2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Archívum töredékek az Állam történelmi rekordjaiból

Írta: | Kulcsszavak: próbálkozás csi-fi

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

"2171. a seed AI megalkotása után az emberek örvendeztek, nagyobb lehetőségek nyíltak meg a tudomány előtt, mint valaha." (22. századi archívum)

"A 23. század végére egyértelművé vált, hogy a Nyugati államok képtelek fenntartani immár 400 éves hegemóniájukat, jószerével a skandináv félszigetre, a brit és izlandi szigetekre vonultak vissza, észak-amerika nagyvárosaiba. A visszavonulás után, a NATO már csak papíron létezett, a falak, melyeket a gépek segítségével emeltek szimbolikusan elválasztotta az ultra-modern civilizációt a túlzsúfolt, egyszerűbb, de befolyásos hatalmaktól. A Kína és India által vezetett kelet kiszorította vezető szerepükből európát és amerikát. Az így keletkezett "Északi-Szövetség" etnikai összetétele rendkívül színes volt, de demográfiailag elég egysíkú. A mindössze 250 millió ember öregedett, a munka nagy részét a még kontrollálható gépek végezték, katonai akcióit is mesterséges harci gépek hajtották végre. A 24. század közepén a szövetség összeomlása érezhető volt, a gépek átvettek mindenféle irányítást. Az emberek a modern nagyvárosok falain kívülre lettek kiszorítva. A gépek önállóságát az ENSZ nem támogatta, 2 évnyi állóháború után, 2588. Április 26-án a gépek több száz hajóval elhagyták a Földet és a Holdat, ismeretlen helyekre távoztak. A Menekülés után az emberek egyedül maradtak, visszatértek városaikba, egy új rendszert dolgoztak ki mely...." (3. ezredi századi archívum)

"Az Úr 4213. évében, 1625 évvel a Menekülés után, 1000 évvel az Állam alapítása után több hadihajót ismeretlen körülmények közt megállították. A nyomok alapján még ellenállást sem tudtak kifejteni. A gépek visszatértek, több száz bolygók elfoglalva átvették az irányítók szerepét. Hogy mit éltek át az 1625 év alatt, rejtély, ahogy más információt sem tudtak meg róluk..." (43. századi archívum)

"- Milyenek ezek a lények?
- Nem lények, gépek. Ezüstös, vékony lapok borítják, szemük kékesen fénylik. Oldalukon egy kard lóg, reflexeik, mint a villám... Nem sokra emlékszek. Erősek és gyorsak. De legfőképp: okosak." (Titkosított archívum)

Első próbálkozásom egy régi történet leírására, bevezetésére, még több ilyet is tervezek. Kérek mindenkit, hogy adjon tanácsokat, mi tetszett, mi nem tetszett.

Hozzászólások

(#1) JuliusCaesar


JuliusCaesar
tag

Nem titkolom, sokat merítettem a Terminátor, Csillagkapu és Az alapítvány c. sci-fi művekből, respect nekik! Azonban próbálok saját stílust és ötleteket belevinni, de ilyen kevésből még nem nagyon sikerült sztem.

... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...

(#2) Crystalheart


Crystalheart
senior tag

Annyi év alatt sokat változott (deformálódott) a nyelv, mi? :D

(#3) JuliusCaesar válasza Crystalheart (#2) üzenetére


JuliusCaesar
tag

"Az Állam területén elfogadott és hivatalos nyelvek elsődlegesen: Angol, Német, Kínai. Másodlagosak: Francia, Japán, Indiai. A 4210-es felmérés szerint a lakosság 94%-a beszéli az angolt anyanyelvi szinten, a maradék 6 pedig a másik 3-mat. Persze vannak átfedések. A hat legnagyobb nyelvet mindössze a lakosság 0,02%-a nem beszéli." (Census, 4210)

"Tudomásunk szerint a gépek decentralizált csatornákon keresztül cserélnek információt, galaktikus szinten sincs késés. Nyelvük egy kései Assembly dialektus, emberekkel ugyanúgy hang kibocsátó segítségével teremtenek kapcsolatot. Általában Angolul, de az összes ismert nyelvet képesek művelni. Szokásaikról még mindig keveset tudunk, d evalószínű, hogy vannak emberi vonásaik..." (Titkosított archívum)

[ Szerkesztve ]

... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...

(#4) Crystalheart válasza JuliusCaesar (#3) üzenetére


Crystalheart
senior tag

Már ezekre gondoltam:

"képtelek fenntartani immár 400 éves hegemóniájukat"

"a skandináv félszigetre, a brit és izlandi szigetekre vonultak vissza, észak-amerika nagyvárosaiba"

"A visszavonulás után, a NATO"

"a falak, melyeket a gépek segítségével emeltek szimbolikusan elválasztotta"

"európát és amerikát"

"lettek kiszorítva"

"dolgoztak ki mely"

"több száz bolygók elfoglalva"

Igazából ilyen rövid, ráadásul célzottan és mindennemű irodalmiságot nélkülözően dokumentumszerű, nyers szövegben ennyi nyelvi anomáliát rég láttam. :)

Egyébként ez mire jó, saját szórakozás?

(#5) JuliusCaesar válasza Crystalheart (#4) üzenetére


JuliusCaesar
tag

Aha, legfőképp. De komolyan. NEm pályázok semmire, de jó leírni a saját agymenésemet.

... Alea iacta est - Veni, vidi, vici ...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.