2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

10th anniversary ROG-mod

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Hosszú hetek és hónapok elteltével ismét itt vagyok, ami azt jelenti sok olvasóm számára, hogy ismét egy újabb munkába fogtam. Nos ez majd mennyire fogja örömteli percekkel kiszolgálni a nagyérdeműt, azt hogy is mondjam, rajtam fog múlni. Na tehát, kezdjük sorban.
Már mint említettem, egy év is eltelt lassan, hogy végeztem az előző munkámmal, a ROG line moddal. Terveztem, hogy majd az idei Veletech modding versenyen megmérkőzök a többi nívós alkotással, de sajnos ez más fontosabb esemény miatt elmaradt, Nézzük a jó oldalát: idén biztosan új győztest avatnak. :)

Jelen munkám legrégebbi és legbőkezűbb szponzora továbbra is az Asus Magyarország, melyhez nem kisebb hardvereket biztosítottak, mint egy Rampage V Extrem alaplap, hozzá 4*4 Gb HyperX memória kitt, és hát nem utolsó sorban a megjelenítésért felelős GTX980Ti Mátrix platinum.

Utóbbiból mindjárt 2 db, tehát sli-ben fognak dolgozni. Ehhez a cpu oldalról való megfelelő pci-e sávokat biztosító központi egység pedig az intel jelenlegi asztali zászlóshajója, egy i7 5960X lesz beépítve. Ha már hardvereknél tartunk, akkor megemlítem a többit is, amik csatasorba lesznek állítva (beépítve) a modban. Ugyan csak a HyperX-től származik a Savage 240Gb-os SSD, valamint hasonló márkanév alatt egy M.2 csatoló felületű 240Gb-os Predator. A szükséges energia ellátásáért pedig a tavalyi versenyen nyert Super Flower 1000W Platinum táp fog felelni.

Ami pedig ezeket az elsőrangú hardvereket fogja elnyelni, az nem más, mint a legújabb szponzorom, a Thermaltake terméke.. Mielőtt a tőlük kapott hardvereket bemutatnám, egy kicsit kitérnék hogyan is kerültem velük kapcsolatba. Mint közülünk nagyon sokan, én is használom a Facebook-ot, ahová rendszeresen publikáltam a különböző munkáimat, míg egyszer csak azt látom, hogy a Thermaltake vezérigazgatója megjelölt, hogy legyünk ismerősök, aminek örömmel tettem szert.Folyamatosan like-olta a posztjaimat, míg egyszer egy privát üzenetben megkerestem, hogy mi lenne ha? A válasz gyors volt és meglepő, küldte a mail címét, írjak neki, és már továbbított is a modding szekcióért felelős ( ott ilyen is van !!!) kollégájához, akivel 5-6 mail váltást követően már meg is volt a kiválasztott lista. Március 21-én postára adták, ami már 25.-én Magyarországon is volt, persze a vámolás meg egyéb levélváltások velük, hogy megértsék ez nem üzleti csomag, hanem szponzori felajánlás nem ment gyorsan. A lényeg, hogy a mai nap ( 2016.04.05.) a csomagok nálam landoltak. A hardverek: egy core p5 ház, ami már a megjelenésekor megdobogtatta a szívemet, egy 480-as radiátor, hozzá egy D5 alapú szivattyú. A csövezéshez PETG anyagú csövek, megfelelő mennyiségű csatlakozók, a csőhajlításhoz és vágáshoz pedig egy szett. Összértéket tiszteletből nem írok, mindenesetre nem kevésről van szó. -és mindezt a korábbi munkáim láttán, és a jelenlegi elképzelésem felvázolása kapcsán. Mondhatnám: PIPA.

Nem akartam már az első alkalommal ajtóstól rontani a házba, és telhetetlen ember módjára minden létező és elérhető dolgot kérni tőlük, bár véleményem szerint teljesítették volna. Fő a szerénység. :B
A hűtéshez nélkülözhetetlen folyadékot magam szereztem be, ismét egy részemről még nem használt márkát választva, ami ezúttal egy Coolforce Blood red lett.

Mára ennyi, hamarosan jelentkezem. :)

2016.04.06.

A ház

Mára terveztem, hogy a mod alapját képező Core P5 házat kibontom, és testközelből szemrevételezem.

Maga a "gépház" nem kicsi, mondhatnám nagy, mégis a Thermaltake a mid tower kategóriába sorolja. Alaposan fel van szerelve különböző kiegészítőkkel, most ezekből mutatok be párat. Ugye ez egy vízhűtésre felkészített ház, ennek megfelelően van rajta kialakítva a hely, amire 480-as méretű radiátort is fellehet tenni. Az ehhez kialakított hátoldalon egy mágnes csíkkal ellátott mosható porszűrő van elhelyezve, ami a tervezők elképzelése szerint így hátulról ezen keresztül szívná a levegőt, ellenben eddig erre alapozó kivitelezést még nem láttam, a ventilátorok kívülről vannak elhelyezve. Na nálam ez is másként lesz kivitelezve.
Rengeteg kábelelvezető nyílás áll rendelkezésre a kábelek megfelelő helyeken való ki és elvezetésére.

Ami engem legfőképpen érdekelt, az a pci-e riser kártya hossza, ami nem kevesebb mint 25 cm. Ez pontosan elég lesz ahhoz, hogy az általam eltervezett és kivitelezésre kerülő megoldást biztosítsa. ( mint már említettem, 2db kártya lesz a rendszerben. ;) )
A merevlemezeket és SSD-k akár a gépház belsejében is elhelyezhetjük, ha éppen nem akarjuk közszemlére tenni. Ehhez 3db bővítőhely áll rendelkezésre.

Mint a fenti képen látszódik is, a tervezők gondoltak arra, hogy a ház kialakításából adódóan, ha csak anem a gépet akarjuk folyamatosan látni, lehetőség van a hátlapra felfogatni VESA szabvány szerinti monitorokat. Ehhez egy merevítő lemezt helyeztek el a gépházon belül, és helyére szerelt hátlapnál lehet a monitort rögzíteni. Ötletes.

A házat próbaképpen összeszereltem, hogy az átalakításhoz szükséges méretezéseket megejtsem. Eddig ( bár még efektív munkát nem végeztem) megvagyok elégedve.

Menet közben még kitérek a többi részletre, most az első fázis szokásomhoz híven a lemezmunkák lesznek.

2016.04.07.

Lemezmunkák 1 fejezet.

Nos, mindjárt az elején kénytelen leszek az egyik újításomat elárulni, mivel erre fog tovább épülni az egész koncepció. Ez nem más, mint a vga-k nem szokványos elrendezése. Nem én vagyok az első, aki az alaplapra párhuzamosan helyezi el a vga-t, de hogy 2-t is, és eltolással, talán még más nem készített ilyet. Legalábbis még nem találkoztam ilyennel.

A tartókeretet összeszereltem, majd a számomra megfelelő helyen bejelöltem és hosszában elvágtam.

Az elrendezés adott, a következő lépés a vágásból adódó kimerevítés, és a 2 elem elcsúsztatásához szükséges elemek elkészítése.

2016.04.08.

A tegnap megkezdett munkát ma folytattam. Először is méreteztem, hogy a riser kábelek mennyi eltolást engedélyeznek, ami viszont elővetíti az ebből adódó problémát, hogy találok-e majd legalább 140-160mmm-es sli kábelt. Felajánlások jöhetnek, nem vagyok sértődős. :D

A merevítéshez alumínium U profilt és 1.5mm-es lemezt használtam. A kívánt forma kirajzolása után flex, majd reszelés.

Ezt követően összefogattam, megfelelő helyeken a szegecseléshez kifúrtam a lemezeket. Az alaplaphoz tartozó darabot hossz irányban is meg kellett erősíteni, mivel erre esik az alsó kártya teljes súlya, és hát nem éppen könnyű egy Mátrix vga.

Ezt követően felcsavaroztam a helyére, bekerültek a riser tartó konzolok, beraktam egy alaplapot valamint próbaképpen 2db vga-t.

A vga tartó szinteltolásából tartottam tőle, hogy a tápegység elhelyezésével is variálnom kell, de patentul befért a helyére.

Vasárnap folytatás, holnap falusi disznótor.

2016.04.10.

Ígéretemhez híven ismét frissítés. Tegnap délután miután hazaértünk, és mindent elpakoltunk még gyorsban felszereltem a szivattyút és a radiátort, hogy lássam hogyan tovább. Az elképzelésem, hogy a radiátort és a ventilátorokat is elburkolom, amihez először alumínium lemezt terveztem, de aztán meggondoltam magam, és 10mm-es kömatex habosított lemezt vettem elő.

Felrajzoltam a kívánt formát és a ventilátorok helyeit, majd dekopír fűrésszel kivágtam. Az éleket lereszeltem, majd következhetett a próba. Az elképzelésem, hogy az így kialakított formára fehér 1 mm-es plexiből borítót vágok, amin a ventilátor nyílásosoknál körkörösen elhelyezkedő formákat alakítok ki, mely mögé piros plexit teszek, és ennek az éleihez piros ledsorok kerülnek, amik vezérelve lesznek. Ehhez kellett a kömatex lemez, ami kellő magasítást biztosít a ledekhez.

Sajnos ennek a vágásakor elkövettem egy bagatell hibát, mivel előfúrásánál nagy volt a nyílás az alátámasztásnál, és mikor a fúró átért a plexin, reccs és letört a méretre vágott lemez. :(((
Na mindegy, már másikat nem vágok ki, majd szépen illesztve visszaragasztom a helyére, úgyis felfekszik a kömatex lemezen, így stabil marad. Nem kicsit vagyok dühös.

A belső körívet még valószínűleg növelem, majd ha lejön a fólia akkor eldöntöm.

2016.04.11.

A belső körívet növeltem, így sokkal látványosabb lett a ventilátorokat részben takaró elem.
Folytattam a keret építését, ehhez oldalmerevítések gyanánt a 10mm-es anyagból trapéz formákat vágtam, amik szépen illeszkednek a ventilátorokhoz, illetve felül a radiátorra.

Az elkészült elem következő része a világítás beépítése lesz, amihez piros öntapadós ledsort fogok használni. Ezekból ventilátoronként 6 x 3db lesz beépítve, és programozható vezérlést kapnak.

A héten szabadságon leszek, úgy hogy terveim szerint jól megnyomom a melót, hó végére a PlayIT-en szeretném kiállítani. :)

2016.04.15.

Nos a héten gyakorlatilag minden nap haladtam valamit, hol többet hol kevesebbet. Miután végeztem a radiátor burkolattal, előkerült az alapozó illetve a fényes fehér festék is. Ezt követően folytattam az SSD rögzítésének a kialakítását, illetve ennek is a megfelelő elem elkészítését.

A házon már erre a célra kialakítottak megfelelő méretezéssel rögzítő furatokat, természetesen ezt használtam fel. Viszont szükség volt a flexre és a fúróra, ugyanis a 24 pin-es kábel átvezetőnek nem igazán sikerült a tervezőnek megfelelő helyen kialakítania a nyílást, így ezen nekem kellett segítenem.
Ha már fúró, készítettem a radiátorra felkerülő világítás kábeleinek átvezető nyílást.

Előkerült a led szalag, és mint előzőleg említettem 3-as darabokra vágtam, megfelelően kábeleztem őket párosítva. A célom, hogy az erre a célra beszerzett RGB vezérlővel különböző effekteket tudjak létrehozni.

Sikerült szépen a kialakított nyílásba beragasztani a ledeket és a kábeleket elvezetni, aztán egy gyors próba, hogy minden rendben van.

Kábelek összerendezése, majd megfelelő módon való elvezetése.

A végére pedig egy youtube videó, amit véletlenül elforgatott kamerával vettem fel, az elején a kép sem tökéletes, de a lényeg látszódik. Majd lesz jobb is. :D

2016.04.21.

Van egy kis lemaradásom írás ügyben, ezt most pótlom. Elkészültem ugye a radiátor dizájn kialakításával, folytattam a szivattyú ház burkolatával. Ehhez a modhoz ugye a Thermaltake-től érkezett a D5 szivattyúval felszerelt keringető egység. Ezt már ők gyárilag egy dobozba bujtatták, amin körkörösen hornyok vannak kialakítva. Nos én ezekbe 1 mm-es fehér plexiből vágtam ki köríveket, és szépen beragasztottam ide.

Jelenleg úgy néz ki, hogy holnap mehetek a fő szponzoromhoz az Asus Magyarország Kft-hez a GTX 980Ti mátrix kártyákért, hogy aztán teljes lendülettel egy hét alatt befejezhessem a munkát, hogy a PlayIT-re kiállításképes legyen. Nos addig sem töltöttem feleslegesen az idő, nekifogtam a hátlap kialakításának. Itt is az előlapon uralkodó forma és színvilág fog dominálni. Első lépésnek a radiátorokról lefújt meleg távozására kialakított nyílást vettem kezelésbe. Először arra gondoltam hogy a rácsot lecserélem egy másfajtára, aztán meggondoltam magam, és hagytam az eredetit. Helyette kapott egy kis burkolatot első lépésként.
Ehhez a szokásos kömatex habosított lemezt használtam.

Kirajzolás

Kivágás

Kireszelés

Kicsiszolás

2016.04.024. vasárnap

A hétvége sajnos nem az ütemtervem megfelelően alakult, ugyanis péntekre volt jelezve, hogy megjönnek a Mátrix-ok. Be is ütemeztem ennek megfelelően az előzőleg szmore84 fórumtárstól megrendelt munka felvételét. Eddig minden a terveknek megfelelően haladt, kiváló minőségű homokfúvott előlappal lettem gazdagabb.

Innen az utam Pestre irányoztam, de sajnos a képviseletre nem érkeztek meg a kártyák. Ez eléggé átformázta a korábbi ütemtervemet, miszerint szombaton a vga-k burkolatát veszem kezelésbe, ehelyett, hogy ne csússzak el időben, a hátlapot fejeztem be. Előzőleg már a szellőző rács elkészítését bemutattam, most folytattam a kiegészítő elemekkel. Ehhez gyakorlatilag az egész hátlapot felhasználtam a radiátorhoz alkalmazott motívum használatával. Egy elcsúsztatott egymásba illő elemeket terveztem.

Ezekre pedig a választott témát prezentáló feliratot, illetve az el nem maradható ROG logót. Előbbit fekete 3mm-es kömatex lemezből, míg utóbbit piros és kék plexilemez kombinációjából.

Az elkészült elemeket az acél hátlapot átfúrva hátulról lemezcsavarokkal rögzítettem, míg a kivágott emblémákat plexi ragasztóval.

.

Hozzászólások

(#1) FID


FID
őstag

Ha valami beindul! :K

Youtube: Casemod FID Facebook: Casemod FID

(#2) proci985


proci985
MODERÁTOR

980 Ti Matrixra van már FC blokk (én nem találtam), vagy valami egyedi megoldás lesz?

az a Thermaltake ház gyönyörű, mostanában megint lett pár érdekes házuk pl az X9. Persze, régebben is volt pár szép darab, de a Mozart és a Level 10 óta eltelt pár év (meg mindkettő kb megfizethetetlen kategóriájú volt anno a mostaniakkal szemben).

Don't dream it, be it. // Lagom amount.

(#3) erkxt


erkxt
tag

Egyszerre utállak és drukkolok! :D

Örülök, hogy jó moddereink vannak és nagyon tetszenek a munkáid! Hajrá! :R

(#4) jones965 válasza proci985 (#2) üzenetére


jones965
Modder

Sajnos nincs, nem is értem hogy az EK az eddigi gyakorlatától eltérően erre miért nem gyártott FC blokkot. Ezek maradnak gyári coolerrel, illetve átlesznek szabva, de jelen terveim szerint ezek nem lesznek vízzel hűtve. Aztán ki tudja.

erkxt & FID : igyekszik az ember.

[ Szerkesztve ]

(#5) flymi


flymi
addikt
LOGOUT blog

Na erre (is) kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle... Hajrá!

/// "A félelmet lazán arcul csapom és fricskát nyomok az orrára" (T.B.A) ///

(#6) olbaidhun válasza jones965 (#4) üzenetére


olbaidhun
őstag

Töredelmesen bevallom, motiválóak az eddigi munkáid és a jelenlegi is nagyon szépen alakul! Korábban vetettem pár pillantást a munkád részleteire a ph berkeiben és talán a pc-style.hu-n (tényleg mi lett az oldallal?). Pár hete nyugodtan sikerült belefognom az olvasásba.. teljesen elámultam a crysis modon, kezdeti küzdelmeiden a történeteken.. azóta izgalmat találok a mod társadalom munkáiban. Különös tekintettel a profikra.

Jelenleg egy power hack g4 insane munkálataihoz vágyom a jó időt, remélem nem gond, ha megpróbálom felvenni privátban is a kapcsolatot. A későbbiekben természetesen fórumban zaklatnám a vízhűtős/moding topikokat, de az idő hiányt/asszonyt/gyerkőcöt lehetetlen megfékezni.

Ez utóbbiak miatt gondoltam, hogy udvariasan bekérdezek, mielőtt megpróbálok babérokra törni. :R

[ Szerkesztve ]

7o/638-9O93 ► Telón érsz el leghamarabb \_(ツ)_/

(#7) jones965 válasza olbaidhun (#6) üzenetére


jones965
Modder

Nagyon köszönöm az elismerő szavakat. Viszont arra kérnélek, hogy szakmai dolgokat hagyjuk a megfelelő fórumra, és a privátot arra amire való. Lehetőségeimhez mérten igyekszem segíteni, legyen ez modding vagy vízhűtéses dolog. :)

(#8) Nojbee


Nojbee
tag

Na erre nagyon kíváncsi leszek mi lesz belőle.
Nagyon tetszik ez a ház, én is pont ilyenre szeretném leváltani a mostani 900d-t.

Hajrá!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.