2022. október 7., péntek

Gyorskeresés

Pipeclandi polgárok

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Pipeclandi polgárok

Sztankay Ádám írása

[Pipecland]

Negyven év alatt hírességek gyerekei, civilek csemetéi és családtalan állami gondozottak is megfordultak a legendás pedagógus, Leveleki Eszter nyári táborában, a bánki tó partján. Pipecland birodalmában olyan útravalóval gazdagodhattak, amely a sírig kitart.

Mácsai Pálról, az Örkény Színház direktoráról a felnőttvilág szakírói óvatos udvariassággal szokták említeni: távolságtartó karakter. Amikor nyolcévesen pipeclandi polgár lett, a kölyökbirodalom éles szemű névadói nem körülményeskedtek a névadással. Azt mondták Mácsaira: "Mirelit." Nevezett pesti kávézóban mesélte: zárkózottságából kínjai is származtak, de vagy tíz nyáron át mégis visszajárt Leveleki Eszter táborába. A Kádár-rendszer bornírt struktúráján kívül létező "pedagógiai bázis" volt az egyetlen, ahol egy gyerek megtapasztalhatta az intézményes szabadság vegytiszta formáját.

Másik ősbánki, a városvédő Ráday Mihály egyetlen gyereknyarat töltött ott: édesapja úgy vélte, nem fiának való hely, ahol minden étel pusztán kanállal is ehető, a szülők pedig nemkívánatos személyek ott. Ráday kölyökkori kurta nyarán maga is megszenvedte a pipeclandi polgárok zrikálását. Egyetemista korában talált vissza a demokratikus monarchiába.

Pipecland, vagyis Bánk, Vasút utca 1.Most - túl a hatvanon - nyárutós délutánon vadászagárként üget a bánki Vasút utca 1. udvarán. Keresi a múlt nyomait. A kilencszázhetvennyolcas nyár volt az utolsó tábori év. A ház eladva, de az új tulaj megőrzi - ha előkerülnek a csűrből, tyúkólból, innen-onnan - a polgárok által összelopkodott utca- és egyéb eligazító táblákat, amelyek a birodalmat ékítették anno. Ráday is kapott már belőlük bőven, de most kiderül, a hajdani étkező felett ott maradt egy gyöngyszem: "Az állatok etetése és bántalmazása szigorúan tilos!"

Szubjektív, évfordulós látogatás ez: harminc éve, hogy magam is pipeclandi polgár lettem. Más kérdés: a szabadság kihívásaiba akkoriban három szezon után belefáradtam.

De a rendszerváltást követő tizenöt évnyi szerencsétlenkedés után, plusz visszagondolva a korábbi évtizedek homogenizáló gyakorlatára, amely a magánkezdeményezéseket és az egyéniséget is próbálta elnyomni, be kell vallanom: Bánk nem csupán legenda. Leveleki Eszter - mai szóval élve - "projektje" tökéletes mintája volt - lejáratott kifejezéssel - az "emberarcú társadalomnak". Pedagógiai technológiája nehezen leírható. A csodához elsősorban Eszter néni (a hecc kedvéért lett néni, amikor egy szomszédos úttörőtábor csapatvezetője kifogásolta, hogy vezető pedagógus miként engedheti tegezni magát) személyisége kellett.

Az óvodás-kisiskolás "bocsok", a kiskamasz "kamarások", a nagykamasz "medvék" és a korfüggetlenül "boszikként" elkönyvelt lányok társadalmában Pipec volt az uralkodó, a legkisebb, bilin ülő gyermek. Az ő nevében kormányzott a tizenéves régens. Ahogy idősödtek, úgy cseréltek szerepet, besorolást a kölykök. Amúgy az idézőjeles hierarchia csupán praktikus keretet jelentett, átjárható volt. Valódi, gyerekek által irányított önkormányzatként működött a tábor. A gyakori szerepjátékok során kamarás is, kreatív bocs is kerülhetett vezető pozícióba. Leveleki Eszter a familiáris légkör megteremtésével megszüntette a "generációs" feszültségeket. A pár évvel idősebb kölykök nem lenézték, inkább terelgették, óvták a fiatalabbakat.

A különbözés sem járt hátránnyal: bődületes méretű fülekkel érkezett egyszer egy gyermek. Eszter néni azonnal fülhosszúsági versenyt rendezett, s a nyertes Pipecland irigyelt polgára lett. Játékaival, dalaival, rítusaival Pipecland saját tradíciókat is teremtett. Ünnepein - Anna-bál idején és augusztus 20-án - kultúrműsorok készültek. Könnyen lett operabolonddá, akinek a Fischer fiúk, Ádám és Iván bemutatói jelentették a találkozást a műfajjal a bánki parasztház ebédlőjében. Legendásak Ascher Tamás - bánki nevén: Professzor - első színpadi munkái. A szerepjátékok, a pipeclandi hagyományok, a szolidaritás légköre - messze több tanítást adtak az életről, mint az úttörőszövetség tizenkét pontja.

Persze "klassznak" kellett lenni: kreatívnak, vagánynak. Aki nem volt az, szenvedett kissé. Ami engem illet: szerepben brillíroztam, hétköznapi formámban nehezen oldódtam. Amikor pár napig a Pipeclandot megszálló idegen királyság kultuszminiszterét alakítottam ("dunnyuska, dunnyuska" - adtak a játéknak poétikus aláfestést a közeli úttörőtábor pajtásai), azok a vagányabb srácok is fejet hajtottak alakításom előtt, akik "békeidőben" szívesen illettek szerfelett erős kritikával.

Az évtizedekkel korábban még kopár bánki domboldal mára benépesült üdülőtelepén több hajdani pipeclandi polgár vásárolt víkendházat. Így tett a Városvédő is, akárcsak Pityi, a huszonhét éve nem látott, hatvan felé közeledő egykori szobafőnököm. Felemlíthetem végre régi sérelmem: Pityi egyszer szétosztogatta a gatyáim alatt rejtegetett csokoládémat. Azt feleli: Pipeclandon senkinek nem volt saját csokoládéja. Ráday pártomra áll, a magántulajdon szentségét védi. Megszólal erre egy másik bánki birtokos, Natasa, akinek az jut eszébe: minap két, Amerikából hazalátogató hetvenes nyugdíjas ment ölre a tóparton. Azon csatáztak, melyikük volt Eszter néni kedvence.

Leveleki Eszter eszement rendszerekben az emberség, polgári létezés "mintaiskoláját" működtette. 1938-ban huszonegy évesen, tanítói oklevelének megszerzése után indította az első tábort. 1978-ig csak a '44-es szezon maradt ki: a rémuralom idején gyerekeket mentett Sztehló Gábor evangélikus lelkész menhelyére.

Tábora az ötvenes években is működött, amikor a pedagógus rendszeridegen nézetei miatt hivatalos intézményben nem lehetett nevelő. Nyár múltával akkoriban esőkabátokat hegesztett Ganz utcai otthonában.

Pipeclandot mindig óvta a külvilágtól. Egyszer engedélyezett birodalmi tévézést, amikor ember járt a Holdon.

Amúgy sokáig svarcban működött Pipecland. Aztán néhány szülő munkaközösséget hozott létre, hogy valami hivatalos formát adjanak a dolognak. Gondok azért később is akadtak. Valamikor a hatvanas-hetvenes években nagy razziát tartott Pipeclandon a Köjál. Azonnali bezárást rendeltek el. Nem a higiéniás viszonyokat kifogásolták, hanem a hálótermi pokrócok különbözőségét. Eszter néni akkor elballagott a postára, és fölhívta Aczél Györgyöt. Mondta, jönnie kell a rokon gyerekért, mert gond van. A pártkorifeus azt felelte: nem kell túl komolyan venni a dolgot.

Az ősbánkiak azt mondják: szép számmal akad híresség gyereke a pipeclandi históriában, s nem egy lakója felcseperedvén szintén ismert lett, de azért főleg átlagemberek sokasága kapott innen útravalót. Eredetileg a polgári, tisztviselői - izmusoktól zsigerileg idegenkedő - családok csemetéi számára alapíttatott a tábor. Történelmi tréfa, hogy egykori neveltjei közül nemigen akad, akit a jelenkor "polgári" oldala a sorai közé kívánna.

Az útravaló persze kinek-kinek mást jelent. Mácsai Pál például most a Sirály-előadásában hoz vissza valamit a bánki produkciók puritán filozófiájából. Ráday Mihály városvédő hevületét, olykor talán a maga számára is kényelmetlen igazságmániáját eredeztetheti a pipeclandi kapcsolatból.

Nekem meg hajlamom lett akként méregetni a politikusokat: mire vitték volna pipeclandi polgárként. Visszanézve a közelmúlt történetére, most esik meg először, hogy habitusa okán az ellenzéki vezér s a kijelölt miniszterelnök is lehetett volna bánki kölyök. Előbbi alighanem megszolgálta volna a legsúlyosabb pipeclandi vádat: "Játékrontó!" Utóbbi még bizonyíthat.

Ha szabad játszani, akkor szívem szerint inkább volt szobafőnökömet, Pityit látnám bársonyszékben. Már csak búcsúszavai miatt is. Azt mondta: amikor legközelebb találkozunk, ad nekem egy rakás csokit. Pajkos iróniájában volt némi őszinte önvád. Világos: elveihez hű, de ízlése ellen való, ha akaratlanul is sebet ejt a másként gondolkodó lelkében. Ami persze Pityit illeti, ő meseországon kívül aligha kívánkozna pozícióba. A való világban tisztes állása van, menedzser. Munkahelyének nagykapuja felett klassz tábla: Állat- és Növénykert.

Leveleki Eszter 1917-ben született. Tanítói oklevelének megszerzése előtt tanulmányokat folytatott Mérei Ferencnél. 1936-ban kezdett dolgozni Nemesné Müller Mária iskolájában. Idővel magánóvodát létesített, amelyet 1949-ig működtetett. Az ötvenes évek tiltása után, 1961-ben a Pest Megyei Csecsemőotthonok Központjában kapott pedagógusi állást, állami gondozott gyerekekkel foglalkozott. Később oktatónak hívták a zsámbéki pedagógiai főiskolára. Életművének gerince a negyven évig működtetett bánki tábor. 1978-ban vonult vissza az aktív munkától. 1991-ben hunyt el. Gyermekei nem voltak, bánki házát pipeclandiakra hagyta. Bánkon még senki nem alapított utódtábort, de országszerte vannak hasonlók. Hajdani bánkiak szerint egyik jobb, mint a másik - csak az igazinak nem érnek nyomába.

Copyright © 2000-2022 PROHARDVER Informatikai Kft.