2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Számítógép(alkatrész) adományozás

Írta: | Kulcsszavak: adomány ötletek alkatrész számítógép

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Úgy öt éve itt a PH!-n futottam bele egy csapatba, akik rászorulók számára gyűjtöttek alkatrészeket. Mivel ez a kezdeményezés azóta már megszűnt, a kedves fórumtársakat kérném fel egy kis ötletelésre.

Hogyan is működött ez anno?

Akinek volt valami felesleges hardvereleme, az Hardverapró, Expressz, számítógépbontó, vagy elektronikai hulladékgyűjtő felkeresése helyett ezt jelezte a többieknek. A lelkes csapat egyik tagja előre megbeszélt helyen/időben átvette a cuccokat, más valaki pedig bevizsgálta, tisztításokat, kisebb javításokat végzett rajtuk. Az ezekből összeállított számítógépeket ezután hátrányos helyzetű települések iskolái kapták.

Itt a fórumban már sok évvel ezelőtti az utolsó ilyen bejegyzés, és barátom, Google sem dobott ki épkézláb találatot ebben a témában.

Problémák

1. Valami olyan hely lenne jó, ami valamennyire leellenőrizhető. Nem pistike123 gépparkját szeretném fejleszteni, vagy a zsebpénzét kiegészíteni az általa eladott adomány dolgokkal, hanem valóban rászorulókhoz eljuttatni.

2. Itt a PH!-n az átlagosnál erősebb konfigurációkban mozgunk, így a levetett gépeink sem feltétlenül csak hulladékba jók. Kerülni kellene ugyanakkor a muzeális alkatrészeket. Fogalmazhatunk úgy, hogy legyen a minimum az olyan gép, amin a Windows 7 elfut (az XP pedig hasít). Internetezésre és szövegszerkesztésre legyen tökéletesen alkalmas, a legújabb játékokról le lehet mondani.

3. Régebben nem volt gond egy számítógép odaadásával. XY borsodi vagy szabolcsi iskolába elvitték, ott örültek neki, használták. Sajnos azóta van egy KLIK, ami egész konkrétan megtiltotta az iskoláknak az adományok elfogadását. Mindent csak a nagy központi vízfejbe lehet, és majd ők tudják. (Egyébként is akkora nagy egyenlőség és jólét van, hogy senki sem szorul rá.) Persze vannak elsőre értelmesnek tűnő érvek is az indoklásban, de a lényeg mégiscsak az, hogy nem tud eljutni egy gép oda, ahová máshogy amúgy sem jutna. A burzsuj iskoláknak amúgy is van saját alapítványuk, és a gazdag szülők cégei ide tolják a céges gépeket.

4. Az így adományozott gépeknek jó lenne, ha lenne gazdájuk. Nem arra gondolok, hogy az összes apró nyavalya miatt rohangáljon le valaki hozzájuk, de szem előtt tartandó, hogy az adományképp kapott számítógép karbantartásával/javításával ne terheljük őket többlet költségekkel.

5. Amennyiben végső megoldásként iskolák helyett családokhoz lehet csak eljuttatni, ne az legyen a gép sorsa, hogy az uzsorás egyből elviszi, vagy egyből eladják, hogy legyen ennivaló. De az sem jó, ha egy budapesti család vertyog, hogy a lapostévé mellé már nem tudnak számítógépet venni a gyereknek.
Egyáltalán: ki találja ki, hogy ki kapja?

Megoldás?

Egymás ötleteinek (negatív) véleményezése nélkül örömmel fogadok bármilyen meglátást, javaslatot.

Hozzászólások

(#1) Buci21


Buci21
addikt

benne vagyok :D technika szempontjabol a foszervezok koze vehetsz. Ha hazaertem kidolgozgatok valami programot.

(#2) ulmikukac


ulmikukac
tag

Remek kezdeményezés! Szívesen segítek a hardverek tesztelésében, a gépek összeszerelésében.

Pixel 8 Pro bay

(#3) Buci21 válasza ulmikukac (#2) üzenetére


Buci21
addikt

erre sokan vagyunk, a szervezésre nagyon kevesen :( ez a baj... és a szervezésben középsikolás diákként segíteni tudok csak a két kezemmel, egy fillérem nincsen rá.

Amúgy valami olyasmire gondoltam, hogy szépen meg kéne szervezni, adatbázist vezetni. Fázisokra osztanám a dolgot, valahugy úgy, hogy begyűjtés, összeszerelés, kiküldés. Lehetne jelentkezni adományozni, és lehetne kérelmezni az adományokat.

Szóval a felosztás részletesen:

Adományozás menete:
-Jelentkezik valaki a topicban, akinek van bármi hardvereleme a közösbe
-Adatbázisba kerül, elbíráljuk
-Ha használható/szükséges, akkor hozzánk kerül (valamelyikőnkhöz, ezt is vezetjük adatbázisban)
-Összeállítás/telepítés

Kiosztás menete:
-Jelentkezési ív, ami részletes, rövid, de egy közmunkás is ki tudja tölteni.
-Adatbázisba vétel, elbírálás a jelentkezési ív alapján.
-Kiosztás megszervezése, adott térségbe pár gép összevárása
-Kiosztás

Ellenőrzés
-Megérkezett?
-Egy hónap múlva?
-Eladható 6 hónapon belül, adatbázisban csak archiváltan jelenik meg

Jelentkezési ív:
Legyen rövid, 5-10 perces, legyen elérhető digitálisan és nyomtatva is, jusson el sok helyre (közösségi házak).

[ Szerkesztve ]

(#4) Buci21


Buci21
addikt

És itt a példa rá:
google docs

(#5) Witya


Witya
tag

Nagyszeru otlet. En is szivesen segitek, adomanyozni sajnos nem tudok semmit de barmi egyeb mast Debrecen es kornyeken.
DE nem art jobban szigoritani peldaul elmenni az illetohoz es leellenorizni, hogy tenyleg raszorul e, hogy ne legyenek visszaelesek.

Aki nem csal, az nem is próbálkozik!

(#6) Buci21 válasza Witya (#5) üzenetére


Buci21
addikt

najó, de akkor többet költenénk utazásra mint a gépekre :( én a kérdéssorból gondolnám kideríteni, de tuti kamu :/ bár google mapsen lehet csekkolni az utca-házszámot, nehogy valami nagy villa legyen... :W

(#7) Witya válasza Buci21 (#6) üzenetére


Witya
tag

Nem mindig eleg ha kulsorol itelunk. Lehet kivul romos a haz ha inkabb muszakira koltenek vagy forditva, epitettek egy hazat de arra ment el az osszes penzuk. Mindenkinek mas az ertekrendje. Ennyit lehet mindenkepp fel kell aldozni, hogy az adomanyok biztos jo helyre keruljenek.

Aki nem csal, az nem is próbálkozik!

(#8) Buci21 válasza Witya (#7) üzenetére


Buci21
addikt

persze, értelek, csak ha többet áldozol rá, mint amennyit az adomány ér... :/

(#9) Witya válasza Buci21 (#8) üzenetére


Witya
tag

Kicsit koltseges ez igaz de legalabb biztosra lehet menni, hogy jo helyre megy az adomany. Az egesznek semmi ertelme ha olyan kapna aki masnap rogton adna is el.

Aki nem csal, az nem is próbálkozik!

(#10) Buci21 válasza Witya (#9) üzenetére


Buci21
addikt

persze, pont ez a baj :(

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.