Isten sincsen lincsen

[1. rész: A világ vagyok beteg, nem én]

[2. rész: Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni]

[3. rész: Isten nem kíváncsi rád!]

[4. rész: Ha Istent lestoppolod...]

[5. rész: Hát te fiam hol laksz? Isten]

[6. rész: Isten sorsítótár]

Úgy alakult, hogy a baráti társaságnak köszönhetően (Böce, Csiga, Robi) Sátánista lettem, itt jegyezném meg, hogy minden egyes ember, aki nem Isten gyermeke, tudtán és akaratán kívül Sátánista. Az összes egyházhoz tartozó hívők fele is Sátánista, és fogalmuk sincs róla. Erről szól a Bibliában a 10 szűz példázata, amikor a felének azt mondja, hogy távozzatok tőlem, sohasem ismertelek benneteket.

Szóval a szobám, ami egyébként tiszta volt és rendezett, makulátlan, kifogástalan, csak éppen a sok szörnyűségtől belépni nem lehetett, így a szülém kerülték is messzire. Sem anyám, sem a mostoha apám, aki egyébként tehenész volt, a lábát nem tette oda be. Épp elég volt nekik látni rajtam a baseball sapkát, amire fekete filccel vastagon ráírtam, hogy: SZAR AZ ÉLET ETELKA. Fogalmam sem volt, hogy mikor és hol írtam rá, de szívesen hordtam. Akkoriban nagyon sok olyan éjszakán voltam túl, amikor parkokban padon ébredtem a saját hányásomban, vagy éppen mások lakásában és az előszoba bútort pisáltam, mert világomat sem tudtam. Anyám kérdésére, miszerint ki az az Etelka, nem tudtam válaszolni, szerencsére azzal sem volt tisztában, hogy mi az a baseball, nemhogy sapka.

Mostoha apám még ennyire sem merült bele a dologba, neki épp elég volt, ha a nehéz meló után hazajött és a 20 literes fazékban rotyogott a Salgón valami pörköltféle. Egyik ilyen nehéz nap lehunyó nap sugarait szemlélve eszébe jutott, hogy vagyok. Gyere csak ide! Mi van a fejeden? Néztem kérdőn, hogy a sapka? Most vette észre, hogy mi van ráírva?
Nem az! Mi az a fekete? Hja a füles…áhhááá.
Nahhh, gondoltam ez sem fog sokáig tartani, piros színű, fémházas Aiwa walkman, akkoriban ritkaságszámba ment és drága is volt. Venom, Black Metal c. album. Mostohám a fülére rakta, leült a konyhaasztalhoz, maga mellé renderelte a literes kövidinkát és onnan éjfélig nem is állt fel. Néha kinéztem rá, hogy minden rendben van e, de állta a sarat. Eszembe jutott, hogy mutatok neki más zenét is, hogy értse, miért van annyi fordított kereszt és hidroplánnal, vagy mivel ilyen peroxiddal kezelt állati koponya. Kecske, birka, disznó, patkány és madarak. A szobám úgy nézett ki, mint egy biológiai szertár + mindenhol hangszórók. Destruction, Kreator, Slayer, sorolhatnám a Metal Hammert égbe, világba.

Fater másnap hajnalban félkanyarban, széles ívben és megindító lendülettel ült a kerékpárra. Nekem hiányzott, mármint nem a mostoha fater, hanem a walkman. Minden reggel azzal tekertem be Gyulára melózni a festő brigádba, mint tanuló. Aznap reggel fater úgy döntött, hogy Sátánista zenével a fején megy be a tehenészetbe, teljesen megbabonázta a Venom.
Zenére etette és fejte a teheneket, zenére hordta a trágyát, s végre lemerült az elem.
Akkoriban még csak Duracell hosszú volt, ami napokig bírta, nem tudtuk mi az a tölthető, ha nem akartunk elemet pazarolni, akkor 6V-os adaptert használtunk otthon.

Mostoha fater kíváncsian belépett a szobámba, őszintén nem járt márt ott régen. Csak az iránt érdeklődött, hogy van e már új elem, de ha lett is volna letagadom. Tőlem még egyszer el nem veszi a walkmanom. A szája tátva maradt. Az ágyam végében a plafonról lógott egy fehér lepedő, benne egy kivágott fordított kereszt, a mennyezetre felfestve Sátánista szimbólumok, mindenhol koponyák, zenekarok plakátjai, rajtam Scorpions típusú citromsárga-fekete csíkos nadrág és szegecselt bőröv, csuklópánt. Fater nem tudott szóhoz jutni, se köpni, se nyelni.

Menj, etesd meg a disznókat! Nem kellett mondania soha, tudtam magamtól a dolgom, hajnal négykor keltem, s vittem a rétre két veder vizet a kipányvázott teheneknek. Többször is fordultam, mire mind enyhítette a szomját, de addig is fájdalmas volt a bőgésük, ahogy látták, amint a másik felhörpint egy teljes veder vizet. Jó ez a mondat így?
Aznap este mostohám hoppon maradt, se kövidinka, se Duracell, se Venom.
S a disznók sem maradtak éhen.
Mostohám megkérdezte, hogy mi az a buried alive?
Elmesélte, hogy milyen az a szám. Kérdeztem, hogy az, amikor valakit élve eltemetnek? A koporsón belülről beszél, s közben dobálják rá a földet? Fúúú az az egyik legjobb szám, élve eltemetik a fickót. Tényleg durva és eleve a nevük, hogy: Cronos, Mantas, Abbadon.
Fater meg bólogatott, hogy igen, az a szám, az tényleg nagyon ott van és rendesen headbangelt miközben a tehenet fejte.

Faterom legközelebb akkor jött be a szobámba, amikor Csiga ott aludt nálam. Előző éjjel egy lagziban voltunk nem hivatalos vendégek. Elloptunk egy láda Kőbányait, a konyha szúnyoghálóját kiszakítva loptunk tortát és több grillcsirkét egyben. Aztán Csiga nem mert hazamenni, mert, hogy részeg. S már volt előtte detoxikálóban, s igen kellemetlen történet volt, mert az édesanyja megbecsült dolgozó volt a kórházban, az édesapja meg tűzoltó parancsnok. Szóval Szferle Attila ott aludt nálam aznap éjjel, mert olyan részegen kerültünk haza, hogy előbb feküdtünk le anyámék ágyába, aki utána jótékonyan áttessékelt a saját szobámba, majd Csiga belülre feküdt, én meg kívülre. Arra még emlékeztem, hogy a saját tenyerembe hánytam és Csiga kérte, hogy tegyem le, s a szőnyegre borítottam.

Apám reggel benyitott, hálát adtam az égnek, hogy nem jutott eszébe beleinni a sörökbe, amibe belehugyoztunk éjjel, hogy ne kelljen kimenni. Helyette lerakott a küszöbre fél liter pálinkát, s megfenyegetett a hányásra mutatva, hogy ezt ne anyátoknak kelljen feltakarítani.
A pálinka felét elpucoltuk éhhomra, aztán kavargattuk kézzel a meleg moslékot, mindenhonnan fájt a fejünk csigával és a saját állatságunkon vihogtunk. Még a moslékba is belenyaltunk, igazi Sátánisták voltunk, és a tyúkudvar közepén hánytuk a fejünkre a port.

Volt egy macskám, cirmi volt a neve, mily csodálatos. Elütötte egy autó, és megsérült a kisagya. Utána úgy járt, s kelt, mint aki nagy kegyelmében elfogyasztott egy liter Kövidinkát. A szalmakazalban épült, vittem neki tejet, párizsit, s egyszer csak megindult. Mostoha apám röhögött rajta, azt mondta ebből már nem lesz macska, s tényleg. Úgy közlekedett, mint aki beivott, sérült volt a kisagya. Egeret fogni többet már nem tudott, az is erős kihívás volt számára, hogy a lakásba bejusson, vagy, hogy a tányért megcélozza. Oszloptól oszlopig, bárminek nekiütközve, s a nekiütközésen megütközve, mert időbe telt, amíg beletanult a közlekedésbe. De utána úgy futott faltól falig csattanva, mint a legrutinosabb alkoholista.

Na ez a macska közelített felénk, mi a tyúkudvar közepén, a porban ülve, a tyúkok, kacsák, pulykák rémülten sápítozva, hogy micsoda ilyen dolog. A macska meg már ismert, tudta, hogy tőlem csak is jó dolgokra és támogatásra számíthat, csak éppen nem talált meg. Nekem sem tűnt fel, mert olyan másnapos voltam, hogy forgott velem a világ. Beültem a kinti budiba, a macskát az ölembe vettem és a fejemet ráhajtva aludtam el. Anyám pofozott fel, hogy menjek keressem meg Csigát, mert elment a kukoricásba, és valahol eldőlt. Fogtam a maradék pálinkát, a részeg macskát és elindultam megkeresni Csigát.

Elindultam a kukoricásba és eltévedtem, Arató Bandi tanyájánál kötöttem ki a részeg macskával a kezemben. Hiába kiabáltam, hogy Csiiigaaa! Csiiigaaa! Csigát ledöntötte a pálinkájáról a lába és valahol úgy fújtatott eldőlve, mint egy mangalica és porozta a kukorica koronagyökerét. Az kicsit sok lett volna, hogy minden sort végig járjak, ahhoz meg innom kellett egy kortyot, hogy megjöjjön az eszem és valami nagyon kreatív legyek. Csiga előbb vagy utóbb magától is előkerül, de nem volt érkezésem kivárni. A részeg macskát kineveztem kutyának, úgy sem lett jobb a helyzet, de a szaglása az megvolt. Keresd! Keresd eriggyé mán! Lódítottam rajta egyet, elindult srévizavé, nem győztem követni.

Már messziről hallottam Csiga hangját, az orra alá dörmögött, világát sem tudta, imbolygott és kapaszkodott a kukoricásba. Helósztok pinák, helósztok faszok! Mindig ezt csinálta, ha részeg volt. Sönné kocsmájában egyszer bedorbézoltunk, nagy pelyhekben hullt a hó. Volt egy hülye szokása, Sönnének kinti budija volt, Csiga, ha le akart lécelni, soha nem köszönt el, úgy tett, mint aki vécére megy, elindult ki a kerthelységbe és átmászott a betonkerítésen. Ezt rendszeresen eljátszotta, így aztán vártuk, vártuk, egy kiment megnézni és vihogtunk, hogy a hülye már megint átmászott a kerítésen. Ilyenkor elment a belvárosba a haverjaihoz, s hajnalig hörögve énekelte a legújabb black metal albumot. Egyik ilyen behavazott hajnalon megyek hazafelé, előttem egy alak fürdőgatyában, s a ruhái a vállára vetve. Ha jött vele szemben egy társaság, akkor jó hangosan odaköszönt, hogy helósztok pinák, helósztok faszok! Valamiért soha sem bántották. Utolértem, s kérdeztem: Csiga miért vagy levetkőzve? Ki akarok józanodni, mire hazaérek.

Mi négyen, ha valahol megjelentünk az nem csak látványosság volt, a mi négyesfogatunk ismert és keresett cikk volt a piacon. Bármelyik csehóba betértünk felállva üdvözöltek, söröket fizettek és hívtak, hogy menjünk velük bulizni, mert ha ott vagyunk, akkor garantáltan alakul valamerre, s reggel vagy a rendőrségen ébredünk, vagy a detoxikálóba. Böce egyszer a detoxikáló elől felmenekült egy fűzfára, hogy ne találják meg, ott aludt a tetejében, csak Robi tudta, hogy felmászott oda, s elárulta Csigának, Csiga meg nekem. Mivel nem akart a detoxikálóba kikötni egyikőnk sem, így a fűzfán aludtunk el, mint a varjak. A borozóból egyre többen készülődtek haza és mind részegen, megláttak bennünket a fa tetejében összegömbölyödve, s hajnalban arra ébredtünk, hogy a környező fák tele vannak emberekkel. Ez a híd alatti borozó volt, a papírboltnál, ahol Rozika nagynéném volt a pénztáros, Rozika olyan gömbölyded cuccokkal volt megáldva és olyan finom parfümjei voltak, hogy minden nap vettem egy radírt a boltban

A brancsból Csigával voltunk a legjobban összenőve, kettőnknek sokkal több balhéja volt. Zűröztünk és szinte minden nap a sörözésről szólt. Suli után mentem hozzájuk, befeküdtünk az ágyába, berakott egy Kreatort, Anvilt, vagy Voivod-ot a Hitachi kétkazettásba és arra aludtunk el. Valami pléd volt rajtunk, de állandóan vakarta a seggét álmában és lehúzta rólam a plédet. Miután felébredt, s én még nem, az orrom alá dugta az ujját, hogy nézzed csak Zolikám, micsoda érett sajtszaggal van dolgod, aztán éretlenül vihogott. A délutánok azzal mentek el, hogy mind a négyen odagyűltünk Csigáék kamrájába dézsmálni. Épp csak észrevét titkosan. Nyestünk kolbászból szeleteket, amik a rúdon lógtak, konyharuhával letakart sütemény, csak annyit ehettünk, mint ha Csiga ette volna. Sonkából, szalonnából is vékony szeletek, a pálinkás demizsonból nyeletek, a boros hordóból pohárkával, hogy meg ne látsszon. De Csiga anyja Piri néni nem volt hülye, tudta, hogy dézsmáljuk a kamrát és örült neki, hogy jó helyen vagyunk. Nagy ramazurit nem csináltunk, csak furcsa zenéket hallgattunk nagyon hangosan. Csak egyetlen alkalommal szólt, amikor Csiga hazahozta az A:E Bizottság Jégkrémbalett c. albumát, hogy ezzel kicsit túllőttünk a célon. Csiga kivágta magát, hogy van egy régebbi albumuk is, azt feltegyem

Kalandra fel, mi négyen nem maradtunk ki semmiből, voltunk a Mókus kertben autós moziban egy láda sörrel, pléddel, s kintről hesszeltük a Marslakó a mostohám c. filmet. Elaludtunk, a film is szar volt és a sör is ütős. Hajnalban ébredtünk, 8km-ert tekertem haza a földutakon, Szentjános bogár volt a világításom, ma már nem mernék azon az úton végigmenni a hajnali sötétben. A legjobbak a szanazugi bulik voltak, 3 napos ilyen korai fesztivál. Sok metálos arc, punkok, hippik, sátorozás, bográcsolás és vad történetek.
Csak néhány szórvány: nagyon hajnalban felébredtünk, jól jött volna egy kávé, feles és sör. Ezzel többen is így voltunk, a kocsma viszont csak 6h-kor nyitott. Leültünk körbe és csak gyűltek a szenvedő alacsok, szót sem szóltak, s az idő is úgy telt, mint az ólom. Mikor megfelelő volt a létszám, akkor felemeltem a fejem s megemlítettem, hogy ha már ilyen szépen összegyűltünk, talán barchobázhatnánk.
Éktelen visítás, pont erre a hozzászólásra vártak. Úgy elkezdtek röhögni, hogy kész kőleves sztori kerekedett ki belőle (ezt se sokan értik). Valaki hirtelen elszaladt a jókedvre tekintettel és egy vesszőfonat 10 literes demizsonnal tért vissza, valaki pálinkát talált a saját sátrában, valaki kávét főzetett a menyasszonyával sok személyre, szegény csaj azt sem tudta hol ébredt, csak szorgalmasan főzte a négyszemélyes adagokat.

Mire kinyitott a kocsma, mindenki ismert mindenkit és nem kértünk semmit, a faszi csak hüledezett, gondolom előre csorgott a nyála, hogy micsoda bevétel lesz ebből. Későn nyitott, mire észbe kaptunk már vagy harminc ember ülte körbe a két bográcsot. Kedvenc kajánk a 3 napos fesztiválokon a paprikás krumpli gazdagon. Mert a hozzávaló nem romlik meg.
Szalonna bőven, hagyma, fokhagyma bőviben, kolbász nagyon gazdagon, krumpliból meg annyi van, mint a faszom. Még jó hogy késő estig leragadtunk és hordták a piákat, ránk esteledett, az ég is csillagos volt mire minden történet a végére ért és már a fáradtságtól nem nevettünk.

Hajnalban körbejártam, Csiga összeszedte a sátrak elől a papucsokat és azzal fűtött, Robi egy kétkilós kenyeret használt párnának, Böce még ébren volt, de már enervált, nem érdekelte semmi, csak egy piás üveget szorongatott s néha meghúzta. Érdekes, hogy lélekben hozzá kötődtem a legjobban. Csigával is nagyon passzoltunk egymáshoz, de inkább vigyorban, testben, értettük egymást és olyanok voltunk, mint a mágnes. Böcével viszont lélekben, az életem során vele álmodtam a legtöbbet, vagy is róla. A mai napig felbukkan az álmaimban.
Robi sajnos kilógott a csapatból, csak velünk volt, de nem sajátított el semmit. Be kellett volna pináznia időben. Sokat mondó volt, amikor egy éjjel részegen szétrúgta egy ház csatornáját, majdnem elsírta magát. Évekkel később kerestem, egy tanyán lakott az apjával, hívtam, hogy gyere, együtt vagyunk. Ott van faterom tanyáján Csiga és böce meg öcsém is, főzünk valami ostobát, a kútba be vannak hűtve a sörök. Nagyon nehezen szánta rá magát, s elég sok sör kellett hozzá, mire emberesen elröhögte magát.
Robiról azóta sem tudok semmit, Csigáról azóta sem tudok semmit. Böce?
Böcével elég sokat piáztam és kábítószereztem Budapesten, sőt együtt is melóztunk, aztán elszakadtunk. Én ugyanaz vagyok. Egyszer szét voltunk szívva agyilag, zuglói vasútállomás, már egy órája ültünk csöndben a padon, nem járt semmi, valami családi veszekedés egy távoli ablakból, cigányok. Egyszer csak rám néz jelentőségteljesen: ez nem most kezdődött Zvolókám, és nem is most lesz vége! Mi a végtelenben találkoztunk, ott ismertelek meg.
Értettem, ezért nem is zaklatom, meg ő is tudja, hogy az eltelt idő nem számít, nem öregszünk. Egyszer eljön majd az idő, hogy ahhoz, hogy egymás szemébe nézzünk és értsük, nem kell szívni, nem kell inni semmit. Biztos nehéz lesz, ha még is bűnbe esnénk és rutinból rápippantanánk, hát legyen

Van is egy ilyen baromi csalódásos sztorim. Volt egy osztálytársam a Szeredi Attila. A történet Csigával kezdődött, mert, hogy lementem Gyulára, ő meg már Békéscsabán postás.
Kerestem Csabán a területét, hogy merre szórja az újságokat, vagy hordja a nyugdíjat, Csiga egyébként úgy néz ki, mint Kossuth Lajos. Megtaláltam a területet, látom egy ház előtt letámasztva a zöld postásbicikli. Gondoltam megvárom kint, jött is és megismert, alig 20 éve látott utoljára, nem jött zavarba, hozta a formáját. Nahhh, Zolikám már megint itt vagy aztán vihogtunk és csapkodtuk egymás térdét. Mondta, hogy léceljek le de gyorsan, mert követik autóval, hordja ki a nyugdíjat és csak minimális pénz van nála, a többi az autóban. Nem bírtam rávenni az évszázad rablására. Abban maradtunk, hogy kerékpárral átjön Gyulára és kimegyünk a kígyósi tavakra piázni, öcsém horgászversenyen volt.

Mit ad Isten, volt osztálytársam Szeredi Attila volt a halőr vagy mi. Kis, alacsony, méreten aluli vörös szindróma, mint Kabos, aztán jött is arcoskodni, hogy mi van buzikám, régen láttalak. Volt egy helyi kocsma fából és az elcsüggedt horgászok ott öntötték formába, jobbára feles poharakba a bánatukat a nem fogás felett. Attilát meghívtam unikumra, meg még, aztán Csiga is fizetett, bár azt sem tudta, hogy kicsoda gyerek ez a Szeredi.
A kis habókám, vagy Kabos, a méreten aluli halőr létére úgy leitta magát, hogy elkezdett kötözködni mindenkivel. Valószínűleg nekem, előttem akart bizonyítani, de megmarkolta valami asszonynak a formás, szoknyás fenekét, ami után először az asszonytól kapott egy maflást, majd a férjétől és úgy kellett kimásznia a tóból. Kért még egy unikumot a sokkra, de utána már annyira bizonyítani akart, hogy nagyon megverték. A többire én sem emlékszem, hajnalban még mindig valamin erősen filozofáltunk Csigával, a várostól nagyon messze elkísértem gyalog, semmi sem érdekelt. Nehezen váltunk el egymástól, sokáig néztem utána, akkor találkoztunk utoljára. Remélem olvasod.

Akkoriban minden könnyebb volt. Berúgni is, kijózanodni is, élni is, enni is. Hja, szép történet, négyen elmentünk a pizzériába, erős savanyú leves és mindenki valami különlegességet rendelt mellé, még csak véletlenül sem pizzát. A dolog nagyon külön érdekessége, hogy aznap hajnalban kimentem a rétre szegfűgombát szedni, a piacon az ellenőr bevizsgálta, s a pizzéria tulajdonosa vásárolta meg egyben az egészet. Jó pénz volt, nyaranta nem keveset kerestem hajnali gombászással, kicsit meghintettem vízzel, hogy frissebb és nehezebb legyen. Aznap este abból a gombából ettünk a pizzériában. Egyetlen bibi volt csak, senkinél nem volt pénz. Mindenki nagy lelki nyugalomban étkezett, húzta a falatot a szájához, azzal a tudattal, hogy a másiknál van pénz. Mikor fény derült arra, hogy egy forint sincs senkinél, záróra előtt voltunk 15 perccel. Olyan idegesek lettünk, hogy kértünk még négy sört.
Csigát zavartuk haza, mert náluk a tv tetején voltak az ezresek egy fonott kosárban, csak be kellett rohannia és belemarkolnia. Záróra után ért vissza, megvártak bennünket türelemmel, utána átmentünk a Halászcsárdába inni. A film valahol elszakadt, sétáltam egyedül, s elhagyatva nem is tudom hol és nem is érdekelt. Egyszer csak valami unott morgás egy orr alól, hogy helósztok pinák, helósztok faszok!

Csiga még Gyulán is postás volt. Szerettünk neki segíteni, jártunk négyen újságpénzt szedni. Értetlenkedtek, hogy de maga nem valami Kossuth Lajos képű, maga nem a Csiga. Viszont nálam volt a vény, ha fizetett, akkor arra a hónapra Népszabadság vagy Tükör, Nők lapja, előfizetés. Mondtam neki, hogy Csiga a másik utcában van, s néha látszódott is, így megnyugodtak. A kedvenc fogásom az volt, hogy elharaptam a szó végét. Ha valami 550 Ft volt, akkor az ötszáz érthető volt, a többit rá bíztam. Ha kevesebbet adott, akkor jótékonyan kiigazítottam, ha sokkal többet, akkor megköszöntem, s robogtam tovább. A Törökzugi lakótelepet jártuk Csigával ketten, s röhögve mutatja, hogy a lakótelep aljában van egy kocsma, a felette lakó fickó kihajolt az erkélyen, lekiabált, hogy hééé, hóóó! A kocsmáros kinézett, felnyújtott neki a teraszra egy kávét és egy felest, a faszi rágyújtott egy cigire és minden a helyén volt, az élet így kerek.
Ezen a lakótelepen esett meg, hogy léptünk ki Csigával a lépcsőházból és a negyedikről lekúrtak egy feldíszített fenyőfát, rajta a díszek, szaloncukor. Ha Jézus ott lett volna, akkor valószínűleg megkérdezte volna, hogy ennyi volt a karácsonyi akisjézus?

Mi négyen kimentünk a Szanazugba, árvíz volt, találtunk egy kerti budit, átúsztunk a kerítésen és púpos volt a szar, kitüremkedett, ahogy kinyitottuk az ajtaját, a sodrás elvitte a kupacot. Volt ott egy Robur, mozgó büfé, kicsit megemelte a víz. Bemásztunk a tetőablakon és kivettük a kasszából az aprópénzt, a polcról a cigarettákat és a rekeszekből a pálinkákat.
Haveroktól tudtuk, hogy árvíz után volt kint a rendőrség és keresett bennünket, lapítottunk, cigiből még volt, az aprópénzt rég elflippereztük a Budrióban.

Ez a csapat olyan volt, hogy még a halottak napját is együtt ünnepeltük. Volt a tó és abból kettő, mellette temető és vasút. Ott száguldott a BZMOT, buzenyka, bűzmot. Összeszedtük a gyertyákat, mécseseket és a vasúti sín mellett leraktuk a talpfákra, mindet begyújtottuk késő este. Szép volt, túlságosan szép, valaki írhatna róla egy dalt. Jött a BZMOT éps lelassított annyira, hogy el ne oltsa. A vágányvezér megijedt, nem tudta mire vélni a fél kilométer hosszan tündöklő gyertyafényt, olyan óvatosan vitte be a BZMOT-ot az állomásra, mint aki tojáson lépked. Mérgünkben, hogy nem sikerült rájuk hozni a frászt, elloptuk a villanyos karóról a hangos bemondót. Hajnal és köd volt, amikor szereltem le, azt hittem sima megafon, mert olyan alakja volt. Otthon rákötöttem a rendszerre, felraktam egy Suicidal Tendencies bakelitet, csak sercegett, krákogott és köhögött. Nekiadtam a haveromnak, trófea.

Mi négyen szépen tudtunk kavicsokat dobálni a Bodokiba, nem is kavicsok voltak, vasúti kövek. A zsilip mögött örvénylett a víz, loptunk cigit a Budrióból, meg néha egy üveg édeset, mint Triple Sec. Szívtuk a cigarettát, nyeltük kortyonként az édeset és dobáltuk a köveket. Nem szóltunk egymáshoz semmit, csak a csobbanások, a cigarettába nagyot szippantottunk, férfinak éreztük magunkat. Adj egy nyeletet!
Ha jött a vonat, a BZMOT, akkor illedelmesen leültünk a Bodoki partjára, de azért kajánul a sínen hagytunk apró köveket, és sűrűn vihogtunk, ahogy porzott, s szikrázva ropogott a kerekek alatt.

Hosszú évek teltek el, honvágyam támadt, hajnali postavonatra szálltam fel Pesten.
Vittem magammal a kerékpárom, már a Kuznyeck padján ültem, amikor felébredt édesapám.
Néztem, ahogy álmos és kávét főz a csöppnyi konyhában, már rég nem láttam.
Megitta, egy kis időre szem elől vesztettem, nagy dolgát végezte, majd nyílt a kapu és tolta ki a kerékpárt. Mellé szörföltem, csak épp, aki ott van, finoman értem mellé, mint aki éppen utolérte, de ne vesz róla tudomást. Apám álmosan tekerte a kerékpárt, még nem értük el a kocsmát.

Apám rám nézett és meglepődött hirtelen, furcsa volt neki, hogy hajnalban, minden előzetes nélkül. Hát te meg mi a kurva anyádat keresel itt : F aztán vihogott, én is vastagon vihogtunk és csapkodtuk egymás térdét.
Gyorsan meghívott egy unikumra, aztán visszahívtam és legurítottuk egy sörrel.
Ez addig ment, amíg meg nem adta magát, s vihogva mondta, hogy így nem tud bemenni dolgozni. Rá se ránts, ez egy olyan nap lesz. Arra kértem, hogy vigyen el olyan gyermekkori helyekre, ahol ő gyerek volt, s kavicsokat dobált vagy csintalankodott.
Nagyon sok kocsmát bejártunk közben, találkoztam egy olyan nővel, aki már enyhén molett volt, és gyerekei is voltak, de azért bevasalta, hogy emlékszel rám? Ő volt a Csapos, tolta a habot és elmesélte, hogy fülig szerelmes voltál belém. Nem emlékeztem, honnan tudnám, akkoriban óránként voltam szerelmes valami számomra elérhetetlen nőbe.

Apámmal aznap elég durva dolgokat műveltünk. Dinnyét loptunk kertekből, áruházban leittasodtunk fizetés nélkül, majd vihogva vásároltunk 1db kiflit. Bosszantottunk idegen, s ártatlan embereket, nem voltunk tekintettel senkire. Álltunk sorba lángosért és előttünk egy idős házaspár. Mi hónaljból nyeltük az unikumot, igen megéheztünk lángosra.
Kérdeztem a fickót, hogy megismer? S néztem rá nyomatékosan, hogy apááámmm!
Miii? Kérdőn nézett rám, hogy miféle apám, honnan ismerjük egymást?
Nem ismer meg apám? De akkor már a felesége is kérdőn s vádlón nézett reá.
A férfi zavarba jött és ráförmedt, hogy mit nézel? Csak nem neki hiszel?
Én egyre kedvesebben viseltettem iránta, mint egyenes ági leszármazottja.

A nő hevesen kérdőre vonta, hogy mi ez az egész
Én csak a vállamat vonogattam és belehörböltem sörömbe, hogy nem szeretném felszakítani a sebeket, megyünk is, és ezzel elköszöntünk.

Ki tudja, lehet azóta elváltak miattam, remélem nem.
Manapság már nem lehet tréfálni.
Voltam nemrég egy számtech szervizben. A paraván mögül megszólalt egy öblös férfihang, hogy megérkezett a káfetéria! A nő, aki viseltes arcú szőke volt, enyhe megkönnyebbülést palástolva megindult, rólam tudomást sem véve. Az öblös férfihang csitítgatta, hogy csak a kávé jött le, éreztem is a finom illatát. A szőke viseltes arcú meg lekiabálta, hogy a kurva édes anyáddal poénkodj, nem volál vicces!
A szőke azt hitte, hogy megjött a kajajegy. Biztos családja volt, vagy már nagyon számított rá, és egy finom , s forró fekete már nem enyhített a baján.
Komolyan mondom csúcsra vannak járatva az emberek.

Most az egyszer nézzétek el nekem, hogy nem idézek a Bibliából, aki tud olvasni a sorok között, vagy a lelkében Istent kereső, igazságot kutató, vagy Isten az, aki magához vonja, az mind tudja, hogy…
Bevallom őszintén, hogy méltatlan vagyok Isten kegyelmére, ezért nem is szépítek, úgy írom, ahogy éltem, ahogy láttam. Amint vagyok jövök.

Addig is itt a vége, fuss el véle, majd folytatom, azaz abba sem hagyom, azonnal írom én tovább, csak egyszerre elolvasni sok ez, meg feldolgozni.
A kommenteket egyelőre nem szeretném, az a helyzet, hogy a téma, amit eddig vázoltam bonyolult. S, ha most kiragadnál belőle egy mondatot, s a mentén próbálnánk meg kommunikálni, szerintem nem tenne jót. Előrevetítve azt, hogy nem fejeztem be, úgyhogy a kommentek megválaszolása helyett inkább írok tovább, mert arra is rájöttem, hogy az írás, nem csak, hogy Istentől kapott ajándék, képesség, amit sohasem tanultam, de egyben lelki gyógyszer is. Mert, amíg írok, addig én lehetek, s olyankor úgy érzem, hogy az lehetek, aki vagyok.