2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Én sem leszek ennél kockább

Írta: | Kulcsszavak: tuning . retro . fanatizmus

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

avagy 486 forever

Mivel vasárnapra esett a születésnapom, úgy döntöttem hogy hétvége lévén megengedem magamnak azt a luxust, hogy egy teljes délutánt olyan cselekvésnek szenteljek aminek az égegyadta világon semmi értelme sincs, azon kívül hogy szórakoztat -legalábbis engem.
Ez a tevékenység a 486-os gépem átépítése volt -nem röhög!

Az átépítés ez esetben tuningolásba fordult, ugyanis pontot akartam tenni egy 10 éve bennem motoszkáló kérdésre.

97-98 között ugyanis egy ALi chipsetes Gigabyte alaplap és egy 133-as AMD5x86 büszke tulaja voltam. Akkoriban jellemzően még DOS-t használtam főleg játékra, demonézésre és egyéb kreatív tevékenységekre (2D-3D animáció, "zene"szerkesztés, rippelés stb). Ez a Pentium-éra közepén volt, ez volt az a kor, amikor már létezett a windóz95 (hurrá...) de minden épkézláb progi DOS alatt futott valamelyik 32 bites DOS extenderrel.
A Pentiumok drágák voltak, nem beszélve a hozzá való alaplapokról, a dupla EDO-RAM-ról (eleinte SD még nem nagyon volt) és igazából 133-166-asnál nagyobb penyát nem is lehetett emberi összegért kapni. Ezért jó választásnak tűnt az 5x86 amit 4x40=160MHz-re tuningolva hozta egy P90 szintjét. A RAM persze kicsit lassabb volt, de akkoriban a P1-es deszkákból is az Aristo, Tomato meg hasonló világmárkák voltak valamennyire elérhetőek; hát azok se ASMDemo memóriaátvitel rekörddöntésre voltak épp kitalálva.

Az ALi chipsetnek -mindazok mellet, hogy 486-os szinten a legjobb memória- és PCI-sebességeket hozta, volt egy olyan "problémája", hogy tuning esetén a PCI busz 33MHz-es max. órajelét nem engedte átlépni, és ezt még kézzel sem engedte felülbírálni -ez később a Super7-es AladdinV-nél is felmerült sajna.
Ez az én esetemben azt jelentette, hogy a proci gyári 4x33-as beállításán 33-mal ment a memória, az L2 cache, és a PCI is; ha 4x40-re váltottam, akkor 40-nel ment a memória, az L2 cache, de a PCI-t ilyenkor sajna megfelezte és az a cseppet sem dicső 20MHz-en járt.
Ez a gyakorlatban annyit tett, hogy mivel a proci és memória sebességére égető szükség volt, a rendszer maradt 40MHz-en, a VGA lefojtását pedig azzal próbáltam meg ellensúlyozni, hogy a lehető leggyorsabb modelleket használtam, amik még 20MHz-es buszon ülve sem jelentettek szűk keresztmetszetet. Rövid ideig ez egy S3 Trio64 népkártya volt (adatátvitel 20-as PCI-on 9mega/sec), amit nem sokkal később egy Tseng ET-6000-re cseréltem ami már 13M/sec-el hasított. Ez kb megfelelt annak, mintha a Trio-t 33-on hajtottam volna, szóval innentől már nem fogta vissza kifejezetten a rendszert. Titokban persze 40MHz-es PCI-ról, vagy a proci 3x50MHz-en való járatásáról álmodoztam -az alaplapom sajnos egyiket sem tette lehetővé.

Ez a gép jól szolgált jó 1 évig - korábban kellett volna megvenni, de akkor semmi pénzem nem volt-, miközben újdonságként megjelentek a Super7-es lapok (intel fronton pedig a megdöbbentően drága Slot1-es platform) és akkor egy huszáros vágással több lépcsőt kihagyva egy Cyrix M2-re váltottam (2,5x100MHz-es, AlddinV-ös chippel, 32MB 100-as SD-vel)

Szóval a rejtély megoldatlan maradt.
Az 486-os lapot a csere során eladtam, a Tsenget pedig a Cyrixbe áttettem - akkoriban még gyerekcipőben járt a 3D-s grafika.

Ennyi felvezető után a lényeg:
1-2 éve felötlött bennem, hogy építeni kéne egy nosztalgia 486-ot antik játékok és demók futtatására. A folyamat valahogy úgy zajlott, hogy a megmaradt négymegás ET-6000-esem és a SB16+GUS ACE páros köré akartam építeni egy gépet. Kezembe is került egy történetesen ismét Gigabyte 486 deszka, de immár valami újabb kiadású UMC chipsettel. Nem sok jót reméltem, de hozott anyagból dolgozunk felkiáltással beröffentettem a gépet. Nos az UMC egész gyorsnak bizonyult, FSB-ből tudott 25-33-40-50-et is (hoppá) és ami igazán nagy feature, hogy a PCI órajelét BIOS-ból tudtam állítani. Éreztem, hogy most pontot tehetek az ügy végére ezzel az alaplappal.

Rövidre fogva a 160MHz úgy működik ahogyan elképzeltem, 40MHz RAM-sebesség 40MHz L2, és 40MHz PCI :)
A videokártya adatátvitele végre egészséges 27mega/sec (mondjuk a 6x86-tal 70 volt, de az más tészta :DDD ), és ami a meglepő, hogy a RAM-okat CAS0-án (nem elírás) az L2-t pedig 2-1-1-1-en járatva, 43mega/sec-es RAM-olvasási sebességet bírtam kihozni belőle! Wow. Érdekes módon fps-ben a régi ALi-s eredményeimet csak minimális mértékben tudtam überelni (90fps-ről 94-re, 6x86-tal 300fps felett volt ugyanezzel a VGA-val) hiába no, a proci lehet a fő visszatartó erő.

Belém bújt a kisördög, eszembe jutott, hogy mi volna 4x50MHz-en? :) Az egész gép ér 3-4ezer forintot, gondoltam egy életem egy halálom, hadd szóljon. Sajna be sem bootolt a masina, ezért vígasztalásul a kettes számú régi ötletem próbálgattam: 3x50. Ez ugye elvileg azért volna jó, mert a proci csak minimálisan lassul -160 helyett 150-, a RAM és az L2 ellenben gyorsul, és a PCI sem olyan szörnyű még talán 25MHz-en (20-nál még mindig jobb)

Nos, mint kiderült a 3x50MHz elméletileg ugyan helyes irány, de a gyakorlatban sajna nehéz megvalósítani. Egyrészt az 50MHz-et az L2 cache és a RAM sem bírja a fent említett agresszív időzítéseket, lejjebb véve pedig semmivel sem nő az adatátvitel. CAS2 50-en is ugyanazt mértem mint CAS0 40-en. Szóval a gyakorlati megvalósítás bukta. A proci is lassult minimálisan, a PCI is, szóval nem meglepő a 84fps-es eredmény. De nem csüggedtem, gondoltam győzelem vagy halál, a gép kicsit instabilan bár de elindult CAS1-el is, a PCI órajelét pedig merészen feltoltam 50-re ;]
Nos szerintem bátran állíthatom, hogy VGA adatátvitelben rekordot döntöttem 486-os kategóriában: 33megabyte/sec! Lássuk mire lesz elég a felpiszkált memóriával: 100,4fps! Áttörtem az álomhatárt!!
A gép jutalmul 10 perccel később egy széteső képpel jutalmazta a produkciót, és adta tudtomra hogy 40MHz-en jobb volt neki :D

Hogy mi lesz a gép sorsa? Mivel 4x40-en is az eddigi leggyorsabb 486 ami valaha is a birtokomban volt, vettem bele 2x32 mega EDO RAM-ot -annakidején ez egy kisebbfajta vagyon lett volna- egy UW-s SCSI-vezérlőt, és összerakom állandó használatra.

Jó érzés olyan gépet használni ami ma már ugyan semmit sem ér, de tudom hogy csomó olyan exkluzív cuccal van tele ami anno elérhetetlen volt számomra.

Nincs valakinek eladó 120-as vagy 133-as Cyrix5x86? :)

Hozzászólások

(#1) Ligend


Ligend
tag

A videokártya átviteli sebességét mivel mérted? Rémlik, hogy volt erre valami teszt, de olyan rég volt már, hogy elfelejtettem. :B

Az ostobaság ellen az istenek is hiába hadakoznak.

(#2) John Fowler válasza Ligend (#1) üzenetére


John Fowler
tag

Rengeteg tesztprogi van, de tapasztalatom szerint a 2 legelterjedtebb, ami kb azonos értéket hoz, az a landmark2.0 (VGA tekintetében a 6.0 is jó) ami karakter/sec-es értéket ad, -ezt egy az egyben érthetjük kbyte/sec-nek is-, illetve a másik program az a vgaspeed nevű. Ez különböző felbontásokban ilyen rasztercsíkokat futtat és alul real-time írja Megabyte/sec-ben a sebességet.

Ha kell, el tudom küldeni őket, ez csak nem számít piracynak.

''A kocsmáros ért ehez, mert itt már öltek orvost is -régi étterem'' Rejtő: Piszkos Fred, a kapitány

(#3) Crystalheart válasza John Fowler (#2) üzenetére


Crystalheart
senior tag

Nem sok egy kicsit a KByte/sec a character/sec-nek? :DDD
Amúgy meg fanatikus vagy ;) Akinek van ideje... :P

(#4) John Fowler válasza Crystalheart (#3) üzenetére


John Fowler
tag

De, és ezt én is furcsállom, de amit a Landmark character/sec-nek ír, azzal kb megegyező sávszélességeket lehet mérni pl vgaspeed-del, vagy asmdemo-val.

Tehát pl. 27000 char/sec az olyan 25-26 mega/sec-re jön ki más progival. És az arány marad, szóval kb stimmel a dolog. ISA slotos VGA-kra 4-5000-nél nem is hoz többet.

Nem vagyok fanatikus ;) És gondolhatod mennyi időm van ha 10 éve folyamatosan halogatok ilyen fontosságú ügyeket :DDD

''A kocsmáros ért ehez, mert itt már öltek orvost is -régi étterem'' Rejtő: Piszkos Fred, a kapitány

(#5) Crystalheart válasza John Fowler (#4) üzenetére


Crystalheart
senior tag

"ilyen fontosságú ügyeket"

:DDD mondomén. :P

(#6) John Fowler válasza Crystalheart (#5) üzenetére


John Fowler
tag

Ironikusan értettem :D

''A kocsmáros ért ehez, mert itt már öltek orvost is -régi étterem'' Rejtő: Piszkos Fred, a kapitány

(#7) Ligend válasza John Fowler (#2) üzenetére


Ligend
tag

Ha kell, el tudom küldeni őket, ez csak nem számít piracynak.
Valahol megvannak még ezek nekem is, talán az első, 1996-ban írt CD-men. Ej, mennyit futtattuk annak idején a Landmark-ot... Kívülről tudtuk, milyen CPU/FPU értékeket ad az egyes procikra. :B

Az ostobaság ellen az istenek is hiába hadakoznak.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.