2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Kasza Tibi: hello idegen. Elemzés, kritika pontról pontra

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Van egy kedves ismerősöm, mostanában beülök mellé hajnalban a furgonba, s Budapestig Morning Show szól. Előtte 1db Beatles cd lemezt kényszerültem hallgatni, mert a rádiót nem tudta beállítani, majd pár gombot megnyomogatva siker. Út közben hallottam én ezt a számot többször is, de nem érdekelt.
Tegnap este meghallgattam egymás után vagy 50X.

A feleségemmel úgy ismerkedtem meg, hogy vásároltam neki egy gázpalackot. Bajban volt, a szülei vásároltak neki egy lakást Balassagyarmaton, lakótelep, Lenin. A pontos történetre nem emlékszem, régi ügy, de 1-2 napja ismerkedtünk össze, s azzal hívott fel, hogy vegyek neki egy gázpalackot, mert hiányzik a lakásból, s a szülei pipák lesznek.

Már is mutatom :D nem kosarazott ki, szüksége volt rám utalva. Bocsánat előre is, nem szokványos írás lesz, meg nehezen értelmezhető, a szokásos buktatókkal.

Hello idegen!
Alapvetően nem kedvelem a mulatóst, és a szerelmes dalokat, amik a testre, érzelmekre hatnak, nem tudnak befolyásolni. Kasza Tibi előadása, bár még élőben nem láttam, csak a tyúktubon, felszabadult, magával ragadó, de ez még nem eredményezné azt egyből, hogy mindjárt toljak neki egy posztot. Egy színpadon fellépőnek ez a dolga.

Hat az érzelmekre a nóta, ezt a részét szándékosan ki fogom kerülni. Arról fogok írni, ami megfogott. Van benne intelligencia, nem egy sima fogd meg a kezem, mert a világ kettőnkre vár, majd este beülünk együtt nézni a zéjjel nappal Budapestet, s a történet úgy végződik, hogy mindkettő üvöltözik egymással, mert fogalmuk sincs róla, hogy, amit eszel azzá leszel, ha valamit megnézel, hatványozottan. Pap Gábor mesélte egy előadáson, hogy van nagyon befolyásos média szegmense, aki köntör nélkül kijelentette neki, hogy addig öntjük a moslékot, amíg disznók nem lesztek.

Nem hagysz hidegen, s bárhogy takarod, te is akarod.
Igen, azért ment oda. A fiú és a lány még nem ismeri egymást, ismerkedni indultak el, találkoztak ugyanazon a helyen.
Vár egy kicsi kert, s egy kicsi ház.
Előrevetítve dolgokat szimpatikus, hogy nem csak az egy éjszakás kalandra koncentrál a szám.
Gázpalack bejátszik, na jó van a dalban bőven töltelék szöveg, de ettől még kolbász.
A sablon részét már az elején írtam, hogy kikerülöm. Hajnal tép széjjel meg ilyenek, nem kérek mást csak téged várlak.
Hozzányúl ilyen ovulációhoz, hja nem rosszul fogalmaztam, moduláció, a nejem zenetanár, s ő javított ki, hogy ha lehet ezt ne írjam le, mert kínos lenne.

No de, az első pillanat, amikor tényleg olyan helyzetben vagy, hogy életed párját keresed elszántan, olyankor mindenkiben azt látod. Keresed a visszajelzést a szeméből. S egyszer csak eljön a pillanat, meglátod. Nem a szex miatt nézel rá, mást keresel benne, nem a nőt látod benne elsőnek, hanem azt akinek igent lehet mondani, de előtte venni egy gázpalackot.
A moduláció az, amikor tényleg, szándékosan az érzelmekre hat a nóta, egy hanggal felemeli a dolgokat, mint ha bármi is változna attól.

Könnyed, laza nóta, eddig azt sem tudtam, hogy Kasza Tibi énekes.
Mi az, ami vár velem utadon?
Komoly a szöveg, szeretem, ha valamiben találok jövőképet, nem csak ezt a hitvány élj a pillanatnak szaros dumát. Van benne az érzelmekre hatáson túl logika. Érezd, hogy jó, az se baj, ha látnak.
Ezzel én is így vagyok, a nagyobbik fiam dj, s én pakolom neki össze és szét a hangtechnikát. S menet közben azt teszem, amit Waszlavik a Beatrice koncerteken, hangulatot keltek, tombolok, elvesztem a fejemet, táncolok, s az sem érdekel, ha mindenki lát.
Ugyanitt normál gázpalack eladó!

Most jó, elsodor az élet. Erre azt szoktam mondani, hogy több Kispált és borzot, vagy éppen Pál utcai fiúkat, Balatont, Trabantot, A.E. Bizottságot kéne hallgatni, ha szövegírásra kerülne sor, s akkor nem fordulna elő az a baki, hogy a szám fele értelmetlen, s csak azért született, hogy legyen egy szám. A nem hagysz hidegen sokkal többet mond, vesézd ki magadban, hogy ki nem hagy hidegen. Kire nézel rá úgy, hogy felforr a véred?

A csak téged várlak, többé nem kell más megint csak töltelék szöveg, mert különösebb tartalmat nem hordoz, a valósághoz nem sok köze van, ahogy a lakatlan szigetnek sem.
Amit kiemelnék, hogy a srácnak van énekhangja, nem tudom ki írta meg a szöveget. Mondd, hogy mi legyen? Jó, feszes regények, filmek végén, ha nyitva hagynak egy kérdést, s nem fejezik be, akkor úgy teszem le, hogy egy kicsit csalódott vagyok. Miért nem mondta meg?

A lényeg, hogy ez a szám nem hagy hidegen, és ez a mittudomén a kávé után is imponál, mert megint csak logika, nem arról szól, hogy ott hagylak, mert rohanok a munkába. Valamit sejtetni enged, hogy többről lesz szó, ettől válik az egész szám egy olyan nyitott vákummá, ami egy kapcsolatot, két embert képes beszippantani, s örökre fogva tartani.

Kasza Tibort nem ismerem, fogalmam sincs, hogy mi a melója, vagy ki ő. Az arcára emlékszem, biztos tévében láttam, amit ritkán nézek, akkor is félálomban, vagy rögtön elalszom. A fiamnak, aki nagyreményű dj, saját számokat gyárt, nem mixelget, mindig mondom, hogy az emberekre hatni kell, ha bármit is akarsz, ha zenélsz csak úgy saját magadnak, de senki nem hördül fel, hogy bazz, ez kemény, vagy nem figyel fel rá, hogy ennek van stílusa, akkor inkább ne tegye.

Szóval Hello Idegen! Kasza Tibor számomra idegen, nincs a földön ember, aki annyiszor meghallgatta volna ezt a számot, mint én.

A tyúktubról egy komment :D

Libre Kuba
1 napja

Kb annyit ér ez a zene mint aki énekli... Akkora egy Féreg szarházi vagy kasza Tibi... Látom az IQ nem haladja meg, max a Média Sztárok alsó mércéjét... Annyira egy beképzelt buzi vagy... A Nagy Zsíros Héber Pofáddal együtt ! És remélem nem fogod magad megnyugtatni... hogy ez biztos egy irigy geci ember.... Rád max a Sátán lenne Büszkébb... Ostoba paraszt !

  • Nem lehet hozzászólni
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.