Az áruház hetekkel előtte megszórta a lakótelepeket az akciós termékek listájával.
Aznap nyitás előtt órákkal hatalmas tumultus alakult ki a bejáratnál, egyesek alig kaptak levegőt, a tömeg nekipréselte őket a vastag üvegfalnak. Bentről a biztonsági őrök gúnyosan, megvetően néztek végig a szánalmas tömegen, ahogy acsarkodtak, a karjaikat nyújtogatták és küzdöttek, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek a bejárathoz.
A nyitásig még 50 perc, a parkolóba már nem engedtek be a rendőrök több autót, akik kívül rekedtek hangosan szitkozódtak és feltartották a forgalmat.
A hangulat a nyitási időhöz közeledve egyre paprikásabb lett.
Dörömböltek az üvegen, kórusban skandálták, hogy: nyissák ki, nyissák ki!
Nyitás előtt 5 perccel az összes őrt a bejárati ajtóhoz vezényelték, hogy felügyeljék a rendet.
Ahogy levették az ajtóról a láncot megindult a csorda, mint, ha napokig szomjúhoztak volna, s végre nyitva a karám, s rohantak a vízhez.
Elsodorták a biztonságiakat, ketten a földre kerültek, sáskajárás, nincs tekintettel senkire és semmire, a tömeg megállíthatatlan volt.
Nyomukban leborult minden a polcokról, recsegve-ropogva szilánkosra tört a lábuk alatt hajsütő, fényképező, falióra…
A műszaki osztály irányába tartott a tömeg, akciós, nagyképernyős lcd tévé.
Kettesével, hármasával vitték, a szomszéd is kért magának, nem akart szabadnapot kivenni.
Hatalmas kazlak sorjáztak a pénztár felé, a hoppon maradottak az öklüket rázták, ez nem igazság, nem azért álltak sorba órákig, hogy üres kézzel távozzanak.
Lekiabálták a biztonságiakat, szitokszóval illették a pénztárosokat.
Egy órán belül elfogyott a készlet, az üzlet úgy nézett ki, mint ha bombatalálat érte volna.
A személyzet fellélegzett miután kiürült az eladótér, s csak egy-két vásárló lézengett.
Otthon aztán elégedetten huppantak le a részletre vásárolt, puha fotelba, sorba szisszentek a sörök, arcukon letörölhetetlen, boldog mosoly, megvan a nagyobb tévé.
Lehet újságolni a szomszédnak, hadd egye a nemes penész, hogy neki nem lehet.
Két héttel később lomtalanítás volt, sok végletekig elszegényedett embernek jelentett némi reménységet botorkálni a kupacok között a tűző napon. Hatalmas mennyiségű hibátlan színes tévé került az utcára, nem győzték begyűjteni a piros Ladákba és egyéb lepukkant platós csodajárművekbe.
Milyen telefonod van guga?
Milyen számítógéped van guga?
Milyen autód van guga?
Mekkora van neked guga? Mármint tévéd.
Valljuk be ezek fontos kérdések, mert bizony ilyen szemüvegeken keresztül nézünk egymásra, s az egymás is előkapja a szódásüveg alját, megtöröli, felhelyezi, és ránk néz.
A főszerepben: Nokia 3310
Egyetlen valamire való, használható telefon. A GSM szervizben idős bácsikák belépve előkotorásszák a zsebükből a megkopott N3310-es telefont.
Kicsit morzsásan, dohánymaradékkal az aljában, s elkezdenek mentegetőzni, hogy jó ez nekem vénségemre, örülök, hogy kezelni tudom, nagy a kijelzője, billentyűje…
Én együtt érzek velük, nekem is batár virsli ujjaim vannak, volt a kezemben már néhány telefon javításra, ügyetlenkedek a miniatűr billentyűzeten, mint dinoszaurusz a bank automatánál.
Minek vennék másik telefont, telefonálni erről is tudok, ha valaki felhív meg tudok vele beszélni bármit, ha elhagyom nem nagy veszteség, 2-3000 Forintért lehet venni másikat.
A szekrényemben van belőle tartalék.
A nejemét is kinéztem magamnak (átlátszó, rózsaszín előlap), jó ideje könyörög, hogy cseréljük le, mert velem ellentétben Őt zavarja, hogy jönnek ilyen egymások a bepárásodott szemüvegükkel, és értetlenkedve néznek rá, hogy ilyen telefonod van?
Hiába mondom a nejemnek, hogy nézd meg, be vannak sózva egy tv reklámtól, azonnal eldobják a telefonjaikat, rohannak megvenni az újat. De soha nincs annyi pénzük, hogy töltsenek rá egyenleget, s telefonáljanak, de őket sem hívja a kutya sem.
Hjaj, apámat feltétlenül meg kell, hogy említsem.
Fater Nokia 5110-es telefonnal tartja a külvilággal a kapcsolatot (a külvilág az én vagyok). Van hozzá neki szépen sárga bőrtok, aminek füle van, tudja lóbálni a kezében.
Mikor felhívtam, még zene is volt a kicsörgés mellé, Bony Tyler: I need a hero….
Szörnyű volt, mindig eltartottam a fülemtől a telefonomat, amikor kicsöngött.
Egy építész ismerősöm 200.000 Forintért vásárolta élete első telefonját, Ericson 197, hatalmas fél tégla, akkora kihajtható antennával, mint maga a telefon.
Akkoriban még az sms sem létezett.
Hívást kapott, szépen félreállt, megbeszélte, akkurátus mozdulatokkal elrakta a telefont.
Egyesbe rakta, kimérten indexelt, soha se nem gyorshajtott, csak lazán, higgadtan.
Hosszú évekig megtartotta azt az Ericson 197-et, olyan sokáig, hogy már valóban kínos volt, s sokan kérdőre vonták, hogy miért? Ilyen gazdag ember vagy, és ilyen ratyi telefonnal mászkálsz? Mit fognak hozzá szólni az emberek!?
Építész ismerősöm egy pillanatra megállt, vett egy mély levegőt mondat előtt, s elmondta.
Nekem ez a telefon nagyon sok pénzembe került, a mai napig hibátlanul működik, miért is kéne lecserélnem? Inkább vedd le a szemüveged!
A főszerepben: Sapphire 865 + Intel Celeron 1700MHz + 1 gugabyte ram
2003 elején építettem saját használatra, UHU linux alá.
Böngészés, mail, zene, film, szövegszerkesztés.
Zalman 450W, NV MX400.
A linuxnak megvan az az előnye, hogy ha nem rohad ki alóla a vas, akkor egymillió évig megy, s legközelebb ásatáskor kell újraindítani. A vírus felejtős, nincs változás, nincs meglepetés, ergo pont az én hülye fejemnek találták ki, mert én aztán tényleg szeretek mindent ugyanott találni, ahová letettem, vagy ahol abbahagytam.
Az ezredforduló környékén nagy divat volt feltenni egymásnak azt a kérdést, hogy milyen gépet használsz? Akkor még voltak hatalmas törésvonalak, mert egy időben volt forgalomban a 486-os számítógép és a PIII. 1000MHz.
Tőlem sosem merték megkérdezni, valamiért evidens volt, hogy a gugának zsíratomkirály, rajűbercool számítógépe van. Pedig nem is.
Már rég lecserélhettem volna újra, jobbra, pazarabbra, de minek? Úgy vagyok vele, mint az egyszeri építész ismerősöm. Teljesen hibátlanul működik, ha lecserélném, utána is ugyanezt csinálnám rajta, amit már most is kiválóan végrehajt. Akkor meg minek?
Napokban jártam egy hivatalban, felhívtak, hogy segítsek, mert nem kapcsol be a számítógép.
Meglepődtem, mert egy vízözön előtti PI-es számítógép volt, még AT-s táppal, billenő kapcsoló, aztán recsegés, ropogás, de a W98 nem indult el. Az volt a feladat, hogy a könyvelést minden áron menekítsem ki, ha mást nem is.
4.3GB Seagate winchester, érted, tenger kapu.
Kérdeztem, hogy ekkora cég, van pénz dögivel, hát miért nem cserélték még le a számítógépet gyorsabbra?
Nézett rám az irodavezető nagy elkerekedett szemekkel, értetlenkedve.
Minek cseréltük volna le? Eddig működött, majd most lecseréljük, mert már nem működik.
Nem szálltam vele vitába, mert megértettem mire célzott.
A főszerepben: Suzuki Swift 1.3
Na ne viccelj már, még is milyen autóra gondoltál? Minden guga szuzukival jár.
Gugából meg csak egy van, és azon sincs szalámi.
Miért cserélném le?
Hisz működik, átlagban 4.5 litert fogyaszt, mindenhova elviszi a valagamat.
Elnézem néha ezeket a hombár autókat, mindegyik egy komplett benzinkutat visz a hátán, annyit fogyaszt. Ráadásul nem is az övé, látom a szaporodó őszhajszálakból, hogy cúgos részletekkel van megáldva.
Na de el is érkeztünk a téma gyökeréhez, mert ha van valamid, azért felelősséggel tartozol.
Aggódsz miatta, a behatárolt lehetőségeidhez mérten igyekszel megoldani.
Olvastam egy zen buddhista füzetet, azt boncolgatták, hogy minél kevesebb tárgyhoz kötődünk, annál simább az életünk.
Lapozz fel egy áruház ingyenesen bedobott újságját! Mi az, ami nem kellene belőle?
Fiatalabb koromban hi-fi berendezések érdekeltek, hangfalak, erősítők, kazettás deck.
Majd hangszerek, kerékpárok után csorgott a nyálam.
Most 42 éves vagyok, kézi szerszámokat, láncfűrészt és kerti virágokat, veteményes újságokat lapozgatok, s beleélem magam, hogy milyen lenne, ha lenne.
Aztán fejben körbejárom a lakást, penészedik az egyik sarok, repedt a cserépkályha, szekrénynek levált a hátulja, faliórában lemerült az elem, palackból kifogyott a gáz.
Cserére szorul a fajansz, mert azt még az előző lakó használta, bele lógott neki a micsodája, csak megérdemel az ember egy újat, mondjuk vastagon kihipóztam, meg sósav.
Csatorna régi, de akkor már új tetőtér, a teraszt is szeretnénk beépíteni, kocsi beállót, de inkább garázst, új konyhát, vendégházat, tyúkólat, kiskerti kapásnövénynek elkerített, aztán kerti tó, póniló, legyőzni a hétfejű sárkányt, s felépíteni a kacsalábon forgó kastélyt.
Annyi mindent szeretnék, utaznék, megennék, hordanám, beleülnék, mind enyém.
Jön ki a pincér egy pazar kehellyel, orbitális napernyő benne, csak intek, hogy nekem lesz.
Kirakatok előtt nem az orromat nyomnám az üveghez, kinyitnám a pénztárcám, csak úgy dalolna, csicseregne láttán a sok eladó, széles lenne a mosolyuk.
Neked mekkora van guga?
Nagy, tényleg nagy, nem panaszkodhatom.
Nem szoktam nézni, úgyhogy hagyjuk ezt a tévé témát.
Árral szemben úszom, nekem nem kell semmi, attól is szabadulok, ami van.
Szükséges, elengedhetetlen dolgok vesznek körül, nem kergetek álmokat.
Karácsonyra sem kérek semmit, minél kevesebb tárgy vesz körül, annál kisebb az aggodalom.
Hány olyan használati tárgyad, műszaki berendezésed van, ami hibás?
Szekrény aljára került, por is belepte, arra vár, hogy legyen pénzed megjavítani.
Eltelnek hetek, hogy nem gondolsz rá, eszedbe sem jut, csak amikor benyúlsz az ingedért, vetsz rá egy pillantást, s ahogy átfut a gondolat, nyomában egy ősz hajszál serken.
De most nem érsz rá, sietsz.
Behúzod magad mögött az ajtót, már rég megvetemedett, ki kéne cserélni, nyomában egy újabb ősz hajszál a fejed búbján.
Az autód is nehezen indul, új akkumulátor kéne, de sosincs annyi a kezedben, hogy meg tudnád venni, inkább kínlódsz, ha nem indul, majd bebikázzák egy ősz hajszál kíséretében.
S mennyi emberi kapcsolatod van, ami szintén hibás, javításra szorul, de elodázod!?
Eltelnek hetek, hogy nem gondolsz rá, eszedbe sem jut, csak amikor benyúlsz az ingedért, vetsz rá egy pillantást, s értetlenkedsz. Ki ez a férfi a szekrényemben meztelenül?
S miért tartja az ingemet maga elé?
Timótheushoz írt I. levél 6. rész
6. De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;
7. Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit;
8. De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.
9. A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.
A helikopter nem talált alkalmas leszállóhelyet, kockázatos is lett volna ekkora tömeg közelében földet érni. Bizonyára megsérülne valaki, a helikopterben is kárt tettek volna.
Több ezren próbáltak átgázolni egymáson, hetek óta éheztek, ez az élelem a tíz százalékának sem elég, lassú az ellátás.
Hatalmas, hullámzó fekete embermassza.
A pilótának ügyelnie kell, hogy az élelmiszerrel megrakodott konténert úgy eressze le a földre, hogy lehetőleg ne maradjon alatta senki.
A tömeget nincs irányítva, nem tudja kontrollálni magát, a rotor zúgásától nem hallani őket, de látni rajtuk az állatias ösztönöket.
Eltorzult arcok, minden kéz a magasban, ennyi embernek lehetetlen odaférni a konténerhez, egymást fogják halomra ölni az élelemért.
A porfelhő, amit a helikopter felkavart átláthatatlan volt, nagyon lassan ért földet a szállítmány, csak remélni lehetett, hogy nem halt meg senki.
Az ajtaját azonnal feltépték, és megjósolni sem lehetett, hogy közben hány ember sérült meg. Egymás kezéből kapkodták ki a konzerveket, a levegőben széttéptek dobozokat, a tartalmát igyekeztek magukba tömni.
Káosz, és az emberi lét szélsőséges megnyilvánulása.
Verekedtek, egymás haját tépték, marakodtak az élelmiszeren, mint a farkasok a prédán.
A helikopter felemelkedett és eltávolodott a tömegtől.
Két órával később a tömeg feloszlott, nyomában megtépázott táj, szemét, és halott emberek.
