Halihó!
Emlékeztek még rá? A guruló múzeum. A virágláda. Piroska. Vagyis, Pirosszka. De ez már plágium, befejeztem. Na, ez az:

Kezelésbe vettem az öreg kotlát. Valahogy élveztem is, hogy minden hétvégére van fix programom. Először természetesen megkapta a kötelező olaj, szűrő, gyertyacserét.Aztán a belsejét ganéztam ki. Apukám, egy alapos porszívózás csodát tesz! Új nem lett, de látható és érezhető lett a végeredmény. Aztán letörölgettem mindent, ami műanyag és valaha hozzáért emberi kéz. Így már a kormány sem ragadt, és végre elértem azt, hogy nem úgy markolok rá mint a friss kutyagumira.
Mondjuk sokáig nem örültem a patika beltérnek, mert pár nap múlva apró narancsszínű morzsák jelentek meg az ülésen. Meg a vállamon. Meg a sapkámon. Egen. A plafon öreg, málló, potyogó szivacsa.
Beláttam, ez így nem maradhat. Először az volt a terv, hogy szimplán letépem a régi szövetet, majd felrakok valami másik anyagot. Az eredmény az lett, hogy jól teliszemeteltem az autót málló szivaccsal.
Kicsit elkapott az agyfsz hogy a szép beltér pillanatokon belül össze lett cseszve, és az egész napos takarító, ápoló munkám tíz perc alatt csatatérré változott.
Tehát fogtam az egész hóbelevancot, és kárpitostul, mindenestül leszaggattam, kicibáltam mindent a kocsiból. Mindezt természetesen az utcán, a kultúrház előtt, mert ott jó parkolni. Talán kicsit sok volt a basszameg meg a káanyád, mert a kultúrházban próbáló népzenélők sűrűn nézelődtek ki az ablakon. Adom a kultúrát, na.
Mindenesetre kint volt végre az a rohadt tetőkárpit, és bár a szívem szakadt meg az összekoszolt autó láttán, azért sem ragadtam porszívót. Bosszú. Úgy is jártam vele egy hétig, hogy csupa mocsok volt, de még a szerszámosláda is ott figyelt a jobb egyen. Merthogy közben találtam munkát, de az már más sztori, most autózunk.
Szóval kárpit kint, autó bent az udvarban, mert bár nem szóltak rám a múlt heti szónoklat miatt, mégis úgy gondoltam, jobb a békesség. Hadd harmonikázzanak nyugodtan.
Levakartam az átkozott szivacsot a kárpitról, majd alaposan le is mostam. De mi a fenét rakjak rá? Csupaszon elég ocsmányul festett. Nézegettem kárpitanyagot, de aranyárban mérték, én meg szerettem volna olcsón szépet.
Végül a párom jött elő a megoldással. Egy használaton kívüli sötétítőfüggönyt áldoztunk fel.
Úgy jó az olcsó ha ingyen van, ugye? A kárpitragasztót viszont nem tudtam helyettesíteni, bár voltak próbálkozások kétpólusú ragasztószalaggal, de nem volt tartós és szép megoldás. Szeretek mókolni meg kókányolni, de igényesen. Kiköhögtem tehát azt a 3000 forintot a ragasztóra, de csak azért, mert nem volt kisebb kiszerelés. Még sosem csináltam ilyesmit, de tapétáztam már kicsit, meg youtube a barátod, és szerintem egész jó lett elsőre:


Itt aztán el is gurult a gyógyszer, rögtön készítettem egy egyedi beltér világítást is, mert a drága mérnök úr csak előre tervezett világítást, a csomagtartó, de még a hátsó ülés is sötétségre volt kárhoztatva.
A drága mamáját szeretgesse meg a hortobágyi vezércsődör prézlis fütyivel annak aki ezt kitalálta...
A végeredmény? Mármint nem a csődör kontra mámi édeskettesre gondolok, hanem az autóra. Hát én imádom, és derekasan megveregettem a vállam érte, de azért mondd el te is:[link]
(Akit esetleg érdekel az egész videó, annak szívesen elküldöm.)
Újfent kitakarítottam a kocsit, visszakerültek az üléshuzatok, majd következő lépésként az alig pislákoló műszerfalnak estem neki. Majd én gyors kicserélem az izzókat, és jó lesz. Ó, én ártatlan, naiv lélek! Reménytelen eset vagyok, hogy hiszek még mindig abban az elérhetetlen csodában, hogy valami egyszerű lesz! Kitalálod? Jah. Először is úgy kellett kiműtenem a műszercsoportot. Jürgen úr sajnált még két centi drótot, amitől pompásan ki lehetett volna billenteni a szerkezetet, ehelyett kissé oldalra fordítva, egy apró lyukon benyúlva, vakon tapogatózva kellett kioldani a két biztonsági csatit.
Azért egy fél órás szívás után sikerült kiműteni. Aztán jött a szörnyülködés.
Az összes izzó átlátszatlan, feketére sült bigyóvá változott az évek során. A németek feltalálták a sötét fényt. Nemcsak a foglalat, de sajnos maga a panel is megolvadt jó pár helyen. Rendeljek másik panelt, bontsam szét ezt az érzékeny, elfáradt törésre hajlamos szutykot?
Nem úgy van az. Rendeltem. Egy marék ledet. T5 rizsa, tűlábas. Aztán próbálgattam, forrasztottam. Szerintem ez is marha jó lett végül.

Most, hogy a beltér már számomra élhetőbbé vált, megszépült, jöhettek az apróságok. Például leápoltam az összes ajtózsanért. Leszedtem az ajtókárpitokat, karbaraktam az összes ablakemelőt. Most már nem kell nyakat feszítve, két kézzel cibálni a kurblit, megy két ujjal is. Aztán megpucoltam a hátsó lámpákat, mind a búrát, mind az izzók, érintkezők oxidos mocskát levakargattam. Hasonlóképp jártam el az összes testcsatlakozással, akkumulátorral.
Kapott egy jobb fejegységet, sőt, még a régi mélyládát is sikerült beleapplikálni. Összességében kezdett kotlából autóvá válni.
Mondanám azt, hogy happy end, örömbodottá, meg hasonlók. A sorsnak, mindenhatónak, véletlennek mindegy hogy nevezzük, azonban hülye humora van.
Pár nap gondtalan autózás után hirtelen megszorult a vízpumpa.
Vezérlés átugrott, a szelepek beköszöntek a dugattyúkba. Csak úgy. Alig mentem vele 2000 kilométert.
Előjele meg nem volt. A vicc az egészben, hogy az első fizumkor pont akartam volna egy komplett vezérlés cserét, de ez nem jött össze. Motor javítása eléri a vételárat, motorcsere szintén. Magyarán, gazdasági totálkár. Egyik szemem sír a másik üveg. Sajnálom, mert egy csomó pénzt beleöltem.
Jó, ez nem igaz, minden csipcsup szarsággal együtt kb 50 ezerbe fájt, ha az üzemanyagot nem veszem hozzá. Igazából csak csalódott és dühös vagyok, mert kezdtem megszeretni ezt a vén csühöst, ami annyiszor odacsípett, megkarcolt, megütött mindenemet. Plusz egy sötétítő függönnyel is szegényebb lettem. Most meg tessék, puff. Mert nem voltam elég előrelátó, és tulajdonképpen mutogathatnék az előző tulajdonosra, aki kitaposta a belét is, elhanyagolta és tett rá, mégis hűen szolgált, de már csak ennyi volt benne.
Én is azért vettem hogy használjam, de már nem bírta tovább. A lehetőségeimhez képest megadtam neki mindent, de eddig bírta. Hát ég veled.