Már egy ideje szeretnék írni a budapesti kerékpározási lehetőségekről és viszonyokról, csak nem történt olyan eset, ami kirívó lett volna (kivéve a mai napot).
Az egy teljesen szokványos dolog, hogy az Andrássy úton nem lehet végigmenni a kerékpárúton a keresztbe sétáltatott kutyusok pórázaitól, családi négyes kézen fogva, lábukat padról hosszan belógató egyetemistáktól, kettes sorban sétáltatott óvodásoktól, kerékpár útra ráparkolt autóktól és egyéb finomságok.
Nem az ott sétálgató emberekkel van a baj, hanem azzal, aki kijelölte, hogy a kerékpárosok itt menjenek.
Pár napja is satufékkel álltam meg az egy öregasszony (fülig kirúzsozva) + két puppedli pamacs kutya kombó előtt. Pórázon mindkettő és sűrűn szöszmötöltek a poros járdán, a néni meg erősen sipítozott, hogy nincs csengője maga őrülüüüüüült? Aztán fújtatott, mint a bika, mikor csöndben mutattam neki a táblát, ami egyaránt jelöli a kerékpárost és a gyalogost.
Ezért gyűlöli a kerékpárosokat mindenki rikácsolta még elmenőben és tovább is volt, csak már nem hallgattam.
Mint, ahogy semmi, a budapesti kerékpározás sincs megoldva és egyelőre úgy fest nem is érdekel senkit. Harmincad rangú probléma, hasonlatos a jelenlegi reformokhoz az eljárás. Nincs pénz és kész, ennyi. El lehet innen menni.
S valóban, nemrég mikor darabokra szedték az iskola előtt lelakatolt kerékpárját a fiamnak, szóvá tettem az iskola igazgatójának, hogy kéne valami megoldás rá, egy tároló helység. Mert egy héttel előtte meg kiszúrták késsel a gumiját.
Nem lehet, válaszolta rövidre fogottan s kicsit Hofisan.
Megbünteti Őt az ANTSZ.
Nem kell idejárni kerékpárral, zárta le a beszélgetést.
Még megkérdeztem, hogy az önkormányzatnál kit keressek meg ez ügyben személyesen, mert ez nem vicc, én komolyan kerékpározom és a fiamat is ebben a szellemben nevelem.
Megmondta s megtoldotta még egy félvállas ne reménykedjennel.
Kik járnak ebbe az iskolába? Milyen gyerekek, milyen szülők gyerekei és milyen tanárok?
Milyen generáció nevelkedik a szemünk láttára?
Egyszer volt csak szerencsém, mentem Leventéért és már messziről láttam, hogy fürtökben lógnak a kerékpárján és sűrűn vihognak, hogy ne úgy, amúgy, azt próbáld. Vagy hat gyerek és nagyon hangoskodtak, tiszta lázban voltak.
Egyet sem ütöttem meg de azt, amelyik a lakatot piszkálta egy hegyes fémmel elkaptam és ordítottam, ahogy a torkomon kifért. Csak hebegett, hogy nem tudta enyém a kerékpár...

Nem mindegy kié te nyomorult kis disznó??? nem a tiéd és kész... a nyálam az arcára fröcsögött és a pólója a kezemben megcsavarodva. A tanárok kifutottak a hangoskodásra, hogy mi történt, hogy beszélek én a gyerekkel.
Mikor szóvá tettem, hogy már harmadjára barmolják szét a fiam kerékpárját, akkor mondták, hogy csak nem azt várom tőlük, hogy valaki oda álljon egész napra a kerékpár mellé?

Majdnem sírva fakadtam, komolyan. Kiábrándító ez a gondolkodás.
Még odabökték megsemmisítőleg, hogy ide mindenki autóval jár, nem megoldott a kerékpártárolás.

Kezdem magam úgy érezni, mint egy buzi vagy cigány, kirekesztett vagyok, mert kerékpározok és ezt a többség nem fogadja el.
Másnap 20 perccel korábban mentünk oda, nem véletlenül.
5 tanárt számoltam meg, akik kerékpárral érkeztek és utána a hónuk alá kapták, majd felvitték a lépcsőn.
Lesz még ennek folytatása gondoltam, de tekintettel kell lenni a gyerekemre is, mert a tanárok kiútálják ha keményebben lépek fel.
Nincs más dolgom, mint félhivatalosan megfogalmazni a történteket és fotón mellékelni a kerékpárral érkező tanárokat.
Nagy valószínűség szerint az önkormányzatnál azonnal kidobják a kukába a levelem, de ha ajánlva adom fel, akkor talán van rá esély, hogy fiókba teszik és végleg elfelejtik.
Viszont ha várok egy keveset és a feladó cetlivel átsétálok a szomszédba (SZDSZ székház) és megkeresem Fodor elvtársat, akit szoktam látni bemenni a kapun, mikor kint az utcán sepregetek, akkor reménykedhetem, hogy a gorillái jól pofán vágnak. Bár előnyére váljon, hogy eddig egyedül láttam vezetni is, sofőr nélkül, testőr nélkül.
Lehet mióta miniszter lett vannak kötelezvények, amiket be kell tartania.

Ezt az egészet nem írtam volna le ha nem létezne a mai nap. Mondhatni az írásomat a mai nap szponzorálta.
Hőség, áll a levegő, nincs szélmozgás és én tekerek végig a Hungária körúton Böcéhez. Besokallt a gépe és újra kellett húznom rajta a rendszert. A Thököly úttól egészen a Fradi pályáig a Hungária-Könyves Kálmán körút jobb oldalán szoktam menni. A Kőbányai út előtt van egy vasúti felüljáró. A kereszteződés előtt rendszeresen ráparkolnak a járdára az autósok, kész menetoszlop.
Több ízben láttam babakocsit toló anyukát, hogy megvárta amíg elhúznak az autók és lement az úttestre s kikerülte az autósort.
Kb. 2 hete egy motoros futár ment előttem a járdán. Hátán nagy műbőr hátizsák, céglogó és telefonszám. Tekertem utána és már én is leugrattam a járdáról az úttestre, mivel éppen nem jött semmi. A motoros (MZ) futár a jobb lábát maga elé egyenesen kitartva letolta az összes járdán parkoló autó visszapillantó tükrét.
Kihívó és vérlázító jelenet volt, de jót röhögtem. A tehetetlen düh visszavág.
Mindegyik reccsenő visszapillantó tükör, mint ha azt dalolta volna csilingelve, hogy „nincs rá pénz”.
Elég lenne 10 db vas a járdába azon a szakaszon, munkával talán 100 ezer.
Igaz közpénz, annak meg nincsen becsülete. Ha valaki döntési pozícióba kerülne, hogy na igen, holnap lehet kezdeni, akkor mindjárt azt nézi, hogy a vállalkozó mennyit süllyeszt vissza a zsebébe. A vállalkozó meg hozna négy erdélyit, akik feketén megcsinálnák, mert ha vállalná a nem túl versenyképes terheket, akkor nem tudna miből csúsztatni a tisztelt képviselő zsebébe, az nem tudná miből finanszírozni az előre nem tervezett kiadásokat, a tervezett extra hiteleket és egyébb juttatásokat, mint titkárnőnek új mell ill. fáradalmait kipihenni a Maldív szigeteken.
Ugye-ugye, hova vezet a világ ha megindul egy kis kerékpározás?
Ide ne tessék kerékpárral járni, mindenki autóval jár és pont. Tessék beilleszkedni a társadalomba.

Csak úgy kedvtelésből megálltam, letámasztottam a kerékpáromat a falhoz és nekiálltam fotózni a zolimpuszommal. Több fotót is készítettem, de ez az egy azért érdekes, mert rajta van az a fekete autó, amiből rámkiabáltak, hogy „miajókurvaanyádatfotózoltekisköccsőőőgggg” ? Közben nagyokat nyerítettek.

Nyilván jól levágták, hogy a járdára parkolt autókról készítettem a képeket.
Elmentek és bár forrt a vérem és legszívesebben utánuk tekertem volna, de hiába, nem változtathatom meg a gondolkodásukat.

Alig, hogy megérkezett a következő piroslámpás adag és éppen zöldre váltott. Megállt mellettem egy másik fekete autó segítséget kérni, hogy merre van a Róbert Károly krt, ahonnan el lehet érni a Fáy utcát? Kiléptem az útra közvetlenül az autó mellé és szélesen gesztikulálva mutattam, hogy a következő benzinkútnál vissza tudnak fordulni és a felüljárót kell figyelni, vidámpar s utána az első lámpánál jobbra, de nem tudtam befejezni.
Már dudáltak és az emberünk a kormánynál is vette az adást, nem hallgatta végig, ment tovább.
Közben szándékosan rámhúzta a kormányt egy zöld szuzuki szedámos és hangosan virnyákolt, mint torzonborz király a süsüből, hogy „miazanyádvalagátmutogaccannyitparaszt” ???

Ez már nekem is sok volt, azonnal kerékpárra ültem és utána ereszkedtem. Kevesen tudják de ha valaki jól odalép, akkor lehet menni 50kmh, ha valaki nagyon odalép, akkor egy csöppnyivel többel.
Én marhára odaléptem, igazi dühből. Nem láttam az arcát, annak aki rámkiabált.
Csak a méregzöld szuzuki szedám. A benzinkútra éppen beforduló fekete autó majdnem elütött, nekik adtam a félbehagyott útmutatást.
A mekkdonáldsz és a benzinkút után a Könyves Kálmánon van egy elég hosszú betonkerítés. Már onnan láttam, hogy a zöld szuzuki átment a Népliget közepénél a zöldön.
Lemondtam róla, hogy kiszakítom a torkát és lassítottam, baromi tehetetlennek éreztem magam és csalódottnak, nagyon szerettem volna a kezeim közé kapni.
Természetfilmekben látni néha nagyon éhes vadakat, akik elvétik a zsákmányt és utána, ahogy kullognak lihegve, leereszkedve.
Így éreztem magam.

Miután átjutottam a lámpán a liget közepénél, akkor figyeltem fel rá, hogy a Fradi pályánál áll a kocsisor s elég hosszan. Bevillant, hogy akkor sima ügy.
Érzi az ember, hogy vannak még tartalék energiák, amit nem is egészen kell felélni, mert áll a kocsisor. Azért belehúztam.
Egy kamion előtt állt a hőségben lehúzott ablakokkal.
Egy nő ült az anyós ülésen, melléjük gurultam és nekitámasztottam az autójának a kerékpáromat. Behajoltam az anyós ülésen és nagyon dühösen s nagyon durván beüvöltöttem. Éreztem, ahogy a nyálam a nő ruhájára fröccsen és közben a gerincemen folyik végig a forró izzadtság. A fickó elég nyüszöge, szemüveges, girhes volt, rám sem mert nézni, azt leste, hogy mikor ugorhat ki a kormány mögül.
Nem terveztem bántani, csak elégtételt akartam venni s abban benne volt az összes előző napi/aznapi sérelmem, amiről Ő nem tehetett, de Ő hozta ki.

Fogtam a kerékpáromat és méltóságteljesen felültem rá, elindultam és még utoljára visszanéztem rá megvetően. Ha tudta volna, hogy jobban féltem, mint Ő, akkor valószínűleg elröhögte volna magát.
Eszembe jutott a két gyerekem, a nejem, hogy ha itt most kiszállt volna, akkor ütésváltás, rendőrség, elzárás, bíróság, önkényesség, stb.

Tekertem tovább és mire Böcéhez értem már elázott a pólóm, olyan hőség volt.

Hja, tanulság?

1. 5Móz 32,35
Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár!
2. Rm 12,19
Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.
3. Zsid 10,30
Mert ismerjük azt, a ki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét.


Hjó, OK értem én, ez Bibliai.

Akkor nesztek világi:

A hőség az idegrendszerre hat, növeli az ingerlékenységet, tompítja az éberséget, a koncentrációt, fáradékonyabbak leszünk.
A magas páratartalommal járó felmelegedés szellemileg kimerültté és depresszív hangulatba ejt, depresszió egyik kardinális tünete a hirtelen, lobbanékony érzelmi reakció.


Bocs Talmida! Ezt másképp nem lehet, a finomhangolás azért megvolt.

[link]