2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Orosz slágerlista

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Volt szerencsém(?) éveken át az orosz könnyűzenei kínálattal szembesülni, így most érdekesség gyanánt összeállítottam ezekből egy fiktív toplistát, kb. 10 évvel ezelőttről. Azért fiktív, mert nem pont ugyanakkor érték el a csúcsot, és azért is, mert néhány helyen a dramaturgia kedvéért az előadó egy másik számát tettem be. Az viszont garantált, hogy mindegyik rendszeres szereplője volt a zenei csatornáknak, a csapból is folyt a maga idejében. Az előadók neve is érdekes, így lefordítottam őket. Jó szórakozást!

Figyelem! Az alábbiak a nyugalom megzavarására alkalmas képi és hanghatásokat tartalmaznak!

Kezdjük egy számmal, ami a kívánságműsoroknak olyan kötelező része, mint nálunk a Petőfin hétfő 2-től 5-ig az Egy szál harangvirág a névnaposoknak. „A bátyám ma megnősül, most az egész életünk megváltozik.” Ennek klipjében némileg skizoid módon az énekes a menyasszony, viszont a húg szerepéből énekel. Az érzelmi terror után a klip végén váratlan fordulattal öribarik lesznek.

Краски - Старший брат 2 (Festékek - Báty 2)

Ha már felültünk az érzelgős vonatra, következzék egy technósabb romantikázás! (Az őket nem ismerők kedvéért a dauerolt hajú pasi, és a hullámos hajú nő.) Az álompár imidzs ellenére az a szóbeszéd járta, hogy egyikük meleg, a másik pedig leszbikus. Később Éva coming-outolt biszexként, de mindketten heteró házasságban (mással), gyerekekkel gyarapodva élnek.

Гости из Будущего - Ты где-то (Vendégek a jövőből - Valahol vagy [csak nem velem])

Ha már szóba került az azonos nemhez vonzódás, ki sem lehetne hagyni a 2003-as Top of the Popsszal ismertté vált, marketingként ál-leszbikus-lolitás t.A.T.u.-t. Tőlük nem a legnagyobb befutó Нас не догонят (Not Gonna Get Us) szerepel itt, hanem az angol szöveggel szintén világkörüli utat megjárt sláger.

TaTy - Я сошла с ума ([A lány] szereti őt [a lányt] - Megőrültem)

A csajság-túltengés után egy kis ellenpont. Líraibb szöveg és dallam, sötétebb képi világ. Az orosz zenéknek amúgy is egy jellemző irányzata ez a konkrétumok nélküli világvége-melankólia.

Земфира - Мачо (Zemfira - Macsó)

Ezzel el is jutottunk az elvontabb művészek világába:

Агата Кристи - Опиум для никого (Agatha Christie - Ópium senkinek)

Innen a lazább underground világába kanyarodunk. Csicserina ezt az évet kivéve inkább rövidre nyírt hajjal zúzott, de ezek a számai jutottak be a zenei tv-kbe. Maga a szám a nagyvárosi forró napról szól, 1:37-nél némi csavarral (nem ér előretekerni!). A klip forgatása során egyetlen Csicserinának sem esett bántódása.

Чичерина - Жара (Csicserina - Forróság)

Ezt a némileg punk-rockos vonalat folytatjuk egy helyi Szupernemmel. (Egy igazi punk zenekar nem kerül a zenei csatornákba. Sőt, még klipet sem készít.) A szöveg rózsadombi lázadással kb. arról szól, hogy csak fekszem a díványon, nem teszek semmi hasznosat, csak növesztem a zsírt, nem is akarok semmit az élettől.

Наив - Я не шучу (Naív - Nem viccelek)

A Naív lázadásánál még az is keményebb, ha egy úrinő lelép. Semmi extra; egy tisztességgel összerakott zeneiparos munka a szám. A csajszi akár egy magyar előadó is lehetne.

Слава - Попутчица (Dicsőség - Szökevény)

Innen ugorhatunk az orosz Gorillaz-utánérzésig, bár Gljukoza rajzfilmes, néha Gummy Bear-szintű figurája mellett élőben is aktív. Aki kíváncsi rá, megnézheti egy koncertjét is. Odakint a mai napig a könnyűzene csúcsán is nagy hagyománya van ennek a '80-as éveket idéző esztrádműsor jellegnek. A rádiók annak idején a Zemfiránál említett irányvonalú szerelmes-melankolikus Moszkva című számát nyomták sokat, ami mind az agresszív rajzfilmcsajtól, mind a színpadi riszától jelentősen különbözött.

Глюк'oZa - Швайне / Schweine (Glükóz, eredetileg a Glju-Koza Nostra szóviccel)

Szintén rajzfilm (low cost), szintén némi girl power. Ha nem futott volna érthetetlen módon, nem rakom az összeállításba.

Ёлка - Девочка в Пежо (Fenyőfa - Lány a Peugeot-ban)

A sok csaj után a korszak nő-nedvesítő férfisztárja, aki a kifejezetten nyálas számai között megpróbálkozott egy ilyen keményfiússal is:

Дима Билан - Я ночной хулыган (Éjszakai huligán vagyok)

Ha már a kívánságműsorokkal kezdtük, fejezzük is be azzal! A karácsonyi műsor visszatérő csapása, kimaxolt ízlésficam, az oroszoknál mégis működik. Hogy némileg jóvátegyem a mentális csapást, legalább az előadók nem akárkik. Az együttesről tudni kell, hogy elsősorban kinézetük alapján castingolták őket össze, egyikük még szépségkirálynő is volt. Kinti sikerükhöz becsatlakozott a nálunk Boro Boro c. slágeről ismert iráni Arash, és készítettek egy Восточные сказки (Keleti mesék) változatot a Temptationből. Ha valaki még többet akarna látni a lányokból, inkább az Агент 007 (007-es ügynök)-öt ajánlom, ami mellbedobással ;) győz.

Блестящие - Новогодняя песня (Csillogók - Újévi ének)

Hozzászólások

(#1) Samus


Samus
addikt

Távol áll tőlem az úgynevezett lakodalmas zene, amit ha még hangszerekkel adnak elő, az oké, de ami bizonyos TV csatornákon megy, totál nevenincs alakokkal...

Szóval itt egy orosz lakodalmas muzsika. A létező leghalványabb fogalmam sincs, hogy akadtam rá, de bejött:

Мурат Тхагалегов - Калым

'' Az élet egyszerű. Döntéseket hozol és nem nézel vissza.'' // Tomorrow's just your future yesterday!

(#2) whbear válasza Samus (#1) üzenetére


whbear
senior tag

Szerintem vannak azért náluk jó sláger zenék. Pl. Ustinova, NeoClubber, Lizabeth, Lena Katina, Julia Volkova, Dequine, igaz türkmenisztáni de МАНИЖА ЯIam című albuma egész kivételes szerintem. Jimmy Hendrix és Emerson Lake and Palmer színvonalat nem érdemes keresni azért.

Arch Linux, Void Linux, Network Radios, VoIP, HAM

(#3) bambano


bambano
titán
LOGOUT blog

Bilan az orosz voice-ban zsűritag...
Ott azért előfordulnak jó előadók.
Kedvenc: Nuki (Daria Sztavrovics) Chandelier Zombie
Nargiz Zakirova: Still loving you
Nana Xatl: 2b || ! 2b Hotel California
Pelageja szintén zsűritag, kőkeményen tolja az orosz népdalt: [link]

Eredeti orosz pop:
Alszu meg egy volga m21-nek látszó 5-ös bimmer: [link]
Zveri: [link] [link]
orosz álomhajó: [link]

vannak azért jók, meg annyi emberből elő lehet szedni néhány príma segget :)

Egy átlagos héten négy hétfő és egy péntek van (C) Diabolis

(#4) Csupingo


Csupingo
veterán

Ettől a társaságtól már néztetek számokat? :)

Villám Shakesespeare... Főnök, ha zavarja a fogsora, vegye ki! (M-N)

(#5) Klaus Duran


Klaus Duran
senior tag
LOGOUT blog

Nekem minden cirill orosz. Sorry.
Kino - Pack Of Cigarettes
Кино - Группа крови
дурной вкус - пластинки
Pro Lyubov
Всё будет хорошо

[ Szerkesztve ]

A Doctor nem hal meg, csak átalakul. https://www.youtube.com/watch?v=0C3zgYW_FAM

(#6) Eastman


Eastman
őstag

Gyönyörű válogatás, rendkívüli időzítés!

Az én hármas listám:
Еаст - Пятьдесят шесть
Акош - Одна тысяча девятьсот пятьдесят шесть
Пиер Францесцо Пингиторе - Аванти рагаззи ди Буда

Lazuljunk bele!

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

(#7) joghurt válasza Eastman (#6) üzenetére


joghurt
addikt

A megjelenés ideje így alakult, nem volt szándékos mára időzíteni.
Egy címlapos szakmai írásomon pl. 20 napja ülnek a moderátorok. Semmi visszajelzés, még a moderátorkereső topicból sem.

A tej élet, erő, egészség.

(#8) #90088192


#90088192
törölt tag

Köszönet a PPK nevű bandának, akik hónapokig vezettek a Britt slágerlistákat, hogy megtaláltam az eredetit. :K

Eduard Artemyev - Siberiade Theme

(#9) janeszgol


janeszgol
félisten

Zeneileg az első nagyon tetszik. Szép az ének is. A többi egyáltalán nem mozgatott meg.

Szerk.: ennek a Nargiz Zakirovanak jó hangja van.

[ Szerkesztve ]

(#10) freeknight


freeknight
őstag

Uh, a Tatu-s csajokba mennyire bele voltam zúgva kamaszkoromban :D Amúgy szerintem nemzetközileg nem a Not Gonna Get Us volt a legnagyobb slágerük, hanem az All The Things She Said, amit te linkeltél.

A Schweine teljesen érthetetlen szám, talán azért mehetett akkorát, mert benne volt a GTA 4 soundtrackjében.

2 évvel ezelőtt volt szerencsém Szentpéterváron tölteni egy szűk hónapot meló kapcsán, na ott volt egy nagyon durván jó rádió, talán valami Record Fm? Nem semmi mennyit fejlődtek a ruszkik könnyűzenei téren, rengeteg jó számot hallottam akkor, olyanokat is, amiről meg nem mondtam volna, hogy ez orosz. Nagy felüdülés volt ismét analóg rádiót hallgatni a kb 5 számos repertoárral rendelkező Rádió 1, meg hasonlók után.

Mostanában pl a Little Big nagyon befutott nemzetközileg, teljesen jó zenét játszanak (nyilván rockereknek nem való :D )

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.