2012. január 24. Egy este. Egy telefonbeszélgetés, és egy kapcsolat kezdete. Visszaugrok a múltba kissé, hogy legyen értelme is a kapcsolatnak, ami köztem és egy lány között ismét alakult.
Magam sem tudom hogyan kezdődött is pontosan. Valamikor évekkel ezelőtt kezdődött el valami, de akkor nem bennem, hanem a lányban. Renátában. Akkoriban még az egyik barátommal volt együtt, olyan 3 éve körülbelül. Egy chaten ismertem meg amúgy én is. Ugyan azon, mint amelyiken a barátom is volt. Különösképpen nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, hiszen barát csajára nem indulunk elven voltam vele. Megosztottam vele sok mindent, az életem apró-cseprő részleteit, s ezek a részletek, a kifejezések, és maga az attitűd volt az, ami magával ragadta őt személyem felé. Viszont ezt nem adhatta akkor a tudtomra, mert kapcsolatban volt, és nem is bízott meg bennem. Egyszer az idő múlásával eltűnt az éterben a lány, s sokáig nem hallottam róla semmit.
Viszont, egy nap, facebookon megtaláltam, vagy ő talált meg. Ez már mindegy is. Sokat posztolgatott ki, saját mély érzelmi töltetű bölcsességeit. Ezeket szívesen olvastam egy darabig, míg egyszer megfogalmazódott bennem egy kérdés, hogy mégis, honnét jönnek eme remek gondolatok, mert kissé idegesítőek voltak a nagy bölcseletek részéről. Erre adott is választ, hogy időnként ezek csak kipattannak a buksijából és leírja. No, ekkor indult el valami közöttünk. Még nem nevezném ezt semmi érdekesnek, pusztán érdeklődésnek személye felé. Egyre többet és többet levelezgettünk az arckönyvön, egyre többet és többet tudtam meg róla, de sosem eleget. Még most sem tudok róla szinte semmit sem, mert egy embert ki lehet ismerni, de teljes egészében megérteni nem lehet.
Körülbelül két hónap levelezgetés és lelki-érzelmi események kibeszélése után, sok-sok ezer karakterrel később egyszerre vetődött fel bennünk a gondolat, hogy jó lenne, ha egymás hangját hallhatnánk, nem csak a néma betűk szótlan varázsán keresztül próbálnánk egymással kommunikálni. Szóval, megtörtént a számcsere. Emlékszem, első szavam a hangja hallatán az volt, hogy: „fú”. Ez a pozitív értelemben vett „Fú.” volt. Valami meseszerűen édes, s kellemesen lágy hangot hallottam a vonal túlsó végén. Mindig is ilyen hangot akartam hallani a fülemben, mint amilyen az övé volt. Még most is hallom, ahogy vidáman, kacarászva mesél nekem mindenféléről. Eleinte keveset beszéltünk, de ez hamarosan órákba torkollott.
Nos, elérkezett a 2012. január 24-i nap. Ekkor este 8 óra felé közeledvén elhangzott a bűvös mondat, amit nem tudok pontosan idézni, de valahogy annyi volt a lényege, hogy járjunk, hogy legyünk egy pár, amennyire ez lehetséges Miskolc – Budapest távlatban. Tisztára megizzadtam, mire kinyögtem ezt a bűvös mondatot, amit diszkréten jelzett , hogy ideje lennem megkérdezni. Megtettem, és megerősített, hogy ő is szeretné. A mennyben jártam. Életem első leánykérése volt telefonban. El sem akartam hinni, hogy egy ilyen lányt „kaphattam” meg, mint ő. „A legszebb ajándék, amit valaha kaptam.” ahogy Kasza Tibi kezdi a Vallomás című dalában. Ezt a dalt is Reni mutatta meg nekem. Csodaszép. Felemelő, és megunhatatlan dal. Mutatott még sok-sok dalt, amik elvarázsoltak. Tudtam, és megismertem, hogy Reni egy olyan lány, aki bonyolult lelki világgal rendelkezik, mint az összes nő, de mégis, ő más, mert megérteni sosem fogom őt. De ez nem hiba, én hozzá képest egyszerű vagyok…
Ápolónő, és huszonegy éves. Édes törékeny testbe zárt földre szállt démoni szépségű angyal. Megbabonázott, és élőben, mikor találkoztam vele egyszerűen sokkal szebb volt, mint a képeken. Az első találkozás emlékezetes maradt számomra, mert egyedi volt. Megismételhetetlen. A második még jobb, mint az első. Viszont a harmadik, és negyedik lehetőség, hogy láthassam meghiúsult. Egyik pillanatban hol a mennyben voltam a másikban meg lent a pokolban. Fájt, hogy elveszíthetem, és örültem, hogy van nekem. Valami megmagyarázhatatlan kettősséget éreztem iránta. De nem egyszerre, hanem egyik nap ezt másik nap azt.
Rengeteget beszéltünk már telefonon, hangja megunhatatlanul szól a fülemben, és élmény hallgatni. De sötét fellegek gyűlnek szerelmünk ege felé… Nem tudom, hogy mit hoz a jövő, de az idő mindent megválaszol. Egyelőre ott tartunk, hogy még várok a hozzá költözéssel, mert anyagi gondok adódtak nálam, viszont, ha ezt sikerül legyőzni, és a kapcsolat is megmarad, akkor úgy gondolom, hogy érett lehet a komolyabbi tettek véghezviteléhez is. Itt tartunk most… Várom a folytatást…
Viszonylag sok dolgot kihagytam az írásból, mert felesleges lenne bárkit untatni velük. Apróságok csupán, de érzem, hogy Reni álmaim netovábbja, apró mégis édesen aranyos hibáival együttvéve…

S napról napra, egyre jobban szeretem őt…