2019. június 27., csütörtök

Gyorskeresés

Isten nem ég el

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Isten nem ég el

Válasz Tóta W. Árpád bejegyzésére. 2007.03.23. 07:00

here: [link]

Hagy kezdjem rögtön azzal, hogy Isten ha csak fogalom szintjén is létezik, nagyon komoly dolog. Szerintem van annyira komoly, hogy az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az ő nevét hiába felveszi.

Ha nem tudnád Isten jóval előbb blogolt és a gondolatai jóval több emberhez jutottak el, mint a tiéd, pedig még net sem volt.
No szó se róla amit írtál tényleg vérprofi és szívem mélyén egyet is értek vele, ezért is gondoltam, hogy válaszolok rá.
Szó, ami szó csípős a nyelvezete, süt belőle a szolidaritás, vagyis hogy te a pap oldalán állsz.
S vajon Isten is a pap oldalán áll?
Ezt elfelejtetted megvizsgálni, sőt mindenki elfelejti, ezért nem is hibáztatlak, Isten sem tenné.
Csak nem árt ha szólok, hogy nem kell bedőlni ennek a sok térj meg és fogadd a szívedbe Jézust dumának, meg hogy hétvégén gyülekezet és fogd a kezem él az Úr.
Jer táncikáljunk, napsütés és aztán hétfőn az első sérelem ledönti Őket és péntekig súsárolnak majd dobnak a perselybe gazdagon, hogy legalább addig is feledtesse velük, hogy meg kellene vizsgálni Isten és az ember viszonyát.
Mindig azt mondják a lelkészek, hogy fiam menj és tarts önvizsgálatot. Értékeld át magadban a viszonyodat Istennel. Így aztán mindig magukból indulnak ki, Istent el is felejtik. Az a lényeg, hogy én milyen vagyok és hozzám képest a többi ember. Biztos rám is néz valaki úgy, hogy atyaég ez mekkora egy állat, micsoda féreg.
Megadatik eme földi öröm számomra is csak nem élek vele.
Irkálok róla, de azzal is úgy vagyok, hogy az ember, amit csinál szeresse s tegye az teljes odaadással, szeretettel. Ne olyat vegyen magára, ami tehertétel, mert azt előbb utóbb ledobja, mindent ledobunk, ami teher.
Péter is fogadkozott, hogy halálomig követlek Uram. Jézus felelte neki, hogy a kakas mire háromszor, megtagadsz.
Végül volt egy pillanat mikor Péter emberileg minden szempontból megbukott.
S mikor már egyáltalán nem bízott meg magában, akkor Jézus mondta neki, hogy:

Mk 1,17
És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halászszatok.

Tudod nem mindegy, hogy ki mondja és kinek az akarata. Ha az ember saját maga akaratából kezdi el követni Istent, mert az szimpi a világ szemében, akkor úgy jár, mint Péter.

Biztosan tudom, hogy a te embered még nem találkozott Istennel. Ez nem szubjektív vélemény, nem magamból indulok ki. Én mindent úgy nézek, hogy Isten és az ember viszonya.
Van egy sorrend, előbb van az elbukás, utána szólít meg Isten, mikor emberileg rommá leszel.
Míg van benned tartás, büszkeség, önbizalom, addig nincs szükséged rá.

Ott van például Pál apostol. Köztiszteletben álló ember volt, farizeus, törvény tudó ember, volt neki rangja és adtak a szavára. Üldözte a keresztényeket és kövezések alkalmával vigyázott a kabátokra. Frankó meló, ott vagy mindig de soha nem te végzed a fekete munkát és néha bepillanthatsz mások magánügyeibe, turkálsz a zsebeikben, megbíznak benned, de te csak kiforgatod.
Hopp egy pénz, ennek meg jóval több van, csak egyet vett el belőle, hogy ne tűnjön fel, az úgy is olyan kis összeg, hogy kellemetlen lenne rákérdezni a gazdájának.

Aztán Isten 3 napra megvakította Őt és még beszélt is hozzá, hogy:
3. És a mint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből:
4. És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
5. És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
6. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
15. Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt.
16. Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.

Látod kedves Tótawé soha nem az ember választ olyan esetekben, ahol a frigy nem bomlik fel. Isten nem csupán egy futó kaland, nem holmi illó anyag, nem ég el, hogy csak a füstje marad, Isten lélek.
Hallottad te azt a dumát valakitől, hogy Pál apostol becsajozott? Vagy benne volt a blikkben? De keress rá a neten is, tutira nem írtak le ilyet sehol.
De akár a Bibliába is beleolvashatsz, Isten elég őszintén blogolt, nem nagyon kendőzte el senki mocskos emberi mivoltát. Ott volt mindjárt Dávid király, egy felkent, Isten büszke volt rá.
Mégis lenyúlta az egyik katonájának a nőjét. Szemet vetett rá a vár fokáról és megkérdezte a szolgáitól, hogy ki az?
A férjének adott egy levelet, az meg amilyen ostoba volt nem olvasta el, hanem kézbesítette. Az állt benne, hogy küldjék őt a legvéresebb csatába. Meg is halt.
Dávid utána magához vette a nőt és össze is házasodtak.
Ment hozzá a próféta, hogy van egy földesúr nagy nyájjal és vendégséget szerze. De a szegény ember egy birkáját vette el, hogy a vendégeket megetesse.

Hol van az, ki az a gaz? Halált érdemel!
Te vagy az Uram, mondta a próféta és Dávid felismerte Istent és az megkegyelmezett neki.
Szóval így ahogy én Istent megismertem azt mondom, hogy nincs olyan helyzet, amiből Isten ne tudna kivezetni. Ha már a szárnyaid alá vontad ezt a papot, akkor légyszi szólj neki, hogy ha végzett a nagy dúl a lávval nem ártana egy kis időt Istenre is szentelnie, össze kéne haverkodjanak, mert Istennek jó a téháemmje, persze más is.

Na ég veled!

Hozzászólások

(#1) zolle


zolle
(kvázi-tag)

ez az Isten téma elég húzós, szerintem kerek perec nem lehet kimondani, hogy de igenis van.
szerinted van, te hiszel benne. szerintem meg nincs, vagy ha van akkor nem egy.
most már olyan időket élünk ahol mindenki úgy dönt, ahogy szeretne, imádhat bálványokat is, vagy lehet ''csakis egy az Isten, és Mohamed az ő prófétája'' szakadár terrorista. vagy énnemtom.

mindenesetre érdekes, hogy egy püspök lemond a rangjáról, mert ő inkább nősülne. akkor ennyit jelent az egész? hát ezek után meg van a véleményem az egyházról. és itt az egyház alatt az egyházat értem, nem a vallást:)

remélem érthető voltam..

(#2) guga válasza zolle (#1) üzenetére


guga
(Közösségépítő)

Egyház és vallás ugyanaz, Isten viszont teljesen más, személyes. Észrevétlenül egybeolvad az életeddel.

Írom a házassági tanácsadás IV. részét, abból majd megérted, most csak éppen bekiabáltam egyet ide :D

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#3) jeges válasza guga (#2) üzenetére


jeges
(senior tag)

miért van szüksége a katolikus istennek arra, hogy a papjai, apácái cölibátusban éljenek?

"...cos if i go out drinkin', then i can stop thinkin', how the world done me wrong"

(#4) robisz válasza zolle (#1) üzenetére


robisz
(senior tag)

mindenesetre érdekes, hogy egy püspök lemond a rangjáról, mert ő inkább nősülne. akkor ennyit jelent az egész? hát ezek után meg van a véleményem az egyházról.

Szerintem ez egy gyönyörű történet. Szépen rávilágít arra, hogy mitől mondott
csődöt az egész egyház így a 21. századra. Azért jó látni, hogy az ő berkeiken
belül is vannak még értelmes emberek.

(#5) guga válasza jeges (#3) üzenetére


guga
(Közösségépítő)

Üdv! Isten egyáltalán nem katolikus :)
Nem úgy fog zajlani, hogy megyünk be egy nagy kapun és feltesznek 3 kérdést :D
Mi a vallásod? Református, akkor tessék a 4A blokk a tiétek, jobbra kétszer.
Te? Én muszlim vagyok, rendben fogj egy imaszőnyeget és keresd meg a vezető repülőszőnyeg kezelőt.
Hát te? Háre Krisna. Jó, ott egy marék rizs, mindegyiket felezd meg és utána oszd szét mások között, stb.

Isten előtt csak igaz és bűnös lélek van, még csak azt sem mondhatom, hogy ember, mert a testünk már a földben lesz, a lelkünk áll meg előtte, ha megáll :D

A Biblia úgy írja, hogy annak az embernek, aki Isten számára elkötelezi az életét hasznos dolog, de természetesen ez nem úgy működik, mint valami teher, amitől szenvednek és egyszer csak nem bírják már tovább.

Isten ha valakit elhív, akkor az egy életre szól és hidd el az az ember lélekben hatalmas áldásokat kap Istentől. Ez azért hatalmas dolog, mert mi ugyan nem sokra tartjuk az ilyesmit, nem kézzel fogható, de egyedüli olyan téren, hogy a halálod után magaddal viheted.

Mindenki a földön megszerezhető javakra koncentrál és a felhalmozásra, azoknak az értékeknek a birtoklására és élvezetére, de természetesen az mind itt marad.
Amit viszont az ember Istentől lélekben kap, az megmarad.

Rengeteg olyan papot, lelkészt ismerek, akiket ezerszázalékosan tudom, hogy nem Isten hívott el arra a munkára és sajnos Istenhez semmi köze sincs, inkább rombolást végez az emberek lelkében, mint Istennek hasznot.
Az ilyen emberek pályafutása az ''igazi'' megpróbáltatások során derékba is törik.

e ez is csak azért van, hogy Isten megmutassa micsoda különbség van a között ha valakit Ő hív el és megtart, vagy ha valaki pusztán azért választja ezt a hivatást, mert úgy véli ezzel közelebb kerül Istenhez.

A lelkészünk öccse kiment egy afrikai országba misszionárusnak. A felesége 7 hónapos terhes volt. Az egész család maláriás lett és úgy is szült meg. Császármetszéssel született a kicsi, de nem kapott fájdalomcsillapítót. Egyszerűen csak kivágták belőle a gyereket, majd 3 naposan meg is halt. A lelkész teljesen kikészült, tombolt és kivágta az ablakon a Bibliát. Sok időbe tellett mire lecsendesedett és megértette miért volt erre szükség.

Az afrikaiak hozzá vannak szokva, hogy ha jön egy misszionárus és alapít egy egyházat, akkor abban egyáltalán nem bíznak, mert tudják hogy csak adományokat gyűjt, szépen él és jó körülmények között s ha gondjai támadnak, akkor azonnal tovább áll. Ha háború van elmenekül, ha betegség van elmenekül, ha megpróbáltatások vannak, éhezés és kilátástalanság, akkor elmenekül.

Az afrikaiak hova meneküljenek? Ezért aztán nem is veszik soha komolyan a lelkészeket, á csak egy fehér ember.

Na erre a lelkészre viszont azonnal felfigyeltek, mert látták, hogy kemény helyzetben is állja a sarat és nem fut el.
Azért mondjuk nem olyan egyszerű, hosszú hónapokba tellett és többször is kivolt feküdve a család a malária miatt, de segítettek nekik a helybeliek. Volt neki hitele :B

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#6) Bog


Bog
(HÁZIGAZDA)

Próbáld megfordítani a dolgot, és képzeld magad bele azok szemszögébe, akik szerint isten nincs, a Biblia pedig egy jól megkoreografált mese, mint kábé Harry Potter.

Szerinted ők (írhatnám azt is, hogy mi) mit látnak a vallásból és mit látnak az egyházból?

A vallásból én azt látom, hogy segít támpontot adni a jó és a rossz megkülönböztetésében, sok esetben jót tesz azokkal az emberekkel, akik lehet, hogy rosszabb és kevésbé érző emberek volnának, ha nem lennének vallásosak, de persze ezt nem tudhatjuk biztosan, mert senkinek az életét nem lehet kétszer lejátszani úgy, hogy egyszer hívő, egyszer meg nem.

Az egyház viszont kőkeményen szarban van, folyamatosan veszít a hiteléből, nem tud haladni a korral, dogmatikus elvekhez ragaszkodik, egy repdező szervezet próbál belülről összekapaszkodva teljesen diktatórikus belső felépítéssel egyben maradni. Valahogy mostanában mintha túl sok lenne a zűr.

Engem alapvetően sosem zavart egyetlen egyház és vallás sem. Elfogadom ezeket, mint a világörökség részeit, mindenki abban hisz, amiben csak szeretne, ez egyéni döntés. Kizárólag az zavar, ha valaki szerint az az egyetlen helyes út, amiben ő hisz, és ezt megpróbálja rám is tukmálni.

Bog utazik a YouTube-on: https://goo.gl/J9p96u

(#7) guga válasza Bog (#6) üzenetére


guga
(Közösségépítő)

Nem kell, hogy beleképzeljem magam olyan emberek helyébe, akik nem hisznek Istenben :D régebben elég állat voltam és vertem pofán olyan embert, aki az utcán próbált meg térítgetni és Istenről beszélni, azt hiszem ezzel mindent elmondtam arról, hogy milyen magasan fejlett empírikus képességekkel bírok :DDD

Sajnos a legtöbb egyház Istentől elfordult, sajátos törvényeket alkalmaz, rugalmatlan.
Isten kapcsolata az emberrel pedig személyre szóló, mint egy házasság. Minden nap megújul és lehetetlen élni nélküle.

De majd kifejtem bővebben is, most munkaidőben vagyok.

Start Menü\Minden Program\Kellékek\Szórakozás\Hangerőszabályzó

(#8) PazsitZ


PazsitZ
(PH! addikt)

Engem evangélikusnak neveltek, bár már egyáltalán nem érzem magam hívőnek, nem is vagyok az.
Azt viszont sosem értettem, a katolikusoknál mire jó ez a dolog, ismerem a magyarázatot, de akkor sem értem. Akkor is kitartok amellett, hogy azért van nő és férfi, hogy társak legyenek.
Ez most jó elvont dolog lesz :D :
Ha tegyük fel - nézzük ilyen isten teremt szempontból- ez lenne a cél, teremthetett volna isten nem nélküli embert :F , vagy ez a kihívás, hűséges tudsz lenni istenhez a csábítás ellen :F ?

Szóval én teljes mértékben megértem ezt az embert, és nem tudom, hogy elégíthet ki embereket egy misztifikált valamiben hinni.

Persze mindenki abban hisz amiben akar, nem célom megbántani senkit, csupán az én nézetem ez.

- http://pazsitz.hu -

(#9) Rive


Rive
(PH! kedvence)

Egy név csak név, nem több. Csak egy betű- vagy hanghalmaz - ami a ráragasztott magasztos mázakkal sokszor épp csak annyira képes, hogy a lényeget eltakarja.
Érdemes ezt eltanulni innen-onnan.

Tóta csak a vallásról ír.

/// Nekünk nem Mohács, de Hofi kell! /// Szíriusziak menjetek haza!!!

(#10) Retekegér válasza jeges (#3) üzenetére


Retekegér
(HARDVERAPRÓD)

Egy dolgot az embereknek meg kellene érteni: van a vallás, annak tanításai, alapgondolatai. És van az intézményrendszer, ami ráépül. A kettő nem ugyanaz. Azt, hogy van iszlám fundamentalizmus, nem az iszlám alaptanításainak köszönhető, hanem egy ráépülő szélsőséges emberi kreálmánynak. Ahogyan az inkvizíciót sem a Biblia tanítja.

<< AMD - Advanced Mining Devices >>

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.