2011. november 26. szombat:

100 éves a gödöllői HÉV

Ünnepi nosztalgia járat közlekedett Gödöllő és az Örs Vezér tér között, érintve Mogyoródot, Kerepest, Kistarcsát és Cinkotát.
Cinkotán a Kocsiszín telephelyén nyílt napot tartottak. Meg lehetett látogatni a műhelyeket, végig sétálni egy szerelvény alatt a szerelő aknában, beülni a vezetőfülkébe és felszállni muzeális mozdonyokra.

Aznap délelőtt Én is kint voltam. Nem véletlenül született meg ez a bejegyzés. Több, mint 200 fényképet készítettem 4 óra alatt és 1-2 videót is. Tehát volt mit válogatnom.

Délelőtt negyed 11 lehetett, amikor megérkeztem Cinkotára a Kocsiszín bejárata elé. Hosszú, kígyózó sor állt a kapu előtt. Féltem, hogy nagyon sokáig fog tartani és itt fagyoskodunk majd a szeles hidegben legalább 1 órán át. Szerencsére fél órán belül lement a sor. Belépésnél a regisztráció annyiból állt, hogy be kellett diktálnunk a nevünket. Ez meglepően egyszerű volt. Azt hittem a személyi igazolványt is elkérik majd.

Rendszeres időközönként indult turista csoport a műhelyekbe. Kb. 50 főnként indítottak el egyet. Nekem és sokan másoknak őszintén szólva ez a szervezés így nem tetszett. Mi így ekkora tömegben több helyiségbe éppen hogy csak be tudtunk férni. Ebből az következett, hogy mi, akik a tömeg külső (hátsó) rétegét képeztük, egy árva mukkot nem értettünk abból, amit az idegenvezető karattyolt. Így sajnos sok képet készítettem úgy, hogy fogalmam se volt arról, hogy mit fotózok le éppen. Ezért a továbbiakban nem is nagyon tudok már többet mondani a műhelyekről.

Inkább áttérek a kocsiszín látogatásra. A kocsiszínből kettő is volt, a másik épületet inkább egy szerelő-hangárnak nevezném, mert csak 3 szerelő-aknás vágány volt bent, amiken éppen csak elfért 1-1 3 kocsiból álló szerelvény. Itt történt a ma használatos HÉV szerelvények elődeinek teljeses restaurációja. Teljesen kibelezett kocsik álltak ide bent felújításra várva. Ebben a hangárban is volt egy külön műhely, ahol egy nagy asztalra voltak "kiterítve" a szerelvények elektronikai berendezései. Itt már voltak akik, egyáltalán nem fértek be ebbe a kis helyiségbe, így kint maradtak, amíg el nem kezdtünk tovább indulni. Sajnos Én is a kelleténél távolabb álltam a "kemény magtól", ezért itt sem igazán értettem mit magyaráz a szaki. Csak a kivonulásnál fértem az asztalhoz és lőttem pár képet.

Itt is végeztünk. Innét vett fordulópontot a látogatás és az idegenvezetőre ettől fogva már nem volt szükség. Szabadon lehetett járkálni a telek, kiállított szerelvényeivel behatárolt részén, amikre fel lehetett szállni. Ezekről nem készítettem túl sok belső felvételt, mert egyfolytában tömve volt sipákoló gyerek-sereggel. Róluk pedig tudva levő, hogy velül hadi lábon állok és ha egy mód van rá, minnél messzebb elkerülöm őket. Tehát itt a külső fotók elkészítése után már nem volt több keresni valóm.

Jóformán már csak a másik kocsiszín maradt csak hátra, ahová, mint az előbb említettem már nem kellett idegenvezetés. Ezt már inkább nevezném egy garázsnak, mert ránézésre csak tárolásra szolgáló épület volt 6 vágánnyalés akár 6 kocsis szerelvények is elfértek volna benne. Belépéskor, aki igényt tartott rá, a biztonsági őr kolléga osztott ki munkavédelmi sisakokat. Én a magam 175 cm-es alacsony termetével nem tartottam szükségesnek. Nem is származott bajom belőle, hogy nem kértem sisakot. Ha jól tudom a 3 éppen bent álló szerelvény mindegyike alá be lehetett sétálni az aknákba. Alulról még soha nem láttam eddig ezeket a vonatokat. Nagyon kellett a vonulás közben vigyázni, nehogy véletlenül is hozzá nyúljak valamihez, különben a jó kis télikabátom könnyen olajos munkáskabátként végezte volna. Végül már nem maradt más hátra, beszállok valamelyik kocsiba és kivárom a soromat, hogy bejussak a vezetőfülkébe. Sajnos a 3 szerelvény közül a legrosszabbikba szálltam be. Értem úgy a "legrosszabbik" jelzőt, hogy itt vártak a sorukra a renitensek (nem éppen gyereknek nevezhető egyének). Magyarán kamaszok. a negyed óra várakozás alatt sikerült bezárniuk az ajtót és elrontották az indításjelzőt is. A hátralevő 10 percet sípolás mellett tűrtem. Végül elegem lett és átmentem a másik szerelvénybe. Ott szintén negyed órát vártam, de már legalább sorra kerültem. Hiába, de itt a felnőttek domináltak. Kapcsolók, karok, lámpák zavarba ejtően bőséges tárháza tárult elém. Én a faképnél hagyott kamaszokkal ellentétben nem mertem semmihez sem hozzányúlni, csupán a székbe ültem le és fényképeztem itt is. Az a szép nagyon kényelmes. Hatalmas rugózása van. Fölöttébb örülnék, ha itthon tudnék egy ilyet használni tévé nézéshez, számítógépezéshez.

Vége a gyereknapnak - gondoltam magamban - és elviharzottam, de egy utolsó pillantást még vetettem az elő épületre, ahol BKV-s ereklyéket lehetett megcsodálni. Szabad szemmel jóformán meg se néztem, hogy mik is vannak ott. Itt már tényleg csak átfutottam a fényképezővel, mert idő szűkében voltam és még lehetőleg délután haza kellett jutnom egy másik halaszthatatlan programom miatt. Pár percen belül volt várható a Gödöllőről érkező nosztalgia járat befutása a Cinkotai állomásra.

Nem néztem az órámat, de sejtésem szerint pár perc késéssel meg is érkezett a vonat. Aggódtam, hogy túl nagy lesz a tömeg és szardínia-effektus alakul ki rövidesen, - nem mintha klausztrofóbiás volnék, de nem szeretem, ha a nyakamba lihegnek - ezen aggodalmam valótlannak bizonyult, mikor az ajtók bezáródtak és eindultunk az Örs Vezér tér (tere, ha úgy tetszik - nekem nem) felé. Út közben csak egyszer álltunk meg a Mátyásföld, Reptér megálló előtt, mert az autósoknak volt zöld jezése, de aztán lassítás nélkül robogtunk egészen a végállomásig. Kb-i. mérések alapján 8 perc alatt tettük meg ezt az utat. Nem semmi! Az Örsön begurultunk a III. vágányra, amint kiürült a szerelvény, Én is kiszabadultam és készítettem mé g pár utolsó fotót, ami hála az égnek még kibírt a regge tele töltött Varta elem garnitúra a menet közben készített 2 perces HD-ready felvétel után. Hálelújah!

Ha már itt jártam a központban, elintéztem fontosabb teendőimet, majd visszabattyogtam a megállóba és felszálltam a csömöri HÉV-re és a tervezett programomról - ami egyik barátom 20 születés napja volt - 2 óra késéssel haza is értem. Szerencsére nem harapták le a fejemet. Úgy tűnik varázs ereje van a sűrű bocsánatkérésnek.

Végül pedig, de nem utolsó sorban rendelkésére bocsájtom a médiára szomjúhos népnek képeimet és egy elfogadhatónak titulált videómat:

1. kép album
2. kép album

Végezetül pedig köszönöm, hogy rászántátok az időtöket és elolvastátok!

Peti