Este hallgatom a zenét. Hallgatom, és egyszer csak megszólalnak a minden nap, minden egyes percében sokszor felcsendülő ismerős dallamok. A remény dallamai voltak, a hité, és kitartásé, a tudat dallamai. Mely sokszor hallgattam őket jókedvűen…

A zene egyfajta megnyílás a többiek felé. Sok mindent kifejez, és segít átélni az érzéseket, és egy darabot is megmutat a zene előadójából, szerzőjéből, a lelkük világából, a gondolatai világából, a hangja rezdüléséből. Átadja a hangulat pillanatát, varázsát, és értelmét nekünk hallgatóknak. Akkor igazán ütősek ezek az érzések, hogyha valaki hozzánk közel álló egyén adja oda azokat a soha nem hallott dalokat, és értékeket. Ezért is fontos nekem az a sok dal, amit adott nekem Vikincsem, Elválaszthatatlanul, mélyen belegyökerezve és ezzel együtt elvesztésével kitépett darabkák törmelékével együtt él bennem tovább emléke, mely, érzem, talán sosem fog nyugodni hagyni…
És hallgatom tovább eme kincseket, eme reményekkel és vágyakkal teli üdítő dalhullámokat melyek bekerülve fülem hallójáratóba eljutva hártyámig, majd biomechanikai átalakuláson átesve eljutnak idegsejtjeimbe ahol elektromos hullámokat elindítva löketszerű változást indít el, s mely szememben manifesztálja érzéseim cseppjeit….

Legyen szép és üdítő napotok, kedvesetekkel együtt, vagy egyedül magányosan, vagy csak úgy, mert mindnyájan megérdemlitek.