2022. november 30., szerda

Gyorskeresés

20.4 - II. rész

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

...szóval akkor ez 40.8?

Na a lényeg, hogy az első éjszaka szerencsére nyugalomban telt, csak a szomszéd néni dumált néha a nővéreknek, hogy jöjjenek segíteni, de ha becsuktam az ajtót akkor egész halkan hallottam csak. A három, amiről a nővér beszélt a hajnal három órai vércukor mérés lett volna, de szerencsére elfelejtették. Vagy csak nem gondolták fontosnak. A lényeg, hogy hatig hagytak aludni, vagyis hát feküdni, mert elég kényelmetlen volt az ágy.
A reggeli cukor még mindig rossz, de megnyugtatott a nappalos nővér, hogy rendeződni fog. Ő hozta be az inzulintollakat is és megmutatta hogy kell használni, levegőtleníteni a tűt, patront cserélni meg minden. Őt amúgy fejben Metál nővérnek hívtam. Ilyen piercinges meg csomó kis karika a fülében. Hosszú pirosasra festett haja és a nyakán meg a karján mindenféle tetoválások voltak. Amúgy nagyon aranyos volt ő is.

Ebéd után kimentem megnézni, hogy, "Na itt a kert." Körbejártam a birtokot. Láttam, hogy vannak fák, kis járdák a fák között, meg egy nyomasztó hátsó udvar ahová a szoba ablaka néz. Mikor visszaértem a folyosóra a nővérszobából kijött az egyik nővér:
-Jó napot. Segíthetek? Kit keres?
-Jó napot. Itt vagyok a 8-asban.
-Ja, csak fura volt, hogy magától sétál. Itt a folyosón senki nem kel fel magától.
Na mondom, jó helyre kerültem. A szobából beszélgetést hallottam. Mondom basszus viszik a holmimat. Persze hülyeség volt, csak kaptam egy szobatársat. Nálam pár évvel idősebb manusz volt, neki a koleszterin és vérzsír értékei voltak magasak, azért került ide. Egy másik szárnyban volt tegnap óta amíg meglett a PCR teszt eredménye, és most, hogy negatív, lekerült mellém. Egész jól összebandáztunk végül. Jó arc volt, beszélgettünk családról, hobbiról, munkáról meg úgy általában mindenről. Késő délután kimentünk még az udvarra, ő cigizett én meg néztem ahogy cigizik. Egyszer csak megjelent a biztonsági őr és rászólt, hogy itt nem szabad dohányozni.
-Francba - mondta - elszámoltam magam.
-Hogy érted?
-Láttad azt a kis fémgombot a bejárat mellett a folyosón?
-Igen.
-Azt csipogtatja le az őr mikor körbejár az épületekben. Kb egy óra kell, hogy körbeérjen, addig van lehetőség kijönni cigizni, hogy ne vegyen észre.
Na szóval ilyen fifikás ember volt.

Mikor visszaértünk a szobába láttuk, hogy a szomszéd nénit átköltöztették egy másik szobába, helyette egy másik néni jött. Ez a néni új műsorral szórakoztatott a következő pár napban. Teljesen random időpontokban kezdett el egyre hangosabban kiabálni:
-Nővérke. Nővér! Nővér! NŐVÉRKE! NŐŐŐVÉÉÉR!!! NŐVÉR!!!!!!!
A nővér az első 4-5 alkalommal még szép türelmesen elmagyarázza neki, hogy:
1, Nem, nem kap megint vacsorát.
2, Igen, mindenkinek csak egy vacsora jár és senki nem panaszkodott, hogy kevés
3, Nem, nem kap megint fájdalomcsillapítót. Ha fáj a feje, egy aszpirint kapott rá nemrég.
4, Nem hoz be kacsát, a néni nem fekvőbeteg, ha ki kell mennie, menjen ki.
A sokadik "NŐVÉRKE!!!" után már rászól, hogy fejezze be az ordibálást.
A néni az este folyamán még a következő örökzöldekkel szórakoztatott minket:

"Nem maradok én itt. Otthon is tudom adni a gyógyszert. Levitték a cukromat 14-re, lejjebb úgyse megy."
A fiatal nővérekre meg ennyit tudott szólni:
"Ilyeneket küldenek ide, akik még csak gyakorolják. Hát mit tudnak ezek?"

Na megvacsorázunk, szobatárs kimegy még sétálni, én olvasok egyedül a szobában. Egyszer csak nyílik az ajtó és bejön rajta két fiatal lány. Nővérköpeny, rövid szoknya. Full smink, parfümillat. Egyiküknek hosszú, hullámos platinaszőke haj, másikuknak göndör, ébenfekete.
-Jó estét, mi vagyunk az éjszakások.
-Ööö...jó estét - kb ennyit tudtam kinyögni zavaromban.
-Csak jöttünk megkérdezni, hogy szeretne-e valamit? Szüksége van-e valamire esetleg?
Komolyan mondom a háttérben szinte hallottam halkan Marvin Gaye - Let's get it on c. számát.
-Köszönöm, megvan minden.
-Rendben, ha bármi kell, csak szóljon. - majd kilibbentek a szobából és aznap este sem, meg az összes többi napon sem láttam őket soha többé.
Az este 10 órai és a hajnal 3 órai cukormérést már a szokásos éjszakás nővérek egyike csinálta. Sosem tudtam meg kik voltak ezek.
Szobatárs visszatért, elmeséltem neki miről maradt le. Ő sem értette mi lehetett ez. Megbeszéltük még, hogy szerencsére egyikünk sem horkol, szóval jó éjszakát.

Hétfő reggel 6-kor irgalmatlan fejfájással ébredtem. Először a rossz párnára fogtam. Aztán arra, hogy mindkét éjszaka keveset aludtam, de azt rosszul.
-Basszus ma reggelre csak rosszabb lett a fejfájásom - mondtam panaszosan
-Tegnap is fájt?
-Igen, de nem ennyire. Ittam egy csomó vizet, szóval nem a kiszáradás.
-Szoktál kávézni?
-Te jó ég...igen. 3 napja nem ittam kávét. Na megkérdezem a nővért, hogy szabad-e.
Lement a mérés, inzulin majd hozták a reggelit. Utána épp olvasok az ágyon ülve, mikor cigizésből jön be a szobatárs, hoz egy kávét.
-Hát ez csak ilyen automatás instant kávé, de hidd el használni fog.
-Jaj de jófej vagy. Köszi szépen. A következőre én hívlak meg.
Megittam a kávét, a fejfájásom kb 2 perc múlva úgy elillant, mintha sosem lett volna. Hát félelmetes dolog a függőség. Kész szerencse, hogy csak koffeinfüggő vagyok. A délelőtt amúgy eseménytelenül telt. Ebéd előtt kimentünk a szokásos napi sétára az épület körül. Arról beszélgettünk, hogy ha még pár napig nem engedik haza, akkor behozatja a laptopját, kicsit dolgozik majd napközben, este meg nézünk majd filmet. Visszaérünk a kórterem elé, bent mozgolódás, beszéd. Aggódva összenézünk.
Egyikünk sem volt felkészülve a benti látványra. Egy néni épp tápszereket, gyógyszereket meg ásványvizet pakol ki az asztalra, a nővérek pedig épp rendezgetik a harmadik lakótárs infúzióját. Az ágyban egy vénséges, csontsovány bácsi feküdt. Mindkét karjába egy-egy infúzióból folyt valami, az ágy lábánál pedig egy kis átlátszó zsák lógott, benne sárgás folyadék. Én kb el sem hiszem amit látok, a szobatárs viszont rémült tekintettel ül le az ágyára és csak néz rám, közben a fejét csóválja. Mondom, hát szegény bácsit nagyon sajnálom, de nem volt hely másik szobában? Bácsi ekkor szépen összekakkantja magát, szegény. 5 perc múlva jön a nővér, hozza az ebédet. Hát......ez is egyfajta fogyókúra. Kimegyünk inkább amíg a bácsit tisztába teszik.
Szobatárs veszettül elkezd telefonálni, majd délután azt mondja
-Na hazaengedtek.
-Hogy micsoda?
-Gyere ki, elmondom.
Na annyi volt a lényeg, hogy szegény nagyon kiakadt a látványtól és megbeszélte az orvossal, hogy mivel az értékei jók, saját felelősségre hazamehet. Majd a vizsgálatokra bejön mint járóbeteg.
Elköszöntünk és ott maradtam a bácsival. Szegény nagyon kész van, infúziók, katéter, pelenka minden. Tiszta a tudata amúgy, csak nagyon gyenge. Mikor behozták, csak körbenézett a lepattant szobában és annyit mondott:
-Na, ez a legrosszabb hely.
Szívemből szólt.
Miután újra tisztába teszik a bácsit délután (addig tapintatosan kimentem az udvarra) visszatértem, és nyitva van az ablak. Mondom na végre, kis friss levegő. Elképzelhetetlen sebességre volt kapcsolva a fűtés ugyanis és nem lehetett csukott ablaknál megmaradni. 3 perc után a bácsi veszettül elkezdett citerázni és kérte, hogy csukjam be. Na mondom ennyit a friss levegőről.
A nap hátralévő részében csend volt, csak a bácsi szörtyög, néha erőtlen hurutosakat köhög, én meg olvasok és próbálok nem gondolni a melegre és a szagra. Este kimentem még sétálni egyet. Kifelé menet egy fura tekintetű, kócos fickó állt pontosan az udvarra vezető ajtóban. Mondom, elnézést. Akkor riadt tekintettel arrébb állt és onnantól le nem vette a szemét rólam, de egy szót sem szólt. Sétálgattam az udvaron, majd amikor már meguntam elindultam vissza. A bejáratnál még mindig mozdulatlanul állt az előbbi kócos fickó és csendben bámult. OK, mondom, ennél furább már nem lehet ez a hely, ekkor bent az előtérben leszólított egy középkorú nő:
-Jaj maga nem fázik?
-Nem, sosem voltam fázós. - egy pólóban és mackóalsóban voltam.
-Jaj én úgy fázom még a szobában is. A radiátor mellett ülök és nem melegít eléggé. Lehet este pulóverben kell aludnom.
-De jó maguknak - mondtam - nálunk meg olyan meleg van, hogy meggyullad az ember, de a szobatársam nagyon fázós ezért nem lehet ablakot nyitni.
-Jaj de irigylem - mondta.
Ekkor elkalandozott a tekintete. A vállam felett a hátam mögé nézett. Hátrafordultam, mert azt hittem áll mögöttem valaki. Mikor visszanéztem rá, újra rám nézett, majd elkezdett énekelni egy zsoltárt.

Halkan, kihátráltam az előtérből, majd gyorsan vissza a szobába. Bácsi már aludt, az esti cukormérés után én is lefeküdtem, aztán a bácsi oxigéntankjának bugyogó hangját hallgatva végül elaludtam és arra gondoltam, hogy ENNÉL már tényleg nem lehet furább ez a hely.

Ha tudtam volna mi vár még rám a következő napokban...

Folyt. köv. hamarosan.

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.