2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Nokia Lumia 535 - irány az intenzív osztály

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Tegnap, nagyjából délben infarktust kapott a telefonom.
Üzemképtelenség állt be a kijelző (és digitalizáló) részben. Ki- és bekapcsolásra illetve a töltésre még hanggal reagál.
Délután gondoltam, irány a szerviz.

Az áruház pince szintjére telepítették a szervizszolgáltatást. Egy a húszas éveiben járó fiatalember éppen egy javított telefont adott vissza a gazdájának. Miközben rá vártam, megérkezett a felmentés egy idősebb hölgy személyében.

Megkérdezte miben segíthet, én a kezébe adtam a telefont és elmondtam a látleletet.
Rövid gondolkodás után közölte, hogy ezt nem tudják helyben javítani, tovább kell küldeniük. Mondjuk ezt gondoltam.

Rávetette magát a számítógépre és nem találta az eladást. Közben a fiatalember besegített ezért gyorsan meglett az ügylet.

Ekkor jött az első keresztkérdés. Lementettem-e az adataimat a telefonról. Kedvesen kérdeztem meg, hogyan mentene bármit is egy olyan telefonról, ami csak a bekapcsoló gombra reagál? Szóval, ami veszik az örökre fog veszni.
Az első nehézséget a telefon szétszedése jelentette számára. Inkább kivettem a kezéből és szétnyitottam.
Hurrá, egyezett az IMEI. Immár semmi akadálya a szervizelésnek.

Tovább nézegeti a telefont és azt mondja, használtnak tűnik. Kicsit elképedek. Mit gondol minek veszek telefont. Használni és nem dísztárgynak. Túl jutunk ezen a ponton, inkább nem mondtam el a gondolataimat.

Elkezdte összerakni a telefont. Közben megkérdezte, hogy kivettem a SIM és memória kártyát.
A kérdés logikája kissé kérdéses. Egy perccel ezelőtt látta az üres kártya helyeket.
A hátlap visszarakása közben tetőzött a kínosság, Fordítva próbálta visszapattintani a hátlapot, csak a kiálló kamera okán ez nem sikerülhetett. Résen volt, mielőtt kivettem volna kezéből a felismerte a hibát. Minden jó ha a vége jó.
Megkaptam a papírokat és elindultam a lépcső felé.

Néhány lépés után visszafordultam, mert a parkolójegy érvényesítésről elfelejtkeztem.
A hölgy nagyon készséges volt. Egyetlen pillanat alatt érvényesítette a jegyet. Sugárzó arccal adta vissza. Végre van valami amit komplikációk nélkül tud elvégezni. Nem kell feleslegesnek éreznie magát ebben a világban, sikerült ma is valami hasznosat tennie.

Hozzászólások

(#1) creation


creation
senior tag

Egy igazi hős vagy. Visszaadtad egy Nőnek a hasznosságának érzetét :R ;] :U :C

[ Szerkesztve ]

"Mert Ő küld 100 csodát, csak Benne Bízz!"

(#2) Krugszvele


Krugszvele
aktív tag

Ez a "lementette az adatait" igazi bicskanyitogató kérdés.
Milyen adat van a telefonon, ami nincs a felhőbe szinkronizálva? Esetleg a zenék. Azon kívül?
(okostelefonról volt szó)

(#3) gerii


gerii
addikt

Használtnak tűnik :C

(#4) alibaba78 válasza Krugszvele (#2) üzenetére


alibaba78
őstag

What??? Miert a vilag legtermeszetesebb dolga, hogy mindenki a felhobe szinkronizal? :U

(#5) creation válasza Krugszvele (#2) üzenetére


creation
senior tag

Én sem használom a felhőt, mi több nem is fogom. Elvből nem! :U :(((

"Mert Ő küld 100 csodát, csak Benne Bízz!"

(#6) Krugszvele válasza alibaba78 (#4) üzenetére


Krugszvele
aktív tag

Én még nem találkoztam hátrányával, csak előnyével.
Miért nem jó ötlet?

(#7) creation válasza Krugszvele (#6) üzenetére


creation
senior tag

Részemről azért, mert nem szeretem a személyes dolgaimat online tárolni. Azok csak rám tartoznak. És az se érdekel, hogy mennyire biztonságos.

"Mert Ő küld 100 csodát, csak Benne Bízz!"

(#8) Krugszvele válasza creation (#7) üzenetére


Krugszvele
aktív tag

Ja, ezt megértem, azt hittem valami technikai oka van.

(#9) sh4d0w


sh4d0w
nagyúr
LOGOUT blog

A tizmillios mondat: "Tovább nézegeti a telefont és azt mondja, használtnak tűnik.".

Mondjuk az legalabb jo, hogy nem pszichologiai rahatassal probalkoznak...

[ Szerkesztve ]

https://www.coreinfinity.tech

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.