A városi ember hétközben nem él, pontosabban nem önmagának. Kevés pénzért végez olyan munkát, amit egyáltalán nem szeret.
Ma reggel egy portás búcsúzott egy ápolónőtől, aki szemmel láthatólag kivirult, hogy ...hja igen, magának is jó hétvégét, végre péntek és vett egy nagy levegőt, lement róla a teher. Hétfő reggel pedig álmosan, fáradtan és depressziósan megy újra igába.
Falun ez másképp van, Szandán és Váralján nem lehet ilyet hallani. A tyúkok minden nap mennek kotlani és rikács, rikács, kotkodács. A nenüsök boldogan szedik össze és csillogó szemmel mutatják a köténykébe szedett tojást. Kilencet tojt, miután feltöri derült ki, hogy az egyik kétszikű, volt is boldogság.
A mama hozott a kertből málnát, készített egy kis pitét, még melegen be csodás. Nyokedlit is gyúrt a csirkepörkölthöz, így megy ez. A kertajtó igaz, hogy nem automata, nincs légkondicionálva, nincsenek akciók és átcímkézett termékek. A liba ha gágog arról tudni vélik, hogy éhes és dobni kell neki egy kis ződet meg friss vizet. Viszont vasárnap gyanánt húsa roppan, leve a fazékban, picéből bor. Megterítenek az udvaron, langy szellő, szőlő lugas, egyél még fiam, nehogy éhen maradjál.

Egyik nap az udvarunkon megláttam egy jó marék aprópénzt, 1,2,5 és 10 forintosok szétszóródva. Valaki ledobhatta az emeletről. Összeszedtem és megtelt vele egy pohár.
Süldő koromban kilométereket gyalogoltam egy kanna hideg vízzel, vittem a kombájnosoknak aratáskor a friss vizet. Ha valakiből gyerek létére vízhordó lett az nagy tisztességet jelentett még tanyavilágban is. Mindenki ugyanannak a kannának a fedőjéből ivott. Alumínium kanna, ha a szádhoz érintetted érződött a fémes íze, nem volt zománc rajta. Jártam kombájnról kombájnra.
Porzott a szalma körülöttük, a nap szikrázott, cserzett volt a bőrük, barnák.
Nyílt a kombájn ajtaja, lesétált a lépcsőjén, egy kicsit ugrott a tarlóra és az a nagy ember, aki abban a hatalmas gépben ült az előbb, olyan esetlennek tűnt.
Büdösek voltak de tetszett. Izzadtak, koszosak és porosak, de dolgoztak.
Töltöttem neki a fedőbe friss hideg artézi vizet és áááááááhhhhh sóhajtott. Adj még egyet te gyerek, mert jól esett. Töltöttem a másikat és azt már nyugodtabban itta meg.
Micsoda forróság van, ette meg a fene. Körbekémlelt. Benyúlt a zsebébe és adott egy bélást. Na megyek vissza, mert sose megy le a nap, mondta...
Estére összeszámoltam és volt 15-20 forintom általában.
4-5 gyerek hordhatta a vizet a kombájnosoknak s ezek közül én voltam az egyik. Már nem emlékszem mit vettem a pénzből, csak az örömre. Volt egy kis fadobozom, abba gyűjtöttem az aprót és felraktam a nagy kétajtós diófaszekrény tetejére minden este. Számolgattam egyenként a forintokat. Eszembe nem jutott volna eldobni, szétszórni. Nem ismertem azt a fogalmat, hogy „végre péntek”.

A hétvége érzés és a megsemmisülés közti érzet valahol a vasárnap délutáni ebéd és az azt követő alvás után kezd beidegződni, esetleg még egy kávé, de utána menthetetlenül rányomja a bélyegét. Esetleg ha vidékről késő este jössz meg, de az még rosszabb, mert fürödni is kell és mire elvackolsz már tudod, hogy hajnalban kelni kell, aztán rohanás, újra tekerjük a lantot.
Nekem „eddig” szerencsém volt, sosem tudatosult bennem ez az érzés, köszönhetően annak, hogy mindig is önállóan dolgoztam. Erre vagyok berendezkedve, csak szervezés kérdése.
A barátom Böce, aki méltán híres és már sokszor írtam róla, az iwiw-en is rajta van szokta volt mondogatni, hogy „mondják meg mit csináljak és adjanak érte fizetést”. Ő meg erre van berendezkedve.
A falusi ember meg a kakasra. Az első rikácsra félrehajtja a dunyhát, persze már előtte is nyitva volt a szeme csak próbált fordulni egyet a jobb oldalára.
Erős pálinka, kávé és már kotorja is a fával a moslékot, a malacok meg türelmetlenül nyüszíkölnek az ólban és az orrukkal nyomkodják a vályút.
Micsoda hajnali vircsaft, udvar felé a tyúkok kotinkálnak a kukorica szemre, s ha viszed vissza a vedret, akkor a nyári konyhából kiszűrődő Kossuth hangja erősödik fel.
A mikrofonnál Bordi András, híreinket hallják. Az országgyűlés...
Nem is kell értelmezni a szöveget, nem is az a lényeg, hogy oda figyelj. Maga az érzet, hogy szól. Kellemes a hangja a bemondónak, a Duna Gönyűnél apad, máshol árad, hajóvonták találkozása tilos... másik moslékos veder, kézzel is bele kell nyúlni és meleg.
Népszabadság a kapuban, pvc cső felfüggesztve és minden reggel ott találod, kell hozzá az erős pálinka. Papa mindig mondta, hogy csak lopják a milliárdokat és nincs felelős, legyintett, hogy ki hallott még ilyet???
Tudta az öreg, hogy nincs rendben semmi fönt. De egy legyintésnél jobban nem mélyedt bele a politikába, azt mondta az nem embernek való.
Folyton Noét emlegette, hogy de jól tette, amikor bevitte a szőlőtőkét a bárkába. Néphiedelem. Mégis szeretni való, mert naiv. Nem hallod, hogy megalapozatlan s cáfolni tudnám s ha a képviselő úrnak vannak a birtokában bizonyítékok, akkor tárja fel... vágják oda foghegyről. Gondolat jel vagy sóhaj. Inkább legyintés, az öregnek volt igaza, nem embernek való.
A nyári konyhában tornyosult a Népszabadság és a Szabad föld, jó volt begyújtósnak kiolvasva. Lángol a sparhelt és meleget ád, fő a tyúk, aranyló zsírkarikák, zőccség, fehér répa, petrezselyem és bejárja az illat a környéket.

Ha mondok három fogalmat ki tudod találni melyik a kakukktojás?
Házi pálinka, trágya szag, pult alól vásárlás.

Igazából a pult alól vásárlás helyére a végre pénteket szántam. De annak ellenére, hogy most a végre péntek az időszerű, a pult alól vásárlás sokkal jobban dukál, mert jól jellemzi a kort.
Sosem volt szerencsém pult alól hozzájutni termékekhez, de ismertem olyat, aki lopva, hogy mindenki tudjon róla elbüszkélkedett.
Nézd vettem, hozzá jutottam, utolsó darab volt. Jól jártam?
Mint ha tőlem függne, hogy igazolom vagy sem, elismerem vagy nem.
Apósom szokta mondani apró örömökre, hogy májó jártál. Megyünk Szandára, megyünk hátra a kertbe csak úgy andalogni a hegyi levegőn a fák között és találsz néhány szem utolsó málnát. Beviszed a markodban és mutatod, Apósom meg kitörő örömmel csap a válladra, hogy na Fiam, májó jártál...
Ha apósom megveregeti a vállam, olyankor újra vízhordó fiúnak érezhetem magam...májó jártam.

Én meg pont a szombatot és a vasárnapot nem kedvelem, nem szeretek lenyugodni, mozgolódni, alkotni, újat, jobbat és tevékenyebbet. Nekem a hétvége az, ami teher. Nem jön senki, nincs telefon, nem mondja csináld, nosza hama, hama.
Persze a hétvégét is élvezem és azt szoktam mondani minden nap vasárnap e tájék, hogy a költő szavaival éljek részben.
Ma péntek van, egyáltalán nem örülök. Több oka is van. Lélekben Szandára készültem holnap reggel, de benne volt a levegőben, hogy nem lesz belőle semmi. Éreztem előre, nem volt bennem az a felszabadult érzés, mint aki péntek, hogy végre.
Este aztán mondta is a nejem, hogy Apa nem fogsz neki örülni, de Szandára most nem megyünk.
Így most az Ő vállára szakadt, hogy felfrissítsen „rég elmúlt” szandai élményekkel. Mert ha ott lettünk volna két napig, akkor feltöltődök egy hétre és van miről írnom frisset.
Egy jó írónak ez nem gond, úgy tálalja, ahogy kéred, átcímkézve s van benne péntek.
Vegyél egy nagy levegőt, most elbírálási díj nélkül, nincs átfutási idő, nincs részlet, nincs kezdő tőke nélkül. Csak úgy, frissen, hűvösen, szabadon, tisztán szívd be.

Egészségedre.
Remélem nem volt légkondicionált
Bibliai idézetek nincsenek, helyette megpróbálok úgy írni, hogy a kezetekbe vegyétek.

Ezt azért még nézd meg, mert ki tudja. [link] (24mb MP4, megtölt, lenéz).