Tervezgetem már egy ideje, hogy megörökítem azt a közel 2 éves utat, ami idáig vezetett. Tehát álljon itt a Giulia Q-hoz vezető út krónikája.
Mégis inkább 2015-tel kezdeném a történetet, hogy meglegyen a kontextus. Akkoriban az első autómat kerestem. A terv az volt, hogy veszek egy kisebb, járkálós autót 1-2 évre, majd ha gyűlik egy kicsit a pénzem, veszek valami rendes méretű, komolyabb autót (értsd: D-szedán). Valamiért a Fiat Punto-kat nézegettem nagyon. Lehet, hogy már tudat alatt már akkor is az olasz vonzott, pedig nem igazán volt preferenciám. Meg is néztem 2-3-at, majd betérve egy közeli kereskedésbe ("nézzük meg mit árulnak ott"), egyből megfogott egy 147-es Alfa. Nem ismertem a típust, a márkát sem igazán a sztereotípiákon túl, de nem szoktam túlaggódni a dolgokat. Éreztem, hogy ez kell, nem futottam felesleges köröket. Az autó végül tökéletes példája lett a nyugatról behozott bontószökevénynek, folyton szervizbe hordtam, de amikor jó volt, akkor olyan élményt adott, amit nem tudtam elfelejteni.
Az autót eladtam bő fél év után, mikor végleg meguntam a szívást vele. Jó 8 hónapra újra autó nélkül maradtam, nem kerestem mást helyette. 2016 február-márciusában viszont elkezdtem újra a nézelődést. Sokfélét néztem, de valahogy mégis mindig visszatértem az Alfa 159-hez. Lenyűgözött az autó szépsége. Okos ember a más kárán tanul, a hülye még a sajátjából sem, ezért nehezen tudtam volna megindokolni, hogy miért vennék újra egy Alfát, de egyre inkább azon kaptam magam, hogy a 159-eket nézegetem. Egy áprilisi eleji napon elém került egy hirdetés, amiben nem messze tőlem hirdettek egy viszonylag fiatal, jó állapotú, jól felszerelt példányt. Elmentem megnézni és nem is variáltam tovább. Letettem a foglalót érte.
A 159-esem bő 4 évig volt velem. Amennyire balszerencsés voltam az előzővel, ez pont annyira bevált. Komolyabb problémám sosem volt vele és ez volt az autó, ami végleg belerántott az Alfázásba.
A Giuliát a Milano-iak kb. 1 hónappal később mutatták be, mint ahogy a 159 az enyém lett. A 159-cel már a kezdetektől fogva 4-5 évre terveztem, tehát tudtam mi fog utána jönni. Így a Giulia megjelenésétől kezdve tudatosan figyeltem minden a vele kapcsolatos dolgot, hogy mire odajutok, hogy vásárolok egyet, teljesen képben legyek.
Az első tervem még 2016-ban úgy nézett ki, hogy 2020-21 környékén egy addigra kb. 4 éves, benzines, 200 lóerős Giuliát veszek majd úgy várhatóan 6 millió Ft környékén. Az akkori új autó árra rászámolva az értékvesztést ez reálisnak tűnt. Ez mondjuk már egy másik sztori, de érdekes, hogy mennyire nem jött be ez a spekuláció. Különösen meglepő ez annak fényében, hogy a 159 milyen nagymértékű, a kategóriatársainál kb. 2x nagyobb értékvesztést szenvedett el az első 5 évében (és nagyjából azóta is). Jelen bejegyzés írásának pillanatában a legolcsóbb benzines, 200 lóerős Giulia 8 millió Ft-ért van fent a hasznaltauto.hu-n.
Ahogy telt az idő, a karrierem és ezzel együtt az anyagi helyzetem az általam tervezett pályánál jobban alakult, így 2018 elején már nem használt, hanem egy új Giuliában gondolkoztam, a fentebb említett motorral. Rengeteget konfiguráltam abban az időben, néztem az opciókat, tervezgettem az árát és a költségeket, valamint sokat beszéltem a terveimről a szintén autó fanatikus barátokkal. Ahogy telt az év és egyre inkább kialakult a végleges elképzelés, a konfiguráció ára kezdett kikristályosodni és bár próbáltam minden nélkülözhetőt elhagyni, sehogy sem akart a 11,5 milliós kezdőárú autó 15 millió alá kúszni.
Egy közös iszogatós-bulizós estén 2019 januárjában, ahogy épp sokadjára vitattuk meg ezt a témát, az egyik barátom bedobta a mondatot, ami a jelenlegi pályára állított:
"Biztos jó dolog egy új autó, de az akkor is csak egy alapmodell lesz. Ennyiből pedig már vehetsz inkább egy használt QV-t, ami mégis csak a csúcsmodell."
Szöget ütött ez a mondat a fejembe. Először próbáltam elhessegetni, de egyre jobban befészkelte magát az agyamba...
És itt kezdődik az a közel 2 éves út, amit a bejegyzés első mondatában említettem és amihez akartam még pár mondatnyi kontextust írni... Tehát legyen ez egy külön bejegyzés, az első része a történetnek. Egy következőben pedig már tényleg azt fogom leírni, amit itt is akartam 
