-- 1992. évi LXIII.
A személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló törvény értelmében csak azok a válaszreakciók vannak, lesznek nyilvánosságra hozva, amelyekhez a tulajdonosuk hozzájárult.

Ezt a levelet sok, nagyon sok és annál is több @szerencsejatek.hu mail címre továbbítottam, majd meglátjuk mi lesz, hátha kihúzzák.


Üdvözlöm! A nevem Zvolenszki Zoltán.


Édesapám Zvolenszki István az 1970-es években aktívan lottózott, Ő volt a lakótelepen és a munkahelyén a lottóbizalmi.

Buzgárnak becézték, mert mindig tüsténkedett. Beszedte a lottópénzt, feladta a kitöltött lottószelvényeket, precízen dokumentálta, hogy ki milyen számokat játszott meg és az esetleges nyereményeket is.

Sajátságos lottószisztémát épített fel. Vásárolt 90db ping-pong labdát. A számokat 1-90-ig szektorokra és színekre bontotta, azon belül a páros és páratlan. Péntek délutánonként szertartásos lottóhúzást tartott a konyharuhával letakart vájlingból. Az öt szám kihúzása után egy büszke mosoly az arcán és felemelt mutatóujjal jelezte, hogy majd ezt nézzétek meg.

Olyan szintre emelte a számmisztikai tudását, hogy csodájára jártak a környékbeliek. Fizették neki a söröket és szájtátva hallgatták az elméleteket.

Valami alapja lehetett a képességeinek, mert ha a réten sétáltunk, akkor egy szemvillanás alatt megtalálta a négylevelűt, volt hozzá szeme. Messziről kiszúrta, én hiába erőlködtem, hogy legalább egyet találjak sosem sikerült.

Egyszer elvitt motorral a szegedi könyvvásárba és Makó környékén hirtelen megállt, leszálltunk, kitámasztotta a motort és visszaszaladt. Egy négylevelűvel tért vissza és vigyorgott hozzá büszkén.

A lakótelepen a Szóka Mari volt, aki hozta a szelvényeket, Apám a radiátor csövet kezdte el ütögetni a fakanállal és csődültek le a lépcsőházból az emberek.

Apám komoly ember lévén asztalhoz ült és precízen dokumentált, hogy ki melyik számot játszotta meg, mik az esélyek, mert a 46-ost már régóta nem húzták és az páros, zöld a hármas szektorból. Még a bolygók állása is kedvez, persze akkoriban még mit sem tudtunk az asztrológiáról. Ha valaki szerencsés csillagzat alatt született, mint a Nánási Imre a negyedikről, akkor művezető lett hisz a párttitkár lányát vette el. Így nem csoda ha néha egy rekesz kőbányait támasztott le az előszobában egy „na mi van szakik?” kíséretében. Összeverődtek a férfi emberek és sziszegtek az üvegek.

Apám levette a gázpalackról a konyharuhát, beleborította a pingpong labdákat a vájlingba, letakarta és feszült csend ült a konyhára, még az üvegek is megálltak a kézben. Legalább akkora figyelemmel kísérték az Apám által kihúzott és megjátszott számokat, mint a tévében az eredetit.


Egyszer volt egy hármasuk a közösben, nagy volt a riadalom, mint mikor tyúkok közé a gazdasszony szemet dob. Futkostak és csapdosták egymás vállát, hogy képzeld, összeszaladt a ktsz minden szegletéből és hallgatták, hogy melyik volt az a három szám, amit eltaláltak és Apámnak megengedték, hogy levezesse az elméletét róla, hogy miért és tulajdonképpen a negyediknek is ki kellett volna jönni de mindig olyan hülye számokat húznak.

Hitet öntött beléjük, de Ő maga is hitt benne, hogy egyszer sikerülni fog.


A munkahelyén nagy szervező és tréfamester hírében állt. Telente pirította a szotyit meg a tökmagot, belengte a lakást a finom illat s közben porciózta zacskókba, a munkahelyén 5 forintért adott egy zacskóval. Az egyiknek nem tudott visszaadni aprót, mondta kicsit várjon mindjárt lesz. Volt neki aprója csak előbb rárakta a rezsóra. Megvárta, amíg felhevül és fogóval lerakta az asztalra, majd odakiabált, hogy odaraktam a visszajárót. Amaz lebólintotta a dolgot s kisvártatva egy állati üvöltés hasított bele az asztalos műhely megszokott zajába.

Máskor meg együtt étkeztek az asztalosok egy nagy asztalnál és Apám nem szívlelte, hogy az egyik szaki kérdés nélkül elvesz ezt-azt a mások reggelijéből.

Mindenki kirakta maga elé, amit hozott és az meg körbenézett és egy áááá ez biztos finom lehet s elemelt egy jó falatot.

Apám kivágott egy darab posztót amorf alakzatban és beleforgatta lisztbe és tojásba, kirántotta. Csinált belőle vagy négyet és másnap bevitte.

Úgy ült, hogy szem előtt legyen s kibontotta az abroszból az étket látványosan.

A szaki, mint a vércse úgy csapott le a rántott húsra.

Volt nagy elképedés mikor ráharapott. Hiába no, Apám értett a pedagógiához is.


Akácvirágzás idején eltett egy virágot egy zacskóba és lefagyasztotta. Majd januárban bevitte a munkahelyére mikor a legnagyobb hó volt, hogy nézzétek, nálam az akácfák... és néztek rá nagyot.

Tudnék még ilyesmit mesélni bőven, mert ilyen ember az öregem.


Egyszer megengedte, hogy vele menjek a lottózóba. Mutatta az asztalt és a székeket, hogy azt Ő készítette. Leültünk a világoszöld furnér asztalokhoz, magam alá húztam a széket és tétován megforgattam az asztal lapjába épített szerencsekereket. Egy gumigolyó pattogott belül hang nélkül. Apám sorban állt, majd észrevette mit csinálok és elmagyarázta, hogy azzal Ő sosem játszana meg számokat, mert az teljesen a véletlenre épül, mindenféle szisztéma nélkül és az esélye, hogy kihúzzák ugyan megvan de … és hosszasan ecsetelte a színeket, szektorokat. A nagyapám és a nagymamám is serényen játszott Apám hatására és lelkesen várták a húzásokat. Kettes találatokra emlékszem, olyan volt nem is egyszer. De sajnos a nagyszüleim még azelőtt meghaltak, mielőtt Apámnak beteljesülhetett volna a hite.


Most 40 éves vagyok és nem emlékszem rá, hogy Apám mikor hozta utoljára szóba a lottót. Már több, mint egy évtizede nem játszik. Fáradt, reggel is és este is nyög, sóhajt ha lefekszik. Nincsenek álmai, nem ujjong és nem lelkesít, nem buzdít senkit, hogy játsszon meg számokat.


Pedig még mindig megvan a kockás spirálfüzetje, amiben dokumentálta az esélyeket és voltak állandó számai, a favorit. Hatalmas számok virítottak a füzet első lapján, ha megmutatnám neki talán még most is megélénkülne tőle, hogy igen, ezt mindig meg kell játszani, mert ezt egyszer kihúzzák.

Nem tudom Önnek mi a hatásköre, de volna egy tiszteletteljes kérésem.


Nagyon szeretném ha az Apám életében legalább egyszer érezhetné azt, hogy igen, ezért megérte, erről beszéltem, hogy csillogjon a szeme.

Nem lehetne csak egy kicsikét közbenjárni ez ügyben?

Csak öt számról lenne szó, nem olyan nagy valami de egy embernek hatalmas örömet tudnának vele szerezni.

Itt már nem is a pénzről van szó, mert mindene megvan neki, nem szenved szükséget semmiből.

Csak a tudat, hogy a hit, amit az önök intézményébe vetett, sok embert megtámogatott és hétről-hétre reményt adott, az nem volt alaptalan.