2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Rádiótól a házimoziig

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Avagy végre elkészült!

Üdv minden kedves olvasónak. Ez a bejegyzés azért jött létre, hogy elmeséljem milyen cuccokon hallgattam zenét, és hova jutottam végül.
Az elején kezdem, úgy talán átláthatóbb lesz, de bocsássatok meg, ha mégis elkalandoznék.1989-ben születtem, az első emlékem egy berhelt fadobozos,régivágású rádióval kezdődik.Talán négyéves lehettem akkor. Apukám rakta össze, állítólag egy Wartburg rádió volt a belseje és egy macskaszemes, csöves rádió házába volt beszuszakolva.Két ovális hangszóró ontotta magából a Kossuth-ot a Danubiust, és a Sláger rádiót.
Legalábbis a szöveten keresztül úgy látszódott. Minden nap reggeli mellé ő zenélt nekünk. Kellemes, meleg tónusú, felső tartományban kissé behatárolt hangzásvilága volt, nagyon szerettük hallgatni.Már nem emlékszem pontosan, de úgy rémlik, kisiskolás koromban történt meg vele a baleset, valahogy leesett, összetört. Nem, nem én voltam. :) (tényleg)Rövid ideig egy BRG magnó váltotta ki, de az többször volt szétszedve mint használva.Nem szerettem, nyávogósan, vékonyan szólt, már amikor, és nem engedték meg hogy kezeljem.
A rádiónkat bezzeg bármikor bedughattam. Szerencsére nem sokáig volt meg. Aztán jött egy tolópotis, bakelitjátszós fekete műanyag monstrum, ami szintén csak rádióként funkcionált.Egy viszonylag nagy hangszórón szólt, ami a falba vert szögre volt akasztva mellé. Szörnyű megoldás volt, de hihetetlenül tartós jószágnak bizonyult.Ezt is apukám pofozta ki.
Nyolcévesen hoztam haza az első kazettás magnónkat. Jó, úgy lomiztam, de nagyon tetszett, hogy mindenféle felirat, meg lámpák voltak rajta.Sőt, apró kijelzővel is büszkélkedett, mert már a sima audio cédéket is olvasta már.Bezony! Szép műanyag háza volt, abban volt benne oldalt a két talán nyolccentis hangszórócska. Tudod, aminek olyan fényes közepe van. Talán mondanom sem kell, hogy nem működött... Először, legalábbis. Azon a magnón, apu ölében ülve tanulgattam trafót tekercselni, kondenzátort forrasztani.Mindig is érdekelt, vajon hogy működik? Az öregem meg látta, hogy fogékony vagyok ez iránt, szépen adogatta a tudást. Meg a sallereket, amikor csak úgy összepödörtem a kettőhúszas borotvazsinór végeit, aztán mikor összeért, szépen levágta a biztosítékot. :D
Jól van na, ebből tanul az ember. A kazettákkal kinyílt egy új világ, már azt hallgathattam, ami a kedvencem volt.
Jött Náksi vs Brunner, Spigiboy, Kozmix, Scooter.
Nagyüzemben dübörgött a másolósdi, meg a csere-bere. A cd még csak egy álomvilág maradt csupán, ha kaptam kölcsön, találtam, vettem, akkor lemásoltam kazettára.Az akkoriban modernnek számító technika persze még erősen korlátolt volt, nem igazán lehetett minőségi különbséget hallani a két forrás között.
Nem szerettem a fényes korongokat, könnyen karcolódtak, érzékenyebbek voltak, nem tolerálták úgy a dobálást mint a kazetták. Most sem szeretem őket. Plusz ami a sok gyereknek akkoriban természetes volt, az nekem egyáltalán nem volt az.
Én infóórán kapcsoltam be az első számítógépemet. Szokatlan, bonyolult és új dolog volt az internet világa, de hamar megszerettem. Persze sosem lehet igazán kitanulni, mindig van valami új, de elég hamar belerázódtam. Legalábbis megtanultam Nero-n lemezt írni. Crackelni. Meg a játékok...(és igen, a pornó is, de azt nem vagyok hajlandó kitárgyalni. ;] )
Sokáig nem volt otthoni gépem, apám ez ügyben hajthatatlan maradt. Azt hajtogatta, majd ha kiganézza a disznót a számítógép, akkor vesz egyet. Tessék, most pont ezt csinálja.Weda rendszeren keresztül felügyeli, eteti a malacokat. Neki valóra vált egy álma, nekem meg lett otthoni gépem. De előreszaladtam, most először
arról a Panasonicról akarok mesélni, amit a suli melletti melóhelyem keresetéből vettem.
Jaj, de csuda gép volt. Anyukám olyan vigyázva porolgatta, babusgatta, mintha élne.Jaj, de fajin kis gép volt.Hároszázharmic (330!!!) igazi fincsi wattocska, két háromutas hangfal tizenhatos kék színű mélynyomókkal, plusz egy mélyláda.Öt cédétár, dupla, full automatikus kazettajátszó, rds rádió, mp3, színes folyadékkristályos kijelző,basszuskiemelés.
Jajj, mennyiszer zengett a ház, mennyiszer buliztunk vele! Még a kocsmába is elvittem, majálisozni.Kukucs:

Jahh, igen, ez még HIFI volt.Jó, elfogult vagyok, meg nosztalgia, meg minden, de állítom neked, kenterbe lehugyozta a mostani vackokat. Olcsó vackokat, na. A mai napig megvan, de már csak dísz. Nem, nem sajnálom használni, hanem a sok használattól, melegedéstől elhajlott, eltörött benne a nyák. Jó pénzért meg lehetne csináltatni, de nem akarom, úgysem lenne olyan, mint amilyen régen. Hadd aludja békés álmát Pannika.
2010.Fiatal felnőttként megvehettem már mindent, amit szemem szám, pénztárcám kíván. Felsorolhatnám a sok gagyit, mellényúlást, átverést, de hadd ne untassalak már ilyesmivel. Kifogyna a klaviatúrából a tinta.
Keservesen megtanultam, hogy a watt nem hallható. A hangzást kilóra mérik, ez van.Vettem pedig sok mindent, pécé mellé kettőpontegyet, olcsó sztereót bődületesnek írt teljesítménnyel, műanyag dobozos házmozit, aktív PA hangfalat, fú...
Azt a hangzást, erőt kerestem, amit Pannika adott. De nem találtam sehol. Csak nyomokban volt felfedezhető itt-ott. Megkeseredtem, sutba dobtam a zenehallgatást. Leragadtam egy olcsó aktív szettnél. Sal 20 Active. Háromutas, 20 centis mély, fa doboz. Nem volt rossz, de jó sem. Pannika halvány árnyalata volt csak. Viszont sokáig megvolt. Behazudtam magamnak, hogy nem érdekel már a zene. Az utolsó karácsonyi buli után legidősebb bátyus elkunyerálta, aztán egy hónap után gallyra vágták a csemeték. Nem volt kólaálló.

Így telt el jó pár sivár év. Építettem egy Videoton dobozkát szedett-vedett hangszórókkal, amit egy kukából mentett Saba erősítővel hajtottam. Kicsit jobb volt mint a Sal.Igen, jól látod, a magas hangszóró egyszerű feketére festett kartonpapír tartóba volt beleszorítva.Működik?Működik!


A mély 20 centis volt, egyszerű technika:


A hangváltót magam barkácsoltam:

A közép hangszóró 13 centis Phonocar típus, melynek letéptem a porvédő sapka helyére ragasztott apró tölcsért, és kapott egy fényeset.

Hogy ne rugdossa hátulról a mélynyomó, beépítettem egy ételhordót elválasztásul. :DD
Egész csinos lett:

2015-ben beütött a szar, családdal elmentünk Kecskemétre a vásárba. Akkoriban még dívott mindenféle hangcuccot kivinni. Már a bejáratnál hallottam hogy szól valami.Csikálta a fülemet. Csak-csak arrafelé cibáltam anyut-aput-bátyust. Nem láttam még mi az, de volt benne akarat, ahogy mentünk közelebb, egyre nagyobb volt a csődület. Mellkasomban éreztem a basszust. Mi a fa...? Pár embert félrelökve, furakodva látom ám, hogy valami Elektromos Elemér kifosztotta a dajcs médiamárktot, toronyban az erősítők, hangfalak, kábelek. Utánfutón áll két fekete dögös gyönyörűség. Akkumulátorról meghekkelve pumpálja beléjük az anyagot egy régi Sony erősítő, a két Videoton Dc 3011 meg teli tüdőből veri a Nessaja-t.
Megvan az az érzés, amikor libabőrös leszel, a torkod összeszorul, és nekiállsz könnyezni? Jó, tudom, ha becsíped a sliccedbe, az is hasonló, de ez más.
Akkor és ott kellett nekem.Három utas basszreflex, harminc centis mélynyomó, selyem magas. Rögtön imádtam. Bár csak egy tízes lapult a zsebemben, de azért van anyus-apus, legyen kit lelájmolni. Rákérdeztem, mennyi? Ötven! Üvöltötte Elemér. A hangfal? Minden! Hülye lettem volna otthagyni. Anyus először azt hitte hülyéskedek. Tényleg kell neked ekkora? Naná. Úgyhogy úgy jártunk, hogy nem akartunk semmit, mégis gazdagabbak lettünk egy Vidivel. Soha nem volt még ekkora hangcucc a kocsiban. :D
Bátyámon folyamatosan nevetni kellett, fél vállon vitte ki a placcról az egyik hangfalat, mint valami gettóblasztert. Naná, hogy lépten-nyomon produkálta magát. Megkockáztatom, a fél vásár rajta nevetett, de annál jobban hülyéskedett. :DD
Végre hazaértünk, nagyon örültem az új szerzeménynek. Bátyusék is. Nagyon irigykedtek rám, de annál jobban esett a zenehallgatás. ;]
Úgy volt hogy ezt már végre megtartom.Az első hétvégi csapatás közben azonban az erősítő szörnyen melegedett, fulladozni, erőtlenedni kezdett. Szét kellett szednem, de úgyis kíváncsi voltam rá. Passzív hűtésű 5.1 házimozi erősítő, de a típusára már nem emlékszem. Nem volt nagy problémája, csak teli volt porral, és kiszáradtak a pufferelkók. Kiszámoltam a végfoknál a csúcsteljesítményt, kapott két 3000 farádos bölöncöt, jóccakát. Soha többet nem volt vele gond.Pedig aztán a forrás volt minden. Telefon, dvd lejátszó, kazettás magnó. Mégis, akkorát dörrent, hogy jujj. Pannika le lett győzve. 2017, költözés. Panellakó lettem. Egyre jobban útban voltak a Vidik, és nem tudtam hallgatni őket. Hiába vigyáztam a hangerővel, mindig átjöttek a szomszédok. Tudtam, vége van. Az élet fontosabb, mint a hobbi. El kellett engednem őket, mielőtt vérre ment volna a dolog.
Búcsúkép, kazettás magnóval:

Persze kiugrott az alsógatyájából, mikor közöltem vele a gyászhírt. A lelkére kötöttem, hogy ideiglenes állapot, és az élete árán is vigyázzon rájuk. A mai napig betartja ígéretét, szóval, csipetnyi öröm az ürömben. Az erősítőt nem vitte el, azt mondta, neki már van, és pont jók lesznek a Vidik fronthangfalnak.Cserébe kaptam egy pár Oriont.
2018 karácsonyán átmentem bátyusékhoz, mert miért olyan nagy szám a házimozizás? Akkor fertőződtem meg.Bátyuskának egy Denon erősítője volt, erre volt rákötve a két Vidi frontnak, két Eltax háttérnek, meg egy Koda center.Plusz egy kuuuutyanagy Yamaha szubláda a sarokban.Apukám, úgy mászkáltak a helikopterek a szobában körbe-körbe, hogy csak pislogtam mint hal a szatyorban.Aztán nekiálltak lövöldözni előről,hátulról, hatalmas volt.Tudtam, nekem is kell egy ilyen.Azt is tudtam, hogy akkor úgy vágnának ki vele együtt a panelból, mint macskát a dolgát végezni.Maradt hát az egyetlen megoldás, mint egyedülálló embernek a guminő, úgy nekem a fejhallgató.
Bugáztam a piacon egy Koss fejest.

Ugye milyen szép? Eredetileg úgy nézett ki, hogy amikor megláttam, rögtön mentem is Jar-al szemet törölgetni, mert csak az viszi az odaégett zsírt.Komolyan mondom, eredetileg ez fekete volt.Sikáltam, dörzsöltem, szitkozódtam, végül felmérgedtem, bevágtam az automatába harminc percre.Mondom, ha túléli, jó, ha nem, na bumm, buktam ötszáz Forintot.Jelentem, túlélte! A mai napig megvan.És csudajól szól.Kár, hogy szemüveges vagyok, mert így néhány óra múlva már nyom. Most is előveszem néha, főleg esténként.Amúgy meg csak a macska használja:

2019,költözés, ezúttal családi házba.Jó nagy ház, sok szoba, 120nm, nagy kert.Asszonyt egy hétig navigációval kerestem.Az egyik szobát lestoppoltam, ebből törik-szakad, médiaszoba lesz.Minimálbútor,maxitehnika.Először a régi Sony erősítőre alapoztam, szereztem egy pár Mission polchangfalat.Azonban ehhez már ergyának bizonyult a Sony, nem volt képes rendesen meghajtani a négy hangszórót.Feltúrtam a netet, és találtam egy kehes Onkyo HT-R 640 erőlködőt.Hangerő poti recsegős, hátul beletörve az rca.Pont nekem való.Megműtöttem, összeraktam a rendszert.Amíg a felújítás tartott,csak egy kupacba:

Az Onkyo alatt kikukucskál a McCrypt végfok, ami a mélyládát hajtja önmagában.A dübörgőt már bemutattam korábban, de ha nem olvastad, nem baj.Ez egy egyedileg gyártatott 75 literes autós szubláda kétcenti vastag MDF anyagból készítve, benne egy 38cm The Box Pro professzionális mélyhangszóróval.Öntött kosár, húszcentis mágnes, majd nyolc kiló...Méretéből fakadóan egy barbár.Ha felmérgesedik, csilingelnek a pálinkáspoharak és kirázódik a por a kanapéból.De nem ezért van.Jó, erre is alkalmas, de azért szeretem leginkább, mert halkan is képes stabil alapot adni a zenéknek, filmeknél nagyon jól hozza a robbanásokat, ha meg Xboxon játszok, az meg...Sokan mondják, az ekkora méretű hangszóró már tohonya, lusta, és késik.Ez nem.Ez ugyanis nem gumiperemes,"hosszúlöketű" hangszóró, itt nagyon kemény, feszes membrán dolgozik, speciális szövet felfüggesztéssel mely alig mozdul, mégis összeszakad a ház.Bután néz ki, elismerem, de úgyis a filmet nézem, nem a ládát.
Ezen a héten végre készen lettünk a házzal, és ami a legfontosabb, elkészült a médiaszobám is.Szétdobtam a hangfalakat, bekötöttem, összeraktam mindent.A plafon teljesen hangszigetelt, és hálát adok a részeg kőművesnek, aki a szobát csinálta.Több mint fél méter van az átlóban, gyakorlatilag semmi sem derékszög, függő, vagy vízszintes.Mégis örülök, mert olyan akusztikája van a szobának, hogy az elképesztő.Nincs akusztikus zárlat, nincs kioltás.
Tegnap lejöttek apusék, megnézni hogy haladunk.Leültünk, közösen megnéztünk egy Nightwish koncertet.Újra végigszaladt rajtam a hideg, felállt a karomon a szőr.Papus sutyiban csak a könnyeit törölgette.Mikor vége lett, csak megszorította a karom, és csendesen annyit mondott:Egész jó lett.Nekem ennél nagyobb elismerés nem kell.Döbbenetes, milyen harmonikusan, tisztán, élethűen szól a rendszer.Most már nekem is van körbe-körbe mászkáló helikopterem a szobámban.Meg hevesen lődöznek hátulról.
Gondolkozom még egy center beszerzésén, de jelenleg úgy érzem, nincs szükség rá.Persze, lehetne még hordani bele a pénzt, és vannak ennél sokkal jobb szettek is.Viszont nem érzem szükségét, hogy százezreket elköltsek azért, hogy megszüntessem ezt a pici fátyolosságot, és legyen egy még nyitottabb, tágasabb színpadképem.Tökéletesen kielégíti az igényeimet, és egyelőre nem akarok ennél jobbat.Már nem kapcsolom ki két szám után a zenét.Jellemzően egész nap megy.Most is.
A piszkos anyagiak? Konkrétumot nem tudok mondani.Talán a Mission volt a legdrágább, 66 ezer.A kehes Onkyo 43 ezer.A mélyládát úgy építtettem, cakk-pakk 58 ezer.A végfok ára 29 ezer.Szerintem best buy.Axagon hangkártya 19 ezer.Kábelezésre 16 ezret vertem el.
Szerintem minden pénzt megért.Tökéletesen elégedett vagyok, és csak azt tudom neked is mondani, ne add fel.A tökéletes hangzás létezik.Csak meg kell találnod. Lényegtelen, hogy egy egyszerű pc hangfal, vagy egy Dolby Atmos 7.2.cucc.Neked legyen jó, más nem számít. :K

Hozzászólások

(#1) Lalikiraly


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Ha erre nem írok válasz cikket, ne legyen a nevem Lalikirály :D

Hát ezt nagyon jó volt olvasni :)

Tákolás a köbön. :D :C :R

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

(#2) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

:B Köszönöm.

(#3) DEJVID


DEJVID
őstag

Jó pár nyelvtani, és tartalombeli hiba, elég nehéz volt olvasni. Médiaszoba fa székkel, 20"-os monitorral és találomra összevásárolt komponensekkel? :F

(#4) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Jahh,csak gyorsan összecsaptam, különösen a végét,külön köszönet a Logout automatikus kiléptetőjének, a végét már csak úgy firkáltam le idegből.Aztán meg nem vagyok grammy díjas szerző, plusz belefeccöltem egy kis energiát, mire feltúrtam a régi képeket, szóval köszönöm az építő jellegű kritikát.Külön leírtam az általad kifogásolt kép alá,hogy IDEIGLENES, meg EGY KUPACBA, mert épp felújítottunk.A monitor helyett már van egy 130 centis uhd tévém, sőt, fotelra is futotta.Ez az a tévé, amin néztem a sok reklámot, és írtam belőle egy bejegyzést..
Amúgy meg tökmindegy, fityiszt nektek. :P(hadd ne mondjam csúnyábban)

[ Szerkesztve ]

(#5) PDA_FAN


PDA_FAN
tag

A SAL az a "Somogyi Audio Line"? Nekem eddig minden SAL cuccom tönkrement a garanciaidő lejárta után nem sokkal, úgyhogy egyvalamiben nagyon jók: a tervezett avulásban.

(#6) Jack Hunter válasza PDA_FAN (#5) üzenetére


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Ez az a márka, ami kissé kényes a bejáratásra, és hullámzóbb a minősége az elvártnál.Nekem jó volt sokáig,igaz,az enyém még fennt hátul szuszogott,és kék volt a visszajelző led, nem piros.Az első szériás cucc volt a jó.Ja, meg porosodik még a pa 25 active is nálam,de a PA cuccokat nem akartam idevenni,mert akkor még most is lehetne olvasni a cikket.

(#7) Lalikiraly válasza PDA_FAN (#5) üzenetére


Lalikiraly
addikt
LOGOUT blog

Jaja azaz.
Somogyi Audio Line Sound Laboratories

Ha jól emlékszem ez volt a teljes neve.
Igazából egész jó volt a kezdeti időkben. Voltak egész komoly hangfalaik is.

De utána a kínai legalja lett sajnos.

Lalikirály nem szép ember; de Gavallér!!!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.