Megkezdem első bejegyzésemet, a napokban történtek ösztönöznek erre. Péntek délután van, szokásos délutáni gta. Csörög a teló, fater az hogy mit kérek, meg melyik laptopot kéne tesómnak megvenni. (Megy ki a lány Franciaországba, aztán egy régi szutyokkal nem szép dolog kiküldeni) Mondom nekem nincs ötletem mi kéne, mert minden megvan (amúgy van, csak most mégse mondom hogy kéne egy új akármi a gépbe), laptopból meg elmondtam melyik is a jóféle. Fater hazajön, kiküld havat lapátolni, mert hogy jajj ,hogy néz ki az ott. Ez alatt csempészte be az ajándékot. < ugye de izgalmas? > Miután ellapátoltam a marhára nem kevés havat, bemegyek anyám szobájába, megnézni hogy néz ki a kis laptop..... és hopp! , ott egy logitech momo. Örültem mint atom, régebben gondolkoztam is rajta hogy veszek egyet , de végül abba maradt a projekt, de hála faternek, meglett. Minden nap sutyiba néztem a dobozát ,hogy jajj de szép, jajj de jó, de jó lenne kibontani (a laptopot nem nézegettem, azt egyből kibontottam) . Ma kibontottam, tekertem, pedáloztam, váltottam, kiéltem magam. Na, mondom itt a vége, jóból is megárt a sok, tegyük vissza. Aki még nem látta ennek a kormánynak a dobozát, annak elmondom, hogy rohadt nagynak tűnik, de nagyon nem az. Pakolom vissza szépen, de akárhogy tettem a kormányt, nem tudtam úgy visszatenni, hogy ki ne lógjon, pedig ha kilóg, rögtön látszik hogy az a doboz meg lett buherálva. Szidtam a logitech tervezőit, hogy a francért nem gondoltak azokra, akik egyszer kiszedik a terméket, visszateszik, majd újra kiszedik nagy örömök között. Végül egy vékony kartonpapír kiiktatásával szépen visszacsomagoltam 20 perc kemény munka után, és remélem, hogy egyben marad még két napot. Remélem minden kedves Logout olvasónak szép és kibontatlan ajándékban gazdag karácsonya lesz!