Így lettem One-os FTTH-előfizető

ÚJ bejegyzés

„Anno még betárcsázós nettel kezdtem 1997-ben (az még nem otthoni volt), aztán jött a GPRS (Vodafone, 2002), majd 2003-ban beköszöntött az xDSL-korszak (Invitel). 2009-től T-Home-os voltam, ADSL2+-on és VDSL2-n. Ez 2015-ig tartott, akkor váltottam Invitel ED 3.0-ra, majd 2016-tól UPC ED 3.0-ra. Ezeket még Berettyóújfaluban „gyűjtöttem be”.
Stabilitás szempontjából 2022-ig azt mondtam, hogy a legstabilabb az xDSL volt, a második helyen pedig a UPC Fiber Power 240 állt. Az Invitel ED 3.0-val viszont rengeteg szolgáltatáskiesésem volt.
2019-ben Hajdúszoboszlóra költöztünk. Akkortájt lett a UPC-s netemből Vodafone-os. A fürdőnegyedbeli utcámban – ahol körülöttem 30–40 apartman is található, tehát elég frekventált a környék – egy lezárt Invitel-kábel, illetve a Vodafone hálózata volt elérhető. Vagyis lényegében egyetlen szolgáltató maradt.”


2019-es Vodafone szolgáltatásaim árai

A verseny hiánya meg is tette a hatását. Ahogyan vártam, az árak már akkor visszaemelkedtek arra a szintre, amelyről 2015 után sikerült majdnem a felükre csökkenteni… most viszont újra felmentek. De ez nem maradt így.
Bár Invitelt már nem lehetett kötni – nem mintha akartam volna –, viszont az Invitelt felvásárló DIGI 2020-ban megérkezett Hajdúszoboszlóra, és az egész várost beoptikázta. Nem részleges lefedést épített ki, ellentétben a 2021-ben érkező Telekommal.
Ekkoriban a család miatt szükség volt vezetékes, korlátlan telefonra, így nem tudtam leválni a Vodafone-ról. Inkább a másik utat választottam: amikor lejárt a hűségidőm, elővettem a már évek óta nem használt „rutinomat”, leporoltam, és elmagyaráztam nekik, hogy a DIGI már az utcában van, és egyébként sem vagyok igazán elégedett a koaxos szolgáltatással, lásd:

Berettyóújfaluban 8 DS és 4 US mellett stabilan megvolt mindig a 240-es sebesség, de Hajdúszoboszlón 15 DS és 6 US mellett sem volt sosem szinte meg az 500 Mbps.

Szóval szokás szerint ügyfélmegtartónál kötöttem ki és sikerült is mindjárt majdnem a felére lealkudni ugyanazt a csomagot:

2022 márciusában viszont már úgy döntöttem, hogy a Vodafone mellé megrendelem a DIGI FTTH-t, az akkori, 3100 Ft-os áron.
Azóta is ezt a netet használom, így már több mint négy év tapasztalata áll mögöttem – gyakorlatilag közel fél évtized.
Az FTTH minden szempontból jobb volt, mint a koax:

Gyorsabb – letöltésben is előnye van, de feltöltésben többszörös a különbség. Stabilabb. Sokkal stabilabb – annyira, hogy a korábbi etalonnak számító ADSL-t is letaszította a második helyre. Mivel üvegszálas technológiáról van szó, nem vezeti az áramot, így a biztonság érdekében nem kell külön földelésről és hálózati védelemről gondoskodni.

Aztán 2022-ben eljött az a pillanat is, amikor a Vodafone-ot végleg felmondtuk. Mivel az FTTH-val maximálisan elégedett voltam, a tévészolgáltatást és az alap vezetékes telefont is a DIGI-től rendeltem meg.


Egészen az elmúlt napokig nekem, és még pár ezer "beragadt" ex-DIGI-snek ennyi volt.

Egyéves hűségszerződést kötöttem a DIGI-vel. Időközben azonban a magyar távközlési piacon jelentős tulajdonosi átrendeződés zajlott le, több egymásra épülő felvásárlás eredményeként.
2018-ban a DIGI felvásárolta az Invitelt, amivel jelentősen megerősítette vezetékes piaci jelenlétét.
2019-ben a Vodafone Magyarország megszerezte a UPC magyarországi üzletágát, így belépett a vezetékes szolgáltatások piacára.
2022 januárjában a 4iG felvásárolta a DIGI-t, ezzel egy nagy, integrált távközlési csoport alapjait teremtve meg.
2023 januárjában pedig a 4iG a magyar állammal közösen megvásárolta a Vodafone Magyarországot is, így a korábban különálló szolgáltatók egy tulajdonosi körbe kerültek.
Ezek az akvizíciók összetett üzleti és jogi folyamatok voltak, amelyek nem egyik napról a másikra zajlottak le, hanem jellemzően hónapokig, sőt akár több mint egy évig is eltarthattak.
Közben 2023 májusában lejárt a hűségidőm. Néhány hét, majd hónap elteltével kezdett kirajzolódni, hogy miközben sokaknál megtörténtek az első drasztikus áremelések, nálam – és még több ezer egyéni előfizetőnél – ez nem következett be.
Akkoriban úgy gondoltam, hogy ez a rendszerek összehangolása (migrációja) miatt van, és év végére nálam is jelentősen megemelkednek majd a díjak.
2019-ben, amikor bevezették a lakásba a Vodafone koaxot, a szobámba csak Cat5e UTP-kábelt húzattam be, koaxot nem. Ennek az volt az oka, hogy akkoriban nem igazán tévéztem. 2022-ben sem éreztem ezt különösebben szükségesnek: a szobámban egy PC, egy laptop, egy iPad és egy monitor volt.

De aztán 2023-tól változott a helyzet. Új monitor érkezett, lehetett forgatni és már nemcsak 1, lett vásárolva egy Amazon Fire TV Stick 4K Max 2nd - kiegészítve Edifier R1600T III és Edifier R980T 2.0 Aktív hangfalrendszerrel.
Korábban a monitoromon (TUF Gaming VG249Q | Monitors | ASUS Hungary) eleve csak egy HDMI port volt. Azt meg az Amazonnal tartottam fent, hiszen HBO, Amazon Prime, Youtube, majd Netflix streaminget is néztem rajta.

Aztán érkezett egy újabb ASUS monitor (ASUS TUF VG27AQ), amelyen már két darab HDMI-bemenet, valamint egy jack kimenet is volt. Na, ettől kezdve alakult ki egy érdekes helyzet: már volt szabad HDMI, csak éppen a koax nem volt áthúzva. A szerződésem ekkorra már hűségidő nélküli, lejárt konstrukció volt, és „beragadt” a román tulajdonos által meghatározott diszkontáron. Nem mindegy ugyanis, hogy havonta 6 ezer forintot fizetek, vagy 13–14 ezret.
Ahogy korábban írtam, egyáltalán nem tartottam valószínűnek, hogy több mint három évig maradok ebben a „befagyasztott” állapotban. Végül nagyjából 39 hónapig tartott a kedvezményes időszak. Ha havi 6000 forintos megtakarítással számolok, akkor ez összesen 39 × 6000 Ft, azaz 234 000 forint megtakarítást jelentett.
Ha tévézni akartam, vagy kimentem a nappaliba, vagy a másik lakásunkban lévő Magenta 1 előfizetésünkhöz tartozó Telekom TV GO-t használtam. Persze ehhez vagy a PC-t kellett bekapcsolva hagyni, vagy tableten, esetleg okostelefonon lehetett nézni.
Eddig remekül elvoltam így – azzal a magamnak tett megjegyzéssel, hogy ha majd vége a „nosztalgiázásnak”, akkor áthozatom a koaxot.

Szülinapi ajándék :)

Aztán augusztus 3-án, a születésnapomon beléptem a még a DIGI-sek számára fenntartott, megszokott ügyfélfelületre, és akkor láttam, hogy augusztus 1-jétől nálam is jelentősen megemelkedik a díjazás: 4000 + 7990 + 500 = 12 490 Ft. Ha nem lenne hozzá STB is rendelve, azt mondanám, hogy körbeértünk, hiszen most annyiba kerül, mint amennyit 2020-ban a Vodafone-nál fizettem. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy akkor még nem volt valódi konkurencia, és azóta több komoly inflációs időszakon is túl vagyunk.


A Telekom ajánlata az utcámban. A One majdnem 2000 Ft-tal olcsóbb, és további extrákat is ad, pl ingyen MediaCardot és Médiaboxot

Nem volt nehéz felismerni, hogy most már nincs mire várnom: ha alkudozni akarok, új szerződést kell kötnöm. Így ismét elővettem a korábbi „rutinomat”, azzal a különbséggel, hogy most már nem a DIGI vagy a Vodafone volt a hivatkozási alap, hanem a Telekom.


Kaptam is egy ügyfélmegtartó ajánlatot. Így egy mediacarddal (ez korábban csak a UPC-nél volt), egy médiaboxszal (androidos One-os STB), RTL+ Premium előfizetéssel és alap vezetékes telefonnal együtt 13 190 Ft helyett 10 190 Ft-ért kapom a szolgáltatást egy éven keresztül. Tehát még olcsóbb is, mint hat évvel ezelőtt volt az 500-as, ED 3.0-s Vodafone-os netem!

Huawei OptiXstar HG8147X6-10

Lecserélték a korábbi Huawei EchoLife HG8121H ONT-ot (ezt is évek óta nem tudtam lecserélni - nem mintha amúgy baj lett volna vele - , mert az szerződésmódosításnak minősült volna), Huawei OptiXstar HG8147X6-10 érkezett, ami már azért WiFi 6-os ONT. Kérdezte is a szerelő, hogy router vagy modem módban akarom használni?

Nos a válasz képen:

ASUS RT-BE92U (WIFI 7)

Nincs kétségem fellől, hogy az Huawei OptiXstar HG8147X6-10 otthonra egy átlagos családnak teljesen megfelelő lehet, de az ASUS RT-BE92U technológia fölénye minden téren elsöprő. Modemnként pedig a nagyon öreg, de routerként nagyon gyenge Huawei EchoLife HG8121H ONT-ra sem volt panaszom.

A One-tól kapott, saját logós médiabox egy Sagemcom gyártmány. Jelenleg egyetlen problémám van vele – ez még kivizsgálás alatt áll –, mégpedig hogy a Netflix hibára fut. keˊp Az Amazonnal és az HBO-val nincs gond.
Az RTL+-t aktiváltam, a Canal+-t szintén, ahogy a Da Vinci szolgáltatást is. Ezekhez külön fiókot kell létrehozni, és aktiváláskor 365 napos próbaidőszakot jelez. A lényeg, hogy egy éven keresztül gond nélkül használhatók, így bőven van idő megismerni őket.

A set-top box felépítése hasonló ahhoz, amit például egy Xiaomi Smart TV Box esetében is láthatunk, azzal a különbséggel, hogy ezen koaxiális bemenet is található. Fontos, hogy nem elég csak a koaxot áthozni, egy plusz UTP-kábelre is szükség van. A csomag ugyan tartalmaz ilyet, de az én esetemben a szerelőnek több méter CAT5e kábelt kellett lefektetnie.
Így a szobámba két darab CAT5e kábel érkezik, amelyek mind az ASUS RT-BE92U routerbe futnak be. Ennek oka, hogy a Huawei OptiXstar HG8147X6-10 ONT bridge módban működik, miközben a tévéjel továbbra is az ONT-ból érkezik koaxon. Az UTP-kábel az internetkapcsolathoz, illetve az okostévés alkalmazások használatához szükséges.


A távirányító, ezt azért szokni kell az ok körüli négy pontnak néha mellényomok ugyanis

Egyébként lenne WiFi-s modul is, ezt korábban a One osztogatta ingyen, de most már erről leszoktak, és nekem sem hozták. A másik érdekesség, hogy a médiaboxon csak 100 Mbps-os port van, és nem Gbps-os.
Ezt is az ASUS RT-BE92U mutatta meg nekem:

Ilyenkor felmerülhetne a kábel sérültsége is, de nem erről van szó, mert bár korábban volt ilyen tapasztalatom, de ez is új kábel, és egyből ellenőriztem is a következő módon: az új kábelt bedugtam a PC_be és kellemes meglepetés:


Ilyen kis távolságnál a Cat5E is tudja a 2,5 Gbps-os kapcsolatot

Nem hagyott nyugodni a dolog, főleg azért, mert ha a kábel hibás lett volna, cseréltetnem kellene – márpedig falon keresztül, illetve már lefektetett kábelcsatornában futó vezeték esetén ez nem a legkellemesebb feladat.
Szerencsére a teszt megmutatta, hogy mindkét CAT5e kábelem sértetlen. Valójában arról van szó, hogy bármelyik LAN-portba dugom az ASUS routeren, sárga jelzést kapok, ami azt jelenti, hogy az adott port csak 100 Mbps-os. Így az is kizárható, hogy kifejezetten a 4-es porttal lenne probléma – szerencsére.
Ez egyébként logikus. Egyrészt ezeknél az eszközöknél bizony megy a költségcsökkentés, másrészt a 100 Mbps még 4K streaming esetén sem jelent szűk keresztmetszetet a Netflix, az HBO vagy az Amazon szolgáltatásainál, így nem fog akadozást vagy pufferelést okozni.
Nagyjából ezek a tapasztalataim és a történet vége

Köszönöm szépen, hogy elolvastad!

Még van hozzászólás! Tovább