Kedves Olvasó!

Több hasonló cikket is olvastam ebben a témában, azonban úgy látom még van pár új szempont, amire nem világítottak rá.
Az én helyzetemet eléggé szerencsésnek mondhatom, azonban mégis rengeteg hátránnyal találkoztam külföldi létem során. Ezek megfontolása talán új megvilágításba helyezi a vállalkozó szellemű fiatalok látásmódját.
Én 2 éve élek Svájcban, Genfben. Kijövetelem oka elég közhelyes. Pasi és szerelem jött, aztán csúnya csalódás lett a vége. Jó állásom volt az itteni fizetésekhez képest is, és nem akartam feladni, így hát maradtam és mindenért megküzdöttem. Nem beszéltem a franciát, rengeteg szövevényes hivatalos procedúra, munkavállalási engedély kérelmek (mert itt Svájcban ezt sem egyszerű megszerezni) és lakásszerzési kálvária. Emellett persze új barátok szerzése egy számomra teljesen idegen környezetben sem volt egyszerű.
Ezeket az akadályokat egész jól vettem, mára már minden problémámat megoldottnak látom. Tényleg sok barátom van, az ittlétem teljesen le van papírozba, munkám határozattlan időre szól és meg sem kell szakani benne (asszisztens).

Egy valamivel viszont alig foglalkoznak a külföldi életről szóló cikkek, és ez a család. Akinek olyan szerencséje van, hogy a párjával van együtt és együtt is lesz, az kivételes helyzetben van. Mert azért ismerjük el, a kapcsolatok nagyon nagy hányada végződik szakítással, és ez külföldön kicsit nehezebb, mint otthon, ahol csak fogom a cuccaim és elköltözöm. Viszont az egyedülállóknak bizony nagy kérdés a „egyszer szeretnék családot” téma. Külföldön pasit találni (gondolom az ellenkező nemre is igaz) elég nehéz, mondhatni lehetetlen. 10 éve itt élő barátaim vannak, akik képtelenek hozzájuk való párt találni! Már kultúrája, már látásmódja, más életstílusa van egy helybélinek. És egy idegen országból jött ember, aki mindenért keményen megdolgozott és ezért meg is becsüli értékeit, nagyon nehezen tudja megértetni magát bárkivel is, aki ezt nem élte át. Arról ne is beszéljünk, hogy csak az anyanyelvünkön tudjuk magunkat olyan választékosan és mélyen kifejezni, hogy a kedvesünkkel komolyan el tudjunk beszélgetni.
De még ha meg is találnád álmaid párját, vajon akarsz-e saját családot alapítani a gyökereidtől távol. Hogy a szüleid ne lássák az unokájukat felnőni, hogy ne tudj találkozni a saját családoddal amikor csak akarsz...stb. Persze tudom, ott a telefon, a net és még rengeteg kommunikációs forma. De az mégsem ugyanaz, mintha csak a szomszéd városban laknánk és vasarnapi ebédre átugranál.
Kérdés tehát, hogy mennyit ér meg a pénz? Őszinte leszek, egy jobb magyar fizetés 4-5-szörösét megkeresem és kipróbáltam, mégha szórom is a pénzt akkor is jóval többet tudok félrerakni, mint amit otthon összesen megkeresnék.
Viszont cserébe az apró családi eseményeket csak fényképről élem át, nem látom a szüleim megöregedni, nem látom a testvérem nemrég született gyerekét cseperedni és saját családalapítási terveim is egyenlőre csak álmok.
Ezért gondolkozom már egy ideje a hazamenetelen...