2019. március 21., csütörtök

Gyorskeresés

Hifi tunning magyar módra...

Írta: | Kulcsszavak: hangfal tunning szakszerűtlen

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Régebbi írásomban látható a régi rendszerem, azóta teljesen megváltozott az egész, ahogy jó hifis körökben szokás, nem rosszabb lett természetesen, hanem nagyságrendekkel jobb. A jól bevált Marantz-ot, felváltotta egy Denon AVR-3311, kapott mellé egy remek HTPC-t, a hangfalszett is megreformálódott, maradtam márkán belül így egy teljes Aviano 6 szett költözött a nappalimba 9-es sub társaságában :P. Persze mindig van mit csiszolni a rendszeren, elkezdtem játszani a kábelekkel Kácsa Audio legnagyobb örömére, itt meg is köszönném türelmüket hozzám, a hifi barlangos barátaim is besegítettek kis helyrerakással erősítőkben. Ennek eredménye lett egy nagyon komoly Rotel RB-1070-es végfog beszerzése, ami magával vont nem kevés áldozatot. Nem kevés összeget kellett elköltenem kábelekre mire megszólalt rendesen. Szerintem és mások véleménye is ezt igazolja, nem sikerült rosszul. Épp a hétvégén jött egy egy új barátom akinek a véleménye elsőre csak lazán ennyi volt, "Nem rossz hang". Nem ragoznám a dolgot az urat mint később kiderült Radnai Rudolfnak hívják, az ő könyvéből tanultam középiskolában az oszcilloszkópról és jelenleg a muszeroldal.hu főszerkesztője. Életem eddigi legnagyobb elismerése ez.

Ennyi mára, holnap kiderül mennyire leszek megfeszülve a randi után.
A találkozónk sem sikerült túl nagy összhangban, nem értettünk egyet.

Most pár hét elteltével mire a rendszeremet sikerült összeraknom magamnak, kisebb tunningok hatására
minden a helyére került.

Jöjjön pár kép a számomra kifogásolt tunningból, ez azért is szükséges, mert a házimozi topicba kifakadt belőlem aminek nem kellett volna és el akarom kerülni a lehurrogásokat, amik természetesen várhatóak:

tunning utáni frekvenciamenet

Ez a kép kezdte felkelteni az érdeklődésem a hangfal tunningom miértje iránt. Tudni kell ehhez, hogy amikor visszakaptam őket azt mondta a mester úr hogy a felső mélyközép magasságában szól egyenesben... Itt frekvenciamentről beszélünk ami rózsaszín zaj esetén optimális esetben lineáris azaz egy egyenes, ezen a képen jól látható ez minden csak nem az. 2khz környékén szépen elszáll, ami mint később kiderült a tunning eredménye. Hogy jobban érthető legyen az ábra ez egy eq beállítása az erősítőmnek amivel képes kiegyensúlyozni a frekvenciamenetem. azaz amit itt láthatunk annak pont az ellentettje igaz. 2khz-nél elkezd elveszni a hang. Amikor átadtam a dobozokat egy olyan problémával küzdöttem, hogy kicsit sok a magasam, valahol 16khz környékén elemelkedett. Egy enyhe hangváltó tunningal szerintem orvosolható lett volna, de nem, erre az a lépés történt, hogy egy ellenállás osztó került a magassugárzómra sorba egy terhelő ellenállás párhuzamosan egy másik. Ez egy nagyon egyszerő módja a hang befolyásolásának, de köztudottan nincs jó hatással a hangképre, Egyszerűn leszabályozzuk vele a magasságurzót egy adott frekvenciától, mint látszik 2khz-től, talán ott lehet a gyári hangváltó keresztezési frekvenciája. Ezzel meg is volnánk a kardinális problémáknál. Ássunk kicsit tovább.

Érdekes kép fogadott a kettős kábelezési résznél:
jumper
Itt gyárilag két fémlemez található, ami egy kissé rontja az összképet, barátom hangfalainál megemelte a középtartományt az enyémeknél már nem néztem meg mert mire visszakerültek hozzám már átkábeleztem belül direkt 1 utasra. Egy alapszabály amilyen kábelt használunk a hangfalunkhoz abból érdemes egy átkötésre kicserélni. Zoli mester itt saját kábeleit alkalmazta, ami még mondjuk nem lenne gond, de itt is megsértett egy elemi alapszabály, nem ónozzuk le a végeket, mert akkor még azon is át kell vergőnie magát az áramnak. Legjobb lecsupaszolni és betekerni, esetleg jobb kábelekhez lehet készen kapni.

Rossz frekvenciament, nem megfelően kezelt jumper nem bírtam megállni. Nézzünk hát be a hangváltóba mi lehet a bibi. Szerelés közben találtam egy érdekes alkatrész ami biztos nem a mourdaunt short gyárban tettek ide :)
csavar
Hozzátenném, hogy a gyári csavarok is össze-vissza voltak visszatéve hosszúságuk szerint.
1ik hangválto
Ez se ilyen volt gyárilag. Itt kár, hogy nem készíttem képet az átkábelezés rendezettlénségől, de egy káosz fogadott. Érteni értem a munkát, hogy kerüljünk ki minden utat a nyákon és legyen direkt kontakt, de valami borzalmas volt. Ez a felszakított panel pedig egyszerűen botrányos.
átkebelezés
Mint utóbb kiderül valószínűleg ezüstözött vezetékek ezek, amik még akár jobbak is lehetnek a gyáriaknál amik 1,5 és 2,5 -es átlátszó ofc rendes hagszóróvezetékek gyárilag, de már a tunning előtt megbeszéltük, hogy nem igazán jó a QED XT400-as kábelem a dobozaimhoz, kicsit nyugodtabbakra lenne szükségem. Ha páran nem tudnák az ezüsttöl kicsit feszesebb lesz a hang csillogósabb több magassal, nekem pedig pont a fordítottjára volt szükségem. A magashoz vezető vezeték átmérője, lehet vagy 0.5-ös, ha valakit érdekel szivesen le is mérem. Ezeket az aggályaimat közeltem is az iparossal, de egyből azt kaptam, hogy vacak repedezettek volt a kábeleim, ugye 2 éves hangfalakról beszélünk :) és hogy már különben is nincsenek meg, 2 nap után :D Ezeket a szavakat persze nem igazán hittem el, meg egyébként is a látottak után az egész munka hitelét vesztette. Szerintem itt semmilyen bemérés vagy tervezés nem történt csak egy gyors pénzéhes összecsapott munka...

Itt a jelenlegi állapot ami az én munkámat dicséri. Ami egy jó félnap megfeszített szerelést jelentett, 5-6000Ft-nyi anyagi ráfordítással.
jelenlegi állapot
A 16khz egész szépen helyrállt, 1db-elt kell csak rajta csökkenteni az erősítőnek.

A rotel erősítőm tunningjának elemzése még folyamatban van, de ami ott is beépítésre került egy új áron 200eFt-os készülékbe egy vicc, beragasztva egy panelra... :(
rotel búgás megszüntető
Itt inkább csak a munka minőségét kifogásoltam, sokkal szebb lenne egy külön panelon beépíteni az áramkört. Visszaköszön itt is a hangszóró vezeték, amit már kicseréltem egy 4mm2-esre, mert egy furutech alpha-hoz kértem a tunningot ami szintén 4mm2-es és kaptam egy max 2.5-eset, ilyen förmedvény áramkör kiséretében, megégetett gyári panellal. Ami rajta volt takarólap szintén később került csak vissza hozzám és már újra a helyén van. Egy dolog aminek volt értelme a csatlakozó csere a többi csak rombolt.

Két szösszenet amit a mester úr mondott, mondjuk innen sejtettem, hogy nem kellett volna odaadnom neki
mikor odaadtam, megkérdeztem, hogy ismeri-e a tipust
"ismerem az erősítőt persze vacak kábel megy a tápig átkebelezem"
"tudtad hogy az előlapi hűtőborda csak dísz" mikor visszaadja, "ja és bemértem 140w-ot tud"

Ennyi és innentől lehet gyilkolni a topicban.

Hozzászólások

(#1) jézusom


jézusom
(őstag)

Kösz a cikket, meg minden, de a végfog kicsit erős volt :D

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.