Mostanában gondolkodtam egy keveset.
Igen, máskor nem szoktam.

Hány olyan emberrel találkoztam már akik folyton csak kértek, de sosem adtak.
Rengeteg olyannal aki simán rám hárította a felelősséget ha elkövetett valamit (általában a hátam mögött).
Nem egy olyannal aki folyamatosan szapulta a főnököt, de ha én szóltam róla egy rossz szót akkor másnap már a főnök szájából hallottam vissza.
Hány olyat aki ha baj volt rögtön hátat fordított...

Aztán a férfiakra jellemző egyik bosszantó jellemhiba. A vetítés (menőzés valami nem igaz, nem megtörtént dologgal).
Jó pár olyan ismerősöm van/volt akik abban élték ki magukat, hogy kitalálták a hülye sztorijaikat amiből az sült ki, hogy olyan kemények mintha Rambo és a Terminátor szerelemgyerekei lennének. Ráadásul a múltkor még az USA elnökére is rácsapták a telefont. Arról már nem is beszélve, hogy nundzsakuval (mivel mesterei a harcművészeteknek) kell leverniük magukról a jobbnál-jobb topmodelleket.

Néha úgy érzem, hogy inkább le kéne süllyednem a szintjükre mert elég fárasztó dolog a tenger közepén sziklaként megtörni a hullámokat.
A beképzeltséget mint jellemhibát említettem már? Ja, igen.

Kedvem támadt kipróbálni, hogy vajon én kibírnám e jellemtorzulás nélkül. Aki szeretné szponzorálni a kísérletemet az írjon egy PÜ-t és küldöm a számlaszámom.
Úgy gondolom, hogy 1 milliárd magyar birodalmi tallér kezdésnek elég is lenne.

Amúgy igen. Ez egy kirohanás akart lenni a világ ellen, mert már tele van a hócipőm a rengeteg jellemtelen emberrel. És azzal, hogy a jellemes ember, akinek elvei vannak legtöbbször csak lépésben tud miattuk haladni az életben.

Update01

Pár újabb gondolatomat írom le.

Odafigyelés a többi emberre

Számomra teljesen ösztönös viselkedés, hogy odafigyelek az embertársaimra. Próbálom nem zavarni őket a napi létezésükben. Épp ezért (is) nagyon bosszant mikor mások erre képtelenek és annyi empátia, illem nincs bennük, hogy ezt szintén megtegyék.

Pár péda:
Mikor valaki a bevásárlókocsijával eltorlaszolja a közértben az utat. Ez általában nőkre jellemző. Nem lehet a tapasztalat hiányával indokolni mivel rengeteg középkorú, idősebb nő csinálja ezt, akik valószínűleg már túl vannak párezer vásárláson.
A legszebb mikor kb csak egy zacskó mazsolát vesznek és azt tologatják a kocsival.

Aztán ott vannak azok az egy társaságba tartozó csoportok akik csatárláncot alkotva haladnak az utcán, teljesen elzárva azt. Szabályosan úgy kell az embernek áttörnie magát rajtuk.

Vagy akik üvöltetik a zenét. Gondolom ezt nem kell ecsetelnem. Bár az mindig is érdekelt, hogy miért van szinte mindig rossz zenei ízlésük ezeknek az alakoknak.

De a tolakodó embereket is utálom. Akik pl úgy nyomulnak be a buszba mintha az életük múlna rajta. Ennek az extrém verziója az, amikor már akkor nyomul felfele mikor még az emberek le sem szálltak a buszról.

Jó szándék

Én ha tehetem, önzetlenül segítek másoknak. Persze azért cserébe elvárok némi viszonzást, pl egy köszönömöt. De szerintem ez teljesen természetes dolog, hisz az illem is ezt diktálja.
Valamint ha nekem sokszor segített már valaki akkor alap, hogy ha ő kér egy szívességet tőlem én is rohanok segíteni.
Ezért nálam alapelvárás, hogy ha valakinek sokat segítettem már az ne nézzen levegőnek és ne fordítson hátat, ha nekem van segítségre szükségem.
Nagyon nem bírom a hálátlan, rossz szándékú ill közönyös embereket akik a kisujjukat sem képesek megmozdítani másért és egy köszönömöt is nehezükre esik kipréselni magukból.

Az önző segíteni "akarást" viszont nagyon elítélem.
Pl mikor a legkisebb dologért is pénzt kér tőled az illető. Mindezt lehetőleg úgy tálalva, hogy csak a legvégén derüljön ki ezen szándéka, hogy esélyed se legyen azt mondani, hogy köszönöm, de inkább nem.
Vagy amikor egy szívességért cserébe elvárja, hogy a rabszolgája legyél. Pl megkéred, hogy ha már úgyis a postán jár akkor dobja be a leveledet cserébe ő meg kb elvárja, hogy ingyen felépíts neki egy egész házat.

Két példa a közönyre:

Az Örsön történt, hogy egy vak férfi álldogált tanácstalanul az út szélén és senki sem állt meg neki segíteni. Az emberek arctalan tömegként kerülték ki és áramlottak el mellette. Odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy mi a helyzet. Mint kiderült a villamoshoz akart eljutni. Karonfogva elsétáltunk a villamosig . Az egész jó ha max 5 percet vett el az életemből. Szerintem a mellette elhaladó emberek 90%-nak biztosan lett volna ennyi ideje.

De a másik eset is tanulságos. Szintén az Örsön történt. Egy hajléktalan próbált az aluljáró lépcsőjén lebotorkálni. Az egyik kezével a járókeretét, a másikkal pedig a korlátot fogta. Kb egy lépcső per perc sebességgel haladt.
Az emberek le se bagózták hanem mentek el mellette. Egyedül nekem jutott eszembe odamenni segíteni. Illetve nem csak eszembe jutott hanem segítettem is.

Mindkét esetben megkaptam az elvárt jutalmamat, egy köszönömöt. Szerintem ez nem túl nagy elvárás.

Persze mondhatjátok most, hogy nagyképű vagyok mert ezekkel a történetekkel "hencegek". De egyrészt szerintem ezzel nem lehet hencegni mivel ezeknek a tetteknek teljesen normálisnak kellene lenniük egy civilizált társadalomban és mint tudjuk, hétköznapi dolgokkal nem lehet nagyzolni. Legalábbis én még nem hallottam soha egy felnőtt embert sem pl azzal dicsekedni, hogy egyedül meg tudott kenni egy kenyeret.
Másrészt pedig az álszerénység is a hiúság egyik formája. Szóval nem fogom csak azért kozmetikázni a dolgokat mert valaki mögé képzelhet valamit a mondandómnak és hogy inkább (ál)szerénynek tűnjek miatta.

Folyt köv.