Szokatlan viszonyt ápolok az olvasással mint szórakoztató tevékenységgel. Egyszer hónapokig nincs rá ingerenciám, egyszer meg majd megveszek, hogy kezembe fogjak egy kellemesen könnyed irodalmi művet. Aztán miután megvásároltam a kinézett jó hírű kalandregényt/krimit/thrillert és beletettem 2-3 órát, a lelkesedés különböző okokból hirtelen alább hagy és sok esetben a könyvjelző azóta sem mozdult sehova.

Próbálkoztam sok témával és stílussal, de bevallom őszintén, utoljára a Harry Potter sorozat kötött le annyira, hogy nap mint nap visszavágytam elé. Ez konkrétan 15-18 évvel ezelőtt történt, hogy érzékeltessem a probléma távlatait. Most éppen ismét egy olyan hullámhegyet élek, mikor tombol bennem az olvasási láz és ennek apropóján, teljesen véletlenül bukkantam rá a bejegyzés témáját is adó weboldalra.

De ne szaladjunk még ennyire előre...

Többen találkozhattak már a "lapozgatós" kalandregényekkel, aminek a legreprezentatívabb típusa mifelénk Harcos Képzelet sorozat néven futott. Tudod, amikor a bekezdés végén választhatsz, hogy TE mit akarsz csinálni, merre akarsz továbbmenni a történetben és ennek megfelelően "Lapozz a 322-ik bekezdéshez!" jelleggel ugrabugrálhattál a világban. Az ötletet a mai napig zseniálisnak tartom, hiszen a döntési lehetőségekkel és a (visszagondolva kifejezetten béna) dobókockás harcrendszerrel egy gyengébb sztoriba is mélyen beleélhette magát az olvasó/játékos.

Ezzel meg is neveztük a fő problémát, mivel az ilyen könyvek története komoly kívánnivalót hagyott maga után. Hogy úgy fogalmazzak: általános iskola alsó osztályában csavarosabb és mélyebb sztorikat tudtam írni saját kútfőből a hasonló lapozgatós elvet követő kalandfüzetembe. Nosztalgia ON: ennek címe Mr. McKenzie and the Blood volt, benne misztikus gyilkos nindzsákkal, meneküléssel az ismeretlen elől, összeesküvéssel, korrupt FBI-ügynökökkel, pentagoni betöréssel és világszintű technológiai kémkedéssel. Két A5-ös füzetet töltött meg félkész állapotában. Mai fejjel beleolvasva is elcsodálkozom rajta a saját gyerekes bugyutaságaival együtt. Nosztalgia OFF

Szóval egyik oldalról van egy remek, a beleélést és a kreatív olvasást segítő mechanizmus, amihez hiányzik a minőségi körítés.

Másik oldalról pedig van a klasszikus regény formátum, amelyben az olvasó passzív átélője az eseményeknek és teljes mértékben ki van szolgáltatva az író képességeinek. Hangsúly a passzívon és az író képességein van. Tartalom fogyasztóként ugyanis nem kell profinak lenned az adott stílusban, hogy megérezd, ha valahol sántít a dolog. Olyan ez mint a romlott parizer: te magad (valószínűleg) még soha nem készítettél parizert, de ha rossz az íze, akkor azt már távolról megérzed.
Friss élmény és a közelmúlt nagy csalódása számomra Frei Tamás. Belefogtam A megmentőbe és A bankárba is, de mesterkélt, felületes karaktereivel, kínosan gyenge logikájával és jó előre kiszámítható csavarjaival hamar én lettem a hipster, aki szerint ez szimplán szar.

Hosszú ideig nem hittem benne, hogy a két típus hatékonyan kombinálódhat, de aztán...

Épp a születésnapomra kapott Galaxis útikalauz stopposoknak végén jártam (klasszikusok pótlása rulez), mikor egy munkahelyi szünetben rábukkantam a textadventures.co.uk gyűjtőoldalra. Kifejezetten a könyv IF (Interactive Fiction) változatáért jöttem, de végül a Szent Grállal tértem haza.

A Szent Grál megalkotója pedig nem más mint Peter Carlson. Na jó, ezzel talán túlzásokba esek, de hadd magyarázzam el miért történt jókor, jó helyen ez a felfedezés. Az író Victorian Detective sorozatának két alappillére van:

1) atmoszferikus, intelligens történet
2) az olvasó aktív szerepének nagyon hiteles illúziója

A történetek az 1860-as évek Londonjába kalauzolnak el minket, ahol egy Sherlock Holmes típusú detektív bőrébe bújva kell szörnyűségesebbnél szörnyűségesebb bűntényeket feltárnunk. Az írás, a szövegezés, a logika (egy-két erőltetett kivételtől eltekintve) csillagos ötös és csupán Arthur Conan Doyle Sherlock-műveivel szembeállítva lehetne néhány szempontból elmarasztalni.

Ebben viszont van valami, ami a Sir könyveiből hiányzik: interakció. Ezt Peter Carlson a korábban említett fantasy művekhez képest visszafogottabban és sokkal okosabban építette be a történetbe. Ennek az interakciónak a legfontosabb eszköze az értve olvasás, illetve olvasói megfigyelések, DE MÉG HOGY!

A történet indulása előtt rövid tájékoztatóban megtudjuk, hogy a mi detektívünk egy szupernyomozó, emberfeletti emlékezettel, szaglással, megfigyelőképességgel, stb. Hülyén hangzik, nem? Én is azt hittem, amíg el nem jutottam a legelső fejtörőig. Itt nyert értelmet a tájékoztató szövege, ugyanis az "emberfeletti képességek" megfeleltethetőek a számítógép és internet adta lehetőségekkel: szuper emlékezet = visszagörgetés, lexikális tudás = Google, szuper reflexek = gondolkodás továbbkattintás előtt, stb.

A sikeres oknyomozásért jutalompontokat és a végén összpontszámot kapunk. Így az olvasó az első jelenetektől fogva rá van kényszerítve, hogy alaposan, a legapróbb részletekbe menően értelmezze az olvasott szöveget. És véleményem szerint ebben rejlik a történetek igazi vonzereje. Egy Agatha Christie novellában a főhős a folyópart mentén érzi az erős iszap szagot, amit az olvasó elkönyvel és tova siklik felette. Peter Carlson-nál viszont az olvasónak kell ebből a lényegtelen információból rájönnie, hogy a Temzén éppen apály van és így a dagályig nagyjából 6 óra van hátra (amikor valami fontos víz alá kerül), majd ennek megfelelően kell kiválasztania a helyes konzekvenciát.

Előbbi esetben az érdem az íróé, hogy "jaj de ügyes vagy, amiért ilyen okosat kitaláltál nekem", itt viszont az olvasó úgy érzi, hogy ténylegesen ő maga fejtette meg a rejtélyt.

Túlzó lenne ez a szintű magasztalás? Természetesen igen, hiszen az élmény még friss. De abban teljesen biztos vagyok, hogy a 3+1 autentikus történet az író tollából (billentyűzetéből) engem teljes mértékben elbűvölt. Mindegyik írás visszahozta azt a régi jó "Csak még egy bekezdést!" érzést, ami a Harry Potter óta váratott magára.

Peter Carlson történetei az alábbi közvetlen linkeken érhetők el:
Victorian Detective
Victorian Detective 2
Victorian Detective 3
Victorian Detective Interlude

Javaslom őket ebben a sorrendben végigolvasni/végigjátszani. Számomra a tetőpont a második rész volt, az Interlude-ot pedig kissé gyengébbnek, de cserébe változatosabbnak éreztem.

Aki hasonlóan minőségi élményre vágyik az lesse meg a szesztilalom 1920-as évekbeli amerikai nagyvárosában játszódó Detectiveland-et is. Más író, más stílus, kevesebb megfigyelési kényszer, de nagyobb szabadság. Ez már inkább játék mint regény.

Na jó szórakozást!

U.I.: Ugyanitt elfogadok tippeket remek olvasnivalókhoz!
U.I.2: A periódusos rendszerben foszfor (P) van, nem fehér foszfor!!!