2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Meizu pro 7

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

A választásom előzménye, hogy feleségemnek kerestem új telefont, ami még egy kézben elfogadhatóan használható, és eléggé jó kamerával van felszerelve (nem csak technikai adatok részéről, hanem az elkészült képek alapján), illetőleg nem néptelefon, nyitott voltam az egzotikusabb márkák iránt.

A telefon a gyártó tavalyi csúcsmodellje, melyet egy külső formatervező céggel együtt alkottak meg, és igen, van hátsó kijelzője is, illetve az első duplakamerás telefonja a Meizunak.

A gyártót most vezetik be a hazai piacra, és már néhol hazai garanciával is fellehető, de én még Aliexpress-ről rendeltem. Alapvetően az ára kint már pont olyan kategóriában van, ahol vámmal együtt is érdemes ránézni, vagy vámmentes szállítással kérni, sajnos itthon eddig csak feketét láttam, szerintem pont a másik két szín szép ebből a telefonból.

A cikket próbálom Mobilarena logika szerint felépíteni, így könnyebb lesz mással összehasonlítani.

A csomagolása a termének szokatlanul igényes, egy műanyag külső dobozba rakták a benti fiókokat, amik a telefon mellett egy gyorstöltőt, egy Type-C USB kábelt, egy SIM tűt, és egy szilikon tokot tartalmaz a leírások mellett. Én arany hát- és fehér előlapos verziót vettem, de elérhető csupa feketében, valamint fekete elő- és piros hátlapos változatban is.

A telefonból létezik többféle hardverű verzió, 64 GB és 128 GB-os háttértárral, előbbi a Mediatek P25-ös SoC-át tartalmazza, utóbbi a tavalyi csúcsmodellt, a Helio X30-at. Nemzetközi, B20-at kezelő verzió csak az elsőből van, ezt a vásárlásnál figyelembe kell venni, hiába vonzó +50 $-ért az erősebb verzió.

A külső tervezésénél a Meizu az amerikai Frog Designnal működött együtt egy új formanyelv kialakításában, amelynek kulcseleme a hátlapi panel és az abba simuló dupla kamerarendszer. Elölről nézve a telefon még a tavalyi design vonalat képviseli, szóval nagy kávák és üres területek fogadnak minket. Az elülső kijelző 5,2”-os FullHD felbontású AMOLED, alatta pedig a gyártó mTouch-a található meg, mely ujjlenyomat-olvasó mellett többféle funkciót is el tud látni.

A kijelző átlagfelhasználó számára hibátlan, sajnos szoftveresen az always-on funkció nincs benne, pedig más AMOLED-es flyme7-es telefonban ott van - de ez valamilyen szinten a hátsó kijelző miatt értelmetlen lenne. Az automata fényerőállítás elfogadható, bár én kikapcsoltam, a színhőmérséklet pedig szoftveresen állítható, illetve gombnyomásra kapunk szemkímélő üzemmódot, ami melegebb színekkel operál.

A hátsó kijelző alapvetően csak akkor kapcsol be, ha megfordítjuk a telefont, vagy szoftveresen/duplakopposan bekapcsoljuk (pl. fényképezésnél), amúgy a képe tűéles és nagyon szép.

És hogy mire használhatjuk…..nos lássuk be, az óra, a gyári lépésszámláló nem olyan extra amiért megérné ezt a telefont választani, de feleségemnek a szelfi-kijelző mint koncepció nagyon bejött, erre lehet használni. Illetve kapunk még egy zenelejátszó módot, amikor akár az egész telefont le tudjuk kapcsolni, és csak a hátsó kijelzőn keresztül vezérelni.


Alulra került a töltő csatlakozó és a jack kimenet, bal oldalt pedig csak a SIM-tálca árválkodik.

A kijelző felett rendes hangszóró, egy 16 mpx-es arcalapú feloldásra képes kamera és értesítő LED található.

A felhasznált anyagok bőven megütik a felső kategóriát, a vékony kialakításnak köszönhetően egy kézzel is elfogadhatóan használható még a hozzáadott tokkal együtt is. Nekem tetszik a hátlapban lévő MEIZU felirat, a sok kínai gyártó apró logója helyett ennyi szintem kell. Méretét tekintve ez már a kínai mini kategória, vagyis az éppen nem phablet (147 x 70 x 73 mm és 163 gramm), de nekem már például túl nagy.

Kevés gyártó ilyen kedves, hogy a normál és a csúcsmodell csak SoC és háttértár terén tér el, idénre már a Meizu is tovább butította a 15 normálhoz képest a Lite verziót, de élvezzük ezt, ritkaság.

Adott egy inkább energiahatékony SoC, a MTK P25 mely egy nyolcmagos processzor és a teljesítménycentrikus tömbje 2,5 GHz, az energiatakarékos klaszter pedig 1,6 GHz-es Cortex-A53 magokból áll. A grafikai munkát a Mali-T880 MP2 végzi, emellé kapunk 4 GB RAM-ot és 64 GB háttértárat. Benchmark eredményeket nem néztem, számomra lényegtelen, de amúgy Snapdragon 625 körüli szintet kell elképzelnetek.

Átlag felhasználóknak ez a csomag bőven elég lesz, csak játszáshoz lenne előnye a Helio X30-nak, és az integrált videójának. A SoC ugyan nem rendelkezik AI motorral, szerencsére a Flyme ezt szoftveresen megoldja, ő figyeli a szokásainkat és az alapján fogja a frissítéseket és takarításokat végrehajtani, a gyártó ezt One Mind-nak hívja és már több év fejlesztés eredménye.

Operációs rendszerből pont előző hónapban jött ki az új verzió – Flyme 7, mely ugyan csak Android 7-es alapokon nyugszik, de legalább május 5-i védelmi szinttel. Felállás után a rendszer egyből lefoglal magának majdnem 2 GB memóriát.

Mivel nem próbáltam ki mit tudott előtte, hanem egyből frissítettem, ezért csak erről tudok írni, nekem kb. MIUI jut eszembe róla, ami pár dologban jobb, frissítésekben és fordításban pedig rosszabb annál.

Van arcalapú feloldás, ami mTouch mellett szerintem értelmetlen - és nem is hibátlan, szépen témázhatunk, de rakjunk majd fel egy értelmesebb billentyűzetet (asszony pl. Switfkey-hez volt szokva), ami jobban szereti a magyar nyelvünket.

Google szoftverek vannak, viszont a fordítás az nem a legerősebb, jó 80-85% körül lehet, remélhetőleg ez idővel javulni fog, a másodlagos kijelzőhöz kapcsolódó dolgok teljesen angol nyelvűek, erre készüljön fel, aki ebben a telefonban gondolkodik.



Ami tetszett, hogy van guest mód, az adatainkat el tudjuk szépen rejteni, illetve játékos mód, hogy a háttérben futó appok ne vegye el az energiát a játékok elől.

Vezérelhetjük a telefont egy gombbal is á la iPhone, vagy a kijelzőre rakott funkciógombokkal, ahogy kényelmes.
Az egész rendszer nagyon szép, átgondolt, sokkal több hozzáadott értékkel, mint pl. a Sonymon futó UI.

Ez a gyártó első duál kamerás telefonja, de még a tavalyi trendek szerint: A 12 megapixeles RGB érzékelőhöz egy szintén 12 megapixeles monokróm szenzor kapcsolódik. Mindkettő f/2,0 rekeszértékkel bír, támogatja a portré módot, valamint a natív fekete-fehér felvételeket, a másodlagos kijelzővel pedig duplakamerás szelfit is varázsolhatunk, ha az előlapi 16 megapixeles autófókuszos szenzor szoftveres effektjei nem lennének elegendőek.

Amúgy a hátlapi kamerarendszer a Sony IMX386-os szenzorait használja, tehát nincs optikai zoomunk, tele lencsénk és optikai képstabilizátorunk.

Szoftveres oldalon van egy portré módunk, mely kéri, hogy nagyjából 1-1,5 méteren szeretnél látni a fókuszt, egy jól működő auto módunk, meg egy professzionális manuális módunk, amiben bármit beállíthatunk, illetve itt találjuk meg a panoráma, fekete-fehér és időzítős felvételeket is. Van trendi vízjelünk, melyet egyből kikapcsoltam.

Videót FullHD 30 fps-sel tudunk felvenni, a fókusz gyors és éles, a dual mikrofon pedig elég szépen és hangosan veszi fel a hangokat, és van szoftveres kézremegés-kompenzációnk. Ha többet szeretnénk, akkor külső appal megy a 4K/30 fps, vagy 1080p/60 fps.

És milyen az eredmény? Amit vártam tőle, azt hozza: egy Sony X Compactot azonos helyen megver bármilyen módban, jobban eltalálja a dinamikatartományt (és ha akarjuk ott a HDR), és kevésbé mossa el a részleteket, szerintem ez ezért az árért bőven megfelelő. Gyorsan mozgó részleteknél azért célszerű manuálisan rövid záridőt beállítani, de ennyi gond legyen vele. És igen, nincs AI segítségünk, csak prosztó szoftveres, de amit én vártam tőle, hogy előveszem és lőjek vele egy jó képet, azt elég jól hozza, gyorsan indul a szoftver, PDAF fókusza is megfelelő.






Számomra amúgy a HDR túl sok, ritkán kapcsoltam be, de mostanában ez a trendi, úgyhogy lett mintakép így is:

Ha a hátsó kijelzőt nem oldalra, hanem függőlegesen húzzuk, akkor az elsőtől függetlenül is tudunk fényképezni, ekkor Original, Beauty és Blur módok érhetőek el, a hátsó kijelzőre koppintva pedig háromról visszaszámolva készül el a felvétel.

[/L

A fényképekkel az elkészültük után is tudunk bőven játszani a galériában. Portré módban készült felvételeknél meg tudjuk változtatni, mi legyen éles és elmosott, az arcképekhez pedig képjavítás és szépítő funkció érhető el sok-sok roppantul hasznos effekttel (kontaktlencse, fogfehérítés, kisebb-nagyobb orr, stb.).

A legtöbb mobil alacsony fénynél kezd elvérezni, nos, ez se hibátlan, de kevésbé zajos képeket kapunk, mint amit az árkategóriától várnánk. Hangminőség szempontjából az első jó hír, hogy még rendes hangszóróink vannak:-) A második, hogy ahogy a gsmarena is leírta, tényleg nagyon hangos a telefon, és hibátlan a hangminőség mindkét oldalon. Jack kimenet előtt a gyártó mindig alkalmaz a csúcs telefonjainál egy jobb DAC-ot, ez jelen esetünkben Cirrus Logic CS43130-t takar, és valóban, direkt meghallgattam ugyanazokat a zenéket különböző profilokkal, ugyanazokkal a fülesekkel (Xiaomi Pro HD, ROCK Zircon, és egy 40k-s SONY fejhallgató). Zaj, nyöszörgés semmilyen helyzetben sem volt, legvadabban eltolt hangképek mellett maximum hangerőn se - bár ezek közti különbséget legtöbbször csak drágább fülesekkel tudjuk észrevenni, hamarabb lesz ez a szűk keresztmetszet. A lejátszó kellemes, és ahogy említettem a hátsó kijelzőről ez is kényelmesen vezérelhető, a headset gombjai pedig felprogramozhatóak.
Viszont...ha a hátsó kijelzőre kirakjuk a zene appot, akkor készüljünk fel hogy véletlenül párszor ha a kijelzőnél fogjuk meg a telefont el fog indulni a zene, feleségem frankón vagy napi 6x rányomta Scootert a gyerekekre mire kivetette, mert ez lett az alap az óra helyett (lehet meg lehet változtatni a sorrendet, figyeljetek erre)

Nemzetközi verziót választva van teljes hazai frekvencialefedettségünk, a hangminőség mindkét oldalon hibátlan, és jó a térereje. Van 4.2-es Bluetooth-unk, viszont ac-s wifit csak a plus modell tud. A GPS gyors és pontos, szobában is szépen talál pozíciót, nem csak szabad ég alatt.

A telefon két SIM-kártyát kezel, de nem hibrid a tálcája, a belső memóriája nem bővíthető.

A hátlap alatti akkumulátor 3000 mAh kapacitású, ezzel 6-7 óra kijelzőidő jön átlagosan össze a feleségem használatában. A hátsó kijelző 30% alatt kikapcsol, de menüből aktiválható, illetve van pár energiaprofilunk és a háttérben futó alkalmazásokat is korlátozhatjuk, hogy energiát takarítsunk meg. Van radikálisabb energiatakarékos módunk is, ami kb. mindent lelő ami okostelefonná teszi és van mp3 lejátszó módunk, ekkor 1 óra zenehallgatás 2-5%-ot merített, hátsó kijelzőhasználattól függően

A telefonhoz adott gyorstöltő nagyjából fél óra alatt ad több mint egy napra való energiát - 70%-ot.

Elsőre teljesen logikátlan volt a hátsó kijelző mint koncepció, én is bevallom úgy vettem meg a telefont, hogy az csak grátisz. De igazán feleségem kezében értettem meg, hogy ez mennyire hasznos tud lenni, és mekkora érzelmi többletet tud adni, mert feleségem lelkesen használja. Jó képeket készít az előlapi kamera is, de ha tud a hátlapival fotózni, miért ne?! Ott a P20 Pro 3 kamerája, hogy csak magunkat ne fényképezhessük vele (kínai megoldás az előlapi dual kamera...)

Szóval amennyiben én Meizu marketinges lennék, valószínűleg a Glamour -Joy-Elle -NL Cafe oldalakat céloznám be, és nem a MA fogyasztói közönségét - ez látszik több külföldi cikkből is, amikor "nem a célközönség tesztelte". És igen, tekintve mennyien használják videótelefonálásra az előlapi kamerát, egy hátlapi kijelzővel én teljesen el is hagynám azt, és meg lehetne a majdnem 100%-os előlap/kijelző arány - szerintem ennek a vonalnak lesz még folytatása.

De visszatérve a telefonra. Adott egy korrekt középkategóriás telefon, kicsit hiányos lokalizációval, viszont egy remek kamerával, jó hangzással és egy másodlagos kijelzővel. Ez külföldön 200-230 $, de szerencsére itthon is megáll 65-70 ezer forintból, amennyiért szerintem bőven érdekes rá gondolni, mert olyan érzelmet tud kiváltani, amit sajnos egy Redmi Note 5 nem fog, vagy egy hasonló árkategóriás Samsung sem. Ellenfele lehet még az új Moto G5, de a "szűz-Android-élmény" mint érzelem a legtöbb nőnek kb. értelmezhetetlen lesz, és nekem kifejezetten bejön a telefon saját rendszere. Ezen az áron van még Nubia Z17mini és Z17S mini, de azoknak a kamerája gyengébb, bár hardveresen erősebbek, illetve a gyártó évfordulós szériájának Lite változata, hasonló hardverrel, de nagyobb kijelzővel és kisebb kávákkal, és sajnos rosszabb fényképezős résszel.

Részemről ez a telefon ajánlott annak, aki nem játszani akar rajta, hanem csak használni akarja és kihasználja a fényképes előnyeit, amit ad. És egy picit tud angolul... és ha a feketét veszi, tesz rá valami színes tokot legalább.

Pro:

+ Szép kijelzők.

+ Átlag felhasználónak elegendő, de energiatakarékos hardver.

+ Jó multimédiás képességek.

+ Van stílusa.

+ Gyorstöltő, gyári tok.

Kontra:

- Azok a kávák, ráfér egy adóbevallás.

- Nem bővíthető memória.

- Fordítási hiányosságok.

- Flyme frissítési gyakorisága.

Köszi, hogy elolvastad a tesztemet!

HERR Z

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.