2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Xiaomi Redmi Note 4 Global (SD625, MIDO) Rootolás, ROMolás.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Előszó

Üdvözlök mindenkit. Aki itt jár nagy valószínűséggel a Redmi Note 4 - B20 topik összefoglalójában talált el ide és szeretné kicsit módosítani a telefonja szoftverét vagy azt teljesen kicserélni. Első telefonom egy Galaxy S2 volt, azon még semmi ilyet nem csináltam. Jött az Xperia Z3, aminél már kezdtem művelődni ebben a témában. Most, hogy megvettem a Note 4-et, kicsit jobban bele szeretnék túrni a témába. Elsődleges célom az akkumulátor idő növelése azonos teljesítmény mellett, nem pedig a telefont gyorsítani. Na de ne húzzam a szót, kezdjünk is bele.

Bevezető

A telefonon gyárilag MIUI nevű rendszer található. Ez egy igen módosított, enyhén zárt (ezalatt azt értem, hogy nem igazán "modbarát") ROM. Maga a felület számomra bejön, az egész MIUI kinézet. De mivel nem igazán szereti a módosításokat, így inkább egy teljesen másik rendszerre váltottam. Az alap dolgok, mint a root (Magiskhez külön Xiaomi verzió kell) meg pár mod megy rajta amúgy is, de lehetnek kisebb fajta bugok, nem igazán férnek meg. Sokan támadják még a MIUI-t a rossz ramkezeléssel, hát igen, ebben sem a legjobb. De egyébként akkumulátor időben ez az egyik legjobb, elég jól testre szabható és hát szép is. Na de aki modolni szeretne kicsit mélyebbe, annak sajna (vagy nem sajna) le kell cserélnie egy Custom ROM-ra, hogy a lehetőségek tárháza megnyíljon.

Első lépés: Bootloader nyitás

Az egésznek az alapja a Bootloader nyitás. Ehhez létre kell hoznunk egy Mi accountot és a Mi Cloud beállításiban a "Find Device" azaz Készülékkeresést be kell aktiválni. Ezután innen le kell tölteni a MiFlashUnlock 1.1-et (igen, van ettől frissebb, de itt nem kell várni vele 3 napot, egyből lehet) és csomagoljuk ki. Rá kell kattintani a MiFlashUnlock.exe-re és elfogadni a Disclaimert, majd belépni a Mi accountba. Amint ez megtörtént, megnézi, hogy a felhasználói fiók rendelkezik-e nyitási engedéllyel. Az fogja kidobni, hogy nem, akkor rá kell kattintani a "Go" gombra. Megnyílik a böngésző egy nagy felirattal: "Unlock Your Mi Device". Kattintsunk az "Unlock Now" gombra, ami elvezet minket arra az oldalra, ahol az engedélyt kérhetjük. Itt meg kell adnunk a nevünket, telefonszámunkat és hogy miért szeretnénk rootolni. Angolul kell írni, és ne nagyon szedjetek más szövegeket, a másolást nem igazán szereti, elveheti az account jogát a nyitástól örökre. Valamit írjatok ide saját fejből, pl.: "azért szeretném rootolni, mert szeretném a telefont teljesen kihasználni stb. stb. stb" valami ilyesmi. A kódot ezalatt be kell írni a képről, majd elfogadni, hogy elolvastátok a "Disclaimer-t". Kattintsatok az Apply Now-ra, majd kapnotok kell egy üzenetet egy kóddal. A következő oldalon ezt kell beírni. Majd írja, hogy 10 napon belül kapnotok kell egy üzenetet, szerintem elég hamar meg fog jönni, én egy nap alatt csináltam meg az egészet. Ha nem jött meg az SMS akkor is próbálgassátok a programot, hátha előbb megadja a jogot, mint ahogy kiküldik az SMS-t.

Ezek után a telefonon a Beállítások --> A telefonról menüben a MIUI verzióra kell 5x kattintani, hogy megjelenjen a Fejlesztői beállítások fül. Egyet vissza kell lépni, és a További beállítások fülben lesz a Fejlesztői beállítások menü. Itt egy videó, hogy merre van: [link] Majd ebben a menüben be kell állítani az OEM nyitást, illetve az USB debugging módot.

Ezután ki kell kapcsolni a telefont és Fastbootba lépni. Ezt úgy lehet megtenni, hogy a bekapcsoló gombot + a hangerő le gombot kell nyomni, amíg egy kis sapkás zöld figura meg nem jelenik és kiírja, hogy "FASTBOOT". most megint meg kel nyitni a számítógépen a programot és rádugni a telefont így, fastboot módban. A program felismeri és rá kell kattintani az Unlock gombra. Ezután, amint 100% lett és megjelenik a Reboot Phone gomb, rá kell kattintani és a telefon újraindul. Fejlesztői beállítások menüben tudjuk csekkolni, hogy nyitva van-e a bootloader. Az egész procedúráról itt egy videó, én ez alapján csináltam.

Térjünk át a TWRP telepítésére.

TWRP-t, azaz Team Work Recovery Projectet muszáj feltennünk a telefonra, mert enélkül nem lesz root. Van más custom recovery is, de ez a legelterjedtebb. Itt tudunk feltenni különböző rendszereket és modokat, melyek .zip formátumban vannak. Itt lehet teljes backupot csinálni a rendszerről, amit visszaállítva ott leszünk, ahol a backupot csináltuk, teljesen visszaállít mindent. Itt lehet a tiszta telepítéshez szükséges Wipe-ot elvégezni, ez mindig ajánlott, ha új rendszert telepítenénk fel. TWRP-be való belépéshez bekapcsolásnál le kell nyomni a hangerő fel + bekapcsoló gombot, amíg meg nem rezzen a telefon.

Először is le kell tölteni az itt található TWRP_mido.zip fájlt. majd kicsomagolni oda, ahova letöltöttük. Kapnunk kell egy .img képfájlt.

Kapcsoljuk ki a telefont, majd ismét lépjünk be fastboot módba, amit a hangerő le + bekapcsoló gomb egyszerre megnyomásával érünk el - mint ahogy feljebb is írtam. Amint bejött a fastboot felirat kössük rá a számítógépünkre. Ahova kicsomagoltuk a .zip fájlt, abban a mappában nyissuk meg a parancssort, amit a Shift + jobb klikk kombinációval tudunk előhozni. (A jobb klikkes menü ki fog egészülni a parancssor megnyitása ponttal) A parancssorba írjuk be, hogy fastboot devices majd enter és ki kell írnia a redmi note 4 feliratot. Majd beírjuk, hogy fastboot flash recovery twrp.img (ami ugye a kicsomagolt .img fájl neve (kiterjesztés is bele kell írni). Lemegy, aminek le kell mennie a parancssorba. Amint végzett írjuk be, hogy fastboot boot twrp.img . Most a telefonnak meg kell nyitni a TWRP-t, ha be is jön a kijelzőre a TWRP felirat húzzuk ki a kábelt. Meg is vagyunk, fel van rakva a TWRP. Itt egy video, ami alapján én is csináltam. És egy másik videó arról, hogy hogyan is használjuk a TWRP-t.

Ha szeretnénk MIUI-n maradni akkor le kell tölteni és fel kell flashelni twrp alól a lazyflashert ami kikapcsol egy két azonosítást és egyéb dolgot MIUI alatt, hogyha történt bármilyen módosítás (root, xposed egyéb) akkor ez megmaradjon és be is kapcsoljon a telefon. (ha ezt nem installáljuk fel bekapcsolás előtt, amikor egy új modot rakunk fel MIUI rendszerre, akkor nagy valószínűséggel nem is fog bootolni a telefon).

Root telepítése TWRP alól

Innen már nagyon egyszerű a történet, csak zippeket kell installálni. Rootra leginkább a Magsiket ajánlom, amit itt lehet letölteni. Szimplán csak fel kell installálni, majd amikor feltelepült ajánlott egy wipe cache/dalvik is. Ezzel meg is van a root hozzáférésünk.

Custom rom/TWRP alól feltelepíthető MIUI installálása

Sokan szeretnének megszabadulni a MIUI-tól, ezért custom romokat töltenek le és installálnak fel. Az XDA fórumon rengeteg ilyen található, arra kell figyelni, hogy a Snapdragonos variánsra valót telepítsünk fel, azaz a mido megnevezést vagy a Note 4x illetve Snapdragon szavakat kell keresni. Tárhely/ram opció lényegtelen, maga a SoC mivolta a fontos. Mielőtt telepítenénk bármit, teljes wipe-ot kell csinálni. TWRP-ben be kell lépni a Wipe menüpontba, azon belül Advanced Wipe és ott ki kell ezeket választani: Data, Cache, Dalvik/Art Cache, System és az Internal Storage wipe az opcionális, de ha belső tárhelyre másoltuk rá a feltelepítendő rendszert akkor ezt NE wipeoljuk, mert akkor nem tudjuk majd feltelepíteni. Egyébként ajánlott OTG eszközről vagy Micro SD kártyáról való telepítés (értelemszerűen az OTG és a micro SD menüpontot ne wipeoljuk). Ha ez megvolt, akkor átmegyünk az Install menüpontba, majd ott megkeressük a telepítendő romot és felinstalláljuk. Ha bármi egyébre szüksége van még az adott custom romnak (gapps, stb) az ott általában megtalálható letöltési link ként.

Figyelem! Ha MIUI-ról térünk át CM alapú rendzserre (pl Lineage OS) ajánlott ez a firmware telepítése, mielőtt az új rendszert feltesszük. Ennek a feltelepítése és az új rendszer feltelepítése között NE rebootoljunk!

MIUI-t is tehetünk fel TWRP alól, ha azt .zip formátumban töltöttünk le és biztosan recovery alól való telepítésre van. Itt felrakhatunk bármilyen erre a telefonra való MIUI rendszert, legyen az Global, Xiaomi.eu (ez az ajánlott MIUI-ból). Ehhez nem szükséges a firmware telepítése. Megcsináljuk a wipeokat ismét, felinstalláljuk a MIUI romot + egyéb modokat mint a Magisk (root) stb és persze a lazyflashert, amit fentebb említettem.

Bootloader zárása

Sosem zártam még bootloadert (és ennél a telefonnál nyitottam először) így ennek a menetét nem ismerem, nem tapasztaltam ki, ezért erről nem is tudok írni. Amint megtapasztalom, hogy hogyan is kell bezárni, leírom ide, de úgy nem akarok bármit is írni, hogy én előtte nem próbáltam ki. Forrásokat lehet ehhez találni az interneten, Youtube videókban, én is azok alapján fogom majd csinálni/leírni ide!

Ezek az alap lépések, ha ezek megvannak szabad az út, lehet próbálgatni a különböző rendszereket, modokat. Lényeg az, hogy a telefonra való verziót telepítsük és mindig tisztán a bugok elkerülése végett!

Felelősséget nem vállalok, ha a telefonban kár keletkezik, vagy bármi történik a készülékkel vagy ha esetleg ugrik a garancia (források szerint mindegyik bolt máshogy áll ehhez a dologhoz hozzá, általában szokták javítani a nyitott bootloaderes telefonokat is. Ajánlott a bootloadert zárni garanciáztatás előtt és gyári rendszert feltelepíteni!).

Mindent úgy csináltam én is pár hónapja, ahogy leírtam, ha pontosan követitek a fentieket a telefonnak nem szabadna sérülni. De mint írtam felelősséget nem vállalok! Mindenki a saját felelősségére tegye!

Köszönöm, hogy elolvastad és mindenkinek boldog modolással és belakással töltött unalmas órákat kívánok, sok sikert! :P ;] :B :R

Hozzászólások

(#1) elithun


elithun
őstag

Köszi, pont tegnap vettem Remi Note 4-et, a jövőben majd nagy hasznát veszem az írásnak. :R

„Minden egyes tapasztalat közelebb visz a megértéshez.”

(#2) grengor


grengor
csendes tag

Visszatalálós, egyébként pedig hasznos, aprólékos írás!

(#3) fabiandaniel


fabiandaniel
aktív tag

Sajnos az MiUnlock 1.1 nem tudja nyitni a készüléket, azt írja hogy frissíteni kell az új verzióra. Az új verzióval ahogy a cikkben is szerepel 3. nap várakozás után lehetséges. Van esetleg más megoldás 3 nap várakozás elkerülésére?

Fabi

(#4) holozis_HUN válasza fabiandaniel (#3) üzenetére


holozis_HUN
veterán

Huh csak most vettem észre, hogy írtak ide :D

Nekem ment még 1.1-gyel a bootloader unlock metódus. Nyaralásról hazaérek kis időn belül kiegészítem az írást MiFlash és bootloader relock írással, meg lehet beteszek egy custom rom ajánlót is...

Keresek megoldást is a 3 nap elkerülésére :R

El errar es humano y el perdonar, divino.

(#5) Gloob válasza fabiandaniel (#3) üzenetére


Gloob
addikt

Nem kell ahhoz 3 nap. Ma csináltam meg a legújabbal, és talán 1-1.5 órát vártam rá.

Samsung Galaxy A52S

(#6) rin33 válasza fabiandaniel (#3) üzenetére


rin33
senior tag

Sikerült? Note 4 vásárlását fontolgatom de a valahogy a bl nyitás visszatart...

(#7) #63534592


#63534592
törölt tag

szuper írás,és nagy segitség volt.Köszönöm

(#8) parati


parati
csendes tag

Sziasztok,
Tegnap vettem egy ilyen telefont, a MIUI féle borzadálynak sajnos előtte nem jártam utána.
Végigjártam az unlock procedúrát, aztán majd lesz valami, valaki a "felhőben" eldönti, hogy a bootloader-t lehet-e unlock-olni, ha elég szépen kérem. Talán 10 nap alatt, ha éppen ráér, de ha nem, akkor írjak a MIUI fórumba, és azért jól indokoljam meg, hogy miért is akarom a root-ot, mert különben ejnye-bejnye.
Ha a root egyszer sikerül, függetlenül attól, hogy melyik rom mennyi akku-t eszik, milyen a memória zabálása, meg ilyenek, a közelébe nem megyek még egyszer olyan telefonnak, amin ez a szépség fut.
Vettem egy telefont, rajta egy szoftverrel. A telefon a tulajdonom. A szoftver nem, de ne korlátozzon semmiben, abban meg főleg ne, hogyha nem tetszik, lecseréljem másikra. Ingyenesre.

Ati

[ Szerkesztve ]

(#9) csurgoi


csurgoi
aktív tag

A leírás alapján én is nyitottam a bootloadert.
Mivel volt már egy XIAOMI készülékem, volt regim és csak 72 órát kellett várni.
Miután nyitottam a bootloadert feltettem a twrp.
Sajnos!!!
Ezután a rendszer nem bootolt be, megállt a logónál.
A Readmi Note 4 forumban a forumtársak javasatára flasheltem a lazyflashert, de ezután is a logónál megállt a tudomány és nem bootol be a rendszer.
Nem tudom mitévő legyek, mert úgy tünik taccsra vágtam a készüléket.
Lehet hogy én voltam a felelőtlen, mert ennyi hozzáértéssel nem lett volna szabad nekiállnom. :W

https://500px.com/stevetailor https://www.flickr.com/photos/128564341@N08/

(#10) #63534592 válasza csurgoi (#9) üzenetére


#63534592
törölt tag

irtam a másik forumban gyerek játék megcsinálni

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.