Nem emlékszem rá, hogy mikor és hogy történt, a kutya egyszer csak felbukkant, bejött a kapun, láthatóan jól érezte magát. Lihegett, örömében futkorászott, eleinte ez jött le, később jöttem rá, hogy valójában mi történik vele, menekült.
Az udvarunkon gyümölcsfák, mindet körbefutotta, lihegve (szóismétlés), vigyorogva, soha nem abbahagyva.
Apám elvitt gombászni Újkígyós irányába egy hatalmas rétre, mondta, hogy a boszorkányköröket figyeljem, ott terem a gomba. Akkor még nem tudtam, hogy mi a mikorrhiza. Telnek az évek, s lassan minden egyre élesebb lesz, fájóbb a tudat.
Levente fiammal járunk gombászni, s kérdezi, hogy miért kör alakban nő a gomba a gyepen, a réten (szóismétlés), ahol semmi sincs?
Elmagyaráztam neki, bármit megérteni csak magyarul lehet, a többi torzítás.
Valaha volt itt egy fa, a koronájáról lehulló esőcseppek alkotják a kört, szimbiózis.
De a kutya.
Miért hozzánk szaladt be, miért maradt nálunk a halála pillanatáig?
Apám vásárolt egyszer nagy magányában japán futóegereket, s vihogva mutatta, hogy ezek addig futnak, amíg ki nem dőlnek végleg.
A kutya története, akinek nevet direkt nem adtam, hisz volt olyan különleges, felfoghatatlan, hogy megérdemelte, hogy névtelen legyen. Biztos van neki, de azt csak Ő tudja, én nem szeretném lehúzni a sárga földig egy gyopáros névadással, ennél többet érdemel.
90-es években sokat füveztem, néha meg nem, vagy befigyelt valami lsd.
Haveromnak, Böcének egyszer előadtam, hogy van az életemben olyan pillanat, amikor kidugom a fejem a víz alól, levegőhöz jutok, s meglátom a való világot, tényleg a valóságot.
Ő sem értette, kevesen értik. Csak pár másodperc, a hideg futkos a hátamon ilyenkor, hogy ez tényleg, ez igaz? Hirtelen eltűnik, mint valami lány, aki után vágyódva vágysz, minden pillanatod róla szól, a gondolatok körbefonják, megölelik, s hirtelen szertefoszlik, mint egy álom, amitől szabadulni nem lehet.
A névtelen kutya csak futott, futott, hamar feltűnt, hogy valami nem stimmel vele, nem tudtam, hogy ez egy üzenet egy másik világból. Azóta már megtanultam, hogy nem csak egy folyamatosan futkosó kutya tud üzenetet közvetíteni, rengeteg üzenet van, hogy mire kell készülni.
Elhatároztam, hogy lefogom, legyűröm a földre, ne futkosson itt fel s alá. Futva evett, s ivott.
Megörült, ahogy látott, nem számított rá, hogy mire készülök, én meg arra nem, hogy mi lesz a következménye.
Letepertem a földre, jó kutya, okos kutya. S akkor megállt az idő.
Baszottul nehéz volt észlelni, hogy mi történik velem.
Nem is az én emlékezetem, akkor jött az üzenet.
A kutya egy másik bolygón menekült, megtámadták nála erősebb vadállatok, hajszolta magát a végtelenségig. A kezeim közt lehelte ki magát, ott könnyebbült meg. Láttam a szemében, hogy megköszönte, azt hogy a földre tepertem, megállítottam.
Mást is láttam a szemében, szinte mindent. A mindenség meglátása elég fájdalmas, ha az ember úgy kapja az üzenetet, hogy nem is várja, de pont egy kutyától? Ebben a kutyában volt az összes, amit tudni lehet, de tanulni nem.
Magam alá gyűrtem, s az idő nem telt, hanem üres volt, hiányzott. Mármint a kutyát, a mai napig megkönnyezem, s nem is állatnak nevezném. Értelmet adott az életemnek, egy célt, ami miatt érdemes élni.
Tudod milyen az, amikor a körforgás nyom egy standard stop gombot, s van időt körbenézni, hogy mivel falaztak be? A kutya belehalt az üzenet átadásába, én csak továbbítom, s hogy mi lesz a sorsom, nem fontos. Az a legfontosabb, hogy veled mi fog történni.
Egy kutya, érted a szót, kutya. Feláldozta magát, átjött erre a világra, meghajlította a teret, csak beugrott hozzánk, látogatóba.
Mindent tudott, nem tanulta, hisz az ilyesmit nem oktatják, csak átadni lehet. Csak egy antenna volt, én meg a vevő.
Na, most szólj hozzá!
