2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Tudom mit tettél tavaly nyáron (másképp)... egy perforált vakbél története 3.

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Most megkérném azokat akik enyhébb toleranciával viseltetnek a kórházi dolgok iránt, inkább ne olvassák el a következő bekezdést (dőlt betűvel lent..) . Főleg ha a katéterrel és a hozzá kapcsolódó dolgokkal nincsenek kibékülve. Majd hagyok némi helyet a rész után ahonnan ismét mindenki számára 'olvasható' a bejegyzés.

Szombat este érdekes dologra lettem figyelmes. Úgy éreztem el kell végeznem a 'kisdolgom'. Ez azért volt fura, mert ugye katéterre voltam kötve aminek épp ez lenne a feladata, hogy magától ürítse a hólyagot és ne kelljen külön nekem 'intézkedni'. Ami súlyosbította a helyzetet pedig az volt, hogy az általam kezdeményezett ürítés nagyon fájdalmas is volt. Egy ideig tűrtem de végül szóltam a nővéreknek mert kezdett egyre kellemetlenebb és egyre gyakoribb lenni a dolog. A nővér bejött és rövid idő alatt megszabadított a katétertől. Fájdalmas volt de mégis megkönnyebbültem kicsit. Ahogy lenni szokott, rögtön elküldött a mosdóba, hogy ellenőrizzem megy-e a dolog magamtól is. Szerencsére siker koronázta a próbálkozást viszont megint iszonyatos fájdalommal valamint a vizelettel távozó sok egyéb dologgal együtt történt. Ezt tényleg nem részletezném. Ez az állapot két-három napig tartott egyre csökkenő intenzitással. Míg végül teljesen megszűnt olyan egy hét elteltével. Én elkönyveltem a dolgot, hogy biztosan megsértett valamit bent a katéter. Utólag derült ki, hogy tévedtem. Egyik nap amikor már nem intravénás antibiotikumot kaptam, feltűnt, hogy Sumetrolim is van a gyógyszerek közt. Ezt furának tartottam, mert kaptam Augmentint is. Rákérdeztem hát egy vizit alkalmával, hogy miért kapok Sumetrolim-ot is. A válasz egy flegmán odavetett: 'Hát a húgyúti fertőzése miatt...' volt. Rendben, akkor ezekszerint ilyenem is volt már.

A következő kedd reggeléig tényleg szinte unalomban teltek a napok. Leszámítva egy-két összecsapást a nővérekkel akiknek többször nem sikerült a megfelelő számú vagy megfelelő típusú gyógyszereknek a kiadagolása. Előfordult hogy olyan gyógyszert kaptam még 2 napig duplán...amit már nem is kellett volna. De olyan is akadt, hogy nem volt az egyik gyógyszerből elég és nem kaptam meg, csak éjjel 1-kor hozta be az egyik nővér. Természetesen úgy sétált be mint ha délelőtt tíz óra lett volna nem hajnal egy. Nem várhatott volna reggelig? Fél ötkor úgyis ébresztő. A vérnyomás és a cukorszint rakoncátlankodása miatt plusz a műtét utáni gyógyszerek miatt elég jelentős mennyiségű 'szert' kaptam naponta. És mivel csak egy szépséges adagolóban hozták be a gyógyszereket a csomagulásuk nélkül így fogalmam sem volt hogy miket szedek pontosan. De a nővérek elvárták hogy tudjam. :) Ha pedig nem tudtam...akkor én voltam a hülye. Kisebb dolgom is nagyobb volt annál hogy a gyógyszereket böngésszem aktuális állapotomban. Ki volt porciózva: reggel, dél, este..én meg kapkodtam be mint egy szófogadó napközis. Általában akkor fordult elő ilyesmi amikor valamelyik hiányzott vagy pont duplán kaptam.

Kedd, augusztus 6.-a reggel...minden zajlott a szokásos menetrend szerint. Egészen addig, amíg a fürdőszoba tükrében nem pillantottam meg a kötést. Bár nem láttam teljesen kristálytisztán, de úgy tűnt, hogy bizony néhány halvány folt éktelenkedik rajta. Azért is volt nehéz megállapítanom, hogy mit látok mert a foltok a kötés legalsó részén voltak ami még tükörből sem volt teljesen látható...lábujjhegyre pedig nem tudtam állni, de lehet akkor sem láttam volna.

Kicsit csodálkoztam hiszen a műtét lassan egy hete történt és eddig jól megvoltam foltok nélkül. Szóltam hát a nővéreknek, hogy akadt egy kis probléma. Megnyugtattak, hogy semmi gond...előfordul az ilyesmi, kicsit átütött a seb. Mindjárt átkötöznek. Pár perc múlva meg is érkezett az egyik nővér egy kosárral ami tele volt kötszerrel és minden egyéb eszközzel ami sebkezeléshez szükséges. Pikk-pakk végzett vele, majd amikor megkérdeztem, hogy akkor most fetrengjek többet és csak akkor keljek fel ha nagyon kell..vagy mi legyen? Erre az volt a válasz, hogy nem kell semmire figyelnem, mindent csinálhatok úgy mint eddig. Oké, akkor ezt megúsztam.

Tévedtem. Elindultam az eredeti úticélomhoz, a mosdóba. Érzem, hogy valami csepeg. Ajj, már ennyire nem bírom tartani? Lenézek...hmm, ez bizony vér. Futás a nővérekhez, hogy ismét akadt egy kis probléma. 'Oké-oké...jövök már jövök' - jött a válasz. Ismét érkezik a kosár, kötözés....majd pedig jött az ukász, hogy maradjak fekve, hamarosan jön egy doki és megnéz.

Nem emlékszem mennyi idő elteltével jött az orvos, de ami ezután következett arra nem számítottam. Betoppant a doki az oldalán egy ápoló sráccal meg a már jól ismert kötszeres kosárkával. Az első rossz hír az volt, hogy ahhoz, hogy kiderüljön mi a gond 1-2 öltést ki kell szedni. Mire megkérdeztem volna, hogy ez mikor és hogy fog történni...a doki már szedte is le a kötést és kérte az ápolót hogy az alsó két öltést szedje ki. Itt már kezdtem az ágy szélébe kapaszkodni. Kicsit nézelődött, piszkálgatott majd újabb instrukció: 'vegyünk ki még egyet'. Az eddig is csukva lévő szemeimet még jobban összeszorítottam. Éreztem, hogy mindenem befeszül. Ebből az állapotból a doki hangja riasztott fel: 'úgy néz ki van egy haematománk'. Hevenyészett orvosi ismereteim ellenére tisztában voltam vele, hogy ez bizony egy vérömleny. Az pedig nem túl bíztató. Ismét szerettem volna kérdezni, hogy akkor most mi lesz a teendő...de szóbeli válasz nélkül megtudtam nagyon hamar.

A doki nekilátott kézzel 'takarítani', ott a kórteremben. A másik 3 szobatársam is meglepődött ezen, nem győzték a plafont bámulni. (Ezt utólag tudtam meg. Bár egyikük volt olyan bátor hogy végignézte.) Én a 'takarítás' ideje alatt egyszerre szerettem volna sírni, meghalni, besz*rni és bepisilni. A szememet annyira szorítottam, hogy narancssárga fények cikkáztak előttem, az ágyat pedig majdnem saját magammal együtt megemeltem. Az egész nem tarthatott tovább 1percnél, számomra viszont az örökkévalóság + 1perc volt legalább. Senkinek, de komolyan senkinek nem kívánom ezt az érzést. Egy hat napja műtött, viszonylag friss műtéti sebbe csak így belenyúlni...hmm...nem kellemes. Egyedül a takarítás közbeni hangokat nem felejtettem el azóta sem. Mint amikor a halat belezik...

Azért megnyugtatott az ápoló, hogy mivel kb. 16-17 öltésem van...ha hármat kivettek...azt meg sem fogom érezni. Tehát mindent csinálhatok úgy mint eddig, nem fog szétszakadni a varrat. Viszont a részben nyitott seb miatt minden nap át kell kötözni és tisztítani. Ugyanis a vérömleny el is volt fertőződve. Hurrá! A gyógyulási idejét 2-3 hétben határozta meg a doki, addig naponta meg kell ismételni a tisztítás/kötözés hercehurcát. Akkor ez azt jelenti hogy olyan sokáig bent kell maradnom a kórházban? Ennél a pontnál teljesen letörtem mint a régi fazék füle. Szerencsére a doki elmondta, hogy nem ez a helyzet..pár nap után hazaengednek ha minden jól alakul és vissza kell majd jönni minden nap az ambulanciára. Így már kicsit jobb lett a kedvem, bár az igazat megvallva nem biztos, hogy jó dolog naponta 2-3-4 órát várni az ambulancián, ahelyett, hogy bent feküdnék az ágyikómban a kórteremben, valamelyik doki pedig jönne kötözni amikor épp ráér.

Ettől kezdve azért 1-2 napig óvatosabb voltam mint korábban. Egyrészt féltem a szétnyíló sebtől, másrészt arra gyúrtam hogy minden rendben legyen és - ahogy az orvos mondta - pár nappal később hazamehessek...

Az égiek viszont másképp akarták. Folyt. köv.

Hozzászólások

(#1) #90088192


#90088192
törölt tag

Húgyúti fertőzés, szinten zenész, ez úgy látszik csomagban érkezik a katéterrel.

Nekem több hétbe tellett mire rájöttem, aztán 2 antibiotikum kúrába mert az első után visszatért a makacs.

(#2) hdanesz válasza #90088192 (#1) üzenetére


hdanesz
senior tag
LOGOUT blog

Nekem volt már korábban térdműtétem, akkor is volt katéter...de szerencsére kimaradt a fertőzés.

Eladó új G-shock: https://hardverapro.hu/apro/casio_g-shock_original_gm-2140gem-2aer_adventurer/hsz_1-50.html

(#3) Syl válasza #90088192 (#1) üzenetére


Syl
nagyúr

> Húgyúti fertőzés, szinten zenész, ez úgy látszik csomagban érkezik a katéterrel.

Ha két napnál tovább van "bent", akkor sajnos igen.

Never let your sense of morals prevent you from doing what's right.

(#4) hdanesz válasza Syl (#3) üzenetére


hdanesz
senior tag
LOGOUT blog

Lehet nálam is ez volt a gond ebben az esetben.

Eladó új G-shock: https://hardverapro.hu/apro/casio_g-shock_original_gm-2140gem-2aer_adventurer/hsz_1-50.html

(#5) buherton válasza hdanesz (#2) üzenetére


buherton
őstag

Én is megúsztam a húgyúti fertőzést, de tán 3 napnál nem volt tovább. Amit viszont nem úsztam meg az a vénagyulladás a sokáig bent hagyott branül miatt.

tely, baly, fojó, mennyél, mingyárt, telyföl, tolyás, malyd, kapú, egyenlőre, ejsd, jáccani, ahoz, fúj, hüje, muszály, alat, álok, lasan, fojtatás, ál, fontós, költsön, eggyüt, lyob (jobb?), mek, mongyak, milyért - !!! Tanúlyunk már meghejjessen irni... !!!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.