Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy japán cég. A Sony.
Olyan bő 5 évvel ezelőtt egyik munkatársamnak feltettem a kérdést, hogy milyen mp3 lejátszót vegyek szerinte. Ekkor ő odaadta az ő Sony lejátszóját, és meghallva, hogy hogyan szól, azonnal KELL érzés fogott el. Másnap meg is vettem, igaz, hogy drága volt már akkor is, de megérte a pénzt, mert rendesen kiszolgált. Olyan basszus kiemelést tudott, hogy csak na. A Sennheiser CX 300-hoz tökéletesen passzolt.
Ja igen, ez még a Sony NWZ-B183F előd modellje volt, a NWZ-162 [link] kék színben. Unboxing videó itt. Középen a led karika tudott a zene ütemére villogni különböző színekben. 
Viszont egy szép napon kimostam 60 fokon, és nem voltam boldog. Kiszárítottam, és még 1,5 évig velem volt, aztán megadta magát. Már nem emlékszem mi lehetett a baja, de ha jól rémlik halványan, akkor a jack dugója adta meg magát... Ekkor kellett visszatérnem a 5800 XM telóhoz, mert az akkori telefonomnak nem volt olyan hangzása ami tetszett volna.
Egészen a mai napig, amikor is sajnos az 5800 XM jack dugója kezdett behalni, kontaktosodni 7-8 év után.
Így úgy döndöttem megveszem a NWZ-B183F-t. [link]
Kézbe fogva, kicsomagolás után, rendesen van súlya. Nagyon egyben van. Fém borításnak tűnik a külseje, a kupakja mindenképp. Miután felrámoltam a telóról az összes zenémet, feltöltve, elindítva a lejátszót, kb 2-3 másodperc alatt átnyálazta a 300 darab számot Az előd azért elbohóckodott kb fél percig ha nem egy percig, amikor teljesen frissítettem a zenéket rajta újakra.
Üzemidőben az előd is remek volt, 2-3 naponta kellett tölteni, 6-7 órát hallgattam vele le kb egy nap.
Pár kép :
Összességében, eléggé meg vagyok elégedve, és ha az elődmodellre gondolok, akkor jó pár évig meg is leszek vele. 
