Forrás: Café Bábel

Cím: Beszélgetések Bánkról (Ascher Tamás, Eörsi Mátyás, Ráday Mihály, Várszegi Gábor)
Szerző: Rádai Eszter
Közreműködő(k): Ascher Tamás – Eörsi Mátyás – Ráday Mihály – Várszegi Gábor
Megjelenés: Café Bábel, 22.szám (Utazás), 85.o

Részlet:

Hogy lehetett bekerülni?

Ajánlás útján. Valaki, aki számított, az szólt Eszternek,
hogy lenne itt egy gyerek, és akkor Eszter elment
látogatóba hozzájuk. Például amikor az öcsémet
akartam elküldeni Bánkra (én már néhány évvel
korábban kinőttem belőle), akkor szóltam Eszternek,
és Ő eljött hozzánk látogatóba, és elbeszélgettünk…

És akkor Ő felmérte a gyereket is meg a családot is?

Gondolom, igen. Persze nem tudom, hogyan történt,
amikor nemet mondott, mert én csak azokat ismertem,
akik ott voltak, de szerintem Ő nagyon józanul
és nagyon megalapozottan döntött. Ez persze
nem azt jelenti, hogy ne lettek volna ott nehezen
kezelhet√ vagy kezelhetetlen gyerekek is, de
bennük is volt valami, ami Esztert megragadta.

Mit tud arról, hogy mi ragadta meg Esztert?

Valami spiritusz, valami tehetség, valami egyéniség.
Persze mindig voltak lázadók is, meg olyanok, akik
elszöktek vagy kirobbantottak valamit.
Hallottam, hogy volt a hetvenes években valami nagy
„tisztogatás”, amikor kamaszok lázadtak és Őrjöngtek,
és őket aztán hazaküldték.
Igen, ez a dolog a Dinnye nevéhez fűződik. Neki
Pándi Kardos András a polgári neve, történész, ha
jól tudom, a Krassó Gyuri köréhez tartozott. Nagyon
helyes, jópofa srác, de lázadó típus. Ma is az.
És emlékszem, hogy ő kikérte magának azt az egészet,
ami Bánk volt, és aztán el is ment. De a többség
imádta ezt az egészet, én is.

Meg tudja határozni, hogy mit imádott és miért?

Először is azt imádtam, hogy nagyon sok mindent
tudtam ott csinálni. Nagyon jól tudtam játszani,
állandóan írtam és rajzoltam a faliújságra…
Szerepelhetett, amennyit kedve tartotta? Mert maga
– köztudomású – nagyon szeret szerepelni…
De a szereplés nemcsak azt jelenti, hogy ágálunk a
többiek előtt, hanem azt is, hogy mindenféle feladatot
oldunk meg… És az isteni volt, ha az embernek
sikere volt a többiek előtt. Aztán voltak olimpiák
is négyévenként. Amikor egyébként is olimpia
volt a világban, akkor Pipeclandban is olimpia
volt. És nekünk olyan számaink voltak, hogy „újságot
olvasni a tóban ott, ahol már nem ér le a
láb”, vagyis a vizet taposva, és az nyert, akinek
legkésőbb lett vizes az újságja. Emlékszem, ezt a
számot Fischer Iván nyerte meg, de Ő nagyon sok
számot nyert meg, mert neki mindenekfölött fontos
volt a győzelem. Aztán volt kötéltánc a vasúti
sínen, meg mindenféle mókás számok.

Maga szerette az olimpiákat?

Nem, hát én nem voltam sportos típus, mert lusta
voltam.
De versenyezni szeretett?
Nem, mert nem szerettem megmérettetni. Én az
azonnali sikert szerettem, nem azt, hogy esetleg
kiderüljön, hogy más jobb, mint én. De az Iván ezeket
nagyon szerette.

A teljes írás az alábbi linkről letölthető pdf formátumban: [link]