2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Mi magyarok, pénzügyi analfabéták vagyunk

Írta: | Kulcsszavak: pénz . befektetés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

"Mi magyarok, pénzügyi analfabéták vagyunk"

A pénz, mindig csak a pénz. Az emberek egyik fele azt mondogatja, hogy a pénz nem boldogít (mert már sok van neki és tudja), a másik pedig nem beszél, csak szeretne minnél nagyobb vagyonra szert tenni (mert ha nincs pénz, attól még nem leszel boldog).

Én ez utóbbi csoportba tartozok hivatalosan a mai naptól. Pár hónapja lediplomáztam, és azóta melót keresek, így sok időm van olvasgatni, mások számára időbe bele nem férő dolgokkal foglalkozni. Fórumozgatás közben belefutottam a mibe fektessem a pénzem PH-s témába és érdekes gondolat kezdett mocorogni bennem, de előbb kis kitérő:

Tanulmányaim során az ösztöndíjból és egyéb gyakorlati/nyári munkákból összejött egy kisebb összeg. Bizonyos szempontból kicsi, más velemegykorúak szemszögéből hatalmas mennyiségű. 5 hónapja még úgy voltam, hogy ideje kocsit venni belőle, és már egész jó, 4-5 éves Fiat Stilot kapnék érte, de aztán ahogy egyre csak bújtam a hírdetéseket azt éreztem, hogy nem is kell nekem most autó. No meg egyre csak nőnek az üzemanyag árak, így szépen elsorvadt a gondolat.

Ekkor jött valami évvégi ajánlat az OTP-nél, akciós 7%-os kamattal 3 hónapos (vagy 6.5, nem emlékszek) lekötésnél. Szuper, bele is tettem a pénzem 2/3-t. Múlt hét hétfőn jött az egyenlegemről az SMS: kamat jóváírás 11 ezer forint.

A kitérőm már majdnem visszaért mára, de előbb még megtorpan a tegnapnál. Nos tegnap bukkantam rá az említett topicra ahol klasszikus rossz fórumosként csak az utolsó 100 hsz.-t futottam át. Ezek között sok szólt hosszú távú befektetésekről 6-7-os kamattal, de volt egy, ami azzal a témával foglalkozott, ami engem már régóta érdekelt. A tőzsde.

Egy fórumtárs említette meg, hogy ő egy az Allianz csoport által bevezetett ChinaMax befektetési alapba tette a pénzét. Gyorsan izzítottam a google-t és rákerestem a dologra, majd kicsit leveleztem a témáról, és küldött nekem egy körelvelet, amit egy neves befektetési szakember szerkeszt.

Elérkeztünk a mához. Az említett levelet dr Tóth András írta, és jelenlegi aktualitásokról szól, beleértve a Chinamaxot is. Nagyon jól hangzik a dolog, biztonságos és semleges kalkulációk szerint 11év alatt 600%-os nyereséggel lehet számolni.

Igen, dőlt betűkkel írtam az előbbi mondatot, mert a gondolatomhoz csak részben kötődik, és hátha más is utánaolvas a dolognak.

Szóval dr Tóth András leveléről a honlapjára vezett egy link, ahol érdekes dolgokat olvastam. Egy mondat nagyon megragadott:

"Mi magyarok, pénzügyi analfabéták vagyunk"

- És milyen igaz - gondoltam magamban. Mármint én a többi magyarról mit sem tudok, de ráébredtem, hogy én tényleg pénzügyi analfabéta vagyok. Ezt erősítette Tóth úr egy ironikus megjegyzése azokról, akik bankba teszik kamatozni a pénzüket, hisz a 6% kamat körülbelül az inflációval egyenlő, tehát csak látszólag lesz több a pénzünk, gyakorlatilag egy fillérrel sem (na jó, legyünk napra készek: 5 forinttal sem).

Az oldal másik érdekessége a befektetési kalkulátor. Ezzel kikalkulálhatjuk, hogy 10 év múlva hol leszünk, ha jól gazdálkodunk a pénzünkkel, és szakemberre bízzuk. Ajánlom mindenkinek, meglepő eredményt fogtok kapni!

Tóth úrnál ingyenes konzultációt is lehet kérni. Én megtettem úgy 10 perccel ezelőtt, most válaszra várok.

Mit is akartam mondani? Töröljük ki a csipát a szemünkből, és kezdjünk el olvasni tanulni a pénz nyelvén.

A történet folytatódik, ha összegyűlik pár új gondolat és eseény a dologgal kapcsolatban.

Hozzászólások

(#1) ati012


ati012
senior tag

Milyen igaz az írás. Gratula!

(ui.: meghajlok a magyarbirkák előtt :R )

(#2) adalbert1


adalbert1
veterán

Azért alacsonyabb hozamú hosszú távú befektetésnél nem árt az inflációval se számolni.

szerk.: ami a kalkulátorban van, az se egy bonyolult számítás...

szerk2.: ami magas hozammal kecsegtet az általában elég kockázatos befektetés, a helyedben nem tenném az összes pénzem ilyenbe, csak egy kis részét... Ha bejön úgyis kaszálhatsz rajta, viszont ha bukta van akkor csak a kis rész megy el.

[ Szerkesztve ]

(#3) ^Bundi^


^Bundi^
senior tag

Tóth András nem zseni, csak brókernetes(ergo az ingyenes sem lesz ingyenes ;])
a ChinaMax tényleg jo okt 31ig lehet jegyezni
azért én a 11 év alatt 600% tól óvakodnék, de az természetesen igaz, hogy csak a jómagyar nép az akinek ekkora mennyiségű pénz állna a bankban vagy mijobb a párna alatt...
akinek van esze beteszi vmilyen befektetési alapba.

adalbert : a chinamaxon nem lehet jelenleg bukni, mert tőke és hozamgarantált
legroszabb esetben 1 en kifizet ami kb 2* ese ha nem több mint a mostani..tehát legroszabb esetben 10év alatt megduplázod a pénzed. (sajnos nemtudom a mostani értéket)

befektetéskalkulátor : 12% évi hozammal és költségek nélkül = marhaság

:R

[ Szerkesztve ]

Nos Omnes Una Manet

(#5) adalbert1 válasza ^Bundi^ (#3) üzenetére


adalbert1
veterán

Oks, ti jobban ismeritek valószínűleg ezt a befektetési fajtát... Én csak úgy általánosságban mondtam hogy ami ekkora hozammal kecsegtet, az valószínűleg kockázatosabb is, mint mondjuk egy bankbetét vagy egy diszkont kincstárjegy.

(#6) Wolverine


Wolverine
félisten

:U Azért ha valaki nekem 11 év alatt garantált 600%-os hozamot ígér, alapból furán nézek rá - a tőzsde ugyanis nem egy olyan dolog, aminél garantálni lehet a folyamatos emelkedést... (lásd a mostani eséseket: az amerikai hitelpiaci omlás épp most érte el a bankokat, és bizony hirtelen az indexek elkezdtek süllyedni...) Aki a folyamatos emelkedésre épít, az a lufit szeretné addig fújni, amíg csak lehet - viszont nagyot fog koppanni, ha az a léggömb kipukkad :U
Mindemellett magam is pénzügyi képzés nélküli ember vagyok, így nagyon sok dolgon nem látok át, de az irreális számokra hajlamos vagyok fefigyelni.

"I'm the best there is at what I do, but what I do best isn't very nice." (Wolverine) / "Hello, I'm the Doctor. Basically... run." (a 11. Doktor)

(#7) ^Bundi^ válasza Kalandor (#4) üzenetére


^Bundi^
senior tag

előrehozták mivel már túl vannak a 10 milliárd forintos kitettségen dec1 et okt 31 re ;]

Nos Omnes Una Manet

(#8) paramedic


paramedic
aktív tag

(#10) ^Bundi^ válasza Kalandor (#9) üzenetére


^Bundi^
senior tag

ekkor fordulnak meg az északi és déli mágneses polusok?;]

Nos Omnes Una Manet

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.