2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Eredetiség, avagy a béke ára

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Sziasztok fórumozók!

Sajnálatos módon az új Jack Bauer mozifilm még nem készült el, éppen ezért most nem az ő sikertörténeteiről fogok elmélkedni, melyben száguldva, lopakodva, kúszva-futva menti meg a világot, legalábbis Amerikát, hanem egy igen kényes, de annál érdekesebb témakörről.
Nem tudom, hogy mennyiben lesz különleges írás, talán nem is ez a cél, csupán szeretném bemutatni a legális játékvilágban tett lépéseimet, melyek olykor az őrület határára sodortak el. Gondolom, nem csak én vagyok így, ezért is ragadtam billentyűzetet.

Előzmények:

Pár éve úgy döntöttem, hogy átpártolok a teljesen legális informatikai világba. Ennek több oka is volt, nem szedem sorba őket, csak párat megemlítenék. Legfontosabb, a fiam, akit mindig is becsületre, tisztességre neveltem, és hát hogyan is nézhetnék a szemébe, mikor most kezd kamaszodni, hogy akkor miről is dumáltál nekem, fater? Másrészt jó úgy játszani, hogy minden frissítést megkap az ember, vagy úgy előrendelni, hogy bónusz tartalmakat kapunk a játékhoz, vagy éppen a honosítás így már elérhető. Végül pedig úgy gondoltam, hogy azok, akik a munkájukkal rengeteg időt töltenek el azzal, hogy minőségi és élvezetes terméket vegyünk kézhez, nos, őket feltétlen meg kell tisztelni azzal, hogy megháláljuk a munkájukat. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a létező összes játék ott a polcomon (jelenleg 74 darab sorakozik), mert rossz alkotások ugyanúgy vannak, mint zenében, irodalmi műben, de most már törekszem a megfelelő válogatásra, és így békében dőlhetek le minden nap. A rendszerrel kapcsolatban is hasonlóképpen jártam el, bár a segédprogramok esetében szinte mindegyik ingyenes. Lásd Openoffice, vírusirtó, malware kutató, regisztrációs adatbázis tisztító, töredezettségmentesítő, és társaik.

Jelenkor:

A mai rohanó világunkban folyamatosan lehet hallani érveket, ellenérveket, felháborodásokat, sajnálkozásokat, szitkokat, örömujjongásokat egy állandó csatározásról, mégpedig a legális-illegális adatok világából. Ebbe most nem fogok nagyon belemenni, hiszen hazudnék, ha azt állítanám, hogy sosem fordultam tiltott eszközökhöz, ami szerintem az emberiség 99,99%-ra ugyanúgy igaz, mint rám, rád, rátok, és azokra is, akik éppen ezt ellenzik leginkább… Ez nem vita kérdése. Az már más kérdés, hogy némely dolgot én sem értek, mint például azt, hogy ha valaki letölt egy filmsorozatot (nem kamerás mozifilmet!), az miért büntetendő, miközben ezt a filmsorozatot, legyen például a Jóbarátok, ha videomagnóra veszi föl a tévéből, az meg teljesen rendben van. Miközben mind a tévé szolgáltatásért, mind az internet használatért fizetünk előfizetési díjat.

De most nem is ez a lényeg.
A tábor, azaz több tábor csatározása folyamatos.
És, ahogyan látom, a csoportok így oszlanak meg:

1. Az illegális tevékenységet minden eszközzel ellenzők (bár ők is aktív letöltők, de ez részletkérdés, és úgysem vallják be soha…)
2. Azok, akik soha nem akarnak, és nem is fognak fizetni semmilyen tartalomért, legyen az játék, zene, film…stb.
3. Azok, akiknek nincs elegendő pénzük az új termékek vásárlására, mert olyan anyagi helyzetben, olyan szociális helyzetben, illetve gazdaságilag elmaradott országban élnek (lásd Magyarország), ahol ezt nem tehetik meg, bármennyire is szeretnék. Ez a csoport azonban rendre vásárol legális termékeket, de csak a kifutási idejük letelte után, akciós áron, és ez IS fontos!
4. Azok, akik korábban rendszeresen vásároltak legális tartalmat, de ilyen-olyan okok miatt elment a kedvük a legalitástól, mert úgy érzik, hogy könnyen becsaphatóak, könnyen ellenőrizhetőek, minden szempontból, gondolok itt például a személyes adatokra.
5. És végül azok, akik ilyen-olyan okok miatt úgy döntöttek, hogy a legalitás talajára lépnek, mindeközben nem feledve az elmúlt időszakot, melyet eben a világban éltek, tiszteletben tartva másokat, és megértve a harmadik és negyedik csoportot.

Eme bevezető után szeretnék nektek pár példával járni elébetek, hogy lássátok, valóban nem egyszerű a legális világban élni, s mondom, írom ezt úgy, hogy közben nem jut eszembe „visszalépni”, amire a legjobb példa, hogy az újságoshoz (Pick-Pack Point) pénteken érkezik meg legutóbbi két rendelésem, a Darkspore és a Farcry 2.

1. Fallout 3

Hát ez a legfájdalmasabb történet számomra.
A történet a következő: a játékot, a sima verziót a szokásos helyemen, a CD Galaxis áruházban vettem meg. Korábban rengeteget olvastam róla, tudtam, hogy számos díjat nyert el, aztán megnéztem John Hillcoat zseniális filmjét, a The Road-ot, mely után szentül meg vagyok győződve arról, hogy a rendező egy Fallout-fan. Annyira megtetszett a film és a játék, és annyiszor láttam már másokat is játszani ezzel a játékkal, hogy izgatottan telepítettem a gépemre. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a játék nem indult el. A játék hazai forgalmazójával (CNG Hungary) lezajlott hosszú, mintegy húsz-húsz üzenetváltással sem sikerült a problémát orvosolni, a legfőbb érv az volt, hogy a dobozon NEM volt rajta a Windows 7 operációs rendszer támogatása, ezért én, a vásárló hibáztam. Mindemellett rengeteget próbáltak segíteni nekem, amiért külön dicséret illeti a cég ügyfélszolgálatát, sőt, mert annyira lelkes voltam, és kitartó, megajándékoztak a Fallout New Vegas Ultimate Edition példánnyal, és még a futárt sem kellett kifizetnem. Ez nagyon jól esett, úgy éreztem, hogy ez igen, itt van végre Európa, ilyen, ha egy szolgáltató törődik a vevővel! :R
Azonban a játékot nem akartam sutba vágni, és egy igen felemás helyzettel oldódott meg a futtatása körüli hercehurca: egy teljesen illegális crack alkalmazásával tökéletesen futott, működött.
A forgalmazóval levélváltásban azt is tisztáztuk, hogy ez NEM szabály- és jogellenes magatartás a részemről, mivel az eredeti termék a birtokomban van.
Rendben. :K
De mi jut ilyenkor az ember eszébe rögtön?
Egy játékfejlesztőnek ez nem égés? Nem érzik úgy, hogy el kellene süllyedni a szégyenükben? Egy hacker megoldja a problémát? És ők nem tudják semmilyen javítással (patch) ezt orvosolni?
Hát ez az első élményem, mely igencsak kiborított, és kétkedést ébresztet bennem…
A történet részletekben, de több tartalommal megtalálható a saját topikjában, itt:Fallout3

Mindemellett azonnal megjegyzem a történet pozitív oldalát: a játékot végigjátszottam, kétszer is, több, mint 100 óra játékidőt produkálva elsőre, s utána rögvest nekiláttam egy írásnak, mely szintén ezen oldal keretein belül fellelhető, itt: FALLOUT

2. Max Payne 3

Na, ez egy rövid, de annál érdekesebb történet, szinte félek leírni is. Itt a játék feltelepítése után szintén nem akart elindulni. Víz kiver, szívritmus megduplázódik, gyomor görcsben, még jó, hogy előrendelésben jött, és a vadiúj Max Payne pólóban feszítettem…:)
A probléma ez volt: A játékot, ha NEM a szokásos módon telepítjük (alapértelmezés), akkor a lényeg, hogy a játék könyvtárának neve NEM tartalmazhat szóközt Max neve után, vagyis a 3 előtt!!!
Tehát: Max Payne3 a JÓ!

Én persze, hogy szóközt tettem a 3 elé…elvégre értelmes ember vagyok… :) Sőt, gondolom sokan nem a kijelölt helyre, hanem másik meghajtóra, partícióra telepítik a játékaikat, hogy egy esetleges rendszer elszállás esetén legalább azokat ne keljen újratelepíteni.
Itt a megoldás teljesen legális és pofonegyszerű, amire saját magamtól jöttem rá: először a játék könyvtárának nevének módosítása, majd persze ezután a Regeditet el kell indítani, és itt módosítani kell a könyvtár nevét ezen a helyen: HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Wow6432Node\Rockstar Games\Max Payne 3 (fincsi mi, hogy itt amúgy ott van a szóköz a kulcs nevében??)
És voilá, működött a játék. Ebben az ügyben is felszólaltam a saját topikjában Max Payne 3, hátha valaki hasonló gondokkal küszködne, mert utólag azért találtam ilyen problémákat a guglinak köszönhetően.

3. Ghost Recon Future Soldier

Nos, itt megint a hajhullás környékezett. A saját topikjában szintén megtalálható részletesen a történet GRFS, de röviden: játék szintén előrendelve, fémdobozban, ajándék DLC-vel, ilyenkor örül és mosolyog a szívünk, tapsikolunk, mint óvodások Móka Mikin. Telepítés, Uplay indítása, majd betölt a játék, beállítunk mindent, aztán New Game után lefagyás, a képernyőillesztő nem válaszol, Yeti fatal error. Először is elrohantam a vadászpuskámért, minden nap nem botol az ember a Nagylábúba, aztán leültem és írtam, ment a levél az ügyfélszolgálatra, a játék hivatalos fórumába, majd ide, a PH-ra is. Mindenki azt mondta, hogy egyszer csak jön a patch, mint Mikulás, és akkor mindenki boldog lesz. Én azonban nem vagyok az a várós típus, meg hát lelkes is vagyok. Közben olvastam valamit a világhálóm, azt ötvöztem a saját gondolataimmal. És a megoldás?
Van ez a könyvtár-útvonal: C:\users\rendszergazda\documents\Ubisoft\tom clancy's....
Itt ugye van egy fióknevünk. Meg egy rakás egyéb fityfiritty. Na, minden mást töröltem, mindent, kivéve a fióknevet! Első induláskor ez azzal járt, hogy a beállításokat újból el kellett végezni, billentyű-egér…stb. A felbontást hagytam a default értéken, és minden ment. Azóta is, bár több frissítés is feltelepült már, tehát röhej lenne, ha nem menne.
De mindenesetre a történet érdekes, olyannyira, hogy a hazai forgalmazó, a PlayOn az itteni kitartásomért cserébe rögvest megajándékozott egy multiplayer DLC kóddal! Ismét csettintettem, érdemes ügyeskedni, fórumozni, olvasgatni! Nekik is külön köszönet ezúton is! :R

4. Mafia 2

Nos, ez még egy függőben lévő történet. Itt a játék elindul, használatához a Steam kliens kell, nincs is semmi gond. Azonban egy másik gépen a fiam már játszott vele, és az a verzió még véletlenül sem a tiszta kategóriába volt sorolható, mondhatni oly koszos volt, mint bébipelenka zöldségpüré után. De az édes kisfiam a mentéseket félretette, hogy majd ha a futár kihozza végre a gamát, akkor itthon onnan folytassa a játékot, ahol abbahagyta. A helyzet az ominózus gépen úgy ért véget, hogy folyton lefagyott a játék, de immár az új és eredeti játék esetében is. Most azt várom, hogy megint elérjen a hetedik fejezet végére, és meglátjuk, hogy új profillal, új játék kezdéssel, mi történik. Reméljük mindketten, hogy az eredetiség megoldja ezt a problémát. (most is itt tolja mellettem a gammát, miközben a laptopomat nyúzom…)
Az azonban kétségekre ad okot, hogy egy ilyen esetről találtam a Steam fórumban bejegyzést, bár elég régen keletkezett, és egy Steam frissítés elvileg ezt megoldotta. Tehát várnunk kell, majd az eredményről a Steam topikban be fogok számolni.

5. Origin

Hát ez a legelképesztőbb történet. Akik járatosak a fórumban, nyilván találkoztak a problémámmal, mely sajnálatos módon nem egyedi, számos hasonló eset történik szerte a világban. Itt megtalálható minden: EA Origin

Rövid leírás:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Origin és egy felhasználója. Minden szép és üde és friss volt, boldogság sugárzott mindenki arcáról, míg egy nap az történt, hogy a felhasználó nem tudott belépni az Origin fiókjába, mert az e-mail címére érkező levélben arról tájékoztatták, hogy egyfelől, mostantól a neve sergeininja, másfelől a levelezési címet megváltoztatta saját kérésére. Természetesen nem ez volt a nevem, továbbá nem kértem semmilyen adatmódosítást. Akik járatosak eben a világban, azok egyből rávágják, hogy sima account lopás történt. Igen, ez így igaz, de nem sima…Másnap az EA magyar ügyfélszolgálata nagyon kedvesen és lelkesen segített nekem, visszaállítottuk a fiókot, jelszót módosítottunk, és örültünk. De este megint megismétlődött a sikertelen belépés és az újabb EA levél. Viszont hétvége volt már, ezért hétfőig várnom kellett, csak levelet tudtam írni egy másik Origin fiókból.
Hétfőn az események felgyorsultak. Kiderült, hogy egy fehérorosz illető zavarkodott, és akarta használni a legális, négy eredeti játékot, köztük kettő előrendelt játékot tartalmazó fiókomat. A támadás természetesen a Battlefield 3 ellen irányult, nagyon akart multizni az istenverte belorusz. Hétfőn egy sokkal mélyrehatóbb beszélgetés következett az ügyfélszolgálattal, ahol immáron e-mail címet, jelszót, felhasználói nevet is változtatunk, biztonsági kérdést adtunk a fiókhoz, egyeztettük a pontos személyi adatokat (ilyen helyen természetesen a saját adataimat adom meg, hogy ha kell, igazolni tudjam magam a személyim felmutatásával), továbbá 24 órára zárolták a fiókomat, miközben figyelték, hogy a másik oldalon a ninja feltűnik-e. Normális esetben egy account lopó itt feladja :U , de ez nem tette. Mint utólag kiderült, négyszer próbálta hívni a kinti ügyfélszolgálatot, pontosabban chat kapcsolatba lépni velük. Mivel azonban a BF3 kulcson kívül más kulcsot nem adott meg, sőt, számlát sem tudott beküldeni, továbbá az eredeti címről történt regisztráció időpontját sem ismerte, továbbá kérték, hogy személyes dokumentumait a játékokkal együtt lefényképezve küldje be, nos, ekkor az ügyfélszolgálattal történt chat beszélgetése (ezen reklamált az idióta!) hirtelen megszakadt. Erről én persze kaptam is emailt, egy érdekes nevű asszisztens aláírásával.

Kedden délután, mikor lejárt a fiókom zárolása, újból jelszót változtattunk, leellenőriztünk mindent újból, és a számlákat lefotózva elküldtem, melyek hála Istennek az én nevemre szólnak, azaz a regisztrált nevemre, hiszen a CD Galaxis áruházban ezt úgyis meg kell adni. Ami a történetben felháborított, hogy egy tolvaj, vagy egy feketepiacon accountot vásárolt illető hogyan veszi a bátorságot, hogy bereklamáljon a játék felügyeletével ellátott testületnél? (EA) Mit forgatott a fejében? Miben bízott? :Y Hiszen nálam volt minden eredetiben, számlákkal, a biztonsági kérdésre a választ nem tudta. Mindegy, itt is rendesek voltak, kaptam kedvezményes vásárlási kupont, amit azonban nyilván nem használok el az EA Store-ban, hiszen ott már fizetni is kell, és ha egy sima account-tal így járhat az ember, akkor a bankkártya adataival mi történhet???

Természetesen kerestem a hiba okát, több topikban is szinte nyüszítve kértem segítséget, és mivel ez az ország egyik legjobb, ha nem az egyetlen ilyen jellegű weboldala, ezért kaptam is tanácsokat, tippeket bőségesen. Ezt szintén szeretném ezúton is megköszönni mindenkinek!
Elsőre mindenkinek az jött be, hogy egy trójai figyelt a gépemen, egy jelszófigyelő, vagy akármi. Azonban számos védelmi eszközzel, elsősorban a saját telepített eszközeimmel szétvizsgáltam a rendszert, de semmit nem találtak. Aztán a kapott tanácsokat megfogadva használtam más programokat is (Malwarebytes, Comodo), és egy online ellenőrző programot is lefuttattam. Egyik sem talált a rendszerben vészes hibát.

A másik ötlet az volt, és efelé hajlok, hogy vagy vette az illető a BF3 kulcsot, amelyhez akárhogy, de hozzájutottak, akár a Battlelog-on keresztül, vagy csupán nem voltam elég óvatos, és ezt használták ki. Mit jelent ez? Sok helyen ugyanazt az e-mail címet használtam, ugyanazokkal a jelszavakkal, vagy hasonlóakkal, a felhasználói nevek is sok helyen egyeztek. Nos, ez már a múlté, egy délelőtt telt el úgy, hogy mindenhol e-mail címet és jelszót módosítottam, ahol lehetett, ott felhasználói nevet is. Az Origin és a Steam fiókokat biztonságosra állítottam, hogy senki ne láthasson semmit. (ezt az Origin esetében valóban elfelejtettem korábban, illetve a Battlelogban is óvatlan voltam, a show…kezdetű sorok mind be voltak pipálva, még az e-mail cím is…) A rendszerem biztonsága felé tett végső lépésem folyamodványaként még a routerem jelszavát is megváltoztattam, sőt, a wifi kapcsolatot is módosítottam. A jelszavak esetében mostantól a legalább 16 karakteres, mindent tartalmazó jelszavak léptek előtérbe. Ezeket a lépéseket természetesen mindenkinek a figyelmébe ajánlom, aki csak most kezdi ezt az életet, vagy éppen nem akar hasonlóképpen járni! Barátokat csak úgy vegyünk fel, ha egy másik helyen már ismerjük az illetőt, például itt, a PH-n!

Hát ennyi lenne.
De mi is a lényeg?
A legfontosabb az adataink védelme, használjunk mindenhol eltérő e-mail címet, felhasználónevet, jelszavaink mindenütt különbözzenek. Majd a számítógépünk védelme, nem csak a szükséges programok terén, hanem például a router/wifi kapcsolat megvédése, ellenőrző programok rendszeres futtatása.
És még mi a lényeg? Aki kitalálja, az kap egy piros hangszórót!

Hát szerintem ez már a rázósabb, hiszen az account lopás előtt felsorolt problémák nem felhasználó eredetűek, hanem teljességgel a fejlesztők felé vezethetőek vissza. Mert egy eredeti játék megvásárlásakor az ember azt várja el, hogy nem kell semmilyen trükköt alkalmaznia, nem kell fórumokat böngészve megoldásokat keresnie, angolról magyarra fordítania hosszú leírásokat, nem kell több órát a megoldás keresésével eltöltenie, azt meg végképp elvárja, hogy ne kelljen szabályokba ütköző magatartást alkalmaznia! EZ, ami miatt írtam eme blog bejegyzésemet. Mert én egy lelkes ember vagyok, nem bírom elviselni, ha egy probléma nyitva marad, olyan vagyok, aki mindig képes újat tanulni, és követni a változásokat, meghallgatni nálam okosabb embereket, de mégis: a legalitás világában eltöltött időm alatt számtalan időmet elrabolták tőlem, melyet vissza senki nem ad. Bár kárpótlások voltak, de a Fallout NV-tól eltekintve annyira ezek nem hatottak meg. Viszont jól esett a törődés, ez kétségtelen!

Visszakanyarodva az elejéhez: mikor megtörtént nálam az account lopás, vagy a GRFS játék nem indulása, a fiam – joggal –, azzal hisztizett nekem, hogy bezzeg a többieknek (osztálytársak) ilyen gondjuk nincs, minek vettük meg a játékokat, ha nem lehet velük játszani. Igaza van, volt? Igen, teljesen.
De ettől még nem tértünk rossz útra, azt mondtam neki, hogy a játékok közt mindig kifoghat az ember egy „rossz” példányt, vagy a gép valamelyik alkatrésze nem tetszik neki, az account lopás meg bárkit elérhet, bár az igaz, hogy a torrentezőket nem. Itthon most béke van, a fiammal próbálom megértetni, hogy minden nap nem eshet, ahogy a kínaiak mondanák. Tehát megyünk előre, a MOH és a Crysis legújabb része már előrendelve, és derűs tekintettel nézünk előre!

Hát igen…a helyzet felemás, jó ez így nekem, de jobb lenne, ha a problémák nem jelentkeznének, vagy legalábbis nem ilyen gyakran. Az is lehet, hogy vonzom a problémákat, a feleségem mindenesetre ezt állítja, vagy csak rossz évem van, mert egyelőre ez az év, a 2012 nem az enyém, más szempontból sem…de ez már egy másik történet.

Egyik legjobb barátomnak a napokban adtam át a Max Payne Antológiát, mindkettőnknek én vettem meg az 576KByte boltjában. Mikor átvette tőlem, és elmeséltem a fenti történeteket, csak annyit mondott, hogy rendben, köszönöm, hazaviszem, felteszem a polcra, de eszébe sem jut beregisztrálni sehol, a tört játékkal játszik továbbra is, jogilag tiszta, nála van az eredeti játék. Hát ez a baj. Ha már ez jut az eszünkbe. És ez rossz.

Konklúzió:

Most lehet, hogy többen is nyavalygásnak fogják fel a fent leírtakat, de higgyétek el, nem annak szántam. Pusztán fel szerettem volna hívni a figyelmet néhány problémára, és arra is, hogy az én esetemből (Origin account lopás) minél többen tanuljanak. Nem feledve azt a tényt, hogy a Steam rendszere sokkal védettebb, és nem feledve azt, hogy az EA legalább rendelkezik magyar ügyfélszolgálattal, ahol felkészült és segítőkész emberek várnak minket. Mindkettő kliensnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Ez is tény. És még mit szeretnék? Hogy ha már nem kevés pénzt áldozunk kedvenc játékaink megvételére, akár utólag is, akciós áron, akkor a pénzünkért cserébe valóban egy működő terméket kapjunk, és az öröm, boldogság fogjon el minket, ne a keserűség.

Hozzászólások

(#1) D1Rect


D1Rect
félisten

Annyit tennék hozzá, hogy én azóta nem is szívtam semmivel amióta hanyagolom a lemezes változatokat.(nem induló C&C FD meg hasonló mókák után)
Mondjuk rémlik valami a PAM-mel kapcsolatban, de valami karácsonyi acsit nem fogadott el vagy ilyenek.

A biztonság már rendben van ahogy nézem kisnagybetűszámspeckarakterlegyen. ;)
A lehetséges biztonsági opciók legyenek bekapcsolva.

(#2) Hunork válasza D1Rect (#1) üzenetére


Hunork
veterán

Igen, lehet, hogy igazad van, de ez nálam és a fiamnál egyfajta "lövés": legyen ott a doboz a polcon...illetve állványon. Ugyanis, ha bármi gond van, így is le lehet tölteni az adott kliensen keresztül a játékot. Mindegy, remélem, egyre ritkábbak lesznek az ilyen sztorik, bár egyre jó: aktivitásban tart, és a probléma-megoldó képesség csak csiszolódik... :)

"Semmi ok nincs rá,hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppolyan gyakran,mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése. Ha vannak angyalok,remélem,úgy szervezkednek,mint a maffia." K. Vonnegut

(#3) westcoastog


westcoastog
veterán

Én vagyok az osztály hülyéje hogy néhány eredeti játékot sikerül megvennem, kiadtam pénzt windowsra, és ingyenes programokat használok. :D

Egy valami zavar a játékoknál, például stalker, muszáj vagyok crackelni a játékot hogy ne keljen berakni a lemezt a meghajtóba, ez irritál hogy pakolgatni kéne a lemezt.

Fallout 3 nekem is fagyott mindig mint a huzat, a tört verzió, erre összeszedtem a pénzem megvettem eredetiben, és ugyanúgy fagyott, de nálam az okozta a problémát, hogy közben futott a windows live messenger kliens, hogy a kettőnek mi köze volt egymáshoz azt nem tudom. Ja meg sűrű alt+tabozásnál is eldobta magát a játék.

Általában én is akkor veszem meg a kedvenc játékom ha már számomra elérhető áron van, legutóbb az assassins creed 1-et sikerült beszereznem 1600 forintért.

(#4) Иван válasza westcoastog (#3) üzenetére


Иван
őstag

Dettó.

Voltak osztálytársaim, akik nem értették, pl az 1.6-ra miért költöttem akár csak 800ft-ot (annyi volt), amikor ingyen is letölthetném. Azt már meg se mertem említeni, hogy komplett kis VALVe gyűjteményem van. :U

Az én okaim:
1. Egyszerűbb. Felmegyek steamre, megveszem, letöltöm, játszom. Ennyi. Nem kell crack, nem kell aggódnom, hogy most akkor milyen phishing van benne, nem kell semmit se csinálnom. Update majd jön magától, minden király.
2. Jó érzéssel tölt el, hogy a kedvenc fejlesztő csapatom következő játéka nem rajtam múlik.
3. Egy becsületbeli dolog. Valaki abba munkát, időt, tudást és energiát fektetett, keményen dolgozott érte. Én se szeretném, ha majd dolgozóként ingyen kéne robotolnom. Igenis, a szellemi munkát fizessük ki, és itt most nem a kárról vagy a lopásról van szó, hanem hogy a munkát meg kell becsülni és ki kell fizetni.. Ilyen egyszerű.

Ár: az ár sem egetrengető, sokszor vannak discountok, meg vannak játékok, amik eleve jó áron mennek. 3-4 havonta simán rászánhatok ennyit játékra, legutóbb pl CSGO pre-order volt. 3500ft nevetséges ár érte, egy átlag fiatal ennek a dupláját elbulizza egy pénteken.

Amúgy szeretem, hogy az ismertségi körömben az is sír a játékárak miatt, aki egyértelműen megengedheti magának, meg 20 ezresekkel jár bulikba, lottózóba, saját autója van miegymás.
De a 800ft-os CS 1.6 már nem fér bele. :N

SZERK
Nem tudok gépelni sem. Még reggel van ;]

[ Szerkesztve ]

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

(#5) Hunork válasza westcoastog (#3) üzenetére


Hunork
veterán

Ne is foglalkozz vele, nem TE vagy a hülye! :N
Én sem értem az embereket, mindenféle felhasználói programot töltögetnek le, tele gyanús és/vagy vírusos törésekkel, mikor szinte mindenre van megoldás...legyen az irodai csomag, cd/dvd író, fényképszerkesztő...stb. No meg, ha valaki vesz manapság egy jobb fényképezőgépet, kamerát, alapból kap például egy használható, jó minőségű film/képszerkesztőt. (oké Photosopot az használjon, akinek mondjuk a munkájához kell...)

Játékok: ezt már számtalanszor elmondták, ha birtokunkban van az eredeti, akkor a játék törését azért alkalmazni, hogy ne kelljen a meghajtóba pakolni a lemezeket folyton, teljesen szabályos. Pont egy illetékes hatósági személy mondta, írta egyik neves számítógépes magazinunkban, mint ahogy nekem is a CNG H-nál, a Fallaout3 borzalmaim kapcsán...

A lényeg, hogy jobb tiszta programokkal élni, bár az írásomból az is kiderül, hogy olykor igen nehéz... :O

Üdv:
Hunork

"Semmi ok nincs rá,hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppolyan gyakran,mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése. Ha vannak angyalok,remélem,úgy szervezkednek,mint a maffia." K. Vonnegut

(#6) Hunork válasza Иван (#4) üzenetére


Hunork
veterán

Szia!
Igen, veled is egyet tudok érteni. :K
Bár mindig hozzáteszem, hogy nem létezik ember a világon, aki ne töltene, töltött volna le ilyen-olyan dolgokat ilyen-olyan oldalakról, néha a nagy szükség is úgy hozza, hozhatja.
Mert ez is hozzátatozik az igazsághoz.
Egy, a témával kapcsolatos fórumon, a téma vezetője megjegyezte, már az nagy eredmény lenne, ha az emberek, felhasználók legalább 50%-ban legálisan használnák a rendszerüket, számítógépüket.
És igen, amitől én is kiakadok, az az, hogy vannak, akik soha, szinte elvből, mondogatják, nem vesznek semmit! És aztán az is bosszant, hogy sokszor pont olyanok, akiknek az anyagi helyzetük egyenesen megengedné.
Mindegy, ilyen a világ, de az írásom leglényege az, hogy sajnos a legális világban is számos problémával szembesül az ember, és én azért ezen is kiakadok olykor... :(((

"Semmi ok nincs rá,hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppolyan gyakran,mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése. Ha vannak angyalok,remélem,úgy szervezkednek,mint a maffia." K. Vonnegut

(#7) Иван válasza Hunork (#6) üzenetére


Иван
őstag

Persze, mindenki susmusolt már, de azért tudod, az igyekezet, a szándék.

Főleg felhazsnálói programoknál, nem játékoknál, inkább használok freewaret, GNU-sat vagy opensource-ot, mint egy krekkelt, kétes eredetű akármit. A mezei júzernek amúgy se kell nem tudom, fotosopp, még a GIMP is sok neki. Csak példa volt. :K

i5 10400f | ASUS RTX 3060 Ti 8GB LHR | 16GB DDR4 | Asus TUF VG27AQ | meg egy csomó körítés | Nintendo Switch V2

(#8) westcoastog


westcoastog
veterán

Ja osztálytársam is vett nem rég kb 200 ezerért core i5--ös gépet, de természetesen szerinte az eredeti szoftver bűn, még vírusirtóból is crackelt nodot használ. :N
Meg amikor mondtam hogy az autodesk inventort 3 éves licenc-el, diákverzióban le lehet tölteni az autodesktől, arra is csak az a válasz jött az egész osztálytól hogy de fent van enkóron...

[ Szerkesztve ]

(#9) Hunork


Hunork
veterán

Na, hát ez most muszáj volt, de nagyon ide:

:D :D :D :DD :DD :DD :DDD :DDD :DDD

"Semmi ok nincs rá,hogy a jó miért ne diadalmaskodhatna éppolyan gyakran,mint a rossz. A győzelem mindig szervezés kérdése. Ha vannak angyalok,remélem,úgy szervezkednek,mint a maffia." K. Vonnegut

(#10) Huma válasza Hunork (#9) üzenetére


Huma
addikt

Hatalmas! :D

Izospórás harasztok: Sporofitonjuk sporangiumaiban haploid meiospórák keletkeznek.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.