2020. július 9., csütörtök

Gyorskeresés

A Mortal Kombat Története - Idővonal III. - Armageddon (képekkel!)

Írta: | Kulcsszavak: mortal . kombat . idővonal . timeline . mortal kombat . történet

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Helyszín: Földi Birodalom
- Mikor végül Sub-Zero visszatért a klán
templomába, számos társát holtan találta.
- A rejtélyes ellenség a tébolyult Frost
volt, aki rátámadt a Nagymesterre, de az egy
vastag jégtömbbe zárta zavart tanytványát.
- Frost jégkoporsóját egy oltárra helyezte,
de tudta, egy nap vissza kell térnie és felelnie
kell a klán ellen elkövetett tetteiért.

- Mióta Kenshi hazatért, magányosan vette
fel a harcot a gonosszal, ősi kardjával
számos bűnbandával leszámolt, vakságát
kihasználva a sötétben sújtott le rájuk.
- Az alvilág elleni hadjárata során elfogott
egy titkosított üzenetet, amiben Mavado
utasította a titokzatos Vörös Sárkány klán
harcosait, tartóztassanak fel egy Taven nevű
félistent a dél-amerikai Botan dzsungelben.
- Elhatározta, hogy felkutatja a klán bázisát,
likvidálja Mavadót és vele a Vörös Sárkányt.

- Johnny Cage tartott tőle, hogy a Föld
új fenyegetés elé néz, de mióta Liu Kang
meghalt és Raiden elhagyta őket, hogy
erőszakkal tartsa fenn a rendet, vezető
nélkül maradtak, szétszórtan a világokban.
- Ám egy nap látomások kezdték gyötörni,
amiben Shinnokot látta, ahogy utasítást ad
csatlósának, és megadja neki, legközelebb
Shang Tsung szigetén várja parancsait.
- Johnny maga sem hitt az álmoknak, de
felkereste a szigetet, és valóban Shinnok
állt előtte, amint utasítja Quan Chit,
szövetkezzen Shao Kahnnal és tartóztassák
fel riválisait, amíg Daegon legyőzi Blaze-t.
- Ahogy Quan Chi eltűnt egy átjáróban,
Johnny megtámadta Shinnokot, de az
egy füstfelhőben nyomtalanul eltűnt.

- Tavent a Földi Birodalomban, egy hegy
belsejében sárkány védelmezője, Orin
ébresztette fel több ezer éves álmából.
- Bár Orin nem tudta neki elmagyarázni, mi
céllal küldték őt a Földre, azt javasolta neki,
keresse fel apja templomát, ahol beszélhet
vele és átveheti a neki szánt fegyvert.
- A sárkány nyitott egy átjárót, amiből kilépve
Taven a Botan dzsungelben találta magát,
nem messze apja templomától, ahol útját
állta a Fekete Sárkány két harcosa, Kobra
és Kira, akik a Vörös Sárkány üzenete nyomán
ide utaztak és zsoldosaikkal vadásztak rájuk.
- Kobra egy függőhíd előtt feltartóztatta az
idegent, de összecsapásukból Taven került ki
győztesen. Mikor Kobra látta, Kira elhagyta
őt, megszégyenülten a dzsungelbe menekült.
- Taven számos zsoldoson átverekedte
magát, mire eljutott a templomhoz, de
a kapuban a bandavezér Kabal várt rá.
- Kabal felajánlotta, csatlakozzon a Fekete
Sárkányhoz, de amikor Taven elutasította,
összecsaptak és a félisten kerekedett felül.




Helyszín: Árnybirodalom
- Onaga lelke végzetesen csapdába esett, a
rúnák béklyói kötötték a birodalomhoz, de
hamarosan rátalált a bukott isten, Shinnok.
- Shinnok ajánlatott tett neki: Onaga
visszakapja méltó helyét a Külső Világ
trónján, amennyiben csatlakozik az új
szövetséghez, és megakadályozza Shao
Kahnt, hogy legyőzzön egy tűzelementált.
- De figyelmeztette, egyedül Daegon
győzelme szabadíthatja fel Shinnokot, és
hozhatja el a többi harcos pusztulását.
- Onaga tartott tőle, hogy Daegon győzelme
vele is végezne, de az áruló Shao Kahn
közelében akart maradni, hogy amikor ő
maga legyőzi Blaze-t, bosszút állhasson.
- A Sárkánykirály végül elfogadta az
ajánlatot. Shinnok egy démoni varázslattal
kiszabadította a lelkét a fogságból és
visszajuttatta Onaga eredeti testébe.

Helyszín: Földi Birodalom
- Johnny Cage összehívta a Föld harcosait
és a birodalom védőistenét, Fujint is és
beszámolt nekik Shinnok tervéről.
- Először Fujin egy szavát sem hitte el,
de amikor Kenshi megemlítette neki a Vörös
Sárkány üzenetét és az édeniai testvérpárt,
eszébe jutott régi barátja, Argus, aki fiait
réges-rég egy sorsdöntő küldetésre küldte.
- Ráeszmélt, hogy Argus tervét sötét erők
veszélyeztetik, ezért belement, hogy részt
vegyen az édeniai ütközetben. De előtte még
Kung Laóval meg kell találniuk Raident és az
élőhalott Liu Kanget, hogy megállítsák őket.
- Liu Kang szelleme viszont egy erős kötelék
miatt Kitanával maradt, ami túl nagy teher
volt a hercegnő számára, de Nightwolf egy
sámáni rítus során átvette tőle a szellemi
köteléket, míg vissza nem térhet a testébe.

- Taven belépett a templomba, de úgy látta,
századok óta nem járt ott senki. A falon
vésett képek mutatták, ahogy ő és a
testvére megküzdenek egyfajta démonnal.
- Hirtelen a Vörös Sárkány harcosai támadtak
rá, de miután rajtuk és a templom csapdáin is
túljutott, egy oltáron apja alakja tűnt fel, aki
felfedte előtte a fegyver helyét, de az már
régen eltűnt. Azonban egy-egy páncél is várt
rá és testvérére anyjuk északi templomában.
- Argus utasította fiát, feltétlen használja
ezeket a tárgyakat, hogy legyőzze anyja
teremtményét, Blaze-t, ezzel ő lehet, aki
utódjába léphet, mint Édenia védőistene.
- Taven tudomásul vette a feladatot, de
ekkor Sektor váratlanul elkábította és a
Tekunin hadihajóra vitte a félistent.
- Mikor Taven magához tért, Sektor faggatni
kezdte a templomról, és hogy milyen
üzenetet rejtett az oltár, de az kínzás
ellenére sem válaszolt a Nagymesternek.
- Ekkor a hajó rázkódni kezdett: a Különleges
Alakulat Sonya Blade irányítása alatt
megtámadta a hadihajót, és ez kedvező
alkalmat jelentett Tavennek a szökésre.
- A Tekunin nindzsák hiábavaló támadása
után Sektor is megpróbálta feltartóztatni
a férfit, hogy válaszokat szedjen ki belőle,
de nem tudta megakadályozni, hogy Taven
elhagyja a hajót, mielőtt az felrobbant.



Helyszín: Külső Világ
- Quan Chi megjelent Shao Kahn előtt,
és tolmácsolta Shinnok akaratát, hogy
egyesítsék erőiket a földi harcosok és
szövetségeseik ellen, így nagyobb eséllyel
közülük kerülhet majd ki Blaze legyőzője.
- Egy szövetség új esélyt nyitna Shang Tsung
előtt is, hogy elnyerje a hatalmat, ami
felszabadítaná őt a császár uralma alól.
- De Quan Chi arra is figyelmeztette az
uralkodót, hogy Onaga hamarosan csatlakozni
fog hozzájuk, ezért Shao Kahn utasította
Mileenát, fogja el a földi Shujinkót, akit
felajánlhat neki, hogy alkut kössenek.
- Mileena hamis meghívót küldött neki Kitana
nevében, hogy együtt ünnepeljék meg az
erőd és a régi birodalom feletti győzelmet.
- De Shujinko tudta, hogy a hercegnő a Földi
Birodalomba utazott, hogy segítsen Liu Kang
szellemén, és nem hagyta magát ismét
átverni. De hogy megállítsa az új
fenyegetést, szembe kellett néznie vele.
- Ahogy Mileena számított rá, Shujinko
megjelent az erőd kapujában, és a császár
tábornoka, Reiko az embereivel a lemészárolt
édeniai katonák egyenruhájában a
szövetség elé vezették a harcost.
- Shao Kahn parancsára Mileena megküzdött
vele és könnyedén legyőzte Shujinkót, akit
Onaga érkezéséig a várbörtönbe zártak.
- Mileena egy időre megízlelhette a hatalmat
a Külső Világ élén, és elhatározta, ha ez a
birodalom a viaskodó hadurak miatt nem
lehet az övé, megszerzi magának Édeniát.

Helyszín: Földi Birodalom
- Miután Taven kivetette magát a hajóból,
visszatért Orinhoz és tájékoztatta a
sárkányt a szentélyt megszálló vörös ruhás
harcosokról és apja fegyverének eltűnéséről.
- De az oltár felfedte előtte, hogy az Északi-
sarkvidékre kell utaznia, hogy átvegye a neki
szánt ajándékot anyja templomában, ezért
Orin megnyitotta az oda vezető átjárót.
- A portálból kilépve Taven máris a hófödte
Északi-sarkon, a Tengu törzs otthonában
volt. Ahogy átvágott a hegyeket átszelő
ösvényen, egy hószörny támadt rá, de a
lesben álló Sonya Blade leterítette az állatot.
- A Különleges Alakulat a Tekunin
hajóroncsban talált nyomkövetővel bemérte
a jeladót, amit Sektor rejtett el Tavenen,
és Sonya követte őt a sarkra, hogy többet
tudjon meg a Tekuninról. Bár hálás volt,
Taven ezúttal sem kívánt részleteket
megosztani a küldetéséről, és nem
hagyhatta, hogy megint feltartóztassák,
ezért le kellett küzdenie segítőjét.

- Nem sokkal később egy apáttól megtudta
az édeniai mágus tiszteletére épített
templom helyét, de Tengu harcosok állták
útját. Miután a félisten visszaverte a
támadást, a törzsfő, Wu Lae bevallotta,
összetévesztette a démonok egyikével, akik
korábban haladtak át a területükön. A két
idegen a Lin Kuei otthona felé igyekezett,
akik pár éve megszálltak egy ősi templomot.
- A templomtorony már látszott a horizonton,
amikor felbukkant előtte egy ismeretlen
harcos, Rain, aki Argus eltitkolt fiaként,
Édenia hercegeként mutatkozott be neki.
- Bár Rain születése óta Shao Kahn soraiban
szolgált, ezúttal a féltestvéreire vadászott,
hogy övé legyen apja hagyatéka. Taven nem
hitte el az édeniai szavait, és harcban
felülkerekedett az önjelölt hercegen.

- A Lin Kuei harcosai felfigyeltek a félisten
közeledtére, és megpróbálták feltartóztatni a
betolakodót, de Taven áttört a védelmükön.
- Míg a templomban kutatott az örökségéért,
rátalált a jégkoporsóra, ami Frostot
fogságban tartotta. Taven összezúzta a
jégtömböt, amitől Frost magához tért.
- A még mindig tébolyult Frost Tavenben is
egykori mesterét látta és a sárkánymedált
követelve rátámadt, de a harc felrázta az
önkívületből, és elmenekült a templomból.
- Taven egy elsőre üresnek látszó terembe
ért, ahol magával Sub-Zeróval találkozott.
A Nagymester megpróbálta megfékezni a
betolakodót, de a mielőtt eldőlt volna
az ütközet, Sub-Zero ráismert a sárkány
tetoválásra, amit Taven az arcán viselt.
- Sub-Zero megmutatta Tavennek az ajtót,
amire a sárkányt vésték, és bár a klán sosem
tudta felnyitni a zárját, a félisten érintésétől
kitárult és ott rátalált anyja ajándékára.
- Amint Taven magára öltötte a páncélt,
megkérte a Nagymestert, beszéljen a vörös
ruhásokról, de mielőtt megtehette volna,
újabb harcosok rohanták meg a Lin Kueit.
Taven úgy döntött, szembeszáll a klán
támadóival és megvédi a templomot.

- Ahogy Taven a támadókat próbálta
visszaszorítani, rátalált Smoke-ra, aki
a nanotechnológiáját Noob Saiibot sötét
mágikus hatalmával ötvözve a Lin Kuei
nindzsáit változtatta át démoni lényekké.
- Taven legyőzte Smoke-ot, aki egy
füstfelhőben eltűnt, hogy figyelmeztesse
mesterét a félisten jelenlétéről, aki
veszélyezteti a Lin Kuei elleni tervüket.
- Újabb árnyharcosok leküzdése után Taven
szembe találta magát Noob Saibottal, aki az
ájult Sub-Zero testét tartotta. A démon
kihívta Tavent, de alulmaradt ellene.
- Amikor Sub-Zero magához tért,
megköszönte Taven segítségét és elmondta
neki, hogy üldözői a Vörös Sárkány tagjai,
és a táborukat Perzselt Hegyen találja.
- Amint Taven egy átjáróban visszatért
Orinhoz, Sub-Zero hozzálátott, hogy
visszaállítsa barátja emlékeit, és megtisztítsa
testvére lelkét. Bár barátjával sikerrel
járt, Noob Saibotnak sikerült elmenekülnie.






- A hegyekben családja régi szövetségese,
Fujin állt Taven útjába és követelte tőle,
térjen vissza Édeniába, mert tetteinek
előreláthatatlan következményei lehetnek.
- Taven megtagadta a szélisten kérését,
mert meg akarta tudni a Vörös Sárkány
támadásainak okát. Ezek után Fujin erővel
próbálta megfékezni az önfejű félistent,
de még ő sem volt képes megállítani.
- A bázist erősen őrizték, de számos harcos
legyőzése után egy teremben rátalált a
klán Nagymesterére, a testvérére, Daegonra.
- Daegon közölte testvérével, hogy a Vörös
Sárkányt ő alapította évezredekkel korábban,
hogy megtalálja és megölje Blaze-t, és most,
hogy Taven is felébredt, vele is végeznie kell.
- Ekkor lépett be a csarnokba Mavado, hogy
közölje mesterével, megtalálták Blaze-t az
Árnybirodalomban. Daegon utasította, hogy
végezzen testvérével, míg ő oda utazik.
- Mavado rátámadt Tavenre, de nem bírt fölé
kerekedni. A félisten követelte, árulja el,
hol találja Blaze-t, de Mavado eltűnt egy
csapóajtó mögött, ami bezárult Taven előtt.

- Taven a testvére után eredt, azonban egy
alagútba érve egy menekülő férfibe botlott,
Kanóba, akin a fogvatartása óta genetikai
kísérleteket folytatottak a klán orvosai.
- Kano figyelmeztette Tavent, hogy a Vörös
Sárkány saját harcosaikat felhasználva
hüllőszerű hibrideket hozott létre, miközben
igazi sárkányokat próbáltak újraalkotni.
- Miután Kano elviharzott, Tavennek számos
mutánssal kellett szembenéznie, de
legyőzésüket követően megpillantotta
a mágus Quan Chit szolgálói gyűrűjében.
- Quan Chi utasította Jatakáát, Kiát és
Sareenát, hogy végezzenek Tavennel, de a
férfi visszaverte a támadókat és a mágus
után rohant. A harcot követően Sareena
felszabadult az őt fogvatartó befolyás alól.
- Amikor elérte az átjárót, szembesült a
láncra vert Caróval, akit Reptile utasított
a portál bezárására. Miután Taven legyőzte a
harcost, kiszabadította Carót, aki elmondott
mindent Daegon korai felébresztéséről és
ennek következményeiről és hogy megölte a
szüleiket, amiért azok cserben hagyták őt.
- De Caro, hogy jóvá tegye tévedését, nyitva
hagyta az Árnybirodalomba vezető kaput,
ahová Daegon utazott, és megígérte,
elpusztítja a hegyet és vele a Vörös Sárkány
klánt, amit az ő nevében hoztak létre.





Helyszín: Árnybirodalom
- Taven megérkezett a árnyak birodalmába,
és rögvest seregnyi démonnak vált
célpontjává, köztük a Drahminnak is, aki egy
pillanat alatt rávetette magát a félistenre.
- Bár Drahmin alulmaradt, figyelmeztette
Tavent, hogy a képességei nem fogják
megóvni attól, ami a birodalomban várja.
- Újabb seregnyi démont maga mögött
hagyva különös látvány fogadta: a földi Li
Mei küzdött Shinnokkal, az egykori Idősebb
Istennel, és diadalmaskodott fölötte. Nem
tudván, hogy Shinnokot az Árnybirodalomba
száműzték, Taven segített leküzdeni a nőt.
- Shinnok hálás volt, és elmesélte Tavennek,
miként száműzték őt az Idősebb Istenek,
amiért beleavatkozott a halandók életébe.
Felajánlotta, segít magtalálni Daegont,
amennyiben ő kiűzi palotájából az
alvilági démonokat és különös harcosokat.
- Tavent meglepte, amiért az Idősebb Isten
a birodalomban ragadt és az ő segítségére
szorul, de elhatározta, hogy segít
visszaszerezni a trónját a megszállóktól.

- Tavennek megannyi lidércet kellett
leküzdeni, ahogy haladt felfelé a toronyban,
ám váratlanul az ismeretlen Havik állt elő a
sötétből. Shinnok figyelmeztette őt káoszpap
kiszámíthatatlanságára, és így Tavennek
könnyen sikerült felülkerekednie ellenfelén.
- Újabb démoni lények támadtak Shinnokra a
templomtorony szintjein haladva, de Taven
visszaverte a támadókat. Mikor elérték a
tróntermet, Sheeva és Kintaro állta útjukat.
Tavent meglepte a shokanok jelenléte, de
Shinnok útmutatásával győzelmet aratott.
- Shinnokot lekötelezte Taven segítsége, és
közölte vele, érzi, hogy Daegon visszatért a
Földi Birodalomba, és neki is így kell tennie.
- Taven távozása után Daegon előjött
rejtekéből és addogalmát fejezte ki
Shonnoknak testvére feltűnése miatt.
Shinnok egyetértett abban, hogy Taven
sokkal gyorsabban győzte le az általa keltett
jelenéseket, mint azt egykor Daegon tette,
de Taven már nem lesz képes a birodalmak
közötti utazásra és így megállítani őket.
- Shinnok elárulta, hogy más harcosokat is
értesített a jutalomról, hogy az ütközetben
leljék halálukat és Daegon győzelmével
kezdetét vehesse Shinnok felemelkedése!





Helyszín: Földi Birodalom
- Taven örült, hogy visszatérhet Orinhoz,
hogy kideríthesse Shinnok bukásának
történetét, ám a sárkányt halálosan
megsebesítette Quan Chi, aki valahogy
rájött, hol találja a rejtett barlangot.
- Quan Chi elmenekült egy átjáróban, de Orin
utolsó erejével nyitvahagyta a portált Taven
számára, hogy a mágus utána mehessen.

Helyszín: Külső Világ
- Taven immár a Külső Világban volt, Shao
Kahn erődjében, ahol a császár katonáival
kellett megvívnia, hogy meglelje a mágust.
- Az erődben utat tört magának az alsóbb
szintekig, ahol váratlanul lépett elé Mileena,
aki közölte vele, Quan Chi régesrég nem járt
odalenn, majd hirtelen rátámadt a félistenre.
- Miután Mileena képtelen volt megállítani,
Taven folytatta útját a várbörtön felé, ahol a
császári főhóhér legyőzése után a tömlöcben
egy öregember kérte, engedje szabadon.
- Amint kiszabadult, az öreg Shujinko
beavatta, miképpen hagyta elfogni magát,
hogy így Shao Kahn közelébe férkőzve
végezhessen vele és a szövetségeseivel.
- Shujinko azt is elárulta, hogy a császár egy
nagy ütközetre készül a Lelekkamrában, és a
földi harcos hirtelen eltűnt Taven szeme elől.

- Taven az erőd csapdáit elkerülve jutott el
az felső szintre és a tetőtérre, ahol Goro a
császár tróntermébe vezető átjárót őrizte.
- Gorót meglepte a betolakodó, de kérdésére
elárulta, hogy Quan Chi jelenleg a császárral
van, de nem engedheti, hogy továbbmenjen.
- A shokan azonban nem tudta feltartóztatni
Tavent, aki a hadvezetési nagyteremben a
császár testőrségével nézett szembe.
- A képzett őrség leverése után a császár
tábornoka, Reiko lépett be a csarnokba.
Reiko elmondta, hogy ugyan szívesen látná
a mágust meghalni, de az uralkodó védelme
érdekében nem hagyhatja, hogy távozzon.
- Reiko felajánlott egy lehetőséget Tavennek,
hogy csatlakozzon a Shao Kahn seregéhez,
de az elutasította a tábornok ajánlatát, aki
végül alulmaradt a kialakult párharcban.

- A trónterembe érve Taven láthatta, amint
Quan Chi kísérletet tesz Onaga, Shao Kahn
és Shang Tsung meggyőzésére, hogy csak
úgy nyerheti meg egyikük az isteni jutalmat,
ha összetartanak a közös ellenség ellen.
- Miután eltűntek egy Édeniába vezető
átjáróban, a hirtelen megjelenő Raiden
felszólította Tavent, hogy ne kövesse őket.
- Taven örült a villámisten feltűnésének,
és kérte, segítsen megállítani Shao Kahnt
és szövetségeseit, de Raiden elutasította.
- Raiden bevallotta, hogy Shinnok akarata
szerint egyezséget kötött a császárral: Shao
Kahn a jutalom elnyerése után tiszteletben
tartja a Földi Birodalom függetlenségét,
cserébe ő megállítja Tavent, ha szükséges.
- Taven nem értette az isten pálfordulását,
ami kettejük összecsapásához és végül
Taven győzelméhez vezetett, így Raident
maga mögött hagyva eltűnt a portálban.






Helyszín: Édenia
- Taven végül visszatért a szülőhazájába,
Édeniába, hogy megtalálja testvérét és
lezárja a küldetést, ami tönkretette az életét.
- A külső világi szövetség nyomában indult el,
de feltűnt előtte Scorpion, hogy bosszút
álljon az Idősebb Isteneken és Argus fiainak
megölésével eltörölje mindazt, ami
megmenthetné világaikat az Armageddontól.
- Scorpion pokolbéli teremtményeket hívott
maga köré és utasította őket Taven
megölésére, de a félisten visszaverte
a lidércek ostromát, és sietett tovább
a gyülekező harcosok zajának irányába.
- Az édeniai kráter felé haladva Scorpion
ismét feltartóztatta Tavent, majd magával
rántotta őt a Pokolba, az árnybirodalmi
vermébe, hogy ott végezzen vele.

Helyszín: Árnybirodalom
- A két harcos az Árnybirodalomban nézett
ismét szembe egymással, és bár Scorpionban
tombolt az Istenek elleni bosszúvágy,
képtelen volt legyőzni és megállítani Tavent.
- A küzdelem után Daegon lépett be a
verembe, aki remélte, a lidérc végül végez
testvérével, de ezúttal maga is készen állt
megküzdeni Tavennel. Ám ekkor feltűnt Blaze
és félbeszakította a kettejük párharcát.
- Az elementál elmondta, hogy a küldetés
téves úton halad és hogy már számos harcos
gyűlt össze Édeniában, a végső küzdelem
helyszínén és ha köztük lesz az, aki végül
legyőzi, az apokalipszis elkerülhetetlen lesz.

Helyszín: Édenia
- Blaze édeniába küldte Argus fiait, hogy ott,
az apjuk piramisának tetején egyikük kihívja
és legyőzze őt és ezzel elnyerje a jutalmat.
- De a testvérek egymás ellen fordultak,
miután Daegon bevallotta szüleik megölését,
amiért Shinnok szerint ők Tavent támogatták.
- A testvérpár küzdelmében végül Taven
győzedelmeskedett, így rajta állt, hogy
megmentse a birodalmakat a pusztulástól.
- Ám Tavent nem érdekelte többé a küldetés,
ami felemésztette a családját. De az ekkor
megjelent tűzelementál elmondta neki, hogy
Delia jóslata szerint a kráterben összegyűlt
harcosok a Viadalok során túl nagy hatalomra
tettek szert, ami elhozhatja az Armageddont.
- Elmondta a harcosnak, hogy az Idősebb
Istenek apjától vártak megoldást, és míg ő
mindükkel végezni akart, édesanyja szerint
néhányuk hősiessége miatt nem érdemelnek
halált, csak erejüktől fosztassanak meg.
- Ezért fiaikra bízták a döntést: a győztes
harci páncélja elszabadítja valamelyik végső
megoldást, ami a harcosok és a birodalmak
sorsát is mindörökre megpecsételi.
- Taven kérlelte Blaze-t, hagyja győzni őt,
hogy véget érjen a harc, de az elementálnak
teremtője akarata szerint kellett cselekednie.
- Ekkor Argus piramisa kiemelkedett a
kráterből, és azzal Blaze máris a tetején állt
végső, harci alakjában és kihívóira várt.
- Míg a birodalmak harcosai összecsaptak,
Tavent végleg elnyelte a háború tömege.


- A világok harcosai végül mind Édeniában
gyűltek össze, és tetteiket a birodalmak
megmentése, a hatalom iránti sóvárgás vagy
egy régi rivális elleni bosszúvágy vezérelte.
- Sokan lelték halálukat a piramis lábánál,
és a tetőfokra vezető lépcsőkön. Quan Chi
halálos sebet ejtett Kenshin, de Shang Tsung
letaszította a nekromantát az építményről.
Miután Onaga - kinek bosszúvágya
erősebbnek bizonyult hataloméhségénél -
magával ragadta Shao Kahnt és a távolba
elrepült vele, megnyílt az út a varázsló előtt.
- Az őt ekkor utolérő Mileenát és Shujinkót
is maga mögött hagyva elérte a lépcsősor
legmagasabb fokát, ám lépésnyire Blaze-től
a hátába martak az élőholt Liu Kang kampói,
amitől testéből elszállt az életerő.
- Raidennek sikerült beérnie és megállítani
az általa létrehozott teremtményt, és
szembenéznie a tűzelementállal, de a
váratlanul visszatérő Shao Kahn volt az,
aki kalapácsával végső csapást mért Blaze-re,
amivel végtelen hatalomra tett szert.
- Ahogy az erő átjárta a testét, a császár
gúnyolódott az Idősebb Istenek
tehetetlenségén és tudta, a Viadalok
többé nem szabnak gátat hódításainak.
- Megragadta a villámistent és Blaze lángoló
teteme felé hajította őt, amitől Raiden
amulettje a földre hullt és összetört.
- Shao Kahn érezte, hogy évezredek múltán
végre az uralma alatt egyesülnek a világok.
Eközben Raiden észrevette a szilánkjaira tört
medált és mielőtt a császár lesúlytott rá,
összekotorta darabjait és elmondott egy ősi
imát, amit két szóval zárt: "győznie kell!"







To Be Kontinued...

Hozzászólások

(#1) gyimger


gyimger
(senior tag)

És vége.
Vagy nem... :D
Szeretném megköszönni a Hálózsákos MK vezérlőpultnak a szakirodalmat, hihetetlen anyag, néhol persze fanfiction, de le a kalappal.

"...így hát keresd a békét, de készülj a háborúra! Mivel a háború... a háború soha nem változik. A háború, mint a tél. És a tél közeleg."

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2020 PROHARDVER Informatikai Kft.