2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Sándor (pt.1)

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mit látok?
Ezek egy amatőr hobbi író legelső szárnypróbálgatásai a novella bizniszben. Írni úgy igazán sosem tanítottak, anno irodalomból is csak kegyelem kettessel mentem át az érettségin, mindezek ellenére buzog bennem a vágy, hogy szöveges formában elégítsem ki kreatív hajlamaimat. Ennél fogva a történet(ek) bugyutaságait részben nézzétek el nekem, részben pedig kritikus hozzáállással segítsetek, hogy tovább fejlődhessek! :)

Az itt megidézett történetet fokozatosan fogom bővíteni és egy-két fejezetenként új blogposztot készítek neki, hogy az adott részek véleményezése egyértelmű legyen.

Prológus

A szokásosnál is lassabban jár körbe a nagy óra mutatója.

Újabb izzadságcsepp folyik végig borotválatlan tarkóján és azonnal egyesül a hátán összeérő, hatalmas pisztolytáskákkal. Megigazítja lagymatagul felcsíptetett névtábláját: Kovács Sándor, hitelügyintéző.
Mereven, de fürgén forog egy ceruza az ujjai között. Jobb lábával alig hallhatóan a ZZ Top La Grange című klasszikusát dobolja, a szokásosnál is gyorsabban. Szemével a nagy órát fürkészi, majd lepillant az előtte heverő űrlapra, amit egy idős bácsi töltöget.

„Még csak a második oldalnál tart, Istenem!” Sopánkodik elkeseredetten magában. Sándorunk türelmetlensége – röpke kitérőt téve az idegesség mezején keresztül – hamar ingerültségbe csap át.
„Ezt az ügyfelet már el sem kellett volna vállalnom. Egyáltalán minek jöttem be ma?” Morfondírozott volna, ha vérnyomása és pulzusa megengedett volna ehhez hasonló úri időtöltéseket. Sándorunk szerencsére kiemelkedően szép fogsorral volt megáldva, amit az ilyen szituációkban igencsak szeretett a zápfogak erőteljes összedörzsölésével a napirendjébe belerondító személy tudtára adni. Habár ő maga a legritkább esetben vette ezt csak észre.

- Valami baj van? – érkezik a váratlan kérdés az asztal túloldaláról.
- Tessék…? Ööö, nem, köszönöm minden rendben. – válaszolja, fél szemét továbbra is a nagy órán tartva.
- De uram, hiszen egyik szeme itt, a másik meg ott. Biztos jól van?
- Iggen, köszönöm szíves figyelmességét. – sziszegi Sándorunk.
- Hiszen maga mindjárt eltöri azt a szerencsétlen ceruzát. Biztos benne, hogy nem kér a házi teámból egy kicsit? Pont van nálam egy kis zacskónyi. Idegnyugtató hatású ám! – érdeklődik mosolyogva az öregúr – Én magam szedtem hozzá a leveleket hátul a-
- Nnem… - ekkor nagy reccsenéssel ténylegesen kettétört a ceruza a markában – Csak nehezen bírom a meleget, ennyi. Készen vagyunk, Demeter bácsi?
- Készen, készen! – feleli vidáman a bácsi – Tessék Kovács úr és köszönöm még egyszer a segítségét.
- Szóra sem érdemes! – erőltette ki az ajkain Sándor.

Demeter bácsi lassan feltápászkodik és kézbe veszi sétabotját. Sándorunk felgyorsult univerzumában ez a kétlépéses folyamat tovább tartott mint az aggteleki cseppkőbarlang kialakulása. Az idegességtől már minden izma megfeszült, fülei vörösebbek a Pantone színskála legvörösebb vörösénél is. Ha most valaki felkiáltana, hogy „Bankrablás!”, ő lenne az első, aki rávetné magát a támadóra és addig csapkodná, amíg az kegyelemért könyörögve fel nem ajánlja neki a pénztárcáját, Lóri kutyáját és minden vagyonát.
Bárcsak bankrablást kiáltott volna valaki! Bárcsak elmozdulhatna végre a székétől és mozgásba lendíthetné saját testével együtt az idő kerekét is! De nem.

- Ááááárrrgghhhhh..! – tör ki belőle egy állatiasan vad és feszültséggel teli üvöltés.
Mindenki megdermed.
Csak a nagy óra halk kattogása tölti be a teret, amely egy hangos, rugalmas pattanással végre ötre vált.

Ha az éjszakai Sándor néha nemet tudna mondani az utolsó utáni pálinkára... ha a munkahelyen a férfi és női mosdó nem lenne olyan könnyen összetéveszthető... vagy csupán ha tegnap nem hányta volna ölbe az éppen szorulással küzdő osztályvezető asszonyt, akkor ma ő lenne a világ legboldogabb embere. De nem! Így alakult, hogy véletlenül épp őt hívták be ma 2 órát helyettesíteni és véletlenül éppen hozzá küldték Demeter bácsit a munkaidő vége előtt tíz perccel. De ez már mindegy.

Sándorunk fut. Sándorunk rohan.

Sándorunknak kint maradt a forró, napos erkélyen két tálca söre.

Fejezet 1

Azért, hogy megérthessük, mégis mi a fészkes fenéért kell egy felnőtt férfinek – akarom mondani tévedésből felvett, aztán véletlenül ottfelejtett munkaerőnek – a drága munkaidejét hányással és egyéb úri mulatságokkal tölteni, meg kéne vizsgálnunk Sándor korábbi életét. Persze, mint anno az iskolai kötelező olvasmányoknál, itt is jobban járunk, ha először (értsd: kizárólag) a rövidített változattal ismerkedünk meg.
Ez pedig nagyon egyszerűen összefoglalható két szóban: „tök unalmas”.

Kovács Sándor, született 1987 nyarán a Felvidéken Kovats Gergely és Huszti Mariann egyetlen gyermekeként. Valahogy hasonlóan kezdődik Ady, József Attila, vagy akár Petőfi életútja is azzal az egyedüli, ámbár mégis szignifikáns eltéréssel, hogy ők 24 évesen nem nyerték el a Facebook anonym szavazásán a „Legérdektelenebb Pasi az Országban” díjat. Se 23 évesen. Sem pedig az azt megelőző 3 évben zsinórban. Ennek a különbségnek persze akad technikai magyarázata is, de kicsinyeskedjenek a lelki szegények.

Kijelenthetjük, hogy ha Sándorunk életéből filmet forgatnának, akkor az emberek fejvesztve rohannának inkább a „60 perc egy órában” dokumentumfilm 3D vetítésére, mintsem erre.
Szóval mindannyiunk szellemi épsége érdekében kezdjük az ismerkedést Sándorral mindössze néhány nappal korábban.

Fejezet 2

„Blup!”
...
„Blup, blup!”
...
...
„BLUP! BLUP! BLUP! BLUP! BLUP!...”
Egyre erősödő nyöszörgés hallatszik a takaró alól, amely a számítógép bluppogásával fokozatosan mormogássá, majd alig érthető szitkozódássá alakul.
„BLUP! BLUP! BLUP!...”

- Aéörr mi a fenééért... bleh... mondom mi a francért kell engem ilyen korán felkelteni?! – ad hangot Sándor az elégedetlenkedésnek, nem véve róla tudomást, hogy a déli napsütés lézerként szúr keresztül a redőny apró résein.

Lábával nagy nehezen lelöki magáról a takarót és lángra kapott tűzoltókat megszégyenítő lendülettel kezd el jobbra-balra forogni, az ágy legközelebbi peremét keresve ahol földet érhet. Már vagy két perce bluppog a számítógépen az üzenetküldő, mikor Sándor a nílusi krokodil halálforgását is túlszárnyalva, de továbbra is sikertelenül végre észbe kap:

- Na basszus, nekem nincs is ágyam.

Hagyva magának egy rövid hatásszünetet a felismerés után végül felül és érdeklődve néz körbe a szobában. Mégcsak épphogy beköltözött az új lakásába, így nem csoda, ha azt se tudja hol van.
Négy teljes évig élt egy 15 m2-es, átmeneti szállásként indult zugban, ahova szülei udvarias unszolására költözött. Ha nevezhetjük udvarias unszolásnak, hogy 27 évesen kirakták a cuccait az utcára és ráeresztették a második szomszéd komondorát, Pityut. Pityu azóta volt halálos ellensége Sándornak, mióta ő 17 évesen a kocsmából hazafelé véletlenül áthajtott biciklivel az alvó kutya lábán. A huppanásra eszmélve, ahogy erősen bódult állapotban szállt volna le a rozsdás Csepelről megnézni, hogy mi történt, átesett a biciklin és térddel rázuhant a már így is nyüszítő Pityu golyóira.

Pityut azután többnyire csak Pityukának hívták, de medve testalkatával és 80 kilójával így is elég motivációt adott Sándorunknak ahhoz, hogy az ominózus délutánon megértse szülei lágy sugallatát a közös jövőjüket illetően.

„csa sanyi ma este bulika???” – áll a képernyőn, alatta soronként egy-egy véletlenszerű karakter vélhetően a figyelemfelkeltést szolgálva. Sándor hunyorogva átdobja ruháját a székből az ágy helyére, majd egy határozott modzulattal kirántja a hangszórót a konnektorból, elejét véve a további idegesítő bluppogásnak.
„csövi” – erőlteti ki magából, közben azon morfondírozva, hogy milyen nap, vagy egyáltalán milyen év van ma.
„nana, akor csapattjuk maÜ?? vettem vodkád a multkorinál egyel olcsobbat, mer azt a sanyi kilocsolta a fűbe hogy rohadnameg” – vélekedik az Aladár nevű illető.
„te Ladi baszod, én vagyok a Sanyi!” – eszmél fel Sándorunk.
„sorry nemide”

Aladár különös szerzet volt. A gimnázium második osztálya óta ismerték egymást Sándorral, mikor is Aladár korábbi iskoláját a mellé épített új sportpálya egyfajta hozadékaként megszüntették és a helyi képviselőtestület privát wellness központjává alakították át. Ekkor kerültek szétosztásra a diákok, de a nagy kapkodásban nem mindenki került a megfelelő helyre. Aladárt ugyanis isteni elmével áldották meg és nagy tehetség volt a természettudományok terén, amelyet remekül leplezett bajkeverő, lusta és szeleburdi viselkedésével.

Így történhetett, hogy az őt nem ismerő, az elosztásért felelős tanár egy átlagos gimnáziumba helyezte Óbuda legjobb matek-fizika osztálya helyett. A szellemi kihívások hiánya és a tök véletlenül az iskola tőszomszédságában működő kiskocsma aztán csak jobban felerősítették benne a linkséget.
Szó se róla, így is sorban nyerte az iskolai matek-, fizika- és kémiaversenyeket, dehát vakok közt a félszemű is király. Elméje további pallérozása helyett egyre jobban belemerült az éjszakai életbe.

Olyannyira, hogy tizennyolcadik születésnapján a kedvenc szórakozóhelyének kidobói szó nélkül bevezették a VIP-szekcióba, ahol a „láttalak már téged valahol” arcok pezsgővel, sörrel és kerítésszaggató pálinkával köszöntötték. Aztán volt még valami táncoslány is, de az emlékei erről az estéről elég bizonytalanok. Mint ahogy az is, hogy hogyan került húspogácsa helyett száraz kutyaszar abba a félig megrágott hamburgerbe, amit a fürdőköpenyében talált és hogy honnan a francból lett egyáltalán fürdőköpenye?

„na ne szórakozzál már, legközelebb talán ne száraz avaron nyomd el a csikket” – szúr vissza Sándor, de Aladár nem hagyja magát:
„leközelebb talán ne az 1etlen piánkkal akarj tuzoltóbácsisat játszani!!” – majd a vita megkoronázása gyanánt még hozzátette:
„meg amúgyse tom mit gondoltál h az alkohol majd eloltja a tőzet vagymi? :DDD
Sándortól alapvetően nem áll távol a logikus gondolkodás, de ha iszik, akkor valahogy mindig jó ötletnek tűnik 19-re lapot húzni.
„jóvan na, azt hittem elfojtja DE KÜLÖNBEN IS A TE CSIKKED VOLT!” – kel ki magából.
„leszarom, hagyjuk már. ot volt az a két punk elvitték a balhét vagy nem vol ott?? naugye!” – zárja le a vitát – „most akor jösz bulikázni vagy inkább játszol a hüllye halaiddal??”

Sándor nyugalmas életét és szürke hétköznapjait kevés dolog zavarja meg az Aladárral töltött estéken kívül. Talán túl kevés is, ezért pár éve úgy döntött, beszerez magának egy háziállatot. Kutyáról nyilvánvalóan szó sem lehetett, a macskák pedig valahogy nem vonzották, így hát a legkézenfekvőbb megoldást választotta: egy ékszerteknőst!

Leonardo – igen, a nevét abban a reményben kapta, hogyha egyszer ráborul egy radioaktív folyadékot szállító teherautó és átalakul tininindzsa harci teknőccé, akkor ne kelljen egy másik nevet is megtanulni – nagyon jól érezte magát az apró kis lakás apró kis terráriumában körülbelül két hétig. Aztán sajnos elvitte egy ismeretlen nyavaja. Majd az utódját Raffaellot is. Aztán Donatellot is.

A fényesebb elméjű olvasók egy mintázatot vélhetnek felfedezni a teknősök élettartamában. Sándort azonban akkoriban túlságosan lefoglalta az új állása, így mielőtt ő is ráeszmélt volna, hogy ez a hobbi nem neki való, még sikeresen kinyírta Michelangelot is, ezzel végleg halálra ítélve Manhattan teljes lakosságát.
Azóta egy szem aranyhala van csak, amelyet a biztonság kedvéért kéthavonta titokban kicserél a közeli kínai büfé látványakváriumából egy újra. El sem tudja képzelni mi történne, ha egyszer kiderülne, hogy miatta vannak mindig más színárnyalatú halak az akváriumban, de bízik benne, hogy erre nem kerül sor, mert nagyon szereti az ottani szecsuáni kacsát.

„jövök na, ha már megbeszéltük”
„na zsír, nalam kezdünk alapozni 7kor de te jöhetsz korában is, va n egy kis meglepetésem neked ;) ;) ;)) :P
A még mindig félkómásan pislogó Sándor agya erre a félmondatra hirtelen kiolvadt a hibernációból.
- Meglepetés? Nekem? – ránézve a naptárra látja, hogy se születésnapja, se névnapja, se gyereknap nincs, ezért Aladárt ismerve egyszerre lesz izgatott és kapja el a rémült félelem. De legalább a dátumot már tudja.

Állapot: 2018.08.17.

Hozzászólások

(#1) Vakegérke


Vakegérke
veterán

Ez nagyon jó, köszönöm. :)

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#2) Johnny_vT válasza Vakegérke (#1) üzenetére


Johnny_vT
senior tag

Én köszönöm :D

- És te hogy neveznél egy baromi gyors, apró, kék izét...?

(#3) Earl_Muttley


Earl_Muttley
aktív tag

Zseniális! :)
Lehet még én is közzéteszem valami irományom a végén. :D

Kiszámoltam, hogy életem nyolc évéből kilenc és felet töltöttem apa háborús történeteinek hallgatásával - Louie élete

(#4) Bambuszpro


Bambuszpro
tag

Nagyon jó volt. Remélem lesz folytatása :)

Manapság az okos telefonok és az ostoba emberek korát éljük.

(#5) cinemazealot


cinemazealot
addikt

Te, ez jó lett nagyon! :K

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.