bekezdéseket tudok kapásból idézni majdnem szó szerint) és soha nem volt olyan, hogy untam, vagy átugrottam volna részeket. Igaz, kb 4 oldalt sajnos kénytelen vagyok átugrani, mert még régen kiszakadt belőle és elveszett az a rész, mikor először megy Tutajos Matula bácsival a berekbe és szétázik a szandálja a tócsákban, a lábát meg összekaszabolja a nádlevél.
Az utolsó pár iskolai napot és az évzárót, az elkéséssel mindennel annyira szemléletesen írja le, hogy szinte érzem azt az osztályterem szagot és minden alkalommal, mikor az elbambult Tutajost a táblához szólítja Kengyel összeugrik a gyomrom, pedig velem ilyesmi nem is.... na jó, nagyon ritkán fordult elő :) A karaktereket annyira jól összerakta az író, hogy minden alkalommal látom magam előtt István bácsit, a nagy pocakjával, borostásan, gyűrött kalapban, ahogy odadörmög Tutajosnak hogy.
-Szervusz fiacskám! -aztán ad egy olyan barackot a fejére, hogy könnybe lábad a szeme.
Matula bácsit meg mintha eredetileg úgy írta volna, hogy majd a filmben Bánhidi László játssza majd.
Ha már a film: nem értem, hogy több, a könyvben őrületes poénforrást miért írtak át a film kedvéért. Például hogy István bácsi hangos mezei ember, akinek olyan mély hangja van, mintha hordóból beszélne. Ilyen mély hang csak a doni kozák kórusban van. István bácsi érkezését már az ajtónyitásról fel lehetett ismerni, majd megszólalt az előszobából a "doni kozák kórus legmélyebb basszusa":
-Piroskám, keblemre.
Majd két akkora csók hallatszott, mintha két ember esett volna le egymás után a hatodik emeletről.
Ezzel ellentétben a filmben Zenthe Ferenc játszotta, aki OK tényleg nagyon jó színész, bírom meg minden, de nem egy István bácsi típus.
A másik, ami nekem emlékezetes jelenet a könyvben, mikor Tutajost egyedül hagyja Matula a parton horgászni, a srác meg rettenetesen leég a napon, mert levette az ingét. Ezután visszamegy a faluba Náncsi nénihez, "akinél úgy termettek a rántott csirkecombok, mint erdőben a gomba" és pár napig ott van, hogy meggyógyuljon a háta. Ekkor találja meg azt az illemtan könyvet, amiben anno István bácsi aláhúzott pár sort, hogy az azóta feledésbe merült Irmuskájának illendő módon kérje meg a kezét. Mindeközben Gyulánk talál egy üveg bort, pálinkát és még pár dugiszivart is és nagyon nagyfiúsan érzi magát egész addig amíg nem kezd el hatni a három egyszerre és hősünk tengeren hánykolódó hajón érzi magát, majd szépen, akkurátusan belehány a kádba :) Náncsi néni nagymama ösztöne azonnal beindul, mikor meglátja a halálsápadt Gyulát és hoz neki egy kis tejfölös túrót, idézem: "A kis tejfölös túró lavór nagyságú edényben érkezett." Az egész kb egy délután játszódik, de annyi minden történik és annyira börleszk az egész, hogy ezen a mai napig képes vagyok hangosan röhögni, mikor olvasom. Ehhez képest a filmben nem megy vissza a faluba Tutajos, hanem csak ül a "gunyhóban" amíg meg nem gyógyul a háta. Hát ilyen ziccert kihagyni.
A könyv ifjúkoromat juttatja eszembe minden elolvasáskor. Egyrészt, mert még 10-11 éves voltam, mikor először olvastam. Másrészt a témája miatt. A matekóra izgalmai, mikor tudtam, hogy felelnem kellene a jobb jegyért. Az iskolai évzárók hangulata, az unalmas versmondásokkal meg a kényelmetlen inggel, amibe még induláskor már úgy beleizzadtam, hogy hajjaj. A bizonyítványosztás után kiürült iskola, a máskor zajos de most csendesen kongó folyosóval. A nyári szünet első délutánja, mikor úgy érzi az ember, hogy évekig tart mire újra iskola és hosszú terveket sző. Vidékiként nekem a természetközeli helyen töltött nyár eleve adott volt, de átéreztem, milyen lehet egy született pestinek hogy nem kell „ebben a kelkáposztaszagban, gázszagban, csörömpölésben, Piri mamával” tölteni a nyarat.
Aki olvasta valószínűleg hasonlóan vélekedik a Tüskevárról. Aki meg nem olvasta annak most az ünnepek közeledtével remélhetőleg lesz 2 délutánja, hogy elolvassa. Nem kell több idő, mert nagyon nehéz letenni, ha egyszer belekezd az ember.

Hozzászólások

(#1) zotyesz66


zotyesz66
őstag

Egyetértek a könyvvel kapcsolatban, én is nagyon szerettem. Mondjuk István bácsi számomra sosem volt pocakos meg borostás, csak bajszos és masszív nagydarab. Bessenyei Ferenc eljátszhatta volna, vagy Bujtor, csak akkoriban ő még túl fiatal volt.
A folytatás, a Téli berek is hasonlóképp hangulatos, de talán egy kicsit komolyabb hangvételű.
Eleve nagyon szeretem Fekete Istvánt, de szerintem a mostani generációnak nem sokat jelent amit és ahogyan írt.

(#2) Egon


Egon
nagyúr

Ha jól emlékszem, nekünk nem volt kötelező olvasmány, de lehet hogy tévedek.
Jó könyv, de azért annyira nem fogott meg, hogy többször is elolvassam (mondjuk a kötelező olvasmányok közül mindössze kettő volt, amit ronggyá olvastam: az Egri csillagok és a Mester és Margarita... :B ).

"Bonyolult kérdésre egyszerű választ keresni helyénvaló, de ritkán célravezető megoldás" (Wayne Chapman)

(#3) ivana


ivana
Ármester

A hangoskönyvekkel kapcsolatban: nekem nagyon nem jönnek be, idegesít, hogy nem olvasok, és sokkal lassabb, egy óra alatt simán bepusztítok 100 oldalt, hangoskönyv ennek közlébe se ér. Meg nem is értem annyira a történetet hangos könyvben.

(#4) potyautas


potyautas
csendes tag
LOGOUT blog

Nem olvastam, csak a filmből ismerem. Viszont nagyon tetszik ahogyan írsz. Különösen a bevezetés megfogalmazása.
Egy könyv elolvasása után nem nagy élmény ugyanazt filmen megnézni. Nekem legalábbis csalódás volt pl. a Navarrone ágyúi. Azt mondtam akkor, hogy ha előbb el nem olvasom, nem értem a filmet. Ez aligha lett volna így, csak éppen az olvasás alatt kialakult képi világommal vetettem össze.
Fordítva történt a sorrend a Csillagok háborúja esetén. Kíváncsian kutattam az eltéréseket, de nem voltak. Egy az egyben a film volt leírva :(

(#5) Käytöskukka


Käytöskukka
újonc

@zotyesz66: Igen, a Téli berek is megvan, bár azt már 23-24 éves koromban kaptam ajándékba, de azóta azt is elolvastam párszor. Az tényleg inkább a hangulata miatt szép és nem a története miatt, bár a történet is szép, és nagyon tetszett, hogy ahogy a fiúk is komolyodtak az egy év alatt, úgy a könyv hangvétele is komolyabb egy fokkal.

@Egon: Az Egri csillagok jó példa arra, amikor a film valahogy jobb, mint a könyv, legalábbis szerintem. A könyvet olvastam, és nagyon tetszett, de a Bornemissza Gergely diákkoráról szóló rész, meg a Rab oroszlán fejezet, ami a konstantinápolyi börtönben játszódik, nagyon lelassította az egészet és a filmből ezt ki is hagyták.Legalábbis nem az egész került bele, csak mikor olaszul/ magyarul énekelnek, meg egy két rövidebb jelenet.

@ivana: A hangoskönyveket én novellákkal kezdtem és munka közben nagyon jól lekötött később jött pár regény. Szerencsére olyan munkám van, hogy közben lehet például zenét hallgatni vagy valamit és én így hallgattam végig a kb 8 órás Roadside picnic-et. Van egy legendás Tüskevár hangoskönyv is Máthé Gábor előadásában, de sajnos nem találom sehol Youtube-on vagy más videómegosztón, megvenni meg.. hát majd ha tényleg nincs sehol.Többnyire viszont maradtam a novelláknál, vagy a rövid, de velős Creepypasta-knál. Majd írok ezekről is.

@potyautas: Köszönöm szépen. Igyekszem úgy írni, hogy ne legyek unalmas, meg ne csak ilyen filmmesélős stílus legyen belőle, hogy: Az de jó, mikor.... meg amikor.... meg az is amikor...

[ Szerkesztve ]

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.