2022. augusztus 18., csütörtök

Gyorskeresés

HTPC by jos3ph

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok!

Sokszor volt már kérdés, hogy HTPC vagy multi kütyü. Nekem volt ez is, az is, ezért van némi véleményem. Persze szigorúan megjegyzem azok számára, akik felsőbb körökben mozognak, hogy 100eft árkategória körüli szerkezetekről beszélek! Úgy vélem, ha valaki megteheti, hogy egy HIGHEND rendszert építsen, az nem fog ASUS O’PLAY-ben gondolkodni, aki nem teheti meg, pedig nem fog HDi Dune Pro-t vásárolni, hisz nem teheti meg. Ugyan akkor vannak azok, akik megtehetnék, de még sem teszik, mert nem érzik szükségét, vagy azok, akik megveszik, de a büdös életbe nem használják ki, csak megvették, hogy legyen nekik olyan. Én a nem tehetősek közé tartozom, és az igényeim se túl nagyok ezen a téren, ezért azt a rendszert mutatnám be nektek, amit én, a saját igényeimnek megfelelően építettem meg. Nézzük, mit rejt a vas.

Körülbelül 1 évvel ezelőtt építettem a szóban forgó gépet, amit nagy boldogsággal használok az óta is, mert elég jó alkatrészeket sikerült összeválogatni hozzá. Nem tudtam sok pénzt rászánni, ezért a háznál próbáltam spórolni, és nem újat, hanem egy használt SILVERSTONE LC-10-es házat sikerült elcsípnem, elég jó áron. Minden másból újat vettem.

1. ábra SILVERSTONE LC-10

Az alaplap egy Gigabyte GA-880GMA-UD2H lett, amin egy Realtek ALC892 @ ATI SB800 - High Definition Audio hangkártya szolgáltatja a hangot.
A képi megjelenítésért egy ATI Radeon HD 4250 (512 MB) szintén integrál videokártya a felelős.

2. ábra Gigabyte GA-880GMA-UD2H

A deszkán egy AMD Athlon(tm) II X4 640 processzor foglalt helyet, és hozzá 2X2Gb Kingston DDR3-1333Mhz SDRAM memória párosodott. Nincs szükségem nagy háttértárolóra ezért csak egy 1TB-os WesternDigital Green HDD-t tettem bele, kevesebb a zaj, és a hő. Az áramellátásról egy CORSAIR CX500W-os táp gondoskodik.

3. ábra CORSAIR CX500W

És akkor most az igényeimről. Azt már említettem, hogy nincs szükségem nagy tárhelyre, mert én nem tárolok sok filmet. Csak a nagy kedvencek vannak, és az újonnan érkezettek. Filmenként úgy kb 7-13Gb helyet foglalnak, és mind mkv. Azért csak ennyit, mert nekem a képminőség másodlagos. Csupán csak egy SAMSUNG LE40R88BDX HD Ready-s TV-m van, így felesleges lenne BD filmeket tárolnom. Láttam már sok más TV-t ami FullHD-s és a látottak után, nem lehet okom panaszra. Amire figyelni szoktam az, hogy a hangsávok a lehető legnagyobb bitrátásak legyenek. De túlnyomó részt angol DTS hangsávot használok, mert a magyar szinkron sokszor hallgathatatlan. Koncerteket viszont gyűjtök, és itt nem szoktam fukarkodni, ha 40Gb egy koncert, akkor annyi, kész. A zenében sem szabok határokat, vannak FLAC formátumúak is, de nagyobbrészt MP3. Zenei igényem magasabb, mint a filmbéli, ezért ha százalékban kell meghatároznom, 70%zenehallgatás, és 30%film.

Az alaplapra integrált videokártya, tökéletesen teszi a dolgát, viszi az mkv.-t az m2ts-t problémamentesen. A hangkártya szintén ahhoz képest, hogy integrált eléggé szépen duruzsol. A kép természetesen HDMI kábellel van összekötve, a hang pedig optikával.

Ami még fel szokott merülni egy HTPC-vel kapcsolatban az a zaj. Zajt kelthet a ventilátor azért, mert hibás, vagy, mert nem golyóscsapágyas, vagy csak a szélzaj miatt. És a másik zajforrás a HDD. Ebben a gépben összesen 6db ventilátor található. 1db12cm-es a tápegységben, 2db 6cm-es Silverstone a ház hátsó panelján, 1db 9cm-es coolink processzorhűtő, 1db 8cm-es evercool HDD hűtő, 1db 8cm-es coolink a ház frontpanelján.
A házon lévő ventilátorok mind rezgés gátló gumival lettek rögzítve. A ház borítása, belülről zajcsillapító szivaccsal lett borítva.


4. ábra Rezgéscsillapító


5. ábra Rezgéscsillapító gumi


6. ábra Hangelnyelő szivacs


7. ábra Hangelnyelő szivacs


8. ábra Hangelnyelő szivacs


9. ábra Hangelnyelő szivacs

Mint azt látni lehet, optikai meghajtó nincs benne, nincs rá szükségem. A beáramló hideg levegő, amit kék nyíllal jelöltem, (10. ábra) elsőre kevésnek tűnhet, de nem az. A beáramló hideglevegőért felelős ventilátor, a processzor ventilátora, és a HDD-é maximum fordulaton megy. A 2db hátsó Silverstone pedig hőmérséklettől függően szabályozva van. Sokat variáltam a sebességet, az irányt, a pozíciót, és így a legideálisabb a hűtés. Figyeltem arra, hogy asztalon mennyi a hőmérséklet, arra, hogy mennyi a maximum, ha csak simán filmet nézek, és mennyi, maximális terhelés alatt, amikor a CPU, HDD, egyszerre terhelődik. Valamint arra, hogy maximumról, mennyi idő alatt hűl le.
Csináltam is erről egy tesztet.
A teszt 22C fokos szobahőmérsékleten lett elkészítve.
Annyit hozzátennék a ventilátor fordulatszámhoz, hogy a CPU-ra van kötve a 2 hátsó 6cm-es Silverstone, a Rendszerre pedig a CPU, és a frontpanelen lévő hideg levegőt szállító ventilátor. Ennek nincs funkcióbeli szerepe, mert akár fordítva is köthettem volna, és BIOS-ban csak fel kellene cserélni a szabályzást. Csak azért mondom, mert megtévesztőek lehetnek az értékek.

10. ábra Hőterjedés iránya.

11. ábra Asztalon, amikor minden nyugalmi állapotban van.

20 percig terheltem a gépet Prime95-tel, 2db másolást indítottam a HDD-re, plusz egy Winrar kicsomagolást.

12. ábra Terhelés alatt, amikor a CPU, és a HDD maximumon van terhelve.

10 perc alatt hűlt vissza asztali hőmérsékletre.

13. ábra Film közben.

Maximumterhelésnél a nyári kánikulában sem ment fel a processzor 80C fok fölé. A zajt illetően, nyugalmi állapotban nem lehet hallani a hangját. Amikor filmet nézek szintén nem hallani semmit. Maximumterhelésnél már lehet hallani, de akkor is csak a Silverstone, ventik csapják a lármát, a többi az elenyésző. De ugye ha azt nézzük, hogy a HTPC filmre, és zenére van, így a hangról nincs tovább mit beszélni, mert filmeknél, zenehallgatásnál nem terhelődik maximumra a gép.

Billentyűzet, és egérmentes a gép, egy iMon távirányítóval vezérlem. Ha nagyon muszáj a gépbe nyúlni, akkor Notebookról felmegyek, és ott teljes elérést kapok a másik gép felett, bármit csinálhatok, de ez csak nagyon ritka esetekben van.


14. ábra iMon távirányító

Az anyagi oldaláról is tennék egy kis említést, hisz ez sem elhanyagolható tényező.

A hozzávalók a következők:

SILVERSTONE LC-10-es ház 13.000Ft

Gigabyte GA-880GMA-UD2H 18.650Ft

AMD Athlon(tm) II X4 640 Processzor 18.350Ft

2X2Gb Kingston DDR3-1333Mhz SDRAM 15.990Ft

1 TB WesternDigital Green HDD 14.750Ft

CORSAIR CX500W-os táp 11.890Ft

iMon távirányító 7.000Ft

Ventilátorok 5.000Ft

104.630Ft a végösszeg. Cirka 100.000Ft-ból van meg egy jónak mondható HTPC amit már csak használni kell. Persze egy hifi célra alkalmas gép kevesebb pénzből is összehozható. Nem lett volna muszáj ekkora processzort vennem bele, hisz sem zenéhez, sem filmez, nem kell ekkora. Memóriából szintén elegendő lett volna 2gb. Tápegységből is egy 400W-os bőven ellátta volna árammal ezt a kis igényű konfigurációt, és már is nem 100eFt lett volna a kiadás, hanem 70-80eFt. De úgy voltam vele, hogy gondolok a jövőre is, és viszonylag kis ráfizetéssel, egy jóval jobb gépet rakok össze egy szimpla „megfelel a célra” gépnél. A tápegységnek is jobb az, ha nem használja ki minden tartalékát, és minden tudását, így kevesebb hőt is termel majd, és kisebb zajjal dolgozik, nem beszélve az élettartamról, ez igaz minden más komponensre is. Talán egy ilyen szerkezet építésénél a ház, ami a leghúzósabb. 30eFt körül mozognak az olcsóbbak, és csillagos ég a határ, mint mindenben. Az operációs rendszert nem számoltam bele költségként, mert egy 64bites egyetemi Windows 7 van rajta, és már fogalmam nincs mennyibe került anno, de a lényeg, hogy jogtiszta.

És akkor a Szoftveres részéről is mesélek egy kicsit.

Kipróbáltam már nagyon sok Médiacenter programot. XBMC, Windows Media Center, iMedian, és még volt pár, ami nem jut eszembe így hirtelen. Igazából az XBMC volt a legmegnyerőbb, de sajnos abban is találtam hibát, ami miatt más után kellett nézzek. Az XBMC nagyon igényes, az egyszerűségével tökéletes Médiaprogram. De ott a bibi, hogy nem találtam megoldást arra, hogy egy gombnyomásra, külön hangsávot, és külön feliratot lehessen váltani. Ezért más program után néztem, de nem találtam. Ismét eljutottam az igényeimhez. Azért mert HTPC-m van, még nem kell, hogy úgy funkcionáljon, mint egy egyben vásárolt Multikütyü. Az a lényeg, hogy nekem megfeleljen. Úgy oldottam meg, hogy külön programot használok filmre, és külön programot zenére.
A gépen egy alap Windows 7 van, egy Splash Pro, amin filmeket nézek, és egy foobar, amin zenéket hallgatok.

Szerintem a Splash mindent tud a most piacon lévő formátumokból, van lejátszási listája, és minden funkciója az iMon távirányítómra programozható, mint például az egygombos hangsávállítás, és feliratválasztás. Régóta ezt használom, és negatívumkén csak annyit tudok felhozni, hogy nem kezeli a BD menüt, de mivel én nem nézek BD-t ezért nekem erre nincs is szükségem, meg aztán ennyi kompromisszum részemről beleférne.


15. ábra SplashPro

A foobar egy rettentően egyszerű zenelejátszó program, nem nagyon tudok negatívumot felhozni, minden zenei formátumot lejátszik, még a webrádiós .pls filek-at is viszi. Lényegében azt csinálja, amire kitalálták, nincs túlbonyolítva, és szintén minden funkciója távirányítóra szabható.


16. ábra Foobar

Amikor megnyomom a Power gombot, viszonylag gyorsan használatra kész a gépezet, és automatikusan, a rendszerrel indul a Foobar, azért mert sokat hallgatok zenét. Tehát csak meg kell nyomnom az erősítő, és a PC Powergombját, és cirka 15másodperc alatt szól is a zene. A távirányítóval bezárhatom, az éppen futó alkalmazást, és új programot indíthatok, egy gombnyomásra. Gyakorlatilag az iMon távot használhatom egérként is, és megtalálható rajta például tab, shift, enter és még sok más hasznos gomb, ami egy klaviatúrán is megtalálható. Nagyon különlegeseset kell ahhoz, hogy billentyűzettel, egérrel nyúljak bele a gépbe. Akár hálózatból is irányíthatom a notebook-on keresztül a PC-t. Nem tartom bonyolultnak a távirányítót annak ellenére, hogy rengeteg gomb van rajta, a negyedét sem használom. 2 darab gomb van programra állítva, a lila (My movie) a SplashProt indítja, a zöld (My music) pedig a Foobart. A pásztázás, a play, a stop, pause értelemszerűen a már jól megszokott nyilacskák. Lehet vele automatikus elalvást, kikapcsolást beállítani. A filmeknél pluszba be van programozva a hangsáv, és a feliratválasztás, valamint a lejátszási listában tudok böngészni. Másra, nagyon nincs is szükség szerintem film közben. Szóval nagyjából ennyit gondoltam írni a HTPC-mről.


17. ábra Élményindex

Volt több HTPC-m is, volt WDTVLive-om WD Mybook HomeEdition-el. Nekem nem jött be a WD, nekem túl buta volt, első körben, amikor megvettem, volt olyan kódolású mkv amit nem játszott le, de később jött egy frissítés, ami ezt orvosolta. Akkoriban 10.000 körüli volt a zenelistám, és nem tudtam benne válogatni anélkül, hogy ne lassuljon be. A távirányítója elfért a markomba, és maga a szerkezet sem volt nagy, ami számomra negatívum. Nekem fontos, hogy egy lejátszó is tudjon igazodni a többi házimozi komponenshez. Azt nem vitatom, ha egyenértékű lejátszót veszek a PC árával, akkor lehet, nagyságrenddel jobbat kaptam volna, mint a WD volt, de nekem valamiért a HTPC-k széles alkatrészválasztéka, bővíthetősége, jobban megfog, mint hogy vegyek egyet kompletten. A jövőben még kap a gép egy nagyobb videokártyát a TrueHD miatt, és ezzel véget is ért a fejlesztgetés.:)

Remélem nem volt túlságosan unalmas, és köszönöm, hogy elolvastad! :)

Hozzászólások

(#1) macimeister


macimeister
aktív tag

Régóta töröm már a fejem egy ilyen ketyere összerakásán, de mindig lebeszélem magam azzal az indokkal, hogy igazából tv-m sincs amihez egy ilyen kellene. Viszont folyamatosan kezd körvonalazódni bennem az összkép. Rájöttem, hogy többet akarok mint egy sima htpc. Kiszeretném használni rendesen. Leginkább az oprendszeren akadok fent mindig. XBMC nagyon tetszik, de valahogy nem elég. Windows oké lenne, de találni kellene valami teljesen átszabott skint ami jobban hasonlít egy ilyen berendezéshez. Leginkább valami okostelefonhoz hasonló felület tetszene. Lényeg, hogy a lehető legkevesebbet vegyen észre az ember a windowsból és elegáns legyen. Sokan élből kizárják a játékokat, viszont azért el kell ismerni, hogy egy nappaliba telepített htpc esetében nem elvetendő, hogy wireless controlleren lehessen játszani valami autó versenyt, verekedős játékot. Bár ez már lényegesen nagyobb költségeket jelent.

De, hogy az írásodról is beszéljek. Tetszenek az ötleteid és a megoldásaid. Szeretek a témával kapcsolatos írásokat olvasni mert általában sok kreatív ötletet leleshet az ember. :)

(#2) mexicanraven


mexicanraven
aktív tag

Roppant erdekes,meg csak atfutottam,de azt mondom cimlapra vele!:)

szia <3, just szia <3. take it easy, bro!

(#3) jos3ph válasza mexicanraven (#2) üzenetére


jos3ph
tag

A címlaphoz még csiszolni kellene hozzá. :) Nincs még teljesen kész a cikk, még finomítok rajta, csak érdekelt van e rá érdeklődést, mert van több cikkem is amit a jövőben még megírhatok.

(#4) jos3ph válasza macimeister (#1) üzenetére


jos3ph
tag

A HTPC-t a fekvő ház, és a multimédia teszi azzá. Ha megfelelően fel van vértezve kakaóval, akkor azért mert HTPC, még nem zárja ki, hogy látszani lehessen vele. Én magam nem vagyok játékos típus, ezért nem is gondolkodom ez irányú fejlesztésben. De egyik HTPC-mhez volt egy Logitech Cordless Rumblepad 2-om és ezzel játszottam a Farcry-t, meg az NFS-t. De már nagyon régóta nem játszom, néha már igényét érzem egy kis lövöldözésnek, meg egy kis autókázásnak. :)) De én játékra inkább vennék egy PS3-at, vagy egy Xboxot, és nem szemetelném tele a HTPC-t. De ez az én véleményem:)

(#5) hackeeeee válasza jos3ph (#3) üzenetére


hackeeeee
Jómunkásember

Ráérsz... ;] :D

Véleményem szubjektív...

(#6) Akula


Akula
őstag

Visszatalálós UP! :R

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.